Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-19 / 43. szám, vasárnap

UJSZ0 1950 február 19 A komáromi közüzemek kötelezettségvállalásai 1949-es év végén Komáromban vendéglátó, közlekedési és gazdasági vállalatot alapítottak, Komárom város közüzemeként. Ezt az üzemet azért létesítették, hogy a város gazdasági életét közüzemi alapokra fektessék és ezeken az új alapokon folytassák a vendéglátói és közlekedési Ipart. Az új közüzem törvényes utóda és folytatója Komárom város kertészetének, amely már 1949 március 23 óta foglalkozott virágkitermeléssel és eladással közüzemi alapon olyan méretekben, hogy Komáromon kívül más községeket is elláthatott. Az MSK rendelkezéseinek értelmében az új közüzem tevékenységét a kocsmakérdés megoldásával kezdte meg. Komáromban, amely nem egészen 17 ezer főnyi lakosságot számlál, a kocsmaállapotok tarthatatlanok voltak. 1949 augusztus 16-ig 38 kocsma volt üzemben, azonkívül italt mértek sok büffében, ami azt jelenti, hogy szeszesitalt összesen körülbelül 50 helyiségben mértek. A vállalat a mai napig 13 vendéglőt, 3 büffét és espressót vett, a büffétöl és espressótől azoban megvonták az italmérési jogot. Annak ellenére, hogy Komáromban a vendéglői üzemek számát egyharmadára csökkentették, a vállalat a Fasizmus Elleni Harcosok Szövetségének csaknem minden tagját, akik eddig ebben a szakmában dolgoztak, elhelyezte. Mint a vendéglői szakma mellékágát a vállalat megkezdte a szódavíz és frissítő gyümölcsszörpök gyártását, amely vállalkozáshoz magánegyének is csatlakoztak. Az alsóbbrendű minőségű frissítőitalok gyártását megszüntették. A vállalatba bekapcsolták a volt városrendészetet is, amely egyebeken kívül a hulladékok elszállításával és az utcák tisztításával is foglalkozott, azonkívül nagyszámú erdei facsemete kiültetésével Komárom városának nagy elismerést szerzett. A vállalat igen jó állapotban lévő üzeme a következő kötelezettségvállalásokat tette a KSS IX. kongreszszusára: 1. A közüzem dolgozói önkéntes brigáddal gyermekparkot létesítenek. 2. Az üzem saját csibekeltetőjéböl 3600 csibét ad az EFSz-nek. 3. Versenyre kel a vendéglőkben való kiszolgálásban, a tisztaságban baromfifarmot vett át egy magánvállalkozótól, amelyhez 3660 csibét 20 nap alatt kiköltö legmodernebb típusú keltetőgép is tartozik. Mivel a keltetőgép teljesítőképessége túlhaladja saját szükségleteiket, segítségére lesznek más szocialista gazdasági vállalatoknak is. 1950 január 1-én bekapcsolták a temetkezési vállalatot és a mérték után dolgozó szabóságokat. 1919 novemberében pedig a vegytisztító és festő üzemeket. A vállalat igazgatósága tudatában van annak, hogy a közüzemek még nincsenek a megkívánt színvonalon, de a vállalat egész munkásságának erőfeszítésével, az egyes üzemek közötti versennyel, a munkahelyek átrostálásával és a vállalt kötelezettségteljesítések ellenőrzésével a vendéglői, közlekedési és gazdasági közüzem valóban példás és szocialista üzemmé válik és a népnek fog szolgálni. A vendéglátó, közlekedési és gazdasági vállalat, Komárom város közés a személyi és tárgyi kiadások csökkentésében. 4. Ellátja a nyári szezónban a kirándulóhelyek fel&olgálását Komáromban az alkalmazottak számának felemelése nélkül. 5. Az autobuszállomás várótermét berendezi és karbantartja. 6. Kitermel 1000 amerikai körisfát, 1000 szilfát, 500 kanadai topolyafát és 1000 tej-jávorfát. 7. A fűtők munkaidejének helyes kihasználásával 30 darab vaskosarat készítenek az utcai hulladékok számára. 