Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-05 / 55. szám, vasárnap

UJSZ0 1950 márchig 8 Zápotocký elvtárs zárószavai a KSČ Központi Bizottságának ülésén 1950 február 26-án Elvtársnök és elvtársak! Megbízást kaptam, hogy vitánkhoz zárószót mondjak. Ez annyival is könnyebb számomra, mert nálunk nem léteznek alapvető problémákról viták. Itt csak egyetlen probléma áll fenn, hogyan valósítjuk meg a gyakorlatban a lehető legcélszerűbben azokat az alapvető irányelveket, amelyeket Gottwald elvtárs a Párt IX. kongresszusán kitűzött és amelyeket a kongresszus egyöntetűen elfogadott Véleményem szerint ehhez a Központi Bizottság mai közgyűlése a beszámolókban és a viták során, amelyek az eddigi tapasztalatokat és ismereteket értékelték és amelyek megállapításokat tettek és nem tér* tek ki a hiányok önkritikái beismerése elól sem, új alapokat adott. Az elhangzott beszámolók számunkra valósággal iskolát jelentettek és csak tudnunk kell ezek alapján tanulnunk és ezek alapján tanítanunk és oktatnunk az egész Pártot. A konferencia határozataival a beszédek irányelveit elfogadta. Ezért az én feladatom nem az, hogy új kérdéseket fejtegessek, hanem csak az, hogy kihangsúlyozzam annak jelentőségét, ami í<tt elhangzott. Vegyük a nemzetközi helyzet elemzését a háború és a béke kérdésében, amelyet itt Gottwald elvtárs megadott, Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a háború és a béke kérdéséről, amely továbbra is égető probléma, itt igazán klasszikus, szemléletes, populáris és a problémát minden részletében megvilágító elemzést kaptunk. E beszédnek igazi forrássá kellene válnia, amelyből oktatást merítene minden tényezőnk a békeakció politikai vezetés&re. Nem elegendő a békérő: csak Írni és beszélni, a békéért folyó harc feltétlen szükségességéről meg kell tudni az embereket győzni. Ne tagadjuk, hogy ehhez legkevésbbé a mi újságíróink értenek. Hodinová Spurná elvtársnő az újságcikkeket szelvényező iroda statisztikája alapján itt megállapította, hány cikket írtak újságjainkban naponta a békéről. A statisztika örvendetes. Ha azonban elemeznők, hogy mit írtak és hogyan írták, azt hiszem, hogy örömünk nem volna nagy, hanem bizonyára nagyon leapadna. A minőség messze a mennyiség mögött marad. Aztán azt kellene megállapítanunk, hogy kevesebb több lenne. Ezért azt gondolom, hogy egész gyűlésünk lelkéből szólok, ha annak a kívánságomnak adok kifejezést, hogy azok a magvak, amelyeket itt Gottwald elvtárs elvetett, ne száradjanak ki az újságok köves talaján és ne fojtsa meg őket a parlag, hanem termőföldre hulljanak és hozzák meg gyümölcsüket Gottwald elvtárs bebizonyította, hogy a békét védeni kell, annak megtartásáért harcolni kell, hogy a békét meg lehet őrizni és hogy a béke megőrzése valóban népi, demokratikus köztársaságunk legnagyobb szükséglete, ha útját a szocializmus, a boldogabb jövő felé tovább akarja fejleszteni és építeni. A béke megvédésére való törekvés azt diktálja nekünk, hogy egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, mit jelent a béke számára a szocialista Szovjetúnió és Sztálin elvtárs békeszerető, előrelátó politikája. (Nagy taps.) Mi ezért tekintet nélkül a kapitalista háborús uszítók hisztérikus háborús ordítozásaira és szabotáló kísérleteire, továbbra is békés munkával építjük köztársaságunkat. Gottwald elvtárs kijelentette, hogy ma sincs mit változtatnunk alapvető irányelveinken. Mindnyájan szocializmust akarunk építeni és azzal biztosítani akarjuk a magasabb életszínvonalat is. Azt, amire enné! a legnagyobb figyelmet kell szentelnünk, pontosan meghatározd Gottwald elvtárs vezérszónoklatában és részletesen elemezték Slánský és Frank elvtársak beszámolóikban. Meg kell javítanunk és magasabb fokra kell emelnünk mezőgazdaságunkat és ipari termelésünket A mezőgazdasági termelékenység emelése fe'.