Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-22 / 93. szám, szombat

V. I. Lenin a proletár asszonymozgalomról (Az 1921 március 4-i „nemzetközi asszonynap" c. cikkéből) IIJSZ0 1950 április 22 A bolsevizmus lényege, a szovjet hatalom lényege abban áll, hogy a pol. gári demokrácia hazugságait és kép. mutatását leleplezze, hogy a föld, a gyárak és üzemek magánbirtoklását megszüntesse és az egész államhatal­mat a dolgozók és a kizsákmányolt tömegek kezébe összpontosítsa. Ezek a tömegek maguk veszik a politikát, t. i. az új társadalom felépítését ke­zükbe. Ez nehéz munka, mert a töme­geket a kapitalizmus megfélemlítette és elnyomta; azonban nincs más kiút a bérrabszolgaságból s a kapitalista szol. gaságból. Azonban a tömegeket az asszonyok bevonása nélkül nem lehet a politiká­ba bekapcsolni. Hiszen az emberiség női fele a kapitalizmus alatt tízszere­sen el van nyomva. A munkásnőt és a földművesnőt a tőke elnyomja és a legdemokratikusabb polgári köztársasá­gokban is e'öszöi is egyenjogúság nélkül élnek, mert a törvény nem biz. tosítja nekik, a férfiakkal egyenjogú­ságot, másodszor — és ez a fődolog — „házi rabszolgaságban" maradnak, és a legkicsinyesebb, legdurvább, leg. fáradságosabb, az embert legjobban igénybevevő konyhai és házimunká­ban sínylődnek. A bolsevista szovjet forradalom az asszonyok elnyomatását és egyenjo­gúság nélküliségét olyan gyökeresen kiirtja, ahogy egy párt, egy forrada­lom sem merte a világon kiirtani. A férfi és nő törvény előtti egyenlőtlen­ségének Szovjetoroszországban nyoma sem maradt. „A nemzetközi nőnapokon a világ minden országában munkásnők szám­talan gyűlésén üdvözölni fogják Szov. jetoroszországot, amely ezt az óriási, világra szóló valódi felszabadító mű­vet megkezdte Bátor felhívások fog­nak elhangzani, nem rettenve vissza a dühöngő, gyakran vadállati polgári re. akciótól. Mennél „szabadabb" vagy „demokratikusabb" egy polgári ország, annál jobban tombol és dühöng a ka­pitalisták banda ia a munkások forra­dalma ellen. Példa erre az Északame­rikai Egyesült Államok. De a munká­sok tömegei már felébredtek. Az im­perialista háború az alvó, félig szuny­nyadó nehézkes tömegeket mind Ame­rikában, mind Európában és a vissza­maradt Azsiaban végérvényesen fel­rázta. A jég a világ minden részén meg­tört. A népek felszabadítása az impe­realizmus járma alól, a munkások és munkásnők felszabadítása a tő­ke járma alól feltartóztathatat­lanul halad előre. A munká­sok és munkásnők, parasztok és pa­rasztnők tucatjai és százmilliói vi­szik ezt az ügyet előre. Es ezért a munkának a kapitalizmus járma a'ól való felszabadítása az egész világon győzni fog". K. NEFOMNJASTSI: Az új Kína egy hősnője Li-Fyn-Ljan varrónő úgy véli, hogy tulajdonképpen semmi kü­lönöset nem tett. A harmatcseppek a falevele­ken friss hajnalon éppen olyan egyformák, mint az én sorsom és a többi kínai asszony élete. így mondta Li-Fyn-Ljan. Ez azonban nem így van. A kínai újságok többször is hozták az ő képét és Li arca sok millió ember előtt ismeretes, sötét, mo­solygó szemei, fekete, simánfé­sült haja. Li'Fyn-Ljan egyike az első kínai nőknek, akiket a mun­ka hősnője megtisztelő címével tüntettek ki. Lassan beszél és gondosan meg­válogatja szavait, hogy gondola­tának kifejezést