Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-14 / 12. szám, szombat

A TELHETETLEN IMPERIALISTÁK Ha végigfutjuk az angol imperializmus történeti könyvének lapjait, minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy hatalmát és támaszpontjait bekebelezésekkel, erőszakos hódításokkal, diplomáciai csalásokkal és a szövetségesekkel szemben elkövetett hitszegésekkel nagyobbította meg. Amióta azonban az amerikai katonai imperializmus megindította saját világhatalmi pozíciója biztosítására az úgynevezett katonai támaszpontok „világrendszerének" kialakítását, azóta a brit támaszpont-rendszer felszámolását láthatjuk lépten nyomon. Az amerikaiak ugyanúgy, mint valamikor az angolok, nem sajnálják szövetségeseik birtokait, nem sajnálják az angol birtokokat. A nyugati féltekén az amerikaiak már markukba kaparintották az Angliától 1940"ben „bérbevett" nyolc támaszpontot: Űjfundlandot, a Bermudákat, Bahama szigeteket, Jamaikát, Anti quát, Trinidadot,' Georgetown"t és Brit Guayanát. Ezeket 99 évre „bérbevették" s ma kezükben tartják, bővítők, erősítik, egyszóval azon' fáradoznak, hogy e te rületeket a maguk hatalmi körébe teljesen bekebelezzék. Az Atlanti paktummal markukba kaparintották az Atlanti paktum államait, de ma az amerikai imperializmus zsákmányolja ki Grönlandot, Izlandot, az Azori és Kanári szigeteket, sőt Afrika nyugati partjait is. Haditámaszpontokat építenek, ellenőrzik a légi és tengeri összeköttetéseket. De amit az Atlanti-óceán partvidéke mentén tesz az USA, ugyanazt teszi a Földközi-tenger körzetében és a Közeikeleten is. Mindenütt, ahtrvá lábát beteszi az amerikai imperializmus, a támaszpont-rendszer kialakításán fáradozik. Mindenütt, ahol vala mikor az angol gyarmatosok felséglobogója lengedezett, ma az amerikai imperialisták zsákmányéhas tőkései sürögnek forognak, hogy maguk javára fordítsák a hazai lakosság fillérekért meg szerzett munkaerejét. A Csendes óceánon létesített amerikai támaszpont-rendszer Angliát már gyakorlatilag megfosztotta attól, hogy a világ e részén akár katonai, akár gazdasági befolyást gyakorolhasson saját gyarmatai és dominiumai felett. Angliában ma már keserű szájízzel tapasztalják ezt az áruló politikusok és tőkések is, mert hisz ez az ellenőrzés nemcsak a gyarmatokra vonatkozik, de azóta, amióta az amerikaiaknak repülőerőd támaszpontjaik vannak Angliában is, azóta az amerikaiak céljaik elérése végett még az angliai élet pihegését is ellenőrzés alatt tartják. És nem számított az angol lakosság határozott tiltakozása sem, az amerikaiak a maguk katonai hadszíntérévé alakítják a szigetország területeit is. A Wall Street Journal, az amerikai pénzügyi körök lapja, egyik legutolsó számában megállapította: az Egyesült Államok kormánya javaslatot dolgozott ki „Angol-amerikai gazdasági szövetségre" vonatkozóan, amely biztosítaná a szabad tőke- és személyforgalmat az amerikai Egyesült Államok és a brit impérium között, ami közös valutát és közös állampolgárságot is jelentene. Eddig szól a Wall Street Journal közleménye, amelyből mi nyugodt lélekkel levonhatjuk a következtetést: az amerikai imperialisták Angliát az USA 49"ik államává akarják átalakítani. Acheson tagadja, hogy az Egyesült Államoknak szándéka lenne az ilyen lépésre, de a jól értesült amerikai újságírók ennek ellenére terjesztik a hírt, hogy igen is van ilyen terv. Igaz, Lippmann Acheson nyilatkozata után a tervet időszerűtlennek mondotta: fél, hogy az amerikai gyomor nem tudna egyszerre megemészteni egy ekkora falatot. A terv azonban fennáll és fennállása jellemző