Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-18 / 42. szám, szombat

1950 február 338 UJSZ0 &TILKOS ELMENT Vannak döntö élmények, melyek kitöltenek és meghatároznak egy egész életet. íme egy harmincnégyéves történet: a Brody alatti jasionov-maidani erdőben egy vesztett csata maradványaként, primitív lövészárokban, mint karámban összeszeszorult kis embercsoport — az ellenségtől teljesen körülkerítve. A magukat immár foglyoknak tekintő szegény kassai és abauji magyarok már nem védekeznek, de az utolsó ellenséges rohamozók még nem futották ki magukat: a felajzott bestialítás nem torpant meg, a szurony lendülete vakon döfköd a heringek módjára tehetetlenül összezsúfolt embercsomőba. A szurony a nyakon és vállon szaladt be, a döfés és szakítás szisszenő hangja és a nyomon követő ordítás vagy jajongó nyögés akkor vésődött belém kiirthatatlanul. Én megmaradtam, lebuktam és a földön csúszva, egér módján lyukat kerestem és találtam és szaladtam, míg az üres futóárokban bele nem ütköztem egy ellenséges köpenybe. Szuronyom a hasát érte, de a döfés elmaradt, kezem nem engedelmeskedett, a repesztő, szisszenő hang nem engedte. Megrántottam a ravaszt: az út szabad volt. Az út szabad volt és én egy élmény örök foglya és elkötelezettje. Azóta mondom és írom: Fegyver s vitéz ellen! Eredménytelenül.

i A visszhang a döntő pillanatban elmaradt. Az élményből eszelős monotón monológ lett, kihatás, látható eredmény nélkül. Egy ember döntö élményéből nem lett százak és ezrek kategorikus imperatívusza: fegyver s vitéz ellen! Jelszó, könyv hatástalanabbul még nem füstölgött el. Hitler ezekben az években erösebbnek bizonyult, a háborús lelkiség világot fertőzhetett. Az első világháború egyéni élménye elsodródott a második világháborúban: egy hang berekedt, egy élmény elárvult. Nem minden élmény marad hatás nélkül. Van élmény, mely pozitív tettben tükröződik. A gyilkos szurony nyomán, a szurony-élmény hatása alatt született meg majd száz év előtt, 1859-ben, a solferinói csatatéren a háború szamaritánus korrekciójának, a Vörös Keresztnek a gondolata. Aki látta a filmet, mely ezekben a hetekben futott Szlovákiában, az tudja, mire gondolok. Itt is az eldöntő élmény a bordák közé szisszenő, bőrrepesztö szurony, a gyilkos kézifegyver, melyet bestialítás döf feleslegesen, játékosan — védtelenekbe, sebesültekbe, foglyokba. És valaki, e rettenetes színtérre betévedt idegen, nézi és látja ez állati színjátékot és az iszony beiémar és nem engedi el többé: foglya lesz, elkötelezettje és — másítója. Dunántról beszélek, a volt genfi bankárról, egy ember világmüvéről: egy élmény kinyilatkoztató hatásáról. Egy kissé a film nyomán, de inkább a filmtől eltérőn, mert a rendező épp a legfontosabbat nem hangsúlyozta ki: ez élet ellentéteit, ütközéseit és így az elején nem domorította ki, mint lesz Saulusból Paulus és ezért a végén nyugodtan elhagyhatta a világgal meghasonlott Dunant testámentumos keserűségét. A film ezt a kettős ugrópontot nem hozta ki és ezzel lényegében egy élet igazságát szabotálta, gyengítette. Adva van egy fiatal genfi bankár, aki az algériai Mont-Djemilában gyarmati koncessziót akar szerezni a francia kormánytól. A fiatal kapitalizmus láza hajtja: minél gyorsabban és minél többet! A legmagasabb körök és III. Napoleon megkörnyékezése nélkül ez nem megy. A jótollú bankár erre hirtelen összeüt egy könyvet, melynek címe: „Nagy Károly birodalmának visszaállítása, avagy a Római Szent Birodalom felújítása Őfelsége, III. Napoleon császár által." Látjuk: Dunant a djemilai malmok és bányák miatt nem szalad a szomszédba egy kis bizantinizmusért. Ez előkészületek után most már kihallgatásra jelentkezik a mindenható francia