Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)
1950-03-23 / 70. szám, csütörtök
/ — —UJSZ0 •G-zt láttam a ^Szov}eiúnióban 1950 március 25 IIJ Sül 7 (—0.) Az el.núlt év őszén 300-tagú parasztküldöttség ment Csehszlovákiából a Szovjetunióba hathetes tanulmányútra, hogy ott megismerje és ta. nulmányozza a szovjet mezőgazdaságot, a kolhozok életét és működését. A tanulmányúton résztvett Furinda Rezső, a tőrei szövetkezet elnöke is, akinek a Szovjetúnióban szerzett benyomásairól lapunk hasábjain már többízben be. számoltunk. Átfogó képet azonban még nem adtunk róla és ezért felkerestem ' őt otthonában, hogy hosszabban e'beszélgessek vele és benyomásait, a ta. nulmányúton szerzett tapasztalatait feljegyezve rögzítsem. Azt hiszem, hogy országunk valamennyi dolgozóját, de különösen az új utakra lépő mezőgazdasági dolgozókat érdekelni fogják á szlovákiai szövetkezeti mozgalom élharcosának tapasztalatai, nézetei és azok a szempontok, amelyek Furindát a közösségért folytatott munkájában vezetik és amelyek f; Ivaink lakosainak is útmutatást adnal^turinda Rezső gazdag tapasztalatait dr. Fait'an földmüvelésügyi megbíz^Ws értékelte az U j Szóban legutóbb megjelent vezércikké, ben, amikor őt a szövetkezeti mozgalom munkásai elé mintaképül állította. Furinda Rezső a Szovjetúnióban szerzett tapasztalatairól áz alábbiakban számol be: — Mint régi meggyőződeses kommunista, — aki hittem a kommunizmus erejében, — nem kételkedtem abban, mi van a Szovjetúnióban, hogy ott a munkások és dolgozók életszínvonalárvak emelése a cél, de amit láttam, az nekem is meglepetés, kellemes, meglepetés vj)ll. Mindenütt és minden vonalon a lendületes jókedvűen végzett építőmunka! Az emberek örömmel dol. goznak és a munka eredménye meg is látszik a munkásság é'etszinvonalán. Mult év október 18-án indult a küldöttség különvonata Prágából. Lengyelországon keresztül mentünk, az orosz határállomás Bresztlitovszk volt. Lengyelországban a legjobban Katowice, ez a hatalmas iparváros ragadott meg. Itt láttam' me^ legjobban a lengyel dolgozók hatalmas munkalendületét. Hangyabolyhoz hason'ó lázas sürgés-forgás fogadja az utazót. Utakat, házakat és gyárakat építenek Férijak és nők, öregek és fiatalok gyors ütem. ben építik a szocialista Lengyelorszá got. Nem látni ácsorgó munkanélkülit, itt csak dolgozó munkás van. A lengyel faluban a mezőgazdaságnak a szocialista termelési tormákra való , áttérése most van folyamatban. Látni még a régi, elavult módszerekkel dolgozó parasztot, de látni már a szövetkezetbe tömörült, a modern mezőgazdaság technikájával élő parasztság kollektív munkáját is. Bresztlitcvszkba délben érkeztünk. A határátlépési formaságok elintézése után átszálltunk a Szovjetúniótól rendelkezésünkre bocsátott vonatba. Eddig is kényelmesen utaztunk, de ezt ösze sem lehetett hasonlítani azzal, össze sem lehetett hasonlítani azzal, nünket. Mindegyikünk kényelmes helyet, sőt fekvőhelyet kapott, ragyogóan tiszta paplantakaróval, valamikor csak a miniszterek és a nagyurak utazhattak ilyen kényelemben. — ma a dolgozók államában, a Szovjetúnióban egy parasztküldöttséget fogadnak így. Az étkezőkocsik berendezése, a kiszolgálás és az ételek a legelőkelőbb éttermekkel is felvehetnék a versenyt. Külön kell, hogy megemlékezzem a kiszolgáló személyzetről. Fiatal, udvarias és kedves nők Ezekben a