Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-27 / 97. szám, csütörtök

II

JSZ

0 1950 április 27 EGRI VIKTOR: Bőséges éjszakai eső után felragyog a nap. A jószagú utcán két kislány iparkodik az iskola felé. Szaporán lépkednek- mert már nyolcra i ár az idő, a friss szélben libeg-lobog fehérpettyes kék szoknyácskájuk, mint harangvirág a szárán. Szemben velük István jön az alvég felől, kapával a vállán és mosolyogya nézi őket. Sovánkáék kiskertje egy boglya lilaság, Istvánnak meg keil állnia, hogy mélyen magába szívja a nyíló orgona fűszeres illatát. Sovánka (kilép a kiskapun): Merre olyan későn, Pista? Ist v án: Elvégeztem a munkámat a Rekettyésben. Most sie" tek a Gáti-dülöbe. Sovánka: Ne szaladj úgy Egy szóra azér megállhatnál István: Akár kettőre is Sovánka: Ültetitek a kukoricát? István: Megpróbálj uk mink is négyszöges fészkesvetéssel Sovánka: Te mindig valami újítást spekulálsz ... Ist v á n : Nem újítás ez Imre bátyám ... Csak éppen nálunk nem vót eddig szokásban. Sovánka: Dupla munkával jár a fészkesvetés. István: Dejszen busásan megtérül a nagyobb fáradság. Lókapával l*het ott megdógczni a fődet széltében és hosszában ... Fele annyi munka oszt az egyelés... Sovánka: Nékem ne magyarázd . . . Tudom én jól, öcsé«». István: Akkor hát mér van ellene? Sovánka (a fejét vakargatja): Hogy mér... Ördög tudja. István : Megmondom én ... Mer nálunk szokatlan. Mer egy kicsit új és az új esak rossz lehet. Sovánka: Még a fejemre tanálod óvasni, hogy maradi vénember vagyok. István: Nem rontom el senki jókedvét az ilyen fölséges békés reggelen. Sovánka: Hát fölségesnek és szépnek mondhatod. De a békességet ne nagyon emlegesd. István: Oszt mér ne? Sovánka: Csak nyisd ki a rádiót... Egy kis muzsika után megint csak elkezdi: védjük meg a békét!... Az újság is avval van teli, hogy ki mindenki tüntet a béke mellett. István: Hol itt a hiba? Sovánka: Ott, hogy erősen puskaporos szagú az a nagy mozgolódás. Minek .annyit békéről beszélni, ha béke van. István: Hát nézze csak, Imre bátyám ... Van itt két erő. Az egyik a miénk, a béke táboráé. A másik az, amék csinájja ellenünk azt a sok gonoszat, amit úgy hí* nak, hogy hideg háború ... Küldik a nyakunkra a kémeket, a provokáló ügynököket. Szabo* tázscselekményekre lázítanak és uszítással bolygatják meg benső békénket. Sovánka: Értem, csak folytasd! István: Mink építünk, a pusztákjói paradicsomot csinálunk, ők meg gyártják az atőnr meg a hidrogénbombákat. Sovánka: Amék az atoménál is gyilkosabb? István: Azzal akarják a békés lakosságot elemészteni, hogy ök legyenek az egész mindenség KA IS Ä az egész fődkerekség urai ... Amit mink békés és szorgalmas munkával építünk, azt halomra szeretnék dönteni. Megölni a bölcsőben ringó csecsemőket, az új életre készülő fiatalokat, a gyárakban és a mezőkön dógozó milliókat, a kemence padkáján melegedő öregeket... Betegséget, rettegést, keserű gondokat szeretnének ránk zúdítani, hogy tovább fosztogathassanak . . Sovánka: Oszt mi védjen meg minket ennyi ármánykodás ellen? István: A szervezkedés .. . Az, hogy megmutatjuk az erőnket ... Nem rakhatjuk most ölbe a kezünket, nem nézhetjük tétlenül, hogv a gyilkosok fenekednek ellenünk. A világ minden sarkán össze kell fogni a békerzeretö embereknek. Sovánka : Hnnn a biztosíték. hotry ez az összefogás segít rajtunk

9 István: Van sejtelme arról, milyen nagyok a béke táborának erői? Hogy mennyien vagyunk a béke legfőbb őrével, a Szovjetunióval? Sovánka: Vagy nyolcszáz millió ... így írják. István : Annyi csak a már j felszabadult népek száma Tegye most hozzá azt a sok százmilliót, akiket még az imperialista reakció tart a rabságában. Sovánka: Hát úgy gondolod, hogy ez az erő l

