Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-30 / 76. szám, csütörtök

U J SZO 1950 március 30 Ivan Antonovic s Krjacsko: Az iskolásgyermekek testnevelése n. Az iskolában a nevelő az iskolás­gyermekeknek nemcsak tornatanára, hanem nevelője Is és. nevelői műkö­dése ebben a minőségben nagyon fontos. A testnevelésnek olyannak kell lennie, hogy a gyermekkel meg­szerettesse a sportot, a gimnasztikát és biztosítani tudja a jőlneveltség és higiénia alapjait. Azt, amit mi egyé­ni higiéniának nevezünk, annak alap­vető szokássá kell válnia a fiatalem­berben. A testnevelés iskolai szervezete Az iskolai testnevelés végrehajtá­sának néhány módszerét tapasztala­taink adják. Ez legfőképpen test­gyakorlási órákban, gimnasztikában, játékokban, a síelésben való előké­születekben, stb.ben jelentkezik. A tornaórák benne vannak a tanterv­ben. A rendes tanóráink négy rész­ből állnak. Az óra első része — a be­vezető rész — 3—6 percig tart. En­nek a bevezető résznek a célja elő­készíteni a gyermeki szervezetet a további munkára, megszervezni a diákok kollektíváját és a tanító el. lenőrzésébe bekapcsolódni. Erre al­kalmas a gyaloglás, a zárt rendben való gyakorlatok, egyszerű játékok. Amint a tanító megszervezte * kol­lektívát és felébresztette a tanulók figyelmét, áttérhet az óra második részére, az előkészületi részre, mely­re 10—12 perc van előirányozva. Mi a tartalma az óra második ré­szének, az előkészületi résznek? Mindenekelőtt az úgynevezett előkészületi gyakorlatok, amelyek merőben egyszerű gyakorlatokból állanak. Ilyenek az ugrási gya­korlatok, a gyógylabda, a birkó­zás kezdő fogásai párosban vagy csoportokban. Az óra második ré­szében néhány játék is szerepel, to­vábbá az akrobatikának és táncnak alaplépéseit teszik meg, .minthogy a gyermekneveléshez nemcsak az eti­kai, de az esztétikai szempontoknak Is hozzá kell járulniok. A tornaórá­kon fel kell ébreszteni a szép iránt való érzéket. A diákot ne csak ének­kel, rajzolással, hanem testnevelési órákkal is kell esztétikailag nevelni. Az óra harmadik részét alaprész­nek nevezzük. Erre 25—28 perc van szánva. Feladata mindenekelőtt tö­kéletesíteni a mozgásban való ügyes­séget: menetelésben, dobálásban, fu­tásban, mászásban, kúszásban, stb. Ennek a résznek a feladata az idő­sebb gyermekeknek a kitartásra va­ló előkészítése és nevelése. Ugyan­csak a harmadik részben vannak a kimondottan a sportba sorolható já­tékok és ha jut idő, akkor sporthoz sorolható játékokat is ebben a rész­ben játsszák. A téli időszakban ter­mészetesen arra is felhasználhatják az órának ezt a részét, hogy elsajá­títsák a síelés alapelemeit. Végül az órának negyedik és utol­só része a befejező rész, amely 3—5 percig tart, azt a célt szolgálja, hogy a szervezet az intenzív testi foglalkoztatás állapotából a közön­séges mindennapi iskolai munkába való átmenetet biztosítsa. Ennek esz­közei: lassú, nyugodt menet, egy­szerű, lassú játékot, légzési gyakor­latok. Ez a tanórák rendes tanrend­je a mi iskoláinkban. A tanítás előtti testgyakorlás Másik forma — a tanítás előtti testgyakorlás. Ez naponta van és 15 percig tart. Ennek a testgyakorlás­nak az célja, hogy előkészítsen a következő oktatásra, hogy megszer­vezze a kollektívát és ezt a kollek­tívát előkészítse