fiatal lányokban, a vasúti kocsik kényelmében és az ellátásunkban láttam legszembetűnőbben megcáfolva a reakció hazugságait, hogy a szovjet nép elma. radott. Csak hát a reakció, szemében elmaradottságoj jelent, ha a jólét nem a henyélő uraké, hanem a dolgozó munkásságé. Fehéroroszországon keresztül utaztunk Moszkva felé. Fehéroroszországban még több régi módszerekkel dolgozó magángazdaságot láttam. Ez .Bizonyítja. "hogy Szovjetunióban senkire sem erőszakolják rá az új termelési formákat és senkit sem kényszerítenek a kolhozokba való belépésre. Hogy aztán az életszínvonalban mi a különbség az elavult és a modern gazdálkodás, a magán és a közös munka között, az feltűnően szembe ötlött, ahogy beljebb uta/jbnk. Minszk körül már hatalmas táblaföldeket, kolhozgazdaságokat láttunk. Ameddig csak a szeme lát, síkság, végtelennek látszó nagy darab szántások. Mindenütt gépek dolgoznak. Itt már látni a népen is a jólétet. Eltűnnek a sovány, ápolatlan emberek é"> a ruha is kezd városiassá válni. Ezt különösen a nőkön lehet észrevenni. Ütünk további részén alkalmunk volt meggyőződni a betörő fasiszta hordáktól" 'erombolt ország újjáépítéséről. Mindenütt -folyik a romok eltakarítása és ezzel párhuzamosan az újjáépítés nagy munkája. Meglepett, hogv a nőket a munka minden ágában ott lehetett látni. A szovjet nők az egyenjogúságot nemcsak jogaikban látják, hanem a munkában is. A szovjet nőt^ a legnehezebb munkában ott lehet találni, jókedvűen, szakismerettel és öntudatosan dolgozik. Moszkva pálvaudvarán szeretettel fogadtak bennünket a földművelésügyi minisztériumnak, a külörféle hivataloknak kiküldöttjei és az újságírók. A Metropol-szállóban helyeztek el bennünket. öt napot töltöttünk Moszkvában. Ez idő alatt megnéztük a Lenin-múzeumot és mauzóleumot, a forradalmi múzeumot, a Metrót, a földalatti vasutat, a színházakat és mozikat. A mezőgazdasági minisztériumban fogadás volt részünkre, ahol Benedikov miniszter, Liszenko akadémikus, Buggyenij marsall és több más vez'ető személyiség fogadtak. Benedikov miniszter üdvözölte a delegációt és megkérdezett bennünket, hogy a Szovjetúnióban mit akarunk megnézni, hogy további útjainkat ezek szerint osztja' be, majd felhívta figyelmünket, hogy tanulmányútunk alkalmával szabadon, minden korlátozás nélkül nézhetünk széjie', hogy az itt szerzett tapasztalatainkat hazatérve eredményesen felhasználhassuk. Moszkva gyönyörű nagyváros. Szinte hihetetlennek látszó meglepetések voltak számnukn a 80—100 méter széles utcák. Az üzletekben bőséges mennyiségben szebbnél szebb áru és a vásárlók állandó zsúfoltsága. A földalatti vasúton, mozikban és színházakban meggyőződhettünk a szovjet ember fegyelmezettségéről, udvariasságáról. .Sehol sem tolonganak egymás hegyén-hátán, mindenki türelmesen megvárja, míg sor kerii' rá. Még csak véletlenül se lehet látni, hogy az erősebb a gyengébbel szemben bárhol is visszaélne erejével vagy hatalmával. Ellenkezőleg, kötelességének tartja, hogy a gyengébb segítője és gyámolítója legyen. Moszkvában nem szégyen a munkaruha. Bár a moszkvai dolgozó nagy súlyt helyez ruházatra és minden alkalomra megfelelőkéi", öltözködik, ha vé'etlenül mégis megtörténik, hogy színházba vagy moziba munkaruhájában kénytelen menni, ezzel csak tiszteletet ébreszt maga iránt, mert a Szovjetúnióban a munkás a legnagyobb érték és a