adjon. — Anyám éhenhalt, amikor én még kislány voltam. Apámnak sem telke, sem földje, sem saját kunyhója nem volt és így átadott engem a földesúrnak. Li-Fyn-Ljan ennek a hűbér­úrnak 52-ik rabszolganője volt. A legnehezebb és legpiszkosabb munkába állították, az étel, emit kapott, nem volt elég arra sem, hogy éhségét csillapíthatta volna és még verték is. — Ott bizony nem öregedtem volna meg, — mondja Li. Li'Pin partizánnő mentette meg, aki egyszer éjszaka oda jött hozzá, felébresztette és el­vitte a majorból. Egész éjjel mentek és másnap e'gy partizán­osztagra bukkantak. Az osztag táborában Li mint szakácsnő dolgozott, ápolta a sebesülteket és varrni tanult. 1935-ben Li Junanban volt, ahonnan a szabadság napja egy­re magasabbra hágott, beragyog­va a nép reményeit. Akkoriba érkezett Junanba a népi felsza­badító hadsereg, Csiansziból 1 hosszú menetelés után. Ez a hí­res menet három esztendeig tar­tott. A katonák kimerültek és rongyosak voltak. Nem volt elég fegyverük és lőszerük. De hitük a végső győzelemben soha sem volt olyan szilárd, mint a Junan­ba való bevonulás utáni napok­ban. Li energikusnak és tevékeny­nek mutatkozott. — Katonáinknak nincs ruhá­juk, — mondotta a lányoknak Ju­nanban, — ruhagyárat kell fel­állítani. E gyár első osztálya, a szabá­szat, az utcán felütött sátorban volt elhelyezve. Köröskörül vol­tak a szafoóműhelyek. De a gvár nemsokára saját épületet ka­pott. Akkor már nagyon gyakran emlegették Li-Fyn-Ljan, a kis varrónőnek a nevét. A katonák leveleket írtak a frontról neki. — Sok szives üdvözlet, Li! Én is olyan köpenyt hordok, ame­lyet maga készített. Meleget tart. ha a lövészárakban fekszem és ha támadásra kerül sor, alig ér­zem a súlyát. Ezer köszönet érte! Akkoriban Junanban egy nyomdát is létesítettek. Embe­rekre volt szükség, könyvek ké­szítéséhez és Li könyvkötő 1ett. E nyomdából kikerült könyvek harcra hívták fel a népet és új erőt adtak nekik. Li sokat dolgozott, éppúgy, mint azelőtt. Most azonban so­kat olvasott és így azoknak az eseményeknek az értelme, ame­lyek Kínában lefolytak, mind világosabbá vált előtt. Egy nap Mao-Cse'Tung jött be a nyomdá­ba, ahol Li dolgozott. Bejárva az üzemet, eljutott a könyvköté­szetbe is. Üdvözölte Lit és kezet nyújott neki. — Ön nagy ügyet segít mun­kájával ... Li'Fyn-Ljant a munka hősnője címmel tüntették ki. Ezután a kínai parasztasszonyokat tanítot­ta. Belépett a Kínai Kommunis­ta Pártba, sokait tanult idősebb elvtársaktól és nemsokára az új szabad élet lelkes hirdetőjévé fejlődött. A múlt év őszén Li Pekingbe jött: a nép a munka hősnőjét, a Tanácsadó Politikai Népértekez­let delegátusává választotta. A konferencia megnyitása előtt Mao-Cse"Tunggal újra találko­zott. — Maga az a Li-Fyn-Ljan? — mjondotta mosolyogva Mao-Cse" Tung. — Üdvözlöm, sokat olvas­tam magáról az újságokban. Li ezután belépett a nagy, vi" lágos^ ünnepélyesen feldíszített terembe, miközben örömteli iz­galommal gondolt rá, hogy most éppen olyan, a népből való egy­szerű emberekkel van együtt, mint ö maga és közösen döntik el szeretett hazájuk sorsát. — Hollandia és Olaszország csak Amerikában vásárolhat sze­net. Hollandiában a leigázó Mar­shall-terv következtében egész iparágak sorvadnak el, így a do­hány- és a cipőipar és a