Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-22 / 93. szám, szombat

U J SZO 1950 április 22 VLADIMÍR MAJAKOVSZKIJ: I3eszélgelés Ĺ2e 11111 elotárssal Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én. Lenin, mint fénykép szobám falán. Száját harsány szó feszíti szét, bajusza mereven fölfelé néz, homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész. Alatta sokezer ember vonul, lobogók erdeje, karok fűszálai. Felállók, arcomon az öröm kigyúl, jelentéssel kell most elébe állani: Lenin elvtárs, hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán. Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz, amit most végzünk egymásután. Adunk már ruhát a mezítelennek, több már a szén s az érc, — ez ugye szép? De persze emellett, — hadd mondom el önnek, sok még a szenny és a buta beszéd. Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk. Ön nélkül sokan eltévedtek már, ezen a mi földünkön, itt körülünk s köröskörül igen sok gazember jár. Nincs rá elég szám, s nincs nevezet, hogy hányan vannak e csirkefogók: kulákok, szektánsok, részegesek, talpnyalók és munkahalogatók. Itt járnak és gőgtöl dagad a keblük, töltőtoll s jelvény pompázik a mellen. Persze, hogy megbirkózunk velük, de rémes nehéz a harc ezek ellen. Lenin elvtárs füstös üzemeinkben s a havas tarlókon ön itt van vélünk. Az ön nevével, a szívével szívünkben eszmélünk, lélekzünk, verekszünk, élünk. Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én. Lenin, mint fénykép szobám falán. Fordította: Gábor Andor. Jíetiiit ireefttl'muréí Lenin a politikai, gazdasági kérdéseken kívül nagy érdeklődéssel fordult a művészet és irodalom kérdései felé. Erről számos cikke, tanulmánya és gloszszája tanúskodik. A lenini gondolatok a szovjet irodalom ideológiai alapkövét rakták le. A visszatíikröződési elmélet zseniális megfogalmazásával vált világossá a szocialista írók feladata. Leninnek az irodalomról szóló írásait gyűjtötte egybe a budapesti Szikra könyvkiadó, hasznos szolgálatot téve ezzel a magyar realista irodalomnak. A tanulrnánvon kíviil levelekef és rendeleteket olvashatunk, amelyek megmutatják, a nagy szocialista gondolkodó és forradalmár kapcsolatát kora művészeivel, elsősorban Gorkijjal és szerteágazó érdeklődését a kultúra kérdései iránt. „A Pártszervezet és a pártirodalom" című cikkében, amelyet Lenin 190ő-ben írt, így vázolja az új irodalom jellegzetes vonásait: „Ez szabad irodalom lesz, mert nem a haszon és a karrier, hanem a szocializmus eszméje és a dolgozókkal való együttérzés verbubál új meg új erőket soraiba. SZABAD IRODALOM » lesz, mert nem valamely életunt hősnőt fog szolgálni, nem az unatkozó és elhízástól szenvedő „felső tízezret", hanem a dolgozók millióit és tízmillióit, akik az ország ereje, jövendője. Szabad irodalom lesz, amely az emberiség forradalmi gondolkozásá| nak legújabb eredményeit megtermékenyíti a szocialista proletariátus tapasztalatával és eleven munkájával." Több tanulmányban foglalkozik Lenin a XIX. század nagy írójával Tolsztojjal. Éleslátásával boncolja a klasszikus orosz író emberi és politikai magatartását. „Az ellentmoudások TOLSZTOJ alkotásaiban, nézeteiben, tanításaiban, iskolájában — valóban kiáltók. Egyfelől itt van — egy zseniális művész, aki nemcsak az orosz életnek adta páratlan alkotásait* hanem a világirodalomnak is elsőrendű alkotásait teremtette meg. Másfelől — annak erőszakos hirdetése, hogy „ne szállj szembe a gonosszal" erőszakosan. A későbbiek során Lenin így határozza meg az íróban megmutatkozó kettősségét: „De a Tolsztoj nézeteiben és tanításaiban mutatkozó ellentmondás nem véletlen, hanem azoknak az ellentmondásos viszonyoknak a kifejezése, amelyek közé a XIX. század utolsó harmadában az orosz élet jutott." És itt Lenin megrajzolja a múlt század gazdasági helyzetét. Ezzel bizonyítja be, hogy a társadalmi helyzet visszatükröződik