Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-22 / 93. szám, szombat

1950 április 22 UJSZ0 Qenin gyermekéveiből Lenin neve a haladószellemű emberiség zászlaja lett > az a jelkép, amelyet mindenki megért, aki látja a régi világ elmaradottságát és az uj szocialista társadalmi rend és a Szovjetúnió hatalmas fejlődését. Mil­liós tömegek előtt Lenin élete nyitott könyv, amelyből az emberek újra és újra olvasnak és tanu.nak. „Emiegesétek őt — mondotta egyszer Lenin­ről müveinek nagy folytatója, Sztálin generalisszimusz —, szeressétek őt, tanulmányozzátok lljicset, mesteri tanítónkat és vezérünket! Harcolja­tok és győzzétek i e a külső és belső ellenfelet, — mint Iljics Építsétek az új életet, az új életformát, az új kultúrát, — mint Iljics. Sohase véstétek meg az apró munkát, mert kis dolgokból lesznek a nagyok — ez Iljics egyik legfontosabb üzenete." Sokkal kevésbbé ismertek Lenin gyermekévei és éppen ezért igen érdekes és tanulságos ez a cikk, amely orosz forrásból ered és jellemzi az Uljanov család életkörülményeit, Lenin atyját, anyját és testvérét. Már ebből a jellemzésből kiemelkedik az a forradalmi irányvonal és út, ame­lyen később a felserdült Lenin haladt, a szocialista állam megalkotása, a Szovjetúnió megalapítása felé. Hja Nikolaj-evics Uljanov tanfel­ügyelőnek — Lenin atyjának — élete a kötelességek szigorú teljesítése és a komoly munka jegyében folyt le. Nemcsak ö maga dolgozott így. ha­nem megkívánta ezt egyermekeitől is Eleinte maga irányította gyermekei nevelését és tanulmányait, munkára nevelte őket. Gyakran hangsúlyozta, hogy Vladimír aránylag mindent könnyen elsajátít. Éppen ezért külö­nös gondoskodást szentelt Vladimír munkatehetsége fejlesztésének. Ami az egyéni értékelést illleti, Vladimír Iljics Lenin atyja túlságo­san szerény volt. Nagyvonalú kezde­ményező munkáját kötelességének tartotta, nem szívesen dicsekedett és így otthon igen hasznosan kiegyen­súlyozta azt a folytonos dicséretet, amelyben Vladimír Iljicsnek az isko­lában része volt. A népnek is szüksége van műveltségre! Az apa egyéni példája igen nagy jelentőséggel bírt. Igen fontos volt az a tény, hogy lilja Nikolajevics nem volt bürokrata, mint az akkori pedagógusok legnagyobb része, ha­nem dolgozó, aki meg van győződve eszméi igazságáról. És az ö eszméi ilyenek voltak: a népet is művelni kell, újjá kell szervezni az elavult is. kólákat, pedagógiai tanfolyamokat kell bevezetni, Gyermekei, akik nem egyszer egész heteken át nem látták Öt, mert min­dig úton volt, már igen korán ész­revették, hogy apjuk „ügye" nemes és az ügy érdekében minden áldoza­tot meg kell hozni Ha otthon elbe­szélte az elért sikereket, ha beszélt az új iskolákról a falvakon, vagy pedig azokról a harcokról, amelyeket foly­tatnia kellett az előítéletek ellen, a nagybirtokosok és a magasabb réteg ellen, gyakran akaratlanul rákény­szerítette gyermekeit, hogy mélyeb­ben elgondolkozzanak. Az édesanya Vladimír Iljics édesanyrja, Mária Alexandrovna egy orvos leánya volt. Anyai részről nagyapja haladószel­lemű ember volt, nem tudott hajlon­gani, pénzt