mező­gazdaság sok ága. A legégetőbb probléma a szénkérdés. Francia­országban és Belgiumban szénfö­lösleg van, ugyanakkor, amikor Olaszországban és Hollandiában szénhiány. A marshallizálás kö­vetkeztében Olaszország és Hol­landia nem vásárolhat szenet szomszédaitól, hanem az Egye­sült Államokból kell beszereznie. A De Waarhoid írja, hogy a Hol­landiával határos Belgiumnak körülbelül 900.000 tonna szénfö­löslege van. De Hollandia alig 20.000 tonna szenet vásárolhat Belgiumtól, szénszükségletének legnagyobb részét, sokkal drá­gábban, az amerikaiaktól kell beszereznie. — Gazdasági válság Iránban. Az iráni hivatalos lap az Ettelaat kénytelen elismerni, hogy Irán gazdasági helyzete „sokkal rosz" szabb és szomorúbb, mint gon­dolják" és az ország gazdasága teljes hanyatlás felé halad. A továbbiakban elismerve, hogy Iránban „gazdasági válság van" és „hatalmas különbség van az export és import között", az új­ság megállapítja, hogy mindez „az országot pusztulásba viszi". Az 1949 március 20-án befejező­dött gazdasági év alatt Irán kül­kereskedelme 2416 millió reál deficitet mutatott. Bár a folyó gazdasági év általános adatait még nem közölték, a lap világo­san rámutat, hogy a helyzet még inkább rosszabodott „épúgy, mint a mult évben, minden nyomort, munkanélküliséget maitat és a gazdasági válság fokozódott". • — A nyugatberlini rendőrség terrorja az ifjúság ellen. Hans Richter berlini munkás az ameri­kai övezet egyik utcájában fel­háborodottan tiltakozott az ellen, hogy a nyugatberlini rendőrség a villamoskocsikról; eltávolította az ifjúság németországi találkozójá­nak plakátjait. A nyugatberlini rendőrség azonnal letartóztatta. A rendőrőrszobán a szolgálatte­vő rendőrőrmester leütötte őt, miközben azt kiáltotta: „Majd elbánunk veletek, kutyák!" A nyugatberlini rendőrség hat na­pig tartotta fogságban Hans Richtert. Ez alatt az idő alatt nem engedték meg, hogy érint­kezzen hozzátartozóival s nem vezették vizsgálóbíró elé. • — 526 millió márka értékű ügyletet kötöttek a lipcsei vásá­ron. A lipcsei Árumintavásár rendezőségének legújabb jelen­tése szerint a vásáron kötött ügyletek 526 millió márka érté­ket képviselnek. A vásáron létre­jött új üzleti kapcsolatok követ­keztében ennek az összegnek fokozatos emelkedésére lehet szá­mítani. Míg a Német Demokra­tikus Köztársaság üzletfelei kö­zötti forgalom 394 millió márka körül mozgott, addig a nyugat­német kiállítók mindössze ^mil­lió márkás forgalmat bonyolítot­tak le. A lipcsei vásárt látogató külföldi cégek túlnyomórészt fényképészeti, optikai, finomme­chanikai cikkeket és üzemi be­rendezéseket vásároltak. • — Oslo kikötőmunkásai meg­tagadták az amerikai fegyverek kirakását. A főváros tele van röpiratokkal, amelyek felhívják az USA katonai ellenőrző bi­zottságát, hogy takarodjék ki Norvégiából. Az árverés délelőtt tizenegy órára volt kitűzve. De Radzimka már a reggeli óráktól nyüzsgött. Az emberek kijöttek a kunyhókból és a hídnál levő térsé­gen gyülekztek. Megérkeztek az AZ ELTORLASZOLT UT Részlet Fraňo Kráľa Magyar Könyvtár kiadásában megjelent régényébői A bíró ezeket a bölcsességeket a jegyzőtől és Polyántól tanulta. Sze­rencse, hogy mostanáig nem hallott még a jegyzőék Olgájával való ügy­ről. Biztosan most azt is a szemébe