az egész amerikai imperializmus nagy éhségére. Hasonló dolgot már 1940"ben hallottunk, amikor Churchill még hatalmának teljében a franciákat akarta boldogítani hasonló szövetség tervével, amely az angol királyság égisze alatt Franciaország gyarmatosítását jelentette volna. Lehet, hogy Churchill tervétől kaptak most étvágyat az amerikaiak és Churchill ördögi tervét az angolokon szeretnék most kipróbálni. Az angol impe rialisták és az angol államférfiaknak emlékezetébe idézzük Krilovnak, a lángeszű orosz mesemondónak meséjét a parasztról és a rókáról. A róka vállalta, hogy őrizni fogja a tyúkokat, per sze egytől egyig felfalta őket. A helyzet arra mutat, hogy az amerikai imperialisták a tyúkpásztor róka szerepét játsszák és a tyúkok' szerenét a brit birodalom és a többi marshallizált ország tengerentúli birtokaikkal együtt. Az állami gépállomások Szlovákiában 121 százalékban teljesítették az első év tervét Düdi András az egyéni verseny legjobb traktoristka A mezőgazdaság gépesítése az ötéves terv második esztendeiében A mezőgazdaságban a gépesítés főfeladata végrehajtani a gépállomások gépeinek tisztítását, korlátozni a típusok és az altípusok számát, normalizálni és egyenlően szétosztani államunk egész területén a gépesítési esz közöket, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználhassuk őket. Továbbá a kisteljesítmt vű gépeket nagyobb teljesít mén Í: kkel kell helyettesíteni. Végül pedif helyet kell adni az újszerű újd '^számba menő gépe", nek, a- k jelentősen hoz zájárulnak a mezőgazdasági munka meggyorsításához és javulásához. Áz 1950 es esztendőben 60 HP teljesítményű traktorokat fogunk gyártani, amelyek nehéz m^

7

e; és erdei munkára vannak sz' 'i. A 7atro 25" jelzésű tv -in', kényeim' "lőhe ivük esi. a vezetők számára. Ňag haladás észlelhető a cséplőgépek gyártásában is. Az 1950 es esztendőben tovább fogunk ha" Gazdasági életünk főfeladata az ötéves terv teljesítése. A terv teljesítése lelkiismeretes munkát követel meg minden dolgozótól, mert csak közös erővel érhetjük el a tervbevett eredményeket és ezzel az éítszínvonal emelkedését Ezzel a tudattal léptek az ötéves tervbe az állami gépállomások is, amelyeknek a mezőgazdasági termelés gépesítése a főfeladata. Az ötéves terv első evét az állami gépállomások 121 százalékban teljesítették. A munkát pontos ütemterv és pénzügyi terv szerint valósították meg. Az állami gépállomások a sekélyszántást 10.253, a tarlóhántást 35.898, a középszántást 72.488, a mélyszántást 22.346 és a különleges szántást 1.382 hektáron hajtották végre. Vetés alá 48.753 hektár talajt készítettek elő. Takarmánynövényt 6.720 hektárról haszáltak és 392 hektárról szántottak el. Az állami gépállomások önkötőzőgépei 24.848 hektár gabonát arattak le, míg a kombájnok 350 hektár gabonát kaszáltak és csépeltek ki. Ezenkívül az állami gépállomások több mint 14.474 vagón gabonát csépeltek kí. A gépállomások 1.006 hektár cukorrépát és 243 hektár burgonyát szántottak ki. Minden további teljesítmény órakilométerre van átszámítva. így pl. szalmapréselésnél a gépek 3.593, szecskavágásnál 2.091, fafűrészelésné' és dará'ásnál 2.974. szárításra 484.355 munkaórát használtak fel, ami kilométerekre átszámítva, több mint 4 millió kilométert jelent. A téli hónapokban a gépállomások jelentős segítséget nyújtottak az állami erdőknek a fafuvarozásban. A gépállomások eredményeihez, teljesítményeihez nagyban hozzájárultak a jól kiterjedt munkaversenyek, amelyek kezdetben az egyes traktoristák között, később azonban egész traktorállomások között