diktátornál: III. Napoleonnál. Igenám, de ez a nagypipájú és kevésdohányú Napoleonfióka épp az olasz csatatereken csinál francia politikát. Hurrá, utána! És Dunant belecsöppen a solferionői csata kellős közepébe. Haldoklókat lát és rohamozókat, öldöklő napfényben halálra pörkölödő, vízért könyörgő és vinnyogó sebesülteket, akikkel senki sem törődik és látja a szurony gyilkos munkáját harc közben és harc után: védtelen sebesültek és foglyok játékos bestialításból történő felspékelését. Ez a viziós realitás feltépi egész belsejét és lát, ahogy nem látott soha még. Hol van már az üzlet?! íme, ott áll III. Napoleon előtt, a vágyott célnál é3 ö engedélyt kér, hogy az ellenséges besülteket és foglyokat gond most és azonmód! Ő maga hirtelen toborzott önkéntesekkel bejárja a csatateret és összeszedi az akarattal otthagyott osztrák és magyar sebesülteket és haldoklókat. Egy templomban kórházat rendez be és az osztrák hadsereg fogoly ezredorvosai máris operálnak, Dunant maga a haldoklók utolsó akaratát jegyzi fel és továbbítja a megadott címekre, analfabéták vagy súlyos sebesültek helyett leveleket ír hozzátartozóiknak: csirájában megvan itt mindaz, amit később egy világszervezet fog egyre gépszerübben, egyre tömegesebben elvégezni. Hazaérve, élménye unszolására, fáradhatatlanul agitál, ír, levelez, szervez, amíg 1864-ben Genfben meg nem alakul a Vörös Kereszt: a genfi konvenció. És itt most pontot lehetne és kéne tenni. Ember egymagában ennél többet nem tehet. Az eredmény hálát követel, elismerést, az élmény beteljesülést: az élmény arányban áll kihatásával. Tévedés: a beteljesülés pillanatában megkezdődik Dunant emberi tragédiája: a büntetés és bűnhődés. Az ember nem lehet büntetlenül bankár, pénzember, kapitalista. A pénznek erkölcse van, előírása, parancsa: a profit! Ha a profi elmarad: a bűnösnek lakolni kell. Jelen esetben Dunantnak, aki a gyarmati koncesszió költségvetését túlontúl megterhelte ad hoc-kórházaival, szamaritánus különcködésével. Dunant kissé bőkezűen szórta szét a pénzt — idegen sebesültek érdekében. Igen: Dunant veszni hagyta az üzletet, mert mindent megrázó élménye nem tűr maga mellett semmi mást: a gyilkosságot kell megakadályozni, az értelmetlen öldöklést lehetelenné tenni. Emberi kéz által ütött sebeket, emberi kézzel enyhíteni és enyhíttetni: van-e ennél természetesebb humanizmus? És elég-e e munkára egy egész élet?! A humunizmusnak azonban mindig ára van, ha bankár gyakorolja, akkor pénzzel, egzisztenciával kell megfizetni a — kisiklást. Dunant tehát megtették sikkasztőnak, csődbekergették, nyomorba, ismeretlenségbe lökték. Kis párizsi padlásszobában élt és 82 éves korában egy svájci szegényház lakójaként halt meg. Halála előtt itt kapta meg a Nobelbékedijat, melyet a szegényház lakója teljes egészében a Vörös Keresztre hagyott. Itt és így végződik a film. A valóság azonban máskép tudja, Dunant kissé disszonánsabb akkorddal zárja le életét. Az emberiségtől megcsömörlött és az emberekből kiábrándult Dunant végrendeletében ezt írja: „Utolsó kívánságom: temessetek el, mint egy kutyát!" Aki az utolsó sebesülttel is törődött, hogy ne pusztuljon el, mint egy kutya, aki az elesett * katonák legutolsó sóhaját is felfogta: nem kivánt emberhez méltó temetést. Emberhez méltó életet élt: az emberszentség gondolatának volt hordozója és hirdetője. Az ember több mint az állat: az ember — gondolat, akarat, szabadság, öntudat és méltóság, az ember: a kultúra. Tehát: el a szuronnyal, el a háborúval, az állat ébresztőjével, a barbarizmus tudatosítójával! És ez az embernek elkötelezett élet megcsömörlötten és kétségbeesetten ér el a végmondathoz: „Temessetek el, mint egy kutyát!" Hiába volt minden: a