vágta volna a tanítónak. De a jegyző, né mostanáig titokban tartotta a dol­got. Ssak az orvosi leletet küldte el a feljelentéssel a tanfelügyelőségre és Polyánt rábeszélte, legyen tanú arra, hogy látta Olinkát a tanítóval haza­járni későn az iskolából. A bírónak tehát nem volt több mondanivalója. A tanító elment. Közben s jegyző, Pólyán, a pap és a csendőrök a jegyzői irodában ültek. Mindannyian fel voltak háborodva, hogy a mai napon Radzimkán a csend, rőt és a rendről olyan gyengén gon­doskodtak. — Itt bizony feltétlenül szükségünk volna már helyi csendőrállomásra! — mondta a jegyző. — Ügy van, mert mi nem győzhe­tünk mindent, lassanként éjjel-nap­pal szolgálatban vagyunk! — Rabszolgafoglalkozás, higgyék el! — panaszkodott a másik csendőr. — Bizony itt valami erélyes intézke. dést kell tenni! Emelni kell jócskán a csendőrök számát, sűríteni ezekben a nyugtalan időkben az állomások háló. zatát és megfelelő törvényt hozni a közcsend és rend őreinek védelmére! — Bizony egyáltalán nem törődnek velünk... sőt még polgári jogainktól is megfosztottak ... Minden hülye sza. vazhat, csak nekünk kell kussolnunk. — No ez csakugyan égbekiáltó mél. tatlanság! — helyeseltek a csendőrnek mindnyájan felháborodva. Ekkor a faluban autótülök hangzott fel. A csendőrök kifutottak. Az autó­ból a bírósági végrehajtó, a bank ügy. védje és még egy úr lépett ki. — Mit hoznak nekünk? — üdvözölte őket gúnyosan a tömeg. Az érkezők zavarban voltak. Ennyi érdeklődő volna az árverés iránt? Vagy lázadás? A falu elején nem ér­tek rá elolvasni Miska figyelmezteté­sét. Tizenegy óra volt. A bírósági végrehajtó föllépett a Surikék kerítésénél egy fatönkre és kezdte felolvasni a birósági végzést. — Ugyan hordja el magát! — hal­latszott a tolongó tömegből a kiál­tás. iu, . .. A nép felzúgott, szitkok és fenye­getések dörögtek. A levegő örvény­lett, mint a viharzó tenger. A végrehajtó rémülten nézett kö­rül. — A ház kikiáltást ára hatszáz ko­rona! — hirdette kétségbeesetten a bőgő zajba. — Adunk mi neked hatszázat, de a fenekedre, ha kell neked! — fröcs­csent felhabzóan a válasz. — Takarodj inneni — Indulj! — Lódulj! — Hatszáz korona, ki ad többet? — veszett el a szó az összefolyó kiáltá­sok örvényében. — A kikiáltási ár kétharmadát adom! — szólalt meg a végrehajtó mellett álló ügyvéd. — A kikiáltási ár kétharmada, négy. száz korona. — Először. — Vágjatok egyet a pofájára! — Dobjátok le! A csendőrök megkísérelték a tömeg­be furakodni, de teljesen hiába. Senki sem hallgatott reájuk és még látni sem akarták őket. Nem tágítottak, nem engedték őket, hogy védhessék a végrehajtót. — Lökjétek le! — ordították az őr­jöngő hangok. A legközelebb álló férfiak felrúgták a fatönköt és a birósági végrehajtó az ordítozó tömeg közé bukfencezett. — Eladva — . kísérelte meg még­egyszer röptében kijelenteni és a föl­dön fejezte be: az ügyvéd úrnak... — Tömjétek be csutakkal a száját, még vinnyog! A megijedt ügyvéd beugrott az au­tóba. Odafutott az írnok is. Odacsú­szott a végrehajtó is. A tülök felhar­sant, a motor felzúgott és a karosszé­rián kavicsözön dobolt. Azután kitört az egészséges nevetés zsivaja. A csendőrök kihívás nélkül eltűntek.. s ochtinaiak is. A szomszédok szívélye­sen és mosollyal üdvözölték egymást, mintha