é vezető út megszabja, hogy lépésről lépésre el kell hagynunk a kezdetleges, szétdarabolt kisgazdálkodást és az Egységes Földműves Szövetkezetek útján magasabb fonnák felé kell haladnunk és az Egységes Földműves Szövetkezeteknek minden figyelmet a közös földművelésnek kell szentelniük. Itt világos feleletet adunk sok okoskodó kérdéseire, akik részére nap-nap után egész halom nyomtatványt, kérdőivel és körlevelet adtak ki és még mindig nem tudják, mi az egységes szőve tkekezet, mik annak feladatai, céljai stb. Szövetkezetileg gazdálkodni mindenekelőtt a föld közös megművelését jelenti, hogy többet hozzon, hogy a nemzeti jövedelem szaporodjék, hogy a falu népe is jobban és kulturálisabban éljen. Azt hiszem, hogy ezrt Gottwald elvtárs egész világosan kifejti és hogy ez minden egyes falusi ember számára érthető Pártunk és szervezeteink, funkcionáriusaink és tényezőink feladata most minden egyes földművest vezetni és meggyőzni róla, hogy a falu magasabb gazdasági és kulturális színvonala kérdésének megoldására mindenekelőitt magában a földművelésben dolgozó embereknek a kezében van, a közös munka jó megszervezésében és hogy ez a magasabb élet és kulturális színvonal nem lehet csak és kizárólag a földművelésügyi minisztérium vagy a tájékoztatási minisztérium ajándékainak és szubvencióinak az eredménye. Gazdasági és kulturális színvonalának emelésén a földműves embernek magának kell fáradoznia úgy, ahogy arra a munkásnak magának kell törekednie. Egyszer már nyíltan kell ezzel a falu elé állnunk és kell bátorságunknak lenni arra, hogy megmondjvfc: „Jövőtök a ti kezetekben van!" Ne járj-unk-keljünk olt, mint Messiások, akik ígérgetnek: mi megváltunk, mi üdvözítünk benneteket! A földműveseknek maguknak kell magukat megváltaniok jobb munkával, termelésük jobb megszervezésével. Ha ezt nem értik meg, ha mi erről nem tudjuk őkeí meggyőzni, akkor nem nyerjük meg őket a szocializmus számára. Véleményem szerint éppen Gottwald elvtárs és Slánský elvíárs mutattak rá arra, hogyan kell ezt megoldani olyan szavakkal, amelyek minden földműves számára érthetők és hogy a mi dolgunk és pártmunkásaink ügye, hogy a mezőgazdasági problémákat ne kuszáljuk össze és n« keressenek minden lehető kibúvót • Ugyanígy áll az ipari termelés kérdése is. Ezt is rendesen tovább kell építeni, tökéletesíteni és tervszerűen megszervezni. A fősúlypont a nehézIparon van. A gottwaldi ötéves tervben ez világosan és hangsúlyozottan ki van mondva. Az ötéves terv első évének eredményei világosan meggyőztek minket ennek az irányelvnek helyességéről. Önkritikánk kérdése, hogy megfontoljuk és bevalljuk, hogy azokat az irányelveket, amelyeket Gottwald elvtárs az ötéves tervben kitűzött és oly világosan körülhatárolt, nem tartottuk meg mindenütt következetesen. Az új termelés megszervezése gyakran teljesen más vágányon indult meg, nem helyeztek elég súlyt az alapvető ipari ágazatokra, nem fektettek elég súlyt a nehéziparra Nekünk minden egyes alkalmazottnak meg kell mondanunk, az ipar bármely ágában dolgozzék is, hogy nem biztosítanók az életszínvonal emelkedését, ha a használati cikkeket gyártó ipar számára nem biztosítunk kellő energiát, alapvető