arja,hogy aláren­delje magát a tanító vezetésének. Ez a z oktatás előtti mindennapos test­gyakorlás menetelésből, rövid futás­ból, egyszerű gyakorlatokból, sza­bad mozgásból és rövid, egyszerű já­tékból áll. Ezután a diákok a tanító vezetése alatt osztályaikba vonulnak. Ez a második forma. A harmadik formát a 7—8 éves fiatalabb diákoknál, az első és má­sodik osztályban, a tanóra alatt al­kalmazzák. Ha a tanító bármelyik órán azt veszi észre, hogy a diákok tanítás alatt figyelmetlenek, nyug­talanok, félbeszakítja a tanítást, fel. állítja a tanulókat, majd nyitott ab­lak mellett néhány könnyű gyakorla­tot végeztet velük. Ez a percnyi testnevelés. Ezt elvégezheti bárme­lyik tanító, de ismernie kell a perc­nyi testnevelés módszertanát. Erre ak­kor kerül sor, ha a tanító azt szük­ségesnek látja. Ha a tanulók nem fáradtak, akkor erre szükség nincs. (Folytatás következik.) A Munkásifjúság Sportjátékaiban éri el csúcspontját a fiatalság tömegsportversenyzése Az úszóversenyek döntői Bratislavában lesznek — A versenyek során elért eredmények a TOZ-ra is érvényesek A munkásifjúság a boldogabb jövőhöz vezető utat nemcsak a munkahelyén építi, de a testne­velés terén is. A fiatal munkások egészséges sportversenyzése meg" hozta már gyümölcsét- az Ifjúság Vasútvonalán és a Tyrs képessé" gi jelvényszerző versenyben is. A tömegversenyzés csúcspontja két­ségkívül a Munkásifjúság Sport­játékai lesz, mely terjedelemben és a szervezés dolgában testneve" lésünkben, eddig páratlan. A sportközönség érdeklődése bizonyára ennek az óriási ver­senynek a végküzdelmeire össz­pontosul. A Munkásifiúság Sport­játékainak az egész államra kitér" Nagy küzdelme; ígér a csehszlovák-magyar válogatott férfi és női kosárlabdamérkőzés Jelentettük, hogy április 2-án Prágában bonyolítják le az idei első csehszlovák-magyar férfi és női válogatott kosárlabda mérkőzést. A két nöi válogatott találkozója utolsó előkészület, főpróba lesz a májusban Budapesten megtartandó női kosárlabda világbajnokság előtt. Tavaly a magyar nők egy ponttal 39:38 arányban győztek. A magyar csapat most vasárnap erős összeállításban áll ki Prágában. A csehszlovák válogatott káderét a Sparta, Slavia, Zabovŕesky és Židenice játékosai alkotják. A férfiak találkozója szintén hatalmas küzdelmet igér. Tavaly de­cemberben a csehszlovák válogatott Budapesten 62:54 arányban győzte le a magyar válogatottat. A csehszlovák válgatottnak ez volt az első bu­dapesti győzelme. A magyar válogatott valószínűleg abban az összeállí­tásban jön Prágába, amellyel a franciák ellen győzött és megérdemelt 52:36 arányú fölényes győzelmet aratott. Április 30-án rajtol a Varsó-Prága közötti nemzetközi kerékpárverseny A Trybuna Ludu és a Rude Právo védnöksége alatt április 30-án kezdődik a Varsó-Prága közötti nemzetközi kerékpár­verseny, incly sorrendben a har­madik lesz. Eddig Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Románia. Albá­nia, Lengyelország, Franciaor­szág, Anglia, Olaszország, Dánia, Hollandia. Finnország, Norvégia és Svédország neveztek be a ver­senyre. Az előkészítő bizottság Varsó­ban tartott mult héten konferen­ciát, melyen a verseny zökkenés­mentes lebonyolításáról tárgyal­tak. VIDÉKIEREDMENYEK • Somorja— Sokol Zámok Brati­slava 1:0 (1:0). A mérkőzés