8. A vállalat összes alkalmazottai a legnagyobb figyelmet fogják szentelni a városi parkok karbantartásának, mert azok az elmúlt évben nagyon elhanyagolt állapotban voltak. A vállalat igazgatósága az elfogadott kötelezettségvállalásokat szigorúan ellenőrzi. lét siláitii ipitaés fiiiulsiiii (Folytatás az 1. oldalról.) sokba. Lehetne itt csinálni kövezetet, be lehetne építeni a lépcsőket, be lehetne falazni az ajtókat, tisztogatási munkát lehelne végezni és az épületeket elő lehetne készíteni a festők részére. Kívül kutat áshatnának, rendbe tehetnék az udvart és kerítést készíthetnének betonból. Ebből azonban semmit sem csinálnak, mert az iparosmunkák nincsenek összhangban a téli tervvel. Ez az eset klasszikus bizonyítéka annak, hogy az építkezésben micsoda károkat okoz a szervezet'en/ég, ha az építő cégnek csupán a nyérs építkezést adják át és a kézműves iparos munkákat az építtető személyesen adja ki. És éppen a műszaki megbízotti nivatal tette ezt ebben az esetben. Ennek következménye az, hogy az építkezésen nem fejezték be sem az asztalosmunkákat, sem az üvegipari munkákat, sem a lakatosmunkákat, bár ezek a munkák az építő ipar gyenge pontjai. Megjegyezzük, hogy az asztalosmunkákat már 1948-ban kiadták magáncégeknek. Viszont az üvegezést vissza kellett vonniok és egy másik cégnek adni s így az ablakokat máius helyett csupán szeptemberben kapták meg Az ajtókat január végéig kellett volna megkapniok, azonban eddig még sehol semmi. Az üvegest már októberben megsürgették, azonban csak a mult hónapban kezdtek az üvegezéshez, de mosi is csak a külső o dalakat csinálták meg, úgy, hogy egyetlenegy helyiség sem zárt. A lakatosnak mnukáját decemberben kellett volna befejeznie, azonban mind a mai napig nem végezte el. A lépcsőket a vágsellyei közületi vállalat vette át, kapott is rá vasat és cementet, azonban most, amikoi a lépcsőknek készen kellene lenniökj .elentették, hogy nincs kőtörmelékük és az építővállalat gondoskodjék erről így. ha jól megy, két hónap múlva készen lesznek a lép. csők. Kutat azért nem ásatnak, mert az építész nem jelölte meg a kútásás helyét és kerítést azért nem csinálhatnak, mert a község mind a mai napig nem hagyta jóvá a tervét. Az állami építési ellenőrzés ugyan hetenként ellenőrzi az építkezéseket, azonban nem megy továbo e hiányok megállapításánál. Az építésvezetőség ebben az esetben szintén kényelmes, oldaláról veszi a dolgokat, mert ahhoz a régi rossz szokáshoz tartja magát, hogy neki csak az a kötelessége, hogy építsen. Ma a műszaki vezetőnek többnek kell lennie, erélyes és kövekezetes szervezőként kell fellépnie. Ezekből a példákból elég jellegzetesen kitűnik az, hogy a téli építkezéseken miért dolgoznak néhány helyen jól, másutt rosszul. A dolgozók kezdeményezése nagyon értékes hozzájárulás a téli terv sikeréhez. Igen fontos, hogy a jó példát minél előbb kövessék. • A kolhozok százai kapcsolódnak be a választás tiszteletére folyó szocialista munkaversenybe. A Tambov vidéki kolhozparasztok újabb munkaversenyekkel kívánják megünnepelni a Legfelsőbb Tanács március 12-i választását Valamennyi mezőgazdasági termelő szövetkezetben megindultak a tavaszi vetés előkészületei. Megjavították a mezőgazdasági gépeket, kiválogatták a vetőmag vakat. A CSEMADOK HÍREI Dlhá nad Váhom (Vághosszúfalu) községben február 12-én megalakult a CSEMADOK helyi szervezete. A központi titkárságot Bagota kultúrtárs képviselte. A megalakulásnál jelen volt a járási népművelési felügyelő, Suroviak A. főtisztelendő, a Kas elnöke és valamennyi helyi szervezet képviselője. Az alapszabályok ismertetése után a vezetőség megválasztására került a sor, amelynek névsora a következő: díszelnök Szilágyi Ernő, elnök Takács Béla, alelnök Reiner Imre, titkár Takács Lajos, pénztáros Mészáros László, ellenőrök Kerék Józáef és Izsó Géza, választmányi tagok: Lozsi Alajos, Biró Péter, Reiner Alajos, Suba László, Szatmári István. A színjátszó gárda vezetői Babos József és Barát Antónia. A megalakulást műsoros est követte, amelyen szép sikert aratott Vándor Kálmán „özv. Varga Ábrisné" című színmüve és ebben különösen jól játszott a hadifogoly szerepében Molnár József. Előadásra került még Móricz Zisgmond „Hány óra, Zsuzsi" című tréfás jelenete, amelyben különösen jól . szerepelt Cvach Gyula és Takács Etelka. Petőfi, Fraňo Král és Póc Olga verseit szavalták még a