Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-05 / 4. szám, csütörtök

U J §10 1050 január 5 BUDAPESTI SZÍNHÁZ P. PAVLENKO: 71 Ojô U.Ô gStág, u Bemutató a Nem

/cti Színházban — Etdő* |cnő írja a budapesti Szabad Népben Hogy a mai valóság forradalmi fejlódesének ismere;« a.apján inául el Pavlenko s olyan műveszetj eszményt mutat fel. amely felé az egósz mai szovijýt tár. • lalom halad, azt legjobban bizonyítja a „Boldogság" hősének, Voropájev ezredesnek esete. Ez az eset súlyos drámai kiindulópont. Voropájev ezredes ugyanis 1944 tavaszán — hosszú harcos mull és hőstettek után — tér vissza a német hordák felégette krmu félsziget városába, Jaltába. 1938-ban ugyanide jött magános, lassú haldoklásra, a „meleg Szibériába" Csehov; felvonul a hegy tetejére, mert a divatos cári burzsujnegyed tengerparti, drága, fényűző pompája elriasztja a cári Oroszország e nagy kritikus íróját. A hegytetőn • hal meg magánosan. Haldoklásával, félrevonulásával mintegy jelképesen tiltakozik a cári rendszer ellen az az ember, akinek alkotásai még nem virágozhattak ki teljesen a cár; elnyomás lealacsonyító bilincsei között. De mi történik félszázaddal később az ide elvonuló hős szovjet ezredessel ugyanezen a helyen? Első pillanatban ő is magányt keres. A háborúban megsebesül, testileg erősen megrongálódik. Régi katona volt. A hadsereg valóságos otthona kora gyermeksége óta. Tehát — ha már azon a területen nem „ütközőképes" — dicső tettei után a tenger partjára vonul, hogy niagános idegenként élje le ott passzív, örömtelen életét. A tengerparti azilumba menekül annál inkább, mert nem akarja rokkant sorsához hozzákötni szerelmesének. harcos társának, a fiatal tábori orvosnőnek életét sem! Ám Voropájev ezredes a Sztálini Korszak szülőttje! Ö nem marad a magányban, mint Csehov. Alighogy megpillantja a háború pusztítása által megtört embereket, a Jaltába érkező új telepeseket, rögtön hozzájuk köti egész életét, azonosítja a maga sorsát az ő napról napra felmerülő új problémáikkal Cselekvő életre lendíti újra őket a szocialista építés magas erkölcsi értékű pátoszával ráébreszti a telepeseket az új helyen az új munka változatlanul magasrendű, boldogító rendeltetésére. A kerületi pártbizottság állandó propagandistája lesz. minden dolgok mozgatója, a termelés megindítója. Alkotó munkára ösztönöz mindenkit — a szocialista helyzet-felismerésre és öntevékenységre képtelen párttitkár helyett is. Nő a termés, szépül lásához szinte elégséges az is, hogy újra harcképes állapotba tudja hozni az „életből kiesett", háborús kínoktól megtepert embertársait. Maga Sztálin elismeri, hogy Voropájev ezJAKUB KOLASZ: CÁ u mi z eh k Lwzhéh ez, ^Sztálinhoz (1936) A gyár, a föld, a boldogság, szabadság, eddig csak álom volt a nép szemében — de Te, Sztálin, magasban fénylő zászlónk: a boldogsághoz vezetted népem. Bőségben telnek napjaink, csodásan, hazánkban ismeretlen már a bánat — az elnyomás és zsarnokság helvébe a szabadságot hoztad a világnak. A gyárak és a föld a dolgozóké, mert így akarta a Te bölcseséged. S mert Te vezetsz az útjainkon m'nket: minden nappal szebb lesz itt a