jó sportot hozott, a honiak győzel­me megérdemelt. A vendégeknél a csatársor, mig a honiaknál a védelem tűnt ki. • Mezei futóverseny Eperjesen. Vasárnap nagyszabású mezei fu­tóversenyt rendeztek Eperjesen, mélyen közel 100 versenyző vett részt. A nők versenyét Mankós, a férfiakét Konkoly nyerte meg. jedő jellege magával hossza, hogy a döntő küzdelmek az egész állam területére oszlanak el. Igy pél" dául az úszóversenyek döntőit Bratislavában rendezik, amit a Dynamit-gyár vegyi osztálya bo­nyolít majd le. A labdarúgó baj" nokságok döntőit a Slavia Dyna­mo rendezi, a könnyűatlétikai és mezei futás döntői viszont Gott" waldovban lesznek. A röplabdá­zó döntőket az osztravai vagy kladnói bányászok rendezik. Az egyes sportágakban értékes küzdelmek lesznek az elsőségért, Csehország, Morvaország és Szlovákia további 64 városában. Ezenkívül megfelelő helyeket kell majd keresni az üzemeken belül is és a sportágak szerinti verse" nyek számára. Legjobb bizonyí­téka annak, hogy a ZSJ és az il­letékes k őrület i Sokolok teljesen tisztában vannak a Munkásifjú­ság Sportjátékainak körülményei" vei, hogy tömegesen érkfznek ajánlatok arra, hogy az egyes sportágak döntőit megrendezik Mostanáig a legnagyobb érdeklő­dés az úszás ir.'nt mutatkozik. Az Űsti n/Labom és a trencséniek felajálották korszerű úszómeden" céiket és berendezéseiket a mun­kásifjúságnak. Másfelé is rendkívül nagy ér" deklődés mutatkozik a Munkás­ifjúság Sportjátékai iránt. Ezt meg kell ragadni és teljes mérték­ben ki kell használni az egész ügy sikere érdekében. A Munkásifjú­ság Sportjátékai vezetik az ifjúsá­got a Tyrs képességi jelvényszer" zés versenyeiben is. A M :ás" ifjúság Sportjátékainak atlétikai és úszószámai többnyire meg­egyeznek a TOZ képességi jel" vényszerzés versenyeivel ' min­den teljesített feltételt az induló versenyző felvétetheti a TOZ jel" vényszerző könyvecskébe. KÜLFÖLDI SZEMLE SZOVJETÚNIÓ • Krjukov új szovjet csúcseredmé­nye a 200 méteres hátúszásban. Moszkva úszóbajnokságai során Krjukov a 200 méteres hátúszásban 2:30:6-tal új szovjet csúcsot ért el. Meskov a 200 méteres mellúszásban 1:13.3-al beállította a szovjet csúcs­eredményt. • Kitűnő eredményeket hozott a ki­rovi gyorskorcsolyázóverseny. A jég­idény végén is jó formában vannak még a szovjet gyorskorcsolyázók. A kirovi verseny során 500 m.en Gri­sin 43.7 mp-re javította saját, 43.9 mp-es össz-szövetségi ifjúsági csúcs­eredményét. Kitűnő er«dményeket hozott a felnőttverseny is, Szergejev 43.5 mp-es idei legjobb szovjet ered­ménnyel győzte le Kudrjavcevet (43.8). Prosin 44.5-öt. Puskarev pe­dig 44.8-at futott. 1500 m-en Kudr. javeev 2:23.2 mp-cel győzött Serge­jev és Ljuszkin (mindkettő 2:24.0) előtt. 5000 m-en Prosin 8:36.7_tel idei legjobb eredményét érte el. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG • Farkas Gizi és Koozián nyerte a győri országos asztaltenisz-versenyt. A Vörös fonál országos asztaltenisz versenyének döntőit Győrött a Szak­tanács Székházában rendezték meg. A mérkőzések során különösen a férfi párosban alakultak ki magas­szinvonalú találkozók. A fiatalok közül feltűnt Kövecses Éva (Győri Elektr.) A 14 éves leány igen te. hetséges. A verseny zökkenésmente­sen és mindvégig sportszerű körül­mények között folyt