gyűjteni és nem csinált karriert.. Mária Alexandrovna gyermekéve­N. MIKAVA: JV MATRÓZ Nagy erőfeszítéssel nyitotta fel l tsze. mét és tekintete egy ismeretlen 'ne­héz cipőre esett. Tudatára ébredt, hogy mögötte háttal feléje német őr­ség áll. Hirtelen visszaemlékezett ar­ra a súlyos küzdelemre, amely Lenin emlékművének lépcsőin folyt le. Mennyi ideje lehet annak, hogy itt fekszik? A halálos cend azt bizonyí­totta ,hogy i harc véget ért Szebasz­topol német kézen van Életében elő­ször érezte át a matióz az élet sú­lyát. Még az a tenger is mintha fá­radtan és a harc borzalmaitól elerőt­lenedve csendesen hullámzana és pi­henne a lenyugvó nap vérvörös suga­raiban — Nem, nem vagy egyedül! Mintha távolról hallotta volna eze­ket a vigasztaló szavakat. Nehezen emelte fel fáiadt szemhéjait és borza­lommal düiesztette ki szemét. Közvet. lenül az emlékmű mellett, szinte érint­ve Lenin kinyújtott kezét, bitófa emel­kedett a magasba és rajta egy fel­akasztott kislány holtteste csüngött. A vér fellázadt benne, de sebesülése nem engedte meg, hogy feiálljon. So­ha életében nem érzett ilyen bosszú­vágyat mint most. Bosszút állani most, azonnal! És életében most sirt először, hogy nincsen elég ereje arra, hogy bosszút álljon. Csak a tenger hullámzott csen. desen A véies nap már lebukó félben volt. A matrózt elhagyta az ereje és elvesztette eszméletét. Hirtelen úgy érezte, hogy meleg árad az érclapból és Lenin arca meg­elevenedett. Okos szemei felcsillantak és szikrák ténylettek fel benne. Majd váratlanul kialudtak Lenin sze­mei és két könny mint két gyémánt gördült le arcán A matróz érezte ezeknek a könnyekr.tK a keserűségét.. Lenin gondovkedóan és részt ve vően nézett rá. Dobogó szívvel igyekezett a matróz felemelkedni, de gyengesége miatt visszaesett a hideg kőre. Gyönge suttogás szállt el lázas aj. kairól: — Vladimír Iljics... Mi ez? Lenin tekintetét rávetette a felakasz. totf kislányra és nyugodtan felelte: — Az ellenség tehetetlensége. A matróz ú|ra kérdezett: — Miért sírsz? — Ezek a könnyek íz atya könnyei, a gyíi'ölet és a harc könnyei .. — Ez a kislány tegnap óta van itt? — Igen, tegnan óta. — Német csizmák becstelenitik meg országunkat, amelyet Nachimov dicső, séggel övezett. A trflan gyermekein­ket németek akasztják fel. — Mindenki elment' Csak a néme­tek vannak a városban? — Dehcgyis! A városban maradtál Te m^o F.n — szov iet polgárok. — Mink: — Itt maradtunk és őrködni fo­gunk — r-hál '7 azt jelenti, hogy Sze­baszli pol már nincs? — Sebasztopol sohasem hal meg! — szavaiban bizonyosság és hit csendült. — Itt szebb és nagyobb várost ál­lítunk fel és százszor erősebb erődöt. Hiszed matróz? — Hiszem. — Az ellenség azt hiszi, hogy már meghaltam. Szellemem azonban to­vább él, éjjel ébren őrködik és a Kieml­ben Oroszország térképe fölé hajol és vezeti a győzelem kormányát. A matróz lázálmában hallgatta tani. tóját. — Nyugodj meg csillapodj le. Or­szágunk e lányka gyilkosai sírjává lett. — Mit kell azonban tennem, Vladi­mír Iljics? — Temesd el a kislányt és állj bosz. szút! — Nincs annyi