nyersanyagot, nyerstermékeket és hasonlót. Az ércfeldolgozó termelés biztosítása nélkül használati cikkeket gyártó iparunk sem fejlődhet, hiszen az ötéves terv első évében ezen már fennakadtunk. A könnyűipar némely ágában a termelést sokkal nagyobb mértékben kifejleszthettek volna, ha nem hiányzott volna hozzá az anyag, ha nem hiányzott volna hozzá az energia, ha nem hiányoztak volna a hajtóanyagok, ha nem hiányzott volna a szén, vas stb. Beszerezni ezeket az alapvető szükségleti cikkeket, nemcsak a bányászat kérdése, nemcsak az egyes ágazatok alkalmazottainak kérdése, hanem ez az egész munkásosztály, minden dolgozó-problémája Ha nem biztosítanék kellőképen ipari és termelési alapunkat, akkor végül is nem biztosíthatnék a munkára való jogot sem. Ennek tudatára kell ébredni és ha tekintetbe vesszük ezt, meg kell mondanunk, hogy már sok iparágat teljesen mértékben telítettünk. Mondhatnám, hogy némely iparágban munkaerők szempontjából már túl vagyunk telitve. Azonban nem ' voltunk képesek telíteni a bányákat, a kohókat és nem tudtuk telíteni az alapvető ipari szakágakat. Ebből származnak a mi legnagyobb nehézségeink Tehát lehetetlen csak úgy szocialista termelést építeni, szükséges tervszerűen építeni azt és a tervszerű építéshez bizonyos áldozatokat kell hoznunk a kollektív érdekében, a munkára való jog biztosítása érdekében és annak érdekében, hogy igazán teljes tudattal mondhassuk: amit ígérünk, azt meg is tartjuk. Mi ha valamit ígérünk, akkor azt bizonyos feltételek mellett ígérjük. Mi, ha valamit ígérünk, akkor így és így kell terveznünk, így és így kell fejlődnie a termelésnek és kell azt megszervezni, igy és így kell felosztani és kihasználni a munkaerőket, így kell az anyaggal gazdálkodni, stb Ezeket a dolgokat tekintetbe kell venni. Ha erre nem ügyelnénk, akkor nem tartanók be saját irányelveinket, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy azt sem tudjuk biztosítani, amit ígértünk. Ezért úgy gondolom, hogy még sok mindent meg kell javítanunk termelési szervezeteinkben. Teljes mértékben helyeslem azt, amit itt Srn ok. Fuchs és Stuhlík elvtársak mondottak. Ismerjük be, hogy az ötéves terv első éve után a kérdések egész sora válik előttünk egyre világosabbá és a gyakorlati példák, amelyeket tapasztaltunk, sok mindenre megtanítanak bennünket. Fölösleges volna bármiféle rémületbe esnünk. Meg kell tanulnunk megszervezni saját termelésünket is, a tanulás mellett értékes tapasztalatokat is gyűjthetünk. Csak az a fontos, hogy az így szerzett tapasztalatokat ki tudjuk használni, legyen bátorságunk ezeket kihasználni és legyen bátorságunk azt tenni, amit tudunk, hogy tennünk kell. Nem kezdhetünk az életszínvonal emeléséhez a munka termelékenységének emelése nélkül. Nem érhetjük el az egész lakosság életszínvonalának emelését a nemzeti jövedelem emelése nélkül. Ezért ha előttünk áll az élmunkásság, a szocialista munkaverseny, a normák kérdése, stb., nem kell azon törni fejünket, mi a célja az élmunkásmozgalomnak, a szocialista mifnkaversenynek és az újítási javaslatoknak, stb. Mindennek alapja a magasabb és jobb teljesítmény kérdése. Ha bárhogy is tömők fejünket a normák megszilárdításának kérdésén, ha a teljesítményt nem emeljük, nem érhetjük el a szilárd normákat Ezt meg kell értenünk. Ha a normák megszilárdításának kérdését külön állítjuk fel, akkor az a veszély fenyeget hogy a normák megszilárdításához a bérek leszállításával érkezünk el. Ha a normák megszilárdítása a bérek csökkentéséhez