szurony győzött, az állat az emberben! Ez a mindent visszájára fordító végakkord persze hiányzik a filmből — érthetőn. Az élmény visszaüt, a szurony visszafordul: fegyvert büntetlenül nem lehet félrelökni. Az imperializmus már a kezdet kezdetén kiöklendezte magából a zavaró tisztaságot: Dunant élmény terhes kinyilatkoztatását, elkötelezettségét. „Temessetek el, mint a kutyát!": ez a sírfelirat maradéktalanul elmond mindent az imperializmus koráról. Ez igazság és fellebbezhetetlenség: az imperializmus önmagát ítélte itt halálra, becstelenségre, embertelenségre. A humánum elkötelezettje a maga módján védekezik: Dunant undorral közösítette ki magát egy korból, egy társadalomból, melynek csúcsteljesítménye, az embertelenség maximuma: a háború. Dunant a maga módján védekezett jóelőre a soron következő háborúk ellen, a mindennél zsúfoltabb tömegsírok ellen, a Hitlerek és Osviečinek ellen. A solferinói gyilkos élmény víziója kibírhatatlan apokalipszissé duzzadt: világkatasztrófává, imperializmussá. Jaj: „temessetek el, mint egy kutyát!" Egy ember rezignál itt öngyilkos módon: állatok közé menekül! Dunant állatok közé menekült az emberek elől: rajtunk a sor, hogy ez a tiszta élet emberüez méltón éljen tovább emlékezetünkben. FÄBRY ZOLTÁNT MINDIG TÖBBET - MINDIG JOBBAT Bz Eloszló Nagyvállalat VDP példás kötelezettségvállalásai a KSS IX. kongresszusára és a Februári Győzelem tiszteletére (p-i) Nemcsak & gyárakban, a kisebb üzemekben, a termelés terén folyik a munkaverseny, hanem az élelmiszer és a napi szükségleti cikkek elosztásánál is, melyet a VDP, az Elosztó Nagyvállalat végez. Szövetkezeti alapon szervezték meg ezt a vállalatot s már egész nagy hálózatot építettek ki Szlovákia területén. Eddig 68 fiókraktárt létesítettek a járások székhelyein és a nagyobb helységekben. 3800 alkalmazottuk van. Minden üzletet, főleg a szövetkezeti és a „Zdroj" boltokat látják el áruval. Saját tehergépkocsiai" kon szállítják a megrendelt árut rendeltetési helyére. Feladatuk azonban nemcsak a szükséges ipari és gazdasági cikkek szétosztásában áll, hanem figyelemmel kísérik a fogyasztók kívánságát, felülvizsgálják a forgalmat, a piacot, hogy így szerzett tapasztalatok alapján szabályozzák a termelést. Ilymódon a feleslegesnek bizonyuló cikkek gyártását akarják kiküszöbölni és elérni azt, hogy tisztán a fogyasztók szükségletei szabják meg a termelés menetét. A szocialista munkaversenyt még az elmúlt és márciusában kezdték el, amikor minden egyes fiókvállalatban bevezették az üzemi, majd a treficséniek felhívására az üzemek közti versenyzést. Az egyének és csoportok versenyzésével kiváló eredményeket értek el. Megjavították és meggyorsították a munka menetét, a szocialista munkaversénybe pedig már az alkalmazottak 75 százaléka kapcsolódott be. Kötelezettségek a KSS IX. kongresszusára „Gazdaságunkat úgy kell felépítenünk — mondotta Klement Gottwald köztársasági elnökünk —, hogy napi szükségleteinket, mindenekelőtt városaink és falvaink dolgozó népe minden rétegének életszínvonalának emelését szolgálja minél jobban." S az Elosztó Nagyvállalat e szerint igazodik. A szocialista gazdasági rendszer nagy feladatokat ró a modern és rugalmas elosztásra. Ezért erejük megfeszítésével mindent elkövetnek, hogy a munkamenetet gazdaságosabbá tegyék és úrrá legyenek feladataikon. Mindig többet, mindig jobbat akarnak adni. Munkájuk gazdaságosabbá tétele érdekében kötelezettséget vállaltak már a KSC IX. kongresszusára 2,652.723 Kčs értékben. A KSC IX. kongresszusára, majd a második Össz-szakszerevezeti kongresszusra és Sztálin elvtárs születésnapjának tiszteletére vállalt kötelezettségek tapasztalatai alapján állították most össze az üzemi