erőm. — Kell, hc^y legyen! A matróz újra felnvitotta szemét. Lenin emlékmüve ugyanazon a he. lyen állt és felemeli karja a tenger végtelen messziségéhe mutatott. A matróz minder. erejét összeszed­te és övében kitapogatta a kést. Egé­szen közel áll az őrséghez és látja azok hátát. Mindenütt csend van, halotti csend, körülötte már egyetlen egy élő lélek sincs. A matióz óvatosan riz akasztó­fához kúszott és leemelte a kis holt­testet. A lányka mellén ez a felirat állt: „Apja nemet ezredest ölt meg". A matróz eldobta a kis táblát. — Hová temesse.r el? — Itt e tenger., öreg barát. Nehezen vonszolta magát a kőlép­csőn lefelé A hold felkelt, ezüst világa egy da­rabon bevilágította a tengert. Hol vagy Szebasztopol, hol vagytok baj­társak, hol vagytok hajóink tüzei? Szomorú volt a holt város látványa, a hideg holdvilágnál A matróz újra rá­nézett a kislányra és megrezzent. A kislány eszebe juttatta kis Nata­sáját... Sokáig állt a matróz karai­ban a kislánnyal, száraz szemekkel nézte a gyermeket és összeszorult szívvel hallgatott Óvatosan 'ehe'yezte a kôre a drága terhet és megcsóko'ta szőke fejecské­iét. Körülnézett, mintha segítséget keresne. De honnan várhatna? Levetette köpenyét, belecsavarta a kislányt, egy nehéz követ melléje és megindut a vizben. IA tenger szét­tárta karjait, hogy befogadja ezt az áldozatot. A parttól harminc méternyi távol­ságban a tengerészhagyományok sze­rint leengedte terhét a tenger mélyé­re. Mikor visszatért a partra, a kôre ké. sével feliratot vésett Aztán felemel­te a főidről géppisztolyát, felnézett a bronzszoborra és nehéz léptekkel meg. indult a part mentén... Bosszút áll­ni I It falun élte le, szerény körülmények között, szinte azt lehetne mondani, hogy spártai nevelést kapott. Szinte szenvedéllyel tanult s egész életén át sajnálta, hogy csak otthoni nevelést kapott. Több nyelvet beszélt és ze­nében is járatos volt. Sokat olva­sott, gyakorlott pedagógiai érzéke volt és örömmel szentelte életét gyer­mekei nevelésének. Semmiféle előíté­letet nem ismert. Vladimír Iljics. — a tanuló Uljanovék szerény anyagi körül­mények közt éltek és a nagy család Mária Alexandrovnát egész nap fog­lalkoztatta. Vladimír Iljics anyja iránt mindig e legnagyobb tiszteletet és szeretetet érezte, főleg akaratere­jét csodálta. így hát Vladimír Iljics család: nevelésének előfeltételei igazán a le­hető legjobbak voltak A munka kör­nyezetében nőtt fel. Testalkat dolgá­ban az apjára hasonlított, Töle örö­költe derűs kedélyét és hajlamát a hevességre. Egészségesen fejlett gyermek volt, igen szerette a mozgással járó játé­kokat és főleg a folytonos szalad­gálást. Ötéves korában tanult meg olvasni anyjától. Rendkívül könnyen tanult, mindig a legjobb diák volt, összes középiskolai vizsgáit kitünte­téssel tette le. Az oktatásnál feltűnő figyelmet tanúsított. Ismereteit szí­vesen megosztotta és nem egyszer jött iskolába korábban csak azért, hogy barátainak megmagyarázhassa ezt vegy azt a nehezebb matematikai feladatot, vagy pedig idegennyelvű szöveget. A családi környezet hatása Igen jó stiliszta volt. A