fejlődtek ki. Két általános nagy verseny volt. Az első versenyen, amelynek jelszava „1949 aratása" voit, 613 traktorista vett részt, egyénenként és 55 gépállomás teljes egészében. Mindenfajta munkában versenyeztek. A traktoristák közül első lett a nyitrai kerület sárovcei gépállomásán dolgozó Dudi András, míg a gépállomások között az első helyet a koäicei kerület szécsői gépállomása nyerte el. A második versenyben, amelynek jelszava „1949 ősze" volt, a legmagasabb teljesítményért a legkisebb anyagfogyasztás " mellett folyt a verseny, amely csak decembre 31-én ért véget. A versenyzés folyamán nyolc traktorista újítási javaslatot nyújtott be. Ezenkívül jelentős munkát végeztek a gépállomások az EFSz-el kötött szerződések aláírásánál. Hogy a gépállomások és az EFSz-ek között az együttműködés minél eredményesebb legyen, a gépállomások védnökséget vesznek át az EFSz-ek fölött. 1949ben a gépállomásokat 55 százalékkal szaporították, míg a traktorok száma több, mint 150 százalékkal növekedett. Az ötéves terv végéig minden járásban legalább egy traktorállomlsnak kell lennie. A téli hónapokban a gépállomások végrehajtják a gépek megjavítását, valamint szakmailag és politikailag jő kiképzésnek vetik alá alkalmazottaikat. Hogyan fejlesszük a szocialista versenyt és az élmunkás mozgalmat Hogy az üzemekben biztosítsuk az üzem belső versenyétől a szocialista versenyre való átmenetet és hogy szélesebbre kiterjeszthessük a szocialista versenyt és az élmunkásmozgalmat, szükséges, hogy az /üzemekben kiküszöböljék a szocialista verseny és az élmunkásmozgalon. néhány eddigi hiányát. A legfőbb ilyen hiány a szocialista versenyben az üzemeknél az agitáció és a propaganda elégtelen yo.lában mutatkozott. Ez az üzemek nagy részénél tisztára a versenyt vezető előadó dolga. Ebbe a munkáaa be kell kapcsolni az alkalmazottak nagyobb számát hogy necsupan az előadó, hanem a ROH és a KSČ üzemi szervezeteinek is ügyévé váljon a verseny megszervezése és vezetése. Ä legjelentősebb és legjobb agitáció közvet'enül a munkahelyen valósulhat meg. A tervet az egyes munkahelyekre kell szétírni, hogy így minden munkás megismerje feladatát. Meg kell magyarázni a munkásoknak, hogy a tervek teljesítésétől függ pontosan, mily módon fog emelkedni államunkban az összes dolgozók életszínvonala. Az agitátoroknak politikailag érett embereknek kei lenniök. Tudniok kell minden munkásnak megmagyarázni pártunk és államunk feladatait és megértetni velük munkájuk kapcsolatát ezekkel a feladatokkal. Meg kell magyarázniok, hogy a munka termetékeriységének emelése nálunk nagy segítséget jelent a kapitalista országok proletariátusának is azokban a harcokban, amelyeket szabadságukért és ilymódon a kizsákmányolás alóli megszabadulásért folytatnak. Az üzemekben nagyobb mértékben ki kell fejleszteni az agitációt és propagandát az üzemi rád^'iberendezés segítségével. Szükséges, hogy a házi rádióba az élmunkások is mondjanak néhány komoly szót munkájukról és arról, hogyan érik el sikeres eredményeiket. Az üzemi lapoknak rendszeresen foglalkozni kel! a szcoialista munkaversenyyel, ki kell emelni a legjobb élmunkásokat, közölni fényképüket és írni munkamódszereikről. Szükséges kifejleszteni a munkáslevelezők hálózatát is és ki kell oktatni okét, hogy munkájukról és a műhelyekben mutatkozó hiányokról írjanak. Minden műhelyt és munkatermet szocialista jelszavakkal kell feldíszíteni, hogy örömtelibb mnukakörnyeeztet teremtsünk dolgozóinknak. Igen helyes, ha a szocialista munkaverseny és élmunkásmozgalom propagá'ására megfelelő plakátokat