tehetséges műkedvelők. Befejezésül a dalárda általános tetszés mellett elénekelte a „Szerencse fel" című bányászdalt. A dalárdát Vranovský I. igazgató-tanító tanította be. Takács Lajos, titkár. A dunaszerdahelyi CSEMADOK helyicsoportja 1950 február 12-én tartotta évi tisztújító közgyűlését. Mondok Gábor elnök jelentette, hogy a közgyűlés határozatképes és utána kezdetét vette a gyűlés. A megjelentek elénekelték a himnuszokat, az elnök üdvözölte a jelenlévőket és rövid beszédben jelentést tett a CSEMADOK eddigi mžkôdésérôl. Többek között ezt mondotta: — Egyesületünk rövid négy hónapja működik és mégis egész komoly munkát tudunk felmutatni és rajta keresztül megvalósítottuk a szlovákmagyar együttműködést, de ez még nem a végcél, hanem ezt a barátságot széjjelszakíthatatlanná kell tennünk, hogy a művelődés és a kultúra fegyverével a gottwaldi ötéves tervet és a szocalizmus felépítését hazánkban keresztülvigyük. Mondok ezután felkérte Potásch Zoltán titkárt, hogy tegyen jelentést a csoport eddigi működéséről. Orosz Péter kultúrtárs az egyesület vagyoni helyzetéről számolt be. Végül megválasztották az új vezetőséget. Elnök Mondok Gábor, alelnök Bugár Titusz, második alelnök Tölgyesi Lajos, titkár Potásch Zoltán, pénztárnok Orosz Péter, ellenőrök Neilinger Eta és Orosz István. Választmányi tagok: Fehér G„ Weiss M., Nagy P., Drahos Tiborné, Horváth R., Matics K., Sándor G. és Bédi B. A közgyűlés nagy lelkesedéssel hagyta jóvá az új vezetőség megválasztását. Az újonnan megválasztott elnök megköszönte a belé helyezett bizalmat és rövid beszédben ismertette az egyesület további programját. Ezután a Vöröskereszt járási titkára kért szót és imertette a Vöröskereszt jelentőségét. A gyűlésen jelenlévő tagság nagyrésze beiratkozott a Vöröskerszt egyesületbe és a CSEMADOK a Vöröskereszt vezetőségébe öt tagot ajánlott. Beszédében a Vöröskereszt titkára elmondotta, hogy a járásban már néhány magyar Vöröskereszt-tanfolyam működik, így Dunaszerdahelyen 40 és Gabčikovon 90 hallgató vesz részt. Ugyanezen a napon az egyesület hétórai kezdettel kultúrestét rendezett a következő programmal: „Az öreg kulák", „így kell pihenni", „A bunda". A terem zsúfolásig megtelt. Az előadás nagy iskert aratott. A szereplők közül külön dicséretet érdemelnek Orosz István, Potásch Zoltán, Szigeti István, Pápay Olga és Ambrus László. Békét! Békét! Békét! — Előkészületek február 21ére Lengyelországban. A lengyel ifjúsági szervezet és a lengyel diákszövetség szervezetei előkészületeket tesznek február 21-nek, az ifjúság nemzetközi szolidaritási napjának, megünneplésére. Ebből a célból egész Lengyelország területén esti előadásokat tarta-' nak a gyarmati országok dolgozó ifjúságának nemzeti felszabadító harcairól. I (Folytatás az 1. oldalról.) IZRAEL Izrael dolgozói a városokban és a falvakban tiltakoznak a haladószellemű emberek üldözése ellen és szolidaritásukat fejezik ki a világ békemozgalmával. Sok városban megalakították a Béke védők helyiszervezetét, amelyekben képviselve vannak az ifjúsági női és haladó értelmiségi szervezetek. Názáretben békegyűlést tartottak. ÉSZAK-AFRIKA Algír és Oran északafrikai kikötők dolgozói bejelentették szilárd elhatározásukat, hogy résztvesznek a világ békéjének védelméért folytatott harcban, amelyet a Szovjetúnió és a népek nagy tanítója Sztálin vezet. NÉMETORSZÁG Nyugat-Németország számos újabb városában békevédő akcióbizottságok létesülnek. A bizottságokba belépnek a pártok, szakszervezetek, női szervezetek és egyházak képviselői. Drezdában a városnak amerikaiak általi bom. bázása évfordulóján tartott békegyűlésen a német demokratikus köztársaság több mint 100.000 lakosa vett részt. SVÉDORSZÁG Svédország népe nagy lelkesedéssel fogadta a Béke védői világbizottságának azt a határozatát, hogy március 16-tól I9-ig Stockholmban rendezik meg a béke védők világkongresszusát. Marxista-leninista sarok A NEMZETI KÉRDÉS Ebből a témából két főkérdést ra- | gadok ki, — ezek: 1. a kérdés feltevése, 2. az elnyomoi't népek felszabadító mozgalma és a proletárforradalom. 