volna kötve, meg vagyok győződve róla, hogy sohasem csinálhatnánk az élmunkásmozgalomból tömegmozgalmat. Gottwald elvtárs helyesen szólt, amikor azt mondotta, hogy a normák megszilárdításánál a rendes keresetre kell kilátást nyujtanunk. Aki mint munkás dolgozott elvtársaim, az sajátmaga is érzi: ha a munkástól nagyobb teljesítményt akarok, akkor magasabb keresetre kell kilátást nyújtanom neki. Ha ezt nem nyújtom, természetesen nem fog emelkedni a teljesítmény. Talán elérem egyeseknél. Ezek azonban csak egyes fecskék és egy fecske nem csinál tavaszt. Ha az élmunkásmozgalmat tömegmozgalommá akarjuk tenni, akkor a magasabb teljesítményre kell kilátást nyujtanunk, amely emeli a munkás keresetét El kell érnünk a tömeges élmunkásmozgalmat és a helyes normákat de ezekben a dolgokban nem szabad szükkeblüeknek lennünk. Azt hiszem, hogy nem fizethetünk rá a teljesítmények emelésére, még ha magasabb bért fizetünk is. Néha ebből keletkezhetnek egyenetlenségek, de végül be kell bizonyítanunk, hogy a lágy normákat tartani lehetetlen és meg kell ezeket szilárdítani. Ha ezt be akarjuk bizonyítani, magasabb teljesítményre van szükségünk. Magasabb teljesítmények nélkül nehéz kiharcolni az emelt normát. Mindig beleélem magamat abba a helyzetbe, hogyan lesz az, amikor a munkások közé megyek egyenesen az üzembe, a munkahelyre és ott kell bizonyítanom, miért kell a normát szilárdítani. A gyakorlat, ez valami más, mint amit a papíron vázolnak. Papíron és elméletben könnyű valamit mondani. Élő anyaggal tenni ezt, munkásokkal, akiket sok szakmában helytelen bérpolitikával elrontottak, nehezebb feladat. Előttünk áll az a kérdés, hogyan győzzük meg a munkásságot. Gyakorlattal kell meggyőznünk őket: be kell bizonyítani azt, hogy az emelt és szilárd normák mindanynyiunk életszínvonala emelésének lehetőségét hozzák s egyúttal az egyének nagyobb jövedelmét is. Nem fogok már itt foglalkozni termelési és bérkérdésekkel. Még sok íeladat vár ránk és ezeket teljesíteni első kötelessége párttevékenységünknek. • Ezekre a feladatokra Pártunkat alkalmassá kell termi. Tiszta és világnézetileg szil&rd Partra van szükségünk. Ez ismét a pártonbelüli demokrácia, kritika és önkritika kérdése. Pfeifer elvtársnő nagy tapsot kapott akkor, amikor ezekről a hiányokról beszélt. Ügy vélem, hogy bizonyára sokan azok közül is tapsoltak, ak:ket ez a kritika illetett. (Nevetés.). Már jónéhány részről mondottuk itt, hogy a kritika kérdése — nem nehéz dolog, ez nem probléma. Másképpen áll az önkritika kérdése. Ez a főkérdés, és ezzel függ össze a pártonbelüli demokrácia kérdése. Semmi mástól nem szenvedünk annyit, mint attól, hogy elvtársaink és tisztséget .viselőink egész sora ura és önálló uralkodót játszik. Ügy tetszik nekem, hogy mindig könnyebb és kényelmesebb önkényesen dönteni, mint másokat meggyőzni és a döntést elfogadtatni, határozatot hozatni. Hogy igazunk legyen, az nem nehéz dolog. Saját igazában mindenki könnyen hisz. Azonban meggyőzni erről a saját Igazunkról másokat, ez az a feladat, amely előtt mint funkcionáriusok és vezetők állunk. Sok elvtársunk, tisztségetviselőnk azt gondolja, hogy fölösleges meggyőzni az embereket, kényelmesebb egyszerűen elrendelni valamit. Ha parancsaik keresztülvitelére nem elégséges saját tekintélyük ekkor másvalami tekintélyre támaszkodnak .amely látszólag mellettük áll Ez leggyakrabban a Párt. A Párt követeli ezt és mivel a Párt követeli, támogatnotok kell engem és meg kell tennetek ezt. Ha azután e mögött a rendelet mögött keresitek a Pártot ,nem tudjátok megtalálni. (Nevetés.) Végül kiderül, hogy itt csak a titkár vagy a tisztségetvise'.