minden művész alkotásában. Lenin szoros barátságban volt a szocialista realizmus megteremtőjével, Gorkijjal. A két halhatatlan emlékű férfi állandóan levelezett egymással. GORKIJ elősször az orosz szociáldemokrata párt londoni kongresszusán találkozott Leninnel. Gorkij leírja*, hogy az első pillanatban túlságosan „egyszerűnek" találta, nem vett észre benne semmi „vezérs'zerűt", azonban amikor többízben beszélgettek, kitárult előtte a nagy forradalmár csodálatos lelkiélete, a finomságokhoz vailó szokatlan érz«ke. Az első találkozásukon már az író „Anya" című regényének hiányosságáról beszélgettek. A későbbi évek folyamán is megmaradt Lenin a regényíró barátjának és élesszemű kritikusának. Lenin felkérésére Gorkij vezette az orosz munkásmozgalom több lapjának szépirodalmi rovatát. Rendkívül érdekes Leninnek egvik (1908-ban keltezett) levele, amelyet Gorkijnak írt és benne azokról a filozófiai vitákról számol be, amelyek annak idején az orosz szociáldemokrata párton beliil a bolsevikok és a mensevikek között zajlott le. Gorkij válaszában tompítani próbálta Lenin heves kitöréseit és a munkásmozgalom egysége érdekében kiegyezésről beszélt. Lenin következő levelében így ír: „Milyen kibékítésről lehet itt, kedves Alexej Maxiinovics? Bocsásson meg. erről nevetséges csak egy szót is 6zólni." A IIARC teljességgel elkerülhetetlen. És a párt embereinek nem arra kell fordítaniok erőfeszítéseiket, hogy elkenjék, vagy elodázzák, vagy kitérjenek előle, hanem arra, hogy a gyakorlatilag nélkülözhetetlen pártmunka ne szenvedjen kárt miatta. Levele végén bejelenti Lenin, hogy meglátogatja Capriban Gorkijt, de szeretné ezt „a filozófiai vitától függetlenül tenni." A Szikra könyvkiadó által kiadott szemelvényekben értékesebbnél - értékesebb gondolatot találunk. Megtalálhatjuk benne feleségének Krupszkájának emlékezéseit is. Kitűnik belőle, milyen alaposan ismerte Lenin nemcsak az orosz, de a világirodalom valamennyi jelentősebb alkotását. Mindenkinek aki a szocialista kultúra kérdéseivel foglalkozik, ismernie kell ezt a könyvet! 60 A. ZÁPOTOCKÝ Új HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ összetétele mellett, tekintve, hogy a parlamentben német, cseh, lengyel és egyéb nemzetiségű képviselők vannak, gyakran hajszálon függ a többség. Olykor néhány szavazat dönti el a legfontosabb dolgokat, pl. a költségvetést. Mondjuk, hogy a kormánynak nem lesz meg a többsége a katonai költségvetéshez. A mi képviselőink eldönthetik a dolgot. Tárgyalni fognak. A mieink azt mondhatják: megszavazzuk a katonai költségvetést, ha a kormány ennyi meg ennyi milliót ad közkönyvtárak, olvasótermek, esti tanfolyamok, előadások stb. létesítésére és szervezésére. A kormánynak szüksége lesz a szavazatokra és engedni lesz kénytelen. A kormánynak meglesz a katonai költségvetése, nekünk pedig meglesznek a könyvtáraink, olvasótermeink, tanfolyamaink. Tanítani, nevelni fogjuk az embereket és végül... — És végül? — vetette közbe Efler. — Végül, elvtársak, a kultúra útján elérjük a szabadságot. A kormány a hadseregnek sem veheti majd hasznát, mivel a müveit és öntudatos katona kezében a fegyver nem szolgálja majd az erőszakot és a kizsákmányolást. — Lehetetlen dolgok ezek, elvtársak — szólt közbe újra Efler. — Ládja, szólj már hozzá a kérdéshez. Itt van nálam a Svoboda 1896 november 5"i száma. Ebbe a következőket írtad: „Pártunknak tudnia kell, hogy a választási küzdelemben való részvétele során felesleges túlsók anyagi és szellemi erőt áldoznia olyan dologért, amelyből különösebb hasznot nem húzhat. Ennél sokkal fontosafcb, hogy a nép megszervezésére összpontosítsa erejét. Nem állítjuk, hogy pártunknak egyáltalában nem kell résztvennie a választási harcban. Ilyen álláspont feltétlenül helytelen volna." Magyarázd meg, Ládja, hogy érted mindezt? Én azt hiszem, hogy részt kell vennünk a választáson, a választás