1. A kérdés feltevése. Az utolsó két évtized során a nemzeti kérdés számos igen komoly változáson ment át. A nemzeti kérdés a II. Internacionálé időszakában és a nemzeti kérdés a leninizmus időszakában korántsem egy és ugyanaz. Egymástól nemcsak terjedelmükben, hanem belső jellegükben is mélyen különbőznek. Azelőtt a nemzeti kérdés rendszerint főképpen a „kulturált" nernzetiségeket érintő kérdések szűk körére szorítkozott. írek, magyarok, lengyelek, finnek, szerbek és Európa néhány más nemzetisége — ez volt a nem teljesjogú népeknek az a köre, melyeknek sorsa iránt a II. Internacionálé hősei érdeklődtek. Az ázsiai és afrikai népek tíz- és százmilliói, melyeket a nemzetközi elnyomás a legdurvább és legkegyetlenebb formában gyötört, rendszerint a láthatáron kívül maradtak. A II. Internacionálé nem szánta rá magát, hogy fehéreket és feketéket, „művelteket" és „műveletleneket" egyformán kezeljen. Két-három üres, se hideg, se meleg határozat, amely megkerülte a gySTmatok felszabadításának kérdését — ez minden, amivel a II. Internacionálé politikusai dicsekedhettek. Ma már ez a kettősség és felemás állapot a nemzeti kérdés területén elintézettnek tekinthető. A leninizmus leleplezte ezt a kiáltó igazságtalanságot, ledöntötte a falat a fehér és fekete között, európai és ázsiai között, az imperializmus „művelt" és „műveletlen" rabjai között és ilyen , módon a nemzeti kérdést összekötötte a gyarmati kérdéssel. Ezzel a nemzeti kérdés részletkérdésből, egy államon belüli kérdésből általános és nemzetközi kérdéssé vált, világkérdésévé a gyarmatok és függő országok elnyomott népei felszabadításának az imperializmus igája alól. Azelőtt a nemzetek önrendelkezési jogának elvét rendszerint helytelenül értelmezték, nem ritkán arra szűkítették, hogy a nemzeteknek autonómiára van joguk. A II. Internacionálé néhány vezére ebben odáig ment, hogy az önrendelkezési jogot a kulturális autonómia jogára változtatta át, vagyis az elnyomott nemzeteknek arra a jogára, hogy saját kulturális intézményeik legyenek, míg a politikai hatalom teljes egészében az uralkodó nemzet kezében marad. Ez odavezetett, hogy már attól lehetett tartani: az önrendelkezés eszméje az annexió elleni harc eszközéből az annexió igazolásának eszközévé válik. Ez a zűrzavar most már elintézettnek tekinthető. A leninizmus az önrendelkezés fogalmát kiszélesítette, ennek a fogalomnak olyan értelmezést adott, hogy a függő és gyarmati országok elnyomott népeinek joguk van a teljes elszakadásra, hogy a nemzeteknek önálló állami létre van joguk. Ilyen módon kizárta annak a lehetőségét, hogy az önrendelkezési jogot az autonómiára való jog gyanánt értelmezve, igazolják az annexióka't. Magát az önrendelkezési elvet pedig ilymódon a tömegek becsapásának eszközéből — mert a szociálsoviniszták kezében az imperialista háború idején kétségtelenül az volt — mindennemű imperialista étvágyak és soviniszta machinációk leleplezésére szolgáló eszközzé, a tömegek internacionalista szellemű politikai felvilágosításának

1 eszközévé tette. Azelőtt az elnyomott nemzetek kérdését rendszerint merőben jogi kérdésnek tekintették. A „nemzeti egyenjogúság" ünnepélyes kihirdetése, számtalan deklaráció a „nemzetek egyenlőségéről" — ezzel szórakoztak a II. Internacionálé pártjai, elkenvén azt a tényt, hogy a „nemzetek egyenlősége" az imperializmus alatt, mikor a nemzetek egyik csoportja (a kisebbség) más nemzetcsoportok kizsákmányolásából él, nem egyéb, mint a kizsákmányolt népek kicsúfolása. Ma ez a burzsoájogi álláspont a nemzeti kérdésben leálcázottnak tekinthető. A leninizmus a nemzeti kérdést az öblöshangú deklarációk magaslatáról lehozta a földre, kijelentvén, hogy a „nemzetek egyenlőségéről" szóló deklarációk, melyeket a proletárpártok az elnyomott népek felszabadító