ö áll. hogy a megfelelő intézmények erről semmit sem tudnak, hogy ezt senki sem határozta el. Én ezt nagyon gyakran tapasztaltam. Senki se fedje érdekeit a Párt tekintélyével. Visszaélés a Párt tekintélyével nem használ nekünk, megkárosít bennünket. Ha nem fogunk viszszaélni a Párt tekintélyével és ha be fogjuk tartani a belső demokrácia elveit, az intézkedések szükségességéről rendesen meggyőzzük az embereket, sok félreértésnek elejét vesszük, amelyek a munkánkat nehezítik és e Pártot megkárosítják. Gottwald elvtárs helyesen figyelmeztet arra, hogy mindig és minden esetben meg kell .vizsgálnunk, vájjon helyes határozatot hoztunk-e. Megtörténhetik, hogy bizonyos helyzetben a dolgokat másképpen ítéljük meg. A viszonyok szintén másképpen alakulnak és nekünk meg kell változtatnunk a határozatokat. Miért kell ezt szépíteni, mentegetődzni, takarni a dolgok állapotát és tojástáncot járni. Azt mondom: „Mikor ezt a határozatot meghoztuk, akkor erről az oldalról néztünk rá: ilyen és olyan viszonyok voltak és ezek vezettek bennünket bizonyos határozatokhoz. Nem tudjuk mindig csak ezt csinálni, amit akarnánk, hanem azt, amit az adott helyzetben meg kell tennünk. Éppen ezért a határozatokon változtatni lehet. Ha a viszonyok megváltoznak és ha megmutatkozik, hogy a határozatokat megváltoztatni szükséges, ez elvtársak úgy hiszik, hogy ezzel a tekintélyükön csorba esnék és presztízsük csökkenne és ezért vonakodnak kijavítani a hibás határozatokat és döntéseket. Éppen ellenkezője ez igaz. A tekintély úgy növekszik, ha bebizonyítjuk, hogy hibás határozatainkat vagy téves döntéseinket ki tudjuk javítani. A tekintély növekszik azzal, ha kijavítjuk ezeket a téves határozatokat (Taps.). • Ha az életszínvonal emelésének szükségességéről, a termelés tökéletesítéséről és más hasonlókról beszélünk, világosan meg kell értenünk azt. hogy az életszínvonal emelésének semmi köze sincs a helytelen fényűzés kérdéséhez. Erről nálunk gyakran megfeledkeznek. Így a termelésben és minden más dologban csupán azt tehetjük, amihez eszközeink vannak és aminek feltételeit kiépítettük és nem azt. amiről sok fantaszta azt hiszi, hogy megtehetnénk. Mi bizonyára a szocializálás útján elérkezünk az életszínvonal emeléséhez, még pedig olyan emeléséhez, amelyről sokan nem is álmodtak. Azonban ma az a kérdés áll előttünk, hogy csak addig nyujtozkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Azonban közöttünk sokan vannak olyanok, akik megelőzik az időt, és termelésünk lehetőségeit a végtelenségig nyújtanák, csaknem a megpukkanásig. A bányászatból merítek példát: ez életszínvonal emelkedése bizonyára attól függ, hogy ne csak rendes fizetést adjunk a bányászoknak, hanem jó munkaviszonyokat is rendezzünk be, hogy a tornáknál legyenek rendes fürdők és más egészségügyi és szociális berendezkedések. Ha azonban a beruházás si tervben azt látjuk, hogy az a táma, amelynek 1700 alkalmazottja van, 36 millió koronás fürdőépítkezést tervez, ebbe nem egyezhetünk bele. £s itt megkérdezhetjük, hogy nem tulz^s-a ez és vájjon a mi termelésünk van-« már olyan és ad-e nekünk olyan lehetőségeket hogy 1700 munkás számára 36 millió koronáért építsünk fürdőt- Én azt akarom, hogy építsünk fürdőt de nem helyeslem azt, hogy 36 millióba kerüljön. Ez nem az életszínvonal emelkedése, hanem helytelen fényűzés és mi sok ifyen fényűzést engedünk meg magunknak