le. • Sidó és Farkas Gizi felajánlása. A két jeles magyar világbajnok, Far­kas Gizi és Sidó Ferenc április 4-e tiszteletére felajánlotta, hogy ver. senytapasztalatai felhasználásával tervezetet készít az asztalteniszsport helyes edzésrendszei áröl. Asztalte­niszezőink eg-íszen biztosan sokat tanulhatnak majd a két nagytudású versenyző munkájából. • AZ MHK-jelentkezők száma már meghaladta a 200.000-et. Ez a szám azonban távolról sem ad teljes képet a mozgalom helyzetéről, mert a ne­vezők száma ezen a héten ugrás­szerűen nő majd. A sportfelelösök ugyanis sok helyen még nem továb­bították a kitöltött jelentkezési íve. ket. A 200.000-es szám az utolsó hé­ten erősen emelkedik majd azért is. mivel a számos helyen mutatkozó lemaradást megsokszorozott erővel igyekeznek behozni ezekben a na­pokban. LENGYEL NÉPKÖZTAI^ASAG • Kitűnő eredmények a lengyel úszó­bajnokságokon. Bytomban rendezték meg a lengyel úszóbajnokságokat, amelyeken a lengyel úszók nagy fej­lődésről tettek tanúságot. Két új csúcseredmény is született: Cichon. ski a 100-as pillangóúszásban 1:15­re. Jablonski pedig 200 háton 2:41.6­ra javította a lengyel csúcsot. Egyéb eredmények: 100 hát: 1. Jablonski 1:14. 100 gyors: 1. Procel 1:01.8. 2. Ludwikowski 1:02.2. 200 gyors: 1. Procel 2:25.2. Az ötödik is 2:26-on belül úszott. 100 mellúszás: 1. Szol­tysek 1:19.8. 4X200 gyorsváltó: 1. Polonia.Bytom 10:06.6. 200 mell­úszás: 1. Nikodemski 2:54.2. EGYESÜLT ÁLLAMOK • Ike Williams, a hivatásos ökölví­vás könnyűsúlyú világbajnoka állt vádlottként Pennsylvania állam ököl­vívó bizottsága előtt. Williams nem­régen mérkőzött Dawsonnal és a mérkőzés előtt nyilatkozott az újság­íróknak: „Egy barátom figyelmezte­tett, hogy hangadó személyiségek megtették a lépéseket, hogy a mér­kőzésen a pontozók sngem hozzanak ki vesztesnek." Az ökölvívó bizott­ság Williamst a bírák megrágalma­zó sa és az ökölvívás befeketítése miatt 500 dollár pénzbüntetésre ítél­te. „Lepontozás nem fordulhat elő!" — hangoztatták az Ítéletben. Az egyik lap közli az ítéletet és mind­járt fel is sorolja az ebben az évben történt eseteket, amelyekben a pon. tozóbírák nyilvánvalóan csaltak, mert az üzleti érdek, a kővetkező „Világ­raszóló Mérkőzések" műsora így kí­vánta. BRAZÍLIA • Az angol profijátékvezetők helyze­téről újabb* híreket közöl a francia sajtó. A párizsi „L'Equipe" szerint három angol labdarúgójátékvezető, Fred Lowe, Gillies Dundas és Ar­thur Ford „hazamenekült" Braziliá­ból és jelentést tett az angol labda­rúgószövetségben. Kérték, hogy a szövetség lépjen közbe, védje meg a még ottmaradt játékvezetőket. Dun­das ezt mondta: — Rio de Janeiróban vezettem mérkőzést. A közönség valósággal őrjöngött és a mérkőzés után meg­támadott. Egy falhoz támaszkodva védekeztem a közönség és a játéko­sok ellen, de így is vagy hat erős rú­gást kaptam. , Ford szerint mérkőzés közben is rugdosták a játékosok őt, Lowet üve­gekkel dobálták meg. Dundas hoz­zátette, hogy az egyik mérkőzés elótt névtelen leveleket kapott, ame­lyekben halállal fenyegették meg. ha nem vezeti jól a mérkőzést. Mi lesz majd a világbajnokságon?! — És még a szerződésben előírt összeget sem fizették meg nekünk! — kiált fel végül az angol játékveze­tő. A „L'Equipe" közli azt is, hogy újabban hazaérkezett Angliába még két játékvezető, W. Marton és S. Roberts is. Amikor tőlük megkérdez­ték, mi a véleményük a délamerikai labdarúgóviszonyokról, a két játék­vezető ezt javasolta: ..Mi nem is te. szünk jelentést APRÓHIRDETESEK ^""állást KERES""^ • Gépírással vállalok szlovák magyar, német nyelven mindenfajta • másolást. Cím a kiadóban. h. 47 qXtLACT KAPHAT^ • Nyugdíjas hivatalnok keres közép­korú nőt, háztartása vezetéséhez. Cím a kiadóban. 