valami közös mulatságra ké­szülnének. — Megyünk árverezni? — Megyünk kifüstölni a bestiát a fenébe! — Senki se merészeljen! — Egy hang se legyen! — De bizony, ha nekem úgy tet­szik ... licitálni is fogok, — jelentke­zett kerítése mögül Kompis gazda. — Azt ugyan maguk nem tilthatják meg nekem! — Hogyan? Gyere ide, te büdös gö. rény, hadd lássunk! Bizonyisten fogad, juk, hogyha csak mukkani merészelsz, vén csontjaidat lepedőbe viszik haza! — És egyidejűleg teli marok kö fü­tyült át a levegőn és egyenesen Kom­pis fejénél csapódott a kerítéshez. Kompis félreugrott, lehajolt és befu­tott a házába. Többet aznap még saját háza előtt sem mutatkozott. Az utcán csendőrjárőr ment át. Kő. zeledett a tömeghez. Valahogy lassan, óvatosan, bizonytalanul, mintha csak rossz előérzetük lett volna. Nem ha. toltak a tömeg közé, megálltak a jár. da szélén. Kompis kerítése alatt. — Megint lázadoznak? — kérdez­ték a csendőrök szelíd hangon. — Lázadunk! — Hiszen tudjuk, hogy maguk régi lázadozók — folytatták a csendőrök tétovázó felnevetéssel. — És maguk öreg pandúrok! — Oszoljanak! — kiáltott az egyik csendőr feldühödve, de a hangja a szó felében megtörött, amikor egyszerre magára szegeződni érzett néhány száz megvető, kihívó szemet. — Nem oszlunk széjjel! — hangzott a tömegből élesen és egységesen. A csendőrök többet nem mertek. Érezték, hogy ha valamit kiprovokál­nának, biztosan ők húznák a rövideb­bet. Gyengék voltak ilyen tömeggel szemben. Ezért szó nélkül szedték ma­gukat és mentek a jegyzői hivatalba. Mennydörgő lekicsinylő nevetés kí­sérte őket. — Várjatok csak. gézengúzok! — dörmögték magukban a csendőrök út. közben, megszégyenítésük miatt fel­dühödve. — Jön még a kutyára dér! Az emberek tömege állandóan nőtt az utcán. Férfiak, nők. gyerekek. A tanítónak csak nagynehezen sikerült néhány tanulóját az osztályba csalo­gatnia. Krupáréktól kilépett a fiatal Miska, valami táblával a hóna alatt. Egy da­rab gyalult deszka volt, amelyre va­lami fel volt írva. Felmutatta a tömeg, nek és a nép hahotába tört ki. Aztán Miska elszaladt a falu alsó végére, ott a deszkát a község, a járás és or­szág nevét jelző tábla alá szögezte. Miska táblájáról ez a világos fölirat ordított az útra: Vigyázat! Árverés és végrehajtás ebben a faluban szigorúan tilos! Vigyázat! Itt éhség van! Tíz órakor, az óraközti szünetben, Barica tanító a bíróhoz sietett. — Bíró úr, lépjen közbe maga is, hogy ne tegyék tönkre ezt a szegényt asszonyt. Mit kezd azzal az öt gyerek, kel, ha kidobják az utcára. — Rendnek muszáj lenni. És maga törődjön az iskolával. — Ilyen gorombán mégsem kelle­ne velem szemben viselkednie .., — Ott az ajtó. Magával már tor­kig vannak az urak. Follázitja az em­bereket, ahelyett, hogy segítene őket lecsendesíteni! Egységes diákszervezet Lengyelországban A Varsóban most folyó Len­gyel Diákkongresszus hétfői ülé­se egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, hogy a lengyel diák­szervezeteket egy átfogó szerve­zetbe egyesítik; Lengyel Diák­1 szövetség névvel. Az új szervezet alapvető elve: „Az ifjúság egy­sége a békéért vívott harcban és a haza javára végzett munká­ban." A kongresszuson több külföldi küldöttség vett részt, élükön a Komszcmol küldötteivel.

Next

/
Thumbnails
Contents