lehető legnagyobb megbecsülés veszi körül. Moszkvában küldöttségünket nyolc csoportra osztották és minden csoport a Szovjetúnió különböző részeibe utazott. A mi csoportunk Grúziába ment. Dlaszrad, a kertészek faluja Az elmúlt kapitalista rendszerben mezőgazdaságunk. minden irányítás és terv nélkül az egyéni gazdálkodásra, rendezkedett be. Parasztságunk a termelés kezdetleges formáinál maradt és főleg a gabonatermelést folytatott. Egy ideig az első világháború utáni konjunktúra éveiben akülterjes gazdálkodás, a megszokott gabonatermelés rendes jövedelmet és biztos megélhetést adott a varasztságnak'. Pillanatnyilag úgy látszott, hogy a parasztság erőre kapva, kilábol az évszázados kátyúból, amikor bunkócsapásként érte és régi helyzeténél még mélyebbre taszította vissza a harmincas évek gazdasági válsága. A kisüzemi magángazdálkodás nagy termelési költségeivel nem tudta a versenyt felvenni a nagy államok gépesített gabonatermelésével. Nálunk egy hold földnek az egyszeri fel- ! üd e' zöld szinüke t> a légnyílások elszánja többe került, mint ezekben az államokban egy holdnak az egész tömődnek és a lcvé l elszárad. Am l" évi termelési költségei. Ez a csődöt mondott gabonatermelés kényszerítette a földműveseket arra, hogy főleg ott, ahol a természeti adottságok megfeleltek, szakítsanak fl gyümölcsfák leggyakoribb betegségei és a védekezés módjai A gyümölcsfák védelme és ápolása ősszel kezdődik. Ősszel kell elvégezni a tisztító munkálatokat, a talaj megforgatását, a hernyózást, a hernyóenyves övek kihelyezését stb. Sajnos azonban, ezeket az őszi munkálatokat nagyon sokan elmulasztják és ez megköveteli, hogy az ősszel mulasztottakat a tavaszi munkálatoknál pótdíjuk. Az alábbiakban részletesen ismertetjük a gyümölcsfák leggyakoribb megbetegedéseit, a védekezés módját és az egész évi permetezést. Az alma, körte, szilva és más gyümölcs moniliája felismerhető arról, hogy a lehullott gyümölcs rothadt és fűzérszerűleg, körben penészpárnák találhatók rajta. Sok almán a moníliás folt közepén megtaláljuk az almamolvhernyó rágását, tehát a monilia leküzdését szolgálja közvetve, az almamolyhernyó irtása is. Némely gyümölcsfajta, pl. a meggy, moníliás fertőzés esetében ki sem virágzik. Faluhelyen ilyenkor azt mondiják, „elvitte a köd a meggyet". Minden moníliás fertőzött részt, beteg ágat le kell vágni és elégetni. A ritkább lombozatú fák koronáját átjárja a levegő és kisebb a veszély a fertőzésre. A betegség legyőzését a permetezés szolgálja. A lisztharmat száraz nyáron forró vidékeiken káros. Csakis fiatal fejlődő részek, főleg a feslő rügyek levelei fertőződnek. A száraz, homokos talajban 1 levő fák erősen szenvednek. Az a fa, amelyet a levegő szabadon átjár, kevésbbé szenved. A beteg levelek megnyúlnak, besodródnak, kissé megvastagodnak és úgy néznek i ki, mintha liszttel lennének behinti ve. A lisztharmatos levelek elvesztik kor a rügypikkelyek még ki nem zártak, a lisZtharmat gombálja behatol a rügyekbe és a hajtás már lisztharmatosan fejlődik. A lisztharmat a a külterjes gazdálkodással és a sokkal jövedelmezőbb, versenyképes, a ' bimbókat és a szirmokat is tönkrete terményeiknek piacot találó belterjes gazdálkodásra, a kertészetre térje- ~ * ' nek át. % , . Naszvad a kertészek faluija. A hétezer lakosú község úgyszólván minden földművese 'földjeinek csak egy