z élet. Reánk az ellenség hiába törne, akár százfelől is hiába támad — Te vezeted a népünket Sztálin, — s egy emberként védjük meg majd hazánkat. A gyár, a föld, a boldogság, szabadság, eddig csak álom volt a nép szemében, De Te, Sztálin, magasban fénylő zászlónk a boldogsághoz elvezetted népem. V é g h György fordítása. a táj. a romok újjáépülnek, napról napra nő a munka boldogságát megtaláló élete nyomán minden telepes éleiében a szocialista öntudatraébredés ö maga is felgyógyul s gyógyuredesnek ott kell maradnia, mert ott van rá szükség, hiszen a Krlm-vidék embereiben olyan mértékben képes felébreszteni az építő munka szellemét, amilyen a szocializmusnak, mint a legmagasabhrendű társadalmi rendszernek a továbbépítését szolgálja. S a kommunista jövőt építő áldozatos életének boldogságát betetőzi a győzelmes háborúból visszaérkező szerelmese. Íme, az új embertípust felébresztő, éle;rehivó és nevelő szocialista realizmus remeke Pavlenko „Boldogság" című szocialista drámája. Nála meggyőzőbben aligha tudták cselekményekbe öltöztetni a szocialista valóságot mindenféle fölös „eszményítés" nélkül Pavlenko a szocialista realizmus gondolaté: úgy váltotta valóra, ahogyan azt Sztálin már 1925ben megjelölte a pártszerű és elvszerű irodalom új fogalmának meghatározásával, híven Lenin szándékához, elindítva világhódító útjára a szocialista realizmust, mint az emberiség eddigi alkotói gyakorlatának legmagasabb fokozatát. * Elismerés illeti Voropájev ezredes életrekeltőjét, Ladányi Ferencet, aki ugyan sokszor támaszkodik régebben is előnyösen használt játékeszközeire, de különösen a szocialista áldozatos hősi lélek emberiességének megható pillanataiban tud méltó lenni a mű eredeti szelleméhez. Somogyi Erzsi egy látszatra szunnyadó öntudatú, de lényegében nagyon is célratörő, tudatos szovjet anyóka szerepében Pavlenko drámai szándékaihoz hű, hiteles alakítást nyújt. Léna figuráját szépen tölti meg élettel M ész o ros Ági, csak utolsó jelenetében hagyja nyitva sorsa további alakulásai. Ferrari Violetta serdülő komszomol-lánykája, aki lelkesedésének, kibomló ifjúsága érzelmeinek és szocialista vágyainak tárgyat keres: felejthetetlen, jelenetről jelenetre szervesen bontakozik ki, játéka minden ízében méltó a feladathoz. A szocialista valóságot fejlődésében tükrözi ez a mű s azt világítja meg, hogy miképpen alakul ki a szovjet emberek új kapcsolata, amely áthatja a háborúban újjászületett szovjet emberek 32 éve érlelődő egész társadalmát. • Itt említjük meg. hogy Pavlenko Voropájev ezredes történetét először regényben írta meg. Ezt a regényt, melynek legszebb fejezetét, Voropájev ezredes találkozását Sztálinnal, a szovjet haza boldogságának legfőbb őrével, sztálini ünnepi számunkban már közöltük, a tavasz folyamán pedig megjelenteti a „Magyar Könyvtár" és így dolgozóinknak rövidesen alkalmuk nyílik megismerkedni a szovjet irodalomnak ezzel a remekével. Bevették a tudomány erődjét A Szovjetúnió élenjár a népművelés tejlesztésében is. Különösen lemérhető ez a középiskolák és középiskolai tanulók évről-évie növekvő számában. A cári Oroszország burzsoáziája számára elég vo t 1953 középiskola, 665.500 tanulóval. Mert ezek az iskolák csak a kiváltságosak, a felsőbb osztály „dicső" gyermekeinek álltak rendelkezésre. A feudálkapitalista társadalom urai gondosan elzárták az iskolák kapuit a munkásparaszt gyermekek elől. A szovjet uraiom megnyitotta a nép művelődésének (jitját. 