harcának közvetlen támogatásával nem támasztanak alá, nem egyebek, minit üres és hazug deklarációk. Ezzel az elnyomott nemzetek kérdése az elnyomott nemzetek támogatásénak, megsegítésének, mégpedig tényleges és állandó megsegítésének kérdésévé vált abban a harcban, melyet e nemzetek valódi egyenlőségükért, önálló állami létükért az imperializmus ellen folytatnak. Azelőtt nemzeti kérdést reformista módon kezelték, mint elkülönített, önálló kérdést, mellő-ve azt, hogy összefügg a tőke hatalmának, az imperializmus megdöntésének, a proletárforradalomnak általános kérdésével. Hallgatólagosan feltételezték, hogy a proletariátus győzelme Európában a gyarmata felszabadítómozgalomrnal való közvetlen szövetség nélkül is lehetséges, hogy a nemzeti és gyarmati kérdést meg lehet oldani suttyomban, mellékesen „szabad folyást" engedve a dolgoknak, távol a proletárforradalom nagy országújától, az imperializmus ellen vívott forradalmi harc nélkül. Ez a forradalomellenes álláspont ma leálcázottnak tekinthető. A leninizmus bebizonyította, és az imperialista háború és a forradalom Oroszországban igazolta, hogy a nemzeti kérdés csak a proletárforradalommal kapcsolatban és a proletárforradalom talaján oldható meg, hogy a forradalom győzelméhez Nyugaton a gyarmatok és a függő országok imperializmus-ellenes felszabadító mozgalmával való forradalmi szövetségen keresztül vezet az út. A nemzeti kérdés: része a proletárforradalom általános kérdésének, része a proletárdiktatúra kérdésének. A kérdés így áll: kimerültek-e már azok a forradalmi lehetőségek, melyek az elnyomott országok forradalmi felszabadító mozgalmaiban rejlettek vagy sem, s ha nem merültek ki, van-e remény, van-e alap arra, hogy ezeket a lehetőségeket a proletárforradalom érdekében kihasználjuk, hogy a függő helyzetben lévő s gyarmati országokait az imperialista burzsoázia tartalékából a forradalmi proletariátus tartalékává, szövetségesévé változtassuk? A leninizmus erre a kérdésre pozitív értelemben felel, azaz elismeri, hogy az elnyomott országok nemzeti felszabadító mozgalmának mélyén forradalmi lehetőségek' rejlenek s hogy e-eket a lehetőségeket valóban ki lehet használni a közös ellenség megdöntése, az imperializmus megdöntése érdekében. Az imperializmus fejlődésének mechanikája, az imperialista háború és h forradalom Oroszországban teljesen megerősítik a leninizmus idevonatkozó következtetéseit. Ebből folyik annak szükségessége, hogy a proletariátus támogassa, éspedig határozottan és aktívan támogassa az elnyomott és függő népek nemzeti felszabadító mozgalmát. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a proletariátusnak mindenfajta nemzeti mozgalmat, mindenütt és mindig, minden egyes konkrét esetben támogatnia kell. Az olyan nemzeti mozgalmak támogatásáról van itt szó, melyek az imperializmus meggyengítésére, megdöntésére, nem pedig megerősítésére és fenntartására irányulnak. Vannak esetek, amikor az egyes elnyomott országok nemzeti mozgalmai összeütköznek a proletármozgalom fajlődésének érdekeivel. Magától értetődik, hogy ilyen esetekben támogatásról szó sem lehet. A nemzetek jogainak kérdése nem elszigetelt és önmagában veendő kérdés, hanem a p rolertárf orradalom általános kérdésének egy része, mely az egésznek van alárendelve és amelyet az egésznek a nézőpontjából kell megvizsgálni. Marx a mult század negyvenes éveiben állást foglalt a lengyelek és magyarok nemzeti mozgalma mellett, a csehek és délszlávok nemzeti mozgalma ellen. Miért? Azért, mert a csehek és délszlávok akkor „reakciós népek" voltak, „orosz előőrsök" Európában, az abszolutizmus előőrsei, ugyanakkor, amikor a magyarok és lengyelek „forradalmi népek" voltak, melyek az abszolutizmus ellen harcoltak. Azért, mert a csehek és délszlávok nemzeti mozgalmainak támogatása akkor a cárizmusnak, a forradalmi mozgalom legveszélyesebb európai ellenségének közvetett támogatását jelentette. (Folytatjuk)