pártszervezet évzáró gyűlésén a KSS IX. kongresszusára vállalt kötelezettségeket. Az egyének és munkacsoportok kötelezettségei által előírt megtakarítást pénzértékben fejezik ki s egyben kitűzik a kötelezettségek megvalósításához szükséges határidőt is. Konkrét szocialista munkaszerződéseket kötnek s egyúttal megállapították a kötelezettségek ellenőrzésének feltételeit is. Mire kötelezték magukat az Elosztó Nagyvállalat dolgozói? Mindenekelőtt fokozzák a munka termelékenységét. Biztosították a takarékoskodás előfeltételeit, az újításoknak a gyakorlatban való gyors átvitelét, a munka magasabbfokú formájának széles alapon való kifejlesztését. A munkától való távolmaKlimczakot halálra — Stoisineauft 12 évi börtönre ítélte a lengyel katonai bíróság A szczecini katonai bíróság kedden délután 3 órakor hozta meg ítéletét a Robineani-bűnperben. A bíróság Klimczakot halálra, Robineaut 12 é-vi börtönre és vagyonelkobzásra, Droueé"t tízévi börtönre és vagyonelkobzásra, Pielaekit életfogytiglani börtönre és vagyonelkobzásra, Blausteint 15 évi börtönre és vagyonelkobzásba, Rachtamt nyolcévi börtönre és vagyonelkobzásra ítélte. radást 1 százalékkal csökkentik. Megrendezik a felhasznált papírzsákok és más hulladékok gyűjtését s ezeknek újbóli felhasználásával több mint félmillió koronát takarítanak meg. Két műszaki hetet rendeznek a kongresszus tiszteletére s a felgyülemlő munka esetén brigádmunkák megszervezésével küzdik le a felmerülő nehézségeket. Ugyanekkor a legszélesebb alapon fejlesztik ki az egyes üzemekben s az üzemek közötti szocialista munkaversenyt. Végül pedig fokozni fogják alkalmazottaik politikai és szaktudásának színvonalát. Ezekkel a példás kötelezettségvállalásokkal a KSS IX. kongresszusának tiszteletére közel 4 millió Kčs értékű munkát ajánlottak fel. GYŐZELMES FEBRUÁR — ELÉGEDETTSÉG A KÖZELLÄTÁSBAN! — jelszóval munkásosztályunk februári nagy győzelmének tiszteletére úttörői műszaki hetet rendeznek február 20 és 25-e között. Ez a hét a vállalat összes alkalmazottait nagyobb munkateljesítményre s további gazdaságosabb tevékenységre ösztönzi. Nagy gondossággal készültek fel erre a hétre. Munkájuk minden egyes szakaszát átvizsgálták s így biztosították az egész hét tartamára a teherautók teljes megterhelését, 100 százalékban való igénybevételét, a raktárakat pedig a nagyobb forgalom zavartalan lebonyolítására készítették elő. Mit akarnak ezen a héten elérni? Minden fiókvállalat forgalmát 10 százalékkal növelik. A munkától való elmaradást 1 százalékkal csökkentik, amivel közel 40.000 Kčs-t takarítanak meg. A forgalom növelését, a fokozott munkateljesítményt rendes munkaidőben, jobb beosztással s nagyobb erőfeszítéssel akarják elérni, mivel 665.440 Kčs-t takarítanak meg. Abban az esetben pedig, ha a munkaidő után érkezne meg az áru, azt a munkások és hivatalnokok közös brigádmunkában fogják kirakni minden ellenérték nélkül és ezzel újabb, körülbelül 25.000 Kča megtakarítását teszik lehetővé. így fejlődik csak ki a munkához való jóviszony s az egyes üzemek között a több és jobb munkára ösztönző szocialista munkaverseny. A VDP szorgalmas dolgozói teljes erővel kapcsolódnak be a szocialista épitömunkába és sok esetben példásan jelölik ki azt az utat, amelyen a dicsőséges februári győzelem utáa kell haladnunk. Ausztriából hídfőt akar kiépíteni a nyugati imperializmus Tliomas amerikai szenátor: az amerikai csapatoknak mindenáron Bécsben kell maradniuk A moszkvai Pravda behatóan foglalkozik . az osztrák államszerződés kérdésével. Az angol-amerikai és marshallizált országok sajtóját — állapitja meg a moszkvai Pravda — az USA és Anglia kormányköreinek utasítására egyaránt mozgósították, hogy a Szovjetúniót vádolják