középis­kola utolsó osztályálban már rendsze­resen írt olyan dolgokról, amelyek túlhaladták a gimnázium keretét. Az utolsó két iskolaév alatt egyik ta­nulótársát tanította, akit érettségire készített elő és az egyetemi felvételi vizsgára. Tekintettel arra, hogy ta­nítványa anyagi viszonyai nyomorú­ságosak voltak, teljesen ingyen taní­totta. Tanul itársai nagyon szerették Vladimír lljicset, bár a középiskolán egyetlen egy kimondottan közeli ba­rátja sem volt. Nyáron az egész család a Kauká­zuson túli kormányzóság Kokuskino nevű falujába ment. itt Vladimír Il­jicsnek lehetősége nyílt az orosz földművesek életét megfigyelnie. És így nem az iskola — ahonnan kiűz­tek minden szabad gondolkodó neve­lőt — hanem a család gondolkodás­módja és egyéni tapasztalatai vezet­ték el Vladimír lljicset a társadalmi eszmékhez. Ebben a tekintetben erő­sen hatott rá főleg idősebb bátyja, Alexander Iljics. Lenin bátyja, aki abban az időben, amikor Vladimír Iljics a középiskola utolsó két osztályát látogatta, Péter­várott főiskolás volt, a nyári szünet alatt szakkönyveket, politikai, gazda­sági, történelmi és szociológiai köny­veket hozott magával Ezek közt volt Marx „Tőke" című műve is. Abban az évben, amikor Lenin be­fejezte gimnáziumi tanulmányait. Pétervárott bebörtönözték bátyját, | Alexander lljicset. A III. Sándor cár ellen intézett merényletben való részvétel miatt különbíróság elé állí­tották és kötéláltali halálra ítélték. Az ítéletet 1884 május 8-án hajtották végre. Bátyja elvesztése hatalmas hatás­sal volt Vladimír Iljicsre. Ez irányí­totta őt a forradalmi útra, de ugyan­akkor arra is rávette, hogy komo­lyan gondolkozzék a fölött, milyen úton kell ennek a forradalomnak ha­ladnia. Bátyja ugyanis az úgyneve­zett národníkok és marxisták közötti középúton haladt. A hatalmas tűz lángja Vladimír Iljics nagyon jól ismerte bátyja forradalmi tevékenységét ab­ban az időben, amikor az ifjúságnak egyre több elszánt és helyesen gon­dolkozó tagja helyezkedett ellenál­lásba az egyeduralom elnyomásával szemben. Pusztulás fenyegette őket, azonban ez a veszedelem nem térí­tette el őket útjukról. Alexander Iljics gondolkodás nél­kül elhagyta az egyetemet, bár már tanári kinevezését kellett volna megkapnia, abban a pilanatban cse­lekedett így, amikor úgy érezte, hogy már nem bírja elviselni az elnyo­mást. A bíróság előtt nyíltan be­vallotta, hogy forradalmár és azt is, hogy ha már nem tudta befejezni világnézeti tanulmányait szóban és írásban, azaz ha már tétlenségre ítél­ték. terrorista lépést tett meg. Ám Vladimír Iljics hősként elpusz­tult bátyja vére, mint hatalmas for­radalmi tűz lángja, megvilágította Leninnek az útiját. GELLÉRT OSZKÁR: U mínusz a 80 eoes 2 emuról Részlet. 1. Hajdankor! himnuszoknak Példájára most, mikor már Nem az égen, de a földön Vörös csillagok ragyognak, Azt a ritmust, azt a formát Megkopott bár, újra költöm. Öt hívom most segítségül, Hátha az a régi forma Mondandómmal összeforrna. Ám, mikor magamra öltöm Régi ritmus: méreted: Azt se bánom, hogyha végül Avítt ruha, ósdi öltöny Szivem táján szétreped. 