és röpcédulákat használunk. Az üzemekben nagyon jól beváltak az éimunkáslapok. Ezt a lapot minden élmunkás saját gépére kitűzi. Ezen a lapon fel van tüntetve a vállalt kötelezettsége és az is, hogy hogyan teljesíti hetenként normáját. Jól beváltak az élmunkászászlók is. Az üzemi igazgató vagy az általa megbízott képviselője és helyettese ezeket » zászlókat mindig annak a versenyzőnek vagy élmunkásnak adja át, aki a héten a legmagasabb munkateljesítményt érte el az üzemben. Nagyon beváltak az úgynevezett „Becsülettáblák" is. amelyej<en kifüggesztik a legjobb élmunkások és újítók fényképeit és neveitl Nagy figyelmet kell szentelni az újítók és újító javaslatok propagációjanak is. Minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy üzemeinkben az újítók száma és a beadott újítójavaslatok száma is egyre növekedjék, mert azzal egyidőben a munka termelékenysége is növekszik. ladni a gépek tökéletesítésében és harminc új típusú munkaesz közt fogunk gyártani, így pl. a gabonakombájnt, a kicsépelt szalma összeszedésére és összekötésé re szolgáló kombájnt, stb. Ezeket a gépeket és a hozzájuk tartozó segédeszközöket és alkatrészeket előnyös árakon kapják meg a gépesítés alappilléreit al kotó állami gépállomások. Ezek a gépállomások a mezei mun kákon kívül tevékenységüket a pótalkatrészek és gépek javítására is kiterjesztik, továbbá a pótalkatrészek szállítására és a kis és közép földművesekkel és az EFSz-szel való együttmükö désre. Az állami gépállomások munkaterve a járások és közsé gek szükségletei szerint fog igazodni és a tfnunkát azoknak a szerződéseknek az alapján fog ják elvégezni, amelyeket az EFSz köt az állami gépállomásokkal, esetleg a kis- és középparasztokkal. CSENDÉLET Irta: SZABÓ BÉLA. A vonat második osztályú fülkéjében valaki megjegyezte, hogy manapság a szabadságról állandóan csak beszélnek. Színházban, rádióban és pódiumokon, mindenütt „kérődznek" a szabadságon, de a valóságban az a helyzet, hogy a szabadság fogalmát elsikkasztották. Mert kérdem, micsoda szabadság az — mondta némi gúnnyal és felháborodással az egyik utas — hogy akkor is kell dolgoznom, ha nekem történetesen a munkához semmi kedvem nincs, vagy ha elegendő pénzem van ahhoz, hogy megéljek munka nélkül is. Ki hallotta valaha a Beneš-érában, hogy valakit munkára kényszerítettek volna? — Én! — tört ki Pistából az elkeseredés. Hangja olyan volt, mint a göbös, pattogó ostor és a legszívesebben tényleg közibük vágott volna e felnőttek közé, akik műgonddal ápolták és gondozták a régi demokrácia hamis szabadság^ogalmát. — Igen, én nemcsak hallottam, hanem velem megtörtént az, hogy bezártak munkakerülés, csavargás címén. Ha pedig munkába álltam, akkor kidobtak, elbocsátottak a munkából, amikor a munkaadónak jólesett. Most kérdem én, hol itt a szabadság és micsoda mértékkel mérték akkoriban a szabadság fogalmát, ha önt, uram, nem kényszerítettek munkára, engem viszont igen. Mély, kínos csönd volt erre a válasz. Pista közbeszólását tapintatlannak tartották. Egy jólnevelt úriember pédául sohasem szól bele mások meghitt társalgásába. Igaz?... Pista tekintete égett a harasrtól és a felháborodástól. Az egyik úr a társaságból taktikai szempontból jónak látta az egész ügyet elkenni és Pista felé fordult mosolyogva a következő szavakkal: — Elmondok önnek egy viccet. Pista már nem figyelt oda. Sértett méltósággal visszautasította, hogy az úriember viccét meghallgassa. Miután elnémította őket ócsárlásukban, nem volt hajlandó velük szórakozni sem. Valami ingerült türelmetlenség fogta el, legszívesebben