1941-ben 15810 középiskola működik, ezekben 10 millió 900 ezer diák tanul. Ma már a középiskolák és diákjaik száma jóval túllépte a háborúelőtti színvonalat. Tádzsikisztánban, a forradalom előtt 200 ember közül csak egy tudott olvasni. Ma már nincs egyetlen analfabéta sem. A szovjet rendszerben 3 ezer iskola, 7 főiskola, egyetem, számtalan könyvtár, internátus, szakiskola és más művelődési intézmény épült a tádzsik köztársaságban. Nincs hiány tankönyvekben, szépirodalmi művekben, újságokban, folyóiratokban. A szovjet nép fiai nemcsak mély tudást, hanem bolsevik szellemet is elsajátítanak az iskolákban Megszerzik azt az alapot, amelynek segítségével kommunista világnézetük kialakul. Ez egyik legfontosabb nevelési feladata a szovjet iskoláknak Handozsinszkaja az egyik .jaroszlavi középiskola tanárnője, a következőket mondja munkájáról: — Azt tartom legfőbb feladatomnak, hogy tanítványaimban feike'tsem az igazi irodalmi ízlést és az irodalom iránti szeretetet. Átültessem tudatukba az írók művészetével kifejezett eszméket... Arra törekszem, hogy tanítványaimnak világos fogalmuk legyen a szovjet irodalom hallatlan gazdaságáról és sokoldalúságáról. A szovjet iskolák növendékeiben megmutatkozik a tanárok bolsevik munkájának eredménye. Nemcsak irodalmi, hanem társadalmi dolgozataikban, feleleteik alkalmával is megnyilvánul műveltségük és kommunista meggyőződésük. • Eminescu, a nagy román költő születésének századik évfordulóját ünneplik a Román Népköztársaságban a jövő év elején, január 9—15. között. Január 14-én minden iskolában szünetel a tanítás és országszerte Eminescu-ünnepségeket rendeznek, Bukarestben zarándoklást vezetnek a költő sírjához EGRI VIKTOR 4 FÉM Y A FALUSAM Optimista játék három felvonásban ANNUSKA: Azt tapasztald ki magad. (Nevetve bemegy, Eszter követi.) (Kis szünet. A kert mögül kcrpácsolás halatszik, olykor valami kiáltás harsan fel: Hó-rukk! Húzzad! A véginél íogd!) PINTÉR Y bejön Szekeressel): Hát itt a főhadiszállásuk.. SZEKERES: Itt. PINTÉR: Megengedted nekik? SZEKERES: Nem igen kértek engedelmet. PINTÉR: Egyet mondok neked. Gáspár. Én úgy kivágtam vóna őket, mint a huszonegyet. Nem tűrtem vóna, hogy így berondítsák az egész udvaromat, meg a ker. tet. SZEKERES: Nem tesznek kárt semmibe. PINTÉR: Hogy aem? Majd akkor mondd, amikor a hátukat látod. Akkor majd számlálhatod, mi hiányzik a majorságból, csűrből, pallásról. SZEKERES: Tavaly se hibázott itt semmi, amikor a temilomot tatarozták. Egy gazda se panaszkodott. Inkább ők adtak. PINTÉR: Az is csak huncutság, hamisság volt. Porhintés, politika. SZEKERES: Miféle politika? PINTÉR: Hogy aztán a mellüket verhessék, mink ilyenek meg olyanok vagyunk. Megcsináljuk a templomot nektek, mi kommunista istentagadók ... Megnyerték vele a szegénységet, az új gazdákat, a kódisokat. SZEKERES: A fiatalok javát is. PINTÉR: Baj, baj! így kezdik. Mézes-mázas beszéddel behálózzák azt a sok rongyost és új gazdát. Aztán pártot csinálnak. Az is nagy baj, hogy ezt a villanyt ők hozzák. SZEKERES: Nem lesz abból se kára senkinek. PINTÉR: De kurtán jár az eszed! Tudom én jól, hogy a villany komótos dolog. De kell az ördögnek olyan fény, amit ezek hoznak. Hiszen, ha kigyulladni engedjük, megint újabb híveket nyernek. Mink meg k