meg az osztrák szerződés elodázásával. Az igazság ezzel szemben az, hogy a külügyminiszterhelyettesek 1 ondoni, majd newyorki tanácskozásai az osztrák szerződés kérdésében az amerikai, az angol és a francia megbízottak követelései miatt szakadtak meg. A Külügyminiszterek Tanácsának 1949 júniusában lefolyt párizsi ülésszakában elhatározták, hogy az Ausztria keleti részében lévő német javakat a Szovjetúniónak adják át. Elhatározták azt is, hogy a Szovjetúnió 150 millió dollárt kap Ausztriától szabadon átváltható valutában azért, hogy átengedi a Szovjetúniót megillető volt német javak egy részét, stb. A londoni és newyorki tanácskozásokon a nyugati hatalmak megbízottai azonban határozottan elutasították, hogy felvegyenek az osztrák szerződés tervezetébe olyan pontokat, amelyek megfelelnek a párizsi határozatoknak. A szovjet kormány mindent megtett az osztrák szerződés előkészítésének meggyosítására és ennek érdekében igen lényeges engedményeket tett Ausztria javára. A potsdami értekezlet elhatározta, liogy a Szovjetúniónak átadják a Kelet-Ausztriában levő volt német javakat. Ennek ellenére a Szovjetúnió — Ausztria teljes függetlenségének mielőbbi helyreállítása érdekében — átengedte Ausztriának a volt német javak jelentős részét és hozzájárul, hogy ezekért a javakért mindössze 150 millió dollárt kapjon Ausztriától, noha tényleges értékük jelentősen meghaladja ezt az összeget. A Szovjetúnió hozzájárult ahhoz is, hogy Ausztria két év helyett hat év alatt törlessze le a 150 millió dollárt. A nyugati hatalmak hivatalos képviselőinek és reakicós sajtójának nyilatkozatai elárulják: milyen célok érdekében akasztják meg az angolok és az amerikaiak az osztrák szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokat. Clark tábornok, az Ausztriában állomásozó amerikai csapatok volt főparancsnoka kijelentette, hogy „Ausztria .bástya az USA számára a Közel-Keletre és Kelet-Európába vezető úton." Az amerikai, az angol és a francia kormánykörök mindenképpen húzzák-halasztják a szerződéstervezet elókészitését és az osztrák kormánykörök segítségével fenntartják Ausztria hadiipari potenciáját, elősegítik az osztrák fasiszta elemek tevékenységét, mert az a törekvésük, hogy háborús stratégiai hídfővé változtassák Ausztriát a világuralomra törő amerikai imperialisták katonai kalandjai számára — állapítja meg a moszkvai Pravda, ChorcfiHI a „békegalamb" szerepében Winston Churchill, a közismert háborús uszító, a világbéke és a dolgozók szabadságtörekvésének nagy ellensége, Edinburgban tartott választási beszédében a nyugati államférfiakat felszólította, hogy sürgessenek egy oly tárgyalást, amelyen a Szovjetúnió vezetőivel a béke rendezéséről folytatnának „megbeszélést". Churchill beszédéből azonban kiviláglik, hogy csalafintasággal telített választási „bombája" nem más, mint egy gyakorlott öreg politikus választási trükkje. Churchill az Angliában is mindinkább erősbödő béketörekvéseket felismerve, úgy vélte, hogy megválasztásét úgy biztosíthatná legjobban, ha egyszeriben felcsapna „békeaogjjal«ak".-HQgsy mennyirt „őszintén" képzeli el a békére irányuló törekvéseket, azt mi sem jellemzi jobban, minthogy ebben az edinburgi beszédében Bevin és Attlee külpolitikáját égig magasztalta és mély elismeréssel hajlott meg Angliának az Egyesült Államokkal kimélyített katonai együttmunkálkodása előtt. Végkövetkeztetésként beszédében megállapította, az „Egyesült Államoknak egyébként is ezerszerte hatásosabb fegyvere van, mint az atombomba", és ez Churchill szerint a „béke biztosítéka". Az angol egyszerű választópolgárok Churchill beszédére úgy reagáltak, hogy abból már ma meg lehet állapítani, hogy Cfearchillnak nem fognak beugrani.