2. Elnyűtt köntös s mar a kétely: Hogy töltsem meg új igékkel? A fohászom hova szálljon, KI csókoljon engem szájon Méltón ünnepelnem őt, Aki nyolcvan év előtt Dicsőségre született? Fejemet kl koszorúzza, Miiven isten, milyen múza a, Kitől várjak ihletet? Egyikkel sem alkuszom, Ha róla szól himnuszom! 8. Szivem tiszta, szám ls tiszta: Üj Igékkel régi mezben Hogy lehetnék formalista? Január van. Tél. Ma kezdem, A lenini gyásznapon. Ott künn sűrűn havazik — Ezerkilencszázhuszonnégy: Akár akkor. S amig onnét Gyorsan visszaforgatom Az időnek kerekét: Nem marad-e töredék? Jó sors add, amit ma kezdtem, Hozzá méltón befejezzem Himnuszomat tavaszig. 4. Január van s nyolcvan éve Áprilisban született. S bár addig még három hónap, Hadd lehessek veletek, Elvtársaim hű kezébe, így teszem le búcsúzónak Versem, hogyha megszakad, Folytatója tán akad. 5. Nyugszik már huszonhat éve. Járuljunk büszkén eléje. Vigyázó szem tündökölj! Sú|\» le büntető ököl! Dagadj, dagadj szakadatlan, Tornyosulj apadhatatlan. Nyelj el minden kannibált Diadalmas Békepárt! 6. Nyolcvan éve. Nyolcvan éve Világít a szeme fénye. Örök forrás az a szem, Nem szárad ki sohasem. Világít, hogy új utat láss Ezer s ezer év után S időszámításod ember Attól fogva újra kezdd el Oly szíveden mondanám. Hogyha amit vallott, vallás Volna és nem tudomány. 7. Ami túlért, csak romolhat. Tűzbe mindent, ami korhadt! Hányan vágyták, eljön-e Még a munka öröme. S hányan hitték: megtalálják Az igazi Tudás fáját. S Marx mondotta: Megtaláltam. S ő mondotta: Tépd le bátran, Nincsen ennél egyszerűbb, Jó gyümölcsét, a Derűt. 8. Nyolcvan éve, nyolcvan éve. Született e földtekére. Siralomnak völgye volt Itt, Azt tapossuk nyögve holtig. S nézz körül, mit látsz ma itt? Szólj te néma, járj te béna, Lásd te vak: a völgy helyén » Boldogság hegyormait. 9. Nyolcvan évvel ezelőtt Szikra volt s ma már a lángot Őrzöm én. öreg zarándok. S versemet úgy dúdolom, Mintha altató dalom Volna s úgy becézem őt — Hatvannyolc éves koromban Kisdedként tartom karomban. 10. S ezt már nem dúdolva mondom. Szárnyalj szó, kiáltsd kl torkom: Kínpadon ha kifolyatják Szemgolyóid s ha kitépik Körmeid s ha szétszakad szád, írd föl a közömbös égig Csonka ujjal, hogy: Szabadság! S lángtenegerré nő a szikra S nem lesz szükség vértanukra. 11. Nyolcvan éve, nyolcvan éve, Mit csinálna, ha ma élne? Naptárunk Idlencszázötven. S hányan élnek üldözötten, Hány mártírra vár az eszme, Mennyi még a szenvedő! Mindükkel szenvedne 8. Minden otthont fölkeresne: Elveszett vagy visszatért Drága vörös katonája? S megkönnyezné szemepárja Azt, kl meghalt az Ügyért. 12. Nyolcvan éve. Nyolcvan év! S fut a hajó s int a rév. Mert ki hozzá igazán hű Sztálin kezén az iránytű. Ö mondotta el az Esküt S az az út a ml útunk S tudjuk jól, hogy elbukunk, Ha a kezét eleresztjük. 18. Lenin! Iljics! S nyolcvan év. Mennyi mindent mond e név. Nála nagyobb nem volt senki, Síromból dörömbölöm ki S utódomnak tovaküldöm, Amíg költő él a földön. Egész bolygónk telezengi Az a Név és az a Tett Az ad örök ihletet.

Next

/
Thumbnails
Contents