e tudja gyűrni a gyilkos szándékúakat? István: De le ám! A mi nagy összetartásunk ki fogja nyitni a szemüket. Meg fogja őket félemlíteni... Most az kell, hogv minden dógozó paraszt, minden munkás a gyárban és minden értelmiségi munkás összefogjon és szívvel-lélekkel híve legyen a békének Híve és katonája. Lenin és Sztálin elvtárs arra tanítanak, hogy a nép igazáért szenvedélyesen kell küz deni. A nép legszentebb igaza pedig a béke ... Sov á'n k a : Jól mondod, öcsém. De van itt ám egy bökkenő is! ölég a szervezkedés? ölég a beszéd? István: Dehogy is ölég! ... Dolgozni kell, még derekasabban nekilátni a munkának, a mi ötéves tervünknek. Munllával visz" szavetni a gyújtogatok merényletét ... Nézze, Imre bátyám, én csak egy kicsi, névtelen embere vagyok az új rendet építő sokadalomnak. És tudja, milyen gyönyörűség nekem elgondo'm, hogy én is részese vagyok annak a csudálatos emberi feladatnak, ami a régiből újat, a rosszból jót épít... Az új világot! A mi világunkat! Sovánka: Ogy látom, néked már fenékig tejfel itt az élet! Fényes nappal táncra Der" dülnél. István: Hát száz okom is vóna, hogy megtegyem ... De jól tudom én is, hogy nem minden fenékig tejfel. Van itt még ölég baj és akad jócskán megoldásra váró feladat. Sovánka: Szép, hogy belátod. István: Csakhogy az a baj, egyik se olyan, hogy ne lehessen orvosolni... Az én álmom ma tiszta és nyugodt. Én nem forgok verítékbe iccaka, jaj istenem, miféle új nyavalyát hoz rám a reggel, ki üt megint a feA szovjet írók követelik Hikmet Nazim török költő szabadonbocsátását jemré? ... Lefekvéskor hallgatom a kis pulyám pihegését elnézem milyen rózsásra festi az édes kis képit az álom és hajnalban hallgatom, ahogy ébred és édesen gügyögve enni kér... Érti mán Imre bátyám, hogy ezt kell nekem megvédenem, a kisfiam csillanó mosolyát, a Zsófim nyugodt álmát és a sok millió társam építi munkáját, akik mindszabadok akarunk maradni .. Szabad és aggodalomnélküli életet élni... nem rettegni, mint a múltban, hanem örömet találni a munkában és a pihenésben, Sovánka: Megállj, fiú! Ogy nyargalsz, hogy egészen lemaradok ... Pedig nékem is vóna egy kis szavam. Azaz inkább valami mutatni való. Ez a levél itt ni! Ide tettem a lájbizsebembe, hogy el ne felejtsek még ma felelni rá. István: Miféle levél? Sovánka: A Jancsi fiamé. István : Oszt mi szépet ír? Sovánka: Hallgasd csak! Betűzgetni a levelet.) Azért megint azt írom édesapámnak, igen jól tette, hogy ősszel belépett a szövetkezetbe. Ha egyszer békességben pihenni akarnak Marika húgom, meg a jövendőbelije ellátják a munkát a gazdaságban, mert én más életpályát válasz' tok. István: Másat? Sovánka (tovább olvas): Biztosan csodálkozik édesapám, hogy ezeket írom, aki úgy szeretem a földet... De hát éppen azért döntöttem így ... Odahaza ölegen vannak, akik helyettem is jól elvégzik a mezei munkákat, én meg itt maradok katonának. Megyek majd az iskolába, hogy a két karommal meg a szívemmel védhessem ezt a mi drága földünket, a mi új világunkat, a szabadságunkat! István: Derék levél ... Mit felel neki? Sovánka: Tegnap még nem tudtam. Vagyis tudtam: haraggal akartam felelni... hogy verje ki a fejiből ezt az ostobaságot. Most már tudom, hogy nem ostobaság ... Tegyen úgy, ahogy a szíve diktálja neki... De azér van itt valami furcsa... István: Ugyan micsoda? Sovánka: Egészen úgy ír a Jancsi fiam, ab*gy te beszéltél az imént... mintha egy oskola tanított vóna titeket