részén folytat gabonatermelést. Csak akkora területen, amelyről saját szükségletét el tudja látni és beszolgáltatás; kötelezettségének eleget tud tenni. A határ nagyobb része kertészetre van berendezve. A naszvadi föld összetételénél fogva Szlovákia egyik legjobb talaja, amely kertészetre megfelel. A fekete homokos föld tavasszal könnyen felmelegszik — ami a kertészet egyik alapfeltétele — s ezzel lehetővé teszi, hogy la naszvadiak a korai zöldségfélékkel nagy tömegben elsők közt jelenjenek meg a piacon. A kertészkedés a földműveléssel összehasonlítva nagy jövedelem-eltérést mutat. Ez annál is inkább fennáll, mert amennyire alkalmas a talaj kertészkedésre, annyira nem felel meg gabonatermelésre. Mint már említettem, a kertészet egyik alapfeltétele a könnyű felmelegedés, amit a fekete homokos talaj megad. A rendszerint beálló nyári szárazságok következtében ez a talaj égevényessé válik. A kertészetben ezen öntözéssel tudnak segíteni és ott kifizetődik. de nem fizetődik ki a gabonatermelésnél s így a vetés kisül és rossz termést hoz. —•^Hasonlítsuk csak össze — mondja Polgár Vince — a kertészet és a gabonatermelés jövedelmét. Példát hozok fel. Két éve itt az egyik embernek 1040 öl paradicsoma volt ültetve, aminek jövedelme 74.000 Kčs volt. A munkát elvégezte a feleségével és a fiával. Búzával bevetve ez a föld, nagyon jó termést számítva, adott volna 7 métermázsát. Tavaly Polgár Vincének . 260 öl paradicsoma volt ültetve. Azonkívül, hogy még mást is dolgozott, a paradicsom munkálatait a feleségével együtt végezte el. Jövedelme 29 ezer korona volt. A kertészkedés céljaira használt földeken mindenütt kutak vannak és az öntözés ezekből motorral történik. Polgár Vince számokban világosít fel az öntözés fontosságáról és jövedelmezőségéről. Pl. egy kataszteri hold uborka egyszeri öntözése 250 koronába kerül. Az egyszeri öntözésnél elért terméstöbblet 15—20 mázsa. Március első napjaiban voltam Naszvadon, m:.cor már melegágyakba, gyeptéglákba ültették az uborkát, sőt, mint mondották, néhány nnp mi'iva már a dinnyét is ültetik. Hogy a naszvadiak a kertészetben tényleg kiváló szakismeretekkel és tapasztalatökkai rendelkeznek, bizonyítja az is, hogy csak ebben az évben a morvaországi állami birtokokra 80 család ment el kertésznek. Felvetem a kérdést, hogyha szövetkezeti gazdálkodással a mezőgazdaságban jóval magasabb terméseredményeket lehet elérni, — hogyha már a természeti adottságok ennyire megfelelnek Naszvadon, miért nem csinálják a kertészkedést is szövetkezeti alapon a földműves szövetkezet keretein belül. Mind a mezőgazdaságban, mind a kertészetben is az egységes vetés és munka, általában a szövetkezeti munka előnyei nagy fejlődést jelentenek. — A földműves szövetkezet — mondja Polgár Vince — most áll szervezés és megalakulás alatt. Bármennyire is szerettük volna, de most tavasszal még nem lehetett a szövetkezeten belül a legmegfelelőbb emberekből egy kertészeti csoportot alakítani. Ősszel azonban ezt a tervet meg fogjuk valósítani. A kertészethez mindannyian értünk, felismertük a szövetkezeti munka jelentőségét, ami a* kertészetben különösen az értékesítésnél nagyon fontos, tehát bízom benne, ,hogy a csoport megalakul és a közös munka menni fog. f—ó) szi. 