és ez bennünket a beruházási terveknél fojtogat. Túlzás ez, ártalmas túlzás, amely megterhel bennünket. Klenha elvtársnő a helyi nemzeti bizottságnak az állampénztárhoz való viszonyáról beszélt és érdekes véleménynek adott kifejezést. Azt mondotta, hogy a nemzeti bizottságok az összes fehér és fekete alapokat felhasználták, hogy ne kelljen őket .viszszatériteniök az állampénztárnak. Az elvtársnő azt mondotta, úgy véli, hogy ez helyes. Én úgy vélem, hogy helytelen. Ügy vélem, ha van pénz, nem a mi kötelességünk arról gondoskodni, hogyan kell vele gazdálkodni. Nem tarthatjuk rossz tettnek, ha a pénz megmarad nekünk és visszaadjuk az állampénztárnak. Rosszul gazdálkodnánk ilyen formán. Itt van további a közvetítfi tervek kérdése. Ezt a kérdést egyszerűen nem értették meg. Nekünk szükségünk van a közvetítő tervekre és minden megtörtént hiba ellenére élnünk kell velük és azon kell lennünk, hogy megcsinálják őket. Az első tapasztalataink nem kielégitőek. A Szovjetúnióban a közvetítő terv ennyit jelent, hogy javaslatokat nyújtanak be, hogyan .volna lehetséges az eredeti berendezés kihasználásával, új beruházások, új költségek nélkül emelni a termelést. A közvetítő terveknél az az elgondolás vezetett, hogyan emeljük a beruházásokat és ezért a beruházások olyan szörnyen megnőttek, hogy alaposan meg keüett őket kurtítanunk. Lehetetlen a közvetítő tervek feladatát abban látni, hogy azonnal megtegyünk mindent, amit nálunk az üzemben, a kerületben, a városban vagy falun fel kell építeni. Ha egyszerre akarnánk berendezni mindazt ,ami szükséges és amit egész évtizedeken keresztül elhanyagoltak, csillagászati számokkal kellene dolgoznunk. Mi most azt, amit egész évtizedeken keresztül elhanyagoltak, nem tudjuk azonnal pótolni és véghezvinni egyetlen gottwaldi ötéves tervvel. Ezt csak folyamatosan csinálhatjuk meg. Ilyen szempontból kell nézni a közvetítő terveket. * Amikor nálunk a gépesítésről beszélnek, mindenki azonnal úgy képzeli el, hogy mindent a modern technika legmagasabb fokára kell emelni. Mindenütt csupa villamosság, mindenütt motorok. Lehetséges és előnyös is a trágyát az istállótól 120 méterre gépesítéssel kihordani. Ez helyes dolog. Azonban ehhez elegendő, ha kifeszítek egy kötelet vagy vasvágányt csinálok, ráteszek egy kocsit és a kihordásnál kézierőt használok. Ha ehhez villanymotort használok, akkor ez helytelen és fényűző gépesítés. Nálunk, amint csak gépesítésről beszélünk, az emberek rögtön eltávolodnak a földről és a fellegekben járnak és azt hiszik, hogy a gépesítés a mennyországot jelenti. Az ilyen gépesítés aztán megterhel bennünket és nem hasznos a nemzeti jövedelem és a munka termelékenységének emelése szempontjából. Nem beszélek már arról, hogy milyen lesz nálunk a helyzet tíz vagy húsz év múlva, amikor termelésünket megfelelő színvonalra emeltük. Ma azonban vízzel kell főznünk. Tekintettel kell lennünk arra, milyen viszonyok között élünk és mire futja erőinkből. A gazdasági dolgokban való túlzás, legnagyobb bajunk, még ha jóakaratú és forradalmi lelkesedés hozta is létre. Helyes és szép magunk elé új célokat kitűzni és nem járni a régi uton. Hiszen ezért csináltuk a forradalmat, de gazdasági dolgokban, az építésben, ott túloznunk nem szabad. Ezért van ter. vünk és ahhoz is kell ragaszkodnunk, maradjunk a földön. A túlzás általánosságban bajunk nemcsak gazdasági dolgokban. Például a munkásosztály vezetőszerepének kérdésében. Sokan azt hiszik, hogy a munkásosztály ve(Folytatás a 445. oldalon).