előtti harcot arra kell felhasználnunk, hogy felrázzuk a népet fásultságából, öntudatra ébresszük s ezzel egyengessük útunkat a további harcokhoz, esetleg a győzelmes általános sztrájkhoz is. » — Helyesen gondolkodol, Josef. Résztveszünk a választásokan és ott leszünk a parlamentben. De nem azért, hogy ott szatócskodjunk és jelentéktelen engedményekért, holmi alamizsnáért eladjuk szavazatainkat és a reakciós kormányok költségvetésének megszavazásával eláruljuk elveinket. Az, amire Tomás gondol, hamis, polgári és áruló politika. A parlamentet arra fogjuk felhasználni, hogy onnan elmondhassuk a népnek azt, amit ma a rendőrség, a cenzúra és az üldözés miatt nem mondhatunk el. Helytelen az is, amire Václav gondol. Helytelen volna csak álmodozni az általános sztrájkról és a forradalomról. Hogy akarod, Václav, megszervezni az általános sztrájkot, amikor nem áll egységes szakszervezet rendelkezésünkre? Kire akarsz támaszkodni a forradalomban, ha nincs erős, hatalmas szocialista párt, amely a bizalmiak szélesen elágazó szervezetével rendelkezik az üzemekben, amely vezetni tudja a dolgozó népet és amely helyesen irányíthatja a munkásság gazdasági és politikai küzdelmét? Ne féljetek, elvtársak, eljutunk a győzelmes általános sztrájk! r>z, eljutunk a műveltséghez és a szabadsághoz is. Csakhogy előbb minden alkalmat fel kell használnunk a nép felébresztésére, osztályöntudatának erősítésére, erőink megszervezésére a reakció és a tőkés kizsákmányolás elleni harchoz. Résztveszünk a választásokon, nem azért, mintha azt hinnők, hogy a választáson elért eredményünkkel eljutunk a szocializmus győzelméhez, hanem csak azért, mert ezzel könnyebben járhatóvá tesszük a szocializmushoz vezető útat. A Budecs-környékiek elhatározták, hogy a választások ötödik kúriájában részt fognak venni. Választási előkészületek. E döntés után, 1897 tavaszán a Budecs"környéki munkásak és falusi szegények felkészültek rá, hogy életükben először résztvegyenek a bécsi parlament képvi" selőinek megválasztásában. Ladislav Budecsky elemében volt. Cikkeket írt a lapokba, gyűlésekre járt, szónokolt és agitált. A kladnói Svoboda minden számában közölt tőle cikket. A szabóék Tónijára is új feladatok hárultak. Most apja kéziratait vitte el Kladnóba a Svoboda szerkesztőségébe, amely a Zádusni ulicében a Kostka"féle vendéglőben volt, éppen szemben a polgári iskolával. A zákolanyi fiúk közül Tóni volt az egyetlen, aki ebbe az iskolába járt. Régi tanulótársa közül ugyan sokan diáskodtak, de ezek nagyobbrészt a cukorgyári tisztviselők fiai voltak, gimnáziumokban tanultak s így Prágában vagy Slanyban laktak. Tóni gyalog járt az iskolába. A legközelebbi polgári iskola ugyanis a kladnói volt és Zákolanyból Kladnóig jó két és félóráig tartott az út. Ez azt jelentette, hogy reggel öt óra előtt kellett felkelnie. Ilyenkor kávét főzött magának, majd elindult az iskolába. Az édesanyját, szegényt, aki egész nap dolgozott, nem lehetett a reggeli miatt felkelteni. Tóni így télen-nyáron gyalog bandukolt Zákolanyból Mozol.non, Tynecen, Vretovicén, Steleovesen, Rapi* cén Dubyn és Újezden ét Kladnóba és este ugyanezen az úton vri.*->za. Akkoriban már közlekedett vonat Zákolany és Kladnó között, de a vasúti jegy Kladnóba és vissza 22 krajcárba került. Hogy áldozhatott volna ennyi pénzt naponta a falusi szabó fiának iskoláztatására? Az ilyen rendkívüli kiadásra gondolni sem lehet. Ha el akarod végezni a polgári iskolát, akkor gyalogolnod kell — mondták Tóninak, akit a nehézségek nem riasztották vissza. Kenyeret hazadról vitt magával. Mindennap kapott egy krajcárt, hogy délben forró levest ehessen a hentesnél. Ez a leves nem volt egyéb, mint az a víz, amelyben Pospisil hentes a virslit és a szafaládét főzte. Egy krajcárért színültig tele tányérral adott belőle és így a fiúnak napközben is meleg étel került a gyomrába. (Folytatjuk.)!