'A fertőzött gyümölcsön a foltok árulják el a betegség nyomait. Téli fatisztogatáskor a gyanús hajtásvégeket el kell távolítani és virágzáskor a lisztes külsejű hajtásvégeket gondosan meg kell semmisíteni. A permetezés nagyon fontos, de nem ad mindig teljes eredményt. A gyümölcsfák lombozatának legveszélyesebb ellensége a varasodás. Ennek a betegségnek a kifajlődési feltételei hőmérséklet és csapadék tekintetében megegyeznek a gyümölcsre kedvező termésviszonyokkal. Tehát a gyümölcsre kedvező időjárás elősegíti a varasodást, ezért épp ilyen időben legfontosabb a védekezés ellene. A betegség első nyomait szakember már a rügveken,. bimbókon és a szirmokon észreveszi. A leveleken később megtalálható zöldesfekete foltokat már a gyakorlatlan szemlélő is észreveszi, annyira feltűnőek. Almafán főleg a levél színén, körtefán a levél mindkét oldalán megmutatkoznak a foltok. A varrasodás gombája a levél felbőre alatt él. Parányi zöldesfekete szálak a foltokat bársonyossá teszik. A foltok gyakran felhólyagosodnak. A meleg tavaszi eső, a varasodás gombájának 1 is nagyon kedvez. A foltról a szél viszi széjjel vagy az eső mossa le a spórákat. Ha ezek a spórák nedves levélre kerülnek, 6—26 fok hőmérséklet között, néhány óra alatt áttörik a levél bőrét és befészkelik magukat alája. A varasodás nagy károkat okoz, egyrészt, mert a beteg levél nem tudja teljesíteni áthasonító tevékenyséAz őszi vetések tavaszi gondozása Az őszi gabonák tavaszi áuolása ép oly fontos tennivaló, mint a többi növény ápolási munkája. Télen a hó, a csapadék összetömi, megnyomja a talajt. Ezenkívül a vetés között ősszel is, de kora tavasszal is kikelnek a gyomok, amelyeket el kell pusztítani. Ha tél vége felé a nappali felmelegedés éjjeli fagyokkal váltakozik, a talaj ilyenkor túlságosan fellazulA növények gyökérzetének nagy része a talajtól eltávolodik, sőt néha el is szakadozik, a növény ilyenkor felfagy. A felfagyott vetéseket a ta( lajba visszanyomva hengerezéssel gyógyítjuk, amikor azok a talajban jól meggyökeresedve, újból fejlődésnek indulnak.» Amint az őszi gabonaféléink, elsősorban a búza a tavaszias nappalok hatására fejlődésnek indul, kizöldül és ha a talaj nedvességi állapota is megengedi ('tehát a föld a fogas fogaira nem tapad, nem kenődik), fogasoljuk meg a vetést. A fogas fellazítja a télen összetömődött felső talajréteget, ezáltal a hó tömítő hatását megszüntetjük, a kelő gyomokat elpusztítjuk, a talaj felületét pedig porhanyóan tartjuk. A búzát mindig, a sorok irányába fogasoljuk. Kötöttebb talajon nehezebb, lazább talajon könnyebb fogast alkalmazzunk. A fogas után pár nap múlva, különösen, ha jön egy jó eső, a gabona gyönyörűen zöldül, erőteljesen bokrosodik, felüdül. Az őszi vetések tavaszi fogasolását össze kell kötni a műtrágyázással. A gyengébben telelt búzának igen jót tesz ka'tas^eri holdanként 40—60 kg nitrogén műtrágya. A búzára a nitrogén műtrágyát, amint a föld megszikkad, lehetőleg két-három részre elosztva szórjuk ki. Legcélszerűbb, ha a fogasolás előtt szórjuk el a műtrágyát, mert ez így belekeveredik a talajba és hamarább kifejti hatását. gét, másrészt pedig, mert az erősen fertőzött levél lehull. A lomb hiánya hátráltatja a gyümölcs fejlődését, a hajtás növekedését, a fatest vastagodását és a gyümölcsön levő foltok helyén a gyümölcs behorpad, megrepedezik és megkeményedik. A foltos, lehullott lombozat a tél folyamán elrothad ugyan, de a fertőző gombák tovább