946 • Vidéki plébániára, vallásos, meg­bízható főzőmindenest keresek április 15-re. Korhatár: 50 éves korig. Cím a kiadóhivatalban. 1536/V • Keresek fiatal, becsületes leányt, két fiúgyermekemhez. Ajánlatok „Or­vos" jeligére * ktadóhivatalba. 1535/V • Felveszek gazdaasszonyt lakás elle­nében, közeli városban. Ajánlatokat „Egyedüli nyugdíjas" jeligére a kiadó­hivatalba kérek. 939 • Azonnalra keres Piešťanyban 3-tagú cnalád, jólfőző, mindones háztrtási al­kalmazottat. Cím a kiadóban. h. 31 • Gyermektelen hivatalnok-házaspár, keres azonnalra központi fűtéses ia­kásba jól főző, megbízható, szorgal­mas, mindenes háztartási alkalmazot­tat. Cím a kiadóban. b. 33 ^ ADÁS-VÉTEL M • Fiatal, szerény tanítónő Bratislavá­ban szobát keres. Lehet társlakóval is. Cím a kiadóban. 1537/V • Eladók hatéves kisleánytól, kifogás, talan állapotban lévő ruhácskák és já­tékok. h. 46 • Eladó olcsón magyar lexikon, 17 kötet. Cím a kiadóban. 944 • Keresek megvételre csak elsőrendű kivtelű, k'mondottan jó állapotban lé­vő, modern kombinált szobát két gauccsal. Cím a kiadóban. h. 44 • Eladó motor „Ardie" gyártmány, 125-ös. Cím: Krajčír, Karpatská ul. 15. 943 • Eladó egy svájci női óra. Cím a kiadóban. h. 45 • Eladó Csallóközben 2 szoba-kony­hás családi ház kerttel. Cím a kiadó­ban. 941 • Kifogástalan állapotban lévő platina róka eladó. Cím a Idadóbaft. b. 30 • Bartók Béla volt zongorája eladó. Karol Schmidt, Pressburg gyártmá­nyú. Cím a kiadóban. b. 22 • Keresek megvételre 2-szobás kony­hás házat Dél-Szlovákiában. Ajánlatok Nové Zámky „Virágos udvar" poste­restante. b. 5116 • Kölcsön adok mennyasszonyi és koszorúslány ruhákat, belépővel. Ko­šice, Puskin utca 14. 1. emelet jobb­ra. 711 KI TUD RÓLA? • Férjem Vízi Vilmos, szül. Tildén 1919-ben, a székesfehérvári 2-ik sütő­oszlopnál szolgált, 1945 febr. 10-én Romániában látták utoljára, azóta nem adott életjelt magáról Kérem volt katonatársait, akik valami közelebbit tudnak róla, értesítsenek ejen a cí­men: Vízi Vilmosné, Horný Dvúr, pos. ta Lok. 1538/V A STASKA IS. HETE CSR Magyarorsz. (kl.) Prešov CSD Plzeň Teplice OD Karlín Bratislava ATK Košice Slavia Sparta Žilina Vítk. Žel. Bohemians Trnava Šk. Plzeň C. Budéjovice Nymburk Kr. Pole Kladno Jawa Nusle Kopisty OP Prostéjov CsSZ Prosté j. ÜJ SZO, a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Jesenského 8. sz. Telefon: szerkesztőség 262-77 és 347-16, kiadóhivatal 262-77. Fő­és felelősszerkesztő: Lőrincz Gyula. Feladó és írányító postahivatal: Bra­tislava II. Nyomja és kiadja a Prav­da grafikai és kiadó vállalatok. Kéz­iratokat nem adunk vissza. Előfize­tés 1 évre 540——, % évre 270 , y 4 évre 135 1 hónapra 45.— Kčs. A hetilap (csütörtöki szám) előfize­tése 1 évre 150.—, % évre 75—, % évre 40.— Kčs. A KÉPES­KÖN^ előfizetése egy évre l20 Kčs.

Next

/
Thumbnails
Contents