fiatalokat. István: Nincs ebben semmi furcsa, Imre bátyám ... Ogy van az, hogy a szívünkkel, meg az eszünkkel is egyre hallgatunk. Sovánka: Mire? István: A Pártra, Imre bátyám ... A Párt tisztán megmondja, hogy mi itt a teendő. Nem lehet eltévedni. Mert a Párt a biztonság, a Párt a mi félelem nélküli életünk, a nyugodt holnapunk, a Párt az örömünk, a Párt a szabadság... Én itt tanultam meg, a Jancsi ott a katonáéknél. Sovánka: Hallod-e, úgy mondod, mint az imádságot... Vagy még annál is különbül... István: Ha így órzi, akk-or jó, Imre bácsi... Legalább magára is ráragad valami ebből az imádságból . . . No de vár a munka. Sovánka: Megállj, öcsém... Kinézek veled a Gáti dűlőbe... Csak egy kapáért szaladok . . . A levelet majd este megírom. Az ankarai rádió nemrég jelentette, hogy a törökök legnagyobb eló költőjét, Hikmet Nazimot szabadonbocsátották. Most kiderül, hogy ez álhír volt, amely csak arra szolgált, hogy a költő életéért aggódó és rabságban tartása ellen tiltakozó közvéleményt félrevezesse. Hikmetet nem bocsátották szabadon, hanem áthelyezték a rabkórházba. Ebből az alkalomból a szovjetírók egy jelentős csoportja a Literaturnajp. Gazetában levelet tett közzé, amelyben a török költő és szabadsághős azonnali szabadonbocsátását követelik. A levél így hangzik: „Tizenkét esztendeje tartja fogságban a török kormány a török nép nagy fiát, a béke harcosát, a lánglelkü demokrata költőt, Hikmet Nazimot. 1938 augusztusában ítélte öt 28 évi és négyhavi fogságra egy haditörvényszék. Mi volt az a bűn, amely a török satrapákat arra indította, hogy Hikmetet élve eltemessék egy börtöncellába? „Egyetlen bűnöm az — mondja a költő —, hogy népemet és hazámat mindenekfölött szeretem." Ez az olthatatlan szeretet tűnik ki a török népköltő minden müvéből. Hikmet költeményei az egész török nép elismerését megnyerték és elhatoltak mindenüvé. A török rendőrség lázasan kutatott ürügy után, hogy a költőt ártalmatlanná tehesse. Ezt az ürügyet végre megtalálták. Felfedez'ték Hikmet költeményes köteteit a török hadapród- és tengerészhadapród-iskola növendékeinél. Ez elég vot a, haditörvényszéknek arra, hogy a költőre ilyen szörnyű ítéletet mérjen. A törők reakció megkönnyebbülten lélekzett fel. Szilárdan meg volt győződve, hogy Hikmet nem kerül ki élve a börtönből. Azt hitte, hogy ezzel a lázadó költővel egyszersmindenkorra végzett. De elszámította magát. A legsötétebb börtönlyukak sem tudták a költő akaratát megtörni. Hikmet Nazim tovább irt és új költeményei szájről-szájra járnak a nép közt. De a börtön évei aláásták a költő egészségét. Hikmet Nazim súlyosan megbetegedett. Ez év elején védője útján azzal a követeléssel fordult a török kormányhoz, hogy bocsássák őt azonnal szabadon, mert különben éhségsztrájkot kezd. Kegyelmi kérvényét azonban Medshlis elutasította és erre Hikmet április 8-án éhségsztrájkot kezdett. A török kormány megdöbbent a Hikmet védelmére külföldön megindult hatalmas mozgalom méreteitől. Kénytelennek érezte, hogy tegyen valamit a közvélemény félrevezetésére. Ez okból áthelyezte a költőt a rabkórházba, ahol aztán a fogházi orvosok „konzíliuma" úgy nyilatkozott, hogy Hikmet állapota nem életveszélyes. Most a török kormány lázasan kutat ürügy után, hogy ne kelljen Hikmetet szabadlábra helyeznie. A haladó emberiség sohasem bocsátaná meg a török kormánynak a nagy költő halálát! Mi szovjetírók követeljük, hogy a török kormány haladéktalanul bocsássa szabadon Hikmet Nazimot." A levelet többek közt a következő szovjet írók írták alá: Azsájev, Bashan, Tursun-Sade, Isszakovszkij, Kolasz, Rylszkij, Szimonov, Szofronov, Szurkov, Tvardovszkij és Tichonov. ^r^ofe cl ketitjévbett Irta: Mikszáth Kálmán ... Egyszer beállított Tolnay vasutigazfeiióhws egy gróf. Mondjuk, nogy gróf volt, ue ieiietett báró is. Annyi azonuan bizonyos, hogy racscsolt. Beállítván, így szólt: — Van szerencsem magamat bemutatni. Én X grrróf vagyok, akit most a minisztérrrrrium Kinevezett. Tüdőm már, — mondá Tolnay némi gúnnyal — a gróf éppen a hatodik mágnás, akit az idén kinevezett számomra a miniszter. — Valóban? — Eddig egy sem dolgozott semmit. Csak a fizetéseket veszik fel elsején. — Ah! — Ön nemde a hatodik akar lenni? Nagyon jól vaut. Nem parancsol egy cigarettát? A sróf elvette a cigarettát és méltatlankodva vágott közbe: _ Oh kérrrem, milyen föltevés! Én dolgozni akarrrokľ Én haladni akarrrok itt! — Komolyan dolgozni akar ön? — kérdé a vasútigazgató kétkedően. — Szavarmrrra mondom. — Ah, az akkor más — szólt Tolnay az ö kedélyes meleg szeretetreméltóságával. — Ön már nagy fizetésben és állásban van idetéve. De az ördögbe, ez nem akadály előttünk, a munka emberei előtt. Önnek legalul kell kezdeni, hogy mindent lásson, tapasztaljon. Itt van egy jegy, ezzel kimegy az állomásra és addig marad ott, míg csak meg nem érti az egész eljárást. Mikor aztán mindent megtanult, eljön ismét hozzám. Jó lesz úgy? — Charrrmant lesz! A grófocska két hét múlva ott volt az igazgató szobájában. — Mindent tudok, urrram. — Helyes. Akkor most már beosztom a forgalmi osztályba. Ha ezt is begyakarolta, jelentkezzék. Nyolc nap múlva vidáman jött a gróf. — Mindent tudok, urrram. — Na bravó! Akkor most már átteszem a tarifa-osztályhoz. Mert hiába, mindenen keresztül kell menni. A gróf a tarifa-osztályhoz ment. Nyolcad napra megint ott volt az igazgatónál. — Micsoda? — kiáltá a direktor meglepetve. — Csak nem tanulta be a tarifa-rendszert azóta? — De bizony megtanultam. — Mindent tud már belőle? — Mindent. Az igazgató kesernyés mosollyal mondá: — Ön valóban nagy talentum lehet. Mert én már tizenöt éve tanulmányozom a tarifa-rendszert és még ma sem tudom tökéletesen. A gróf vállat vont. — Hja, arról én nem tehetek. Aprrropos, hová oszt be most? Van még valami terrrve velem? — Van, — felelte Tolnay, az ő borongós iróniájával. — Beosztom hatodiknak, ahhoz a többi öt mágnáshoz. — Miféle öt mágnáshoz? — Akikről már beszéltem önnek, hogy a hónapok elsején bejárnak a fizetéseiket fölvenni. (1886.) Az Üj Szó május elsejei számát minden magyar dolgozó kezébe! A helyi és üzemi pártszervezetek, a májusi bizottságok már most rendeljék meg az Üj Szó 16 oldalas ünnepi számát, hogy mindenüvé idejében megküldhsssük lapunkat. Az Új Szó irodalmi pályázata Az Uj Szó földműves rovata irodalmi pályázatot hirdet egy elbeszélés, vagy riport formájában megírt paraszti tárgyú írásra. A pályázat feltétele! a következők: 1. Tárgykör: az Egységes Földműves Szövetkezet által megindított tavaszi munka egy napjának leírása elbeszélés vagy riport formájában. 2. Cím: Megindult a tavaszi munka. 3. Az íiás terjedelme 10 gépelt oldalnál több nem lehet. 4. A pályázaton résztvehet minden falusi dolgozó. 5. A pályázat határideje 1950 május 31. 6. A pályázatra szánt írásokat „Irodalmi pályázat" megjelöléssel az Uj Szó szerkesztőségének kell beküldeni. A beérkezett pályaműveket egy irodalmi bizottság fogja elbírálni. A pályázat első díja 5000 Kčs, második díja 3000 Kčs, harmadik díja 2000 Kčs. A pályadíjnyertes munkákon kívül valamennyi beérkezett és közlésre alkalmas írást az Uj Szó a szokásos honorárium ellenében közölni íogja.