élnek és tavaszszal, ha az avar átnedvesedik, az új spórák ezrei kezdik meg pusztító tevékenységüket. Körtefánál az a veszély is fennáll, hogy a fa zöld hajtásai is fertőződnek és a fa varas ágai tavasszal szintén ontják a spórákat. Ez az ágvarasodás idővel elr ákosadhat. A varasodás a gyümölcs eltarthatóságára is nagyon ártalmas, mert a foltok helyén más fertőző gomba is áthatol. Elsőrendűen fontos, hogy a lehullott lombot és az eltávolított varas ágakat elégessük. Ha a fertőző gomba még nem hatolt a levél bőre alá, akkor permetezéssel még segíthetünk. Nagyon fontos teháí, hogy a permetezés idejében, lehetőleg a spórák szétszóródása előtt történjen meg. A spóraszóródás a virágzás idejében a legnagyobb. Ezek a leggyakoribb gombás megbetegedések. Ezeken kívül pusztítják gyümölcsösünket a különböző tetűfajták, rovarok, férgek (kukacok) • stb. A védekezésről általában A gombabi^gségek ellen bordói lé és mészkénol'aat permetezésével védekezünk, a kártevő rovarok ellen pedig arzénkészítménnyel. \ Gyakorlatban a nyugalmi állapotú permetezésen kívül, — amely kora tavasszal, fagymentes napon mészkénoldattal történik, — négyszer kell permetezni. 1. Virágzás előtt a gombabetegségek és a bimbólikasztó ellen, amely virágzás előtt belülről kirágja a bimbót. 2. Közvetlenül elvirágzás után a kártevő rovarok (kukacok) és a gombabetegségek ellen. 3. Az elvirágzás után körülbelül két héttel megismételjük az előző permetezést. 4. A nyári permetezés a gombabetegségek, különösen a monilia és a kártevő rovarok (kukacok) ellen. Ha ezeket a permetezéseket rendben elvégezzük, a gyümölcs virágzás után nem hull le majd tömegesen, nem rothat meg a fán és biztosan féregmentes marad. Mivel kell permetezni? Legjobb a permetező oldatot úgy kombinálni, hogy mind a gombabetegségek, mind a kártevő rovarok irtására szolgáljon. Legcélszerűb a permetezőoldatot a bordói lén kívül készen venni. A bordói lé készítése: 1 kg rézgálicot 50 liter vízben feloldunk és az oldatot folytonos keverés közben a mészteijhez öntjük. A mésztej fél kg olta'tlan mészből 50 liter vízzel készül és azért szükséges, hogy a levelek meg ne perzselődjenek. A kénes és arzénkészítmények készen kaphatók és utasítás szerint 1—2 százalékos oldatban használandók. Lisztharmat ellen különleges készítmények vannak, mint pl. a Cosan. Lisztharmat elleni permetezésünk úgy lesz hatékony, ha permetezés után napos időben a fák közelében gyenge kénszagot érzünk. Hogyan kell permetezni? Elsősorban megjegyzendő, hogy nem ^ fecskendezésről, hanem permetezésről van szó. Tehát a permetezés után az egész fa, az ágak és különösen a gyümölcs és a levél harmatszerű apró cseppekkel legyen beborítva. Nem kell tehát nagy cseppekkel fecskendezni, mert- az csak haszon nélkül lefolyna, hanem a lehető legfinomabban permetezni. Ahová a védőanyag lem jut el, ott nem védhet. Minél kisebb cseppek, minél sűrűbben szác radljanak a fa minden részére, a nélkül, hogy összefolynának. Egy gyümölcsfára 10—20 liter permetező oldatot számítunk a la nagysága szerint. Ha vértetüket találunk a fákon, úgy 0.1 százalékos nikotinoldattal permetezzünk. A nikotinoldat szin» tén készen (Poxin) kapható. Ne hanyagoljuk el gyümölcsösünket. A permetezés sok munkát, időH és befektetést igényel, de a gondozott gyümölcsös termése mindezért sokszorosan kárpótol. ' í.—"í