összeszedte volna holmiját és elhagyta volna a vonatfülkét, ágaskodó büszkesége mégis ott tartotta. Nem mozdult, arra gondolt, hogy az egész társaság nem érdemli meg, hogy kitérjen előlük. Végeredményben ő otthon van a népi demokráciában. Igen, így gondolta „otthon" és ez a szó, amíg a mellette levő társaság kártyázni kezdett, visszavonultságában kivirult benne, kis sziget lett az otthon fogalma, amely a Beneš-érából visszamaradt. E kis, szegényes sziget kormányzója az anyja volt. Tizenketten voltak testvérek. Hét fiú és öt lány, testileg, szellemileg mindannyian épek és egészségesek. Kitűnő és gyors felfogásúak voltak, de a gimnázium kapujáig egyik sem jutott el. Lehetetlen volt, hogy a középiskolákon túl folytathassák tanulmányaikat, mert apjuk templomszolga volt és jövedelme éppen annyit tett ki, amennyi egy kéttagú családnak szűkösen elegendő lett volna. Pista határozottan emlékezett arra, hogy gyermekkorukban tisztán azért nem éheztek, mert vállalkozókedvü, bátor anyja állandóan működésben volt és szorgalmas elszántsággal, bámulatos leleményességgel tömte a réseket, nehogy családja nélkülözzön. Már kora hajnalban fölkelt, kenyeret dagasztott, krumplit hámozott reggel és este. A krumpli ízét sütve, vágva, törve, zúzva és habarva ismerték, azzal a zsiradékkal, amit a Beneš-éra szabadja-szeretete nyújtott nekik. Pista már gyerekkorában gyakran eltűnődött azon, honnan veszi anyja ezt a rengeteg sok krumplit. A rozzant bútoroknak, a nedves falaknak, a kicsorbult edényeknek már szinte moslékszaga volt. Mégis, amikor anyjuk kidolgozott barnás kezével ott forgolódott a meleg tűzhely körül, élénk, meghitt, fáradhatatlan mozdulataival varázslónőnek tetszett, aki a semmiből megteremti gyerekeinek a mindennapi eledelt. Az édességek vagy a sütemények, nyalánkságok majszolását ők nem ismerték. A cukrászda idegen terület és majdnem idegen fogalom volt számukra. Az ö asztalukon krémes vagy torta sohasem nyert polgárjogot. És bizony ez az asztal úgy is hullott széjjel és pusztult el, anélkül, hogy abban a tiszteletben részesült volna, hogy nyalánkságot vagy befőttet tálaltak volna rajta. Öreg, nyikorgó, de azért megbízható asztal volt ez, bár roskadozó lábai már-már felmondták a szolgálatot ... Pistának úgy tetszett, hogy el akar menni felmodás nélkül, mint egy rosszul fizetett szolga, aztán jött a bátyja, aki később asztalos lett, egy szöget vert a lábaiba és újra kibékítette pár hónapra. Az ágyakkal, szekrényekkel ugyanez volt a helyzet, nyikorogtak és elégedetlenkedtek, gyakran eltörött hirtelen az ágy lába vagy a szekrény ajtaja nyílott ki meglepetésszerűen, amikor nem is teljesített szolgálatot. Fáradtak és kimerültek voltak már a bútordarabok és érezni lehetett rajtuk, hogy el akarnak menni nvugdíiba, pihenni. Annyira rokkantak voltak, hogy már alig bírtak állni a lábukon és tisztán jószívűségből, tapintatból maradtak tovább. Pista meg volt arról győződve, hogy ezek a bútorok sohasem voltak újak, ezek a bútorok valószínűleg ilyen szegényesen jöttek már a világra, szúette, rücskös ábrázattal és köszvényes, roggyanó lábbal. Pista azt is megfigyelte, hogy e bútordarabok velük együtt örülnek és szomorkodnak, meg ünnepelnek. Ha futkostak a szobiban, nyikorogtak nyihogtak, ha csöndben voltak, például ünnepnapokon, ök is rendesen viselkedtek. Csak néhanapján lázadtak fel, különösen naagymosáskor, amikor a nedves pára homályba borított egyetlen szobájukat és konyhájukat. Ilyenkor izzadtak, verejtékeztek szegények, egy-egy szék hirtelen elájult és szétterült a kimerültségtel