:szorulunk a faluból... Azért mondom én, nem rakhassuk ölbe a kezünket. SZEKERES: Mit karsz. ök az erősebbek. PINTÉR: De csak most. egy időre... Nem lesznek ilyen nagyszájúak. össze kell fogni nekünk is, ahogy ők összefognak. SZEKERES: És nekik mennél a puszta öklöddel? PINTÉR: Aval nem, de az eszemmel. (Körülnéz.) Csak az kell, hogy fortély legyen benned is, ahogy bennük van. És ne szálljon inadba a bátorság. SZEKERES: Nem értelek, Akos. PINTÉR: Pedig a dolog igen egyszerű. Most csak annyi kéne, hogy ez a brigád innen pusztuljon. SZEKERES: Innen az udvarombul? PINTÉR: Az egész faluból... Ki küldte, ki védi őket? SZEKERES: Biztosan a párt. PINTÉR: Fenét! A saját szakállukra jöttek. Ez brigádmunka! ... Ide csak annyi kellene, hogy ne sikerüljön. Hogy kudarcot valljanak. SZEKERES: Ezek? Hisz olyan ügyesek! PINTÉR: Persze, te is csak csudálni tudod őket. Addig tátod rájuk a szád, míg kirángatják a fődet a talpad alól. SZKERES: No nem! Nékem csak tizenhat holdam van. PINTÉR: Hun a biztosíték, hogy éppen neked meghagyják? ... Ma megcsinálják a villanyt, holnap meg azzal jönnek, hogy itt is kell szövetkezet. A sok senki újgazda, meg a többi kódis rögvest mind benn lesz. Oszt körülfonnak, becsalnak téged Ls. Mert nékik kell a középgazzda is. Mézesmadzaggal húzzák be. Kell a födje, meg a tapasztaltsága. SZEKERES: A tulajdon megmarad. Mindig mondják, írják is. PINTÉR: Ma ezt, holnap amazt. Hát én nem hiszek nekik egy bötüt se. És ha van sütinvalód, te se higgy. Azért mondom, ami az enyém, abból egy láncot se adok. Én nem közösködök ezekkel az újakkal. Megvagyok magamba is . .. Neked se kell a traktorjuk, hiszen van elég igád. És ha nem vóna elég, hát itt vagyok én! ... Van vetőmagod is. Van mindened. SZEKERES: Van. hála Istennek! PINTÉR: Akkor te se közösködj! Tudhatod jól, akár a húsomba vágnék, ha néked valami rosszat akarnék. Gőgösnek csúfol engem a falu, a szemétnép. Pedig én csak a helyemet tudom, amit az Űristen kimért nékem idelenn. A Gábor fiamra se foghatja senki, hogy rátarti vóna. Te tudhatod a legjobban. SZEKERES (bólint): Hát rendes legény, igen rendes... PINTÉR: Eljárhatna módosabb házakba A Flóris Vendel nagyon akarná vejének, de neki a te Annuskád tetszik ... Hát gondolom, ideje, hogy mi szülők erről szót váltsunk. SZEKERES (int): Talán odabent, Akos. (Pintér megáll a tornác előtt, hogy pipára gyújtson. Ezalatt a tornácon megjelent a két lány.) ESZTER: Este eljövök, Annus. Elhozom a blúzra való selymet, amit a keddi vásárba vettem ... Segítsz„megvarrni? ANNUSKA: Én kiszabom, te majd varrod. ESZTER: Ha visszajön az a kormosképű autós, tudd meg tőle meglett-e a Kopaszné gyereke? ... Na, szerbusz! (Ahogy kisiet, szinte belebotlik a két öregbe.) SZEKERES: Hová ilyen szelesen? ESZTER: Haza, Gáspár bácsi... Visszahoztam a húsdarálót. (El.) PINTÉR: Jó napot, Annus! ANNUSKA: Isten hozta minálunk, Ákos bácsi! (Leteszi a padkára a megvarrott zubbonyt. Meglepetve nézi a két ünnepélyes férfit.) SZEKERES: Rend van odabent, Annus? ANNUSKA: Hogyne volna, édesapám. SZEKERES: Egy kis bort hozzál. PINTÉR: És ha a Gábor fiam jönne, mondd meg néki, hogy az ő dolgát jöttem eligazítani az édesapáddal. ( Bemennek.) Kis szünet. ANNUSKA (kisvártatva utánuk megy. Ezalatt a kert felől két brigádos jön, a szerszámos ládából valamit hátravisznek. Annuska visszajön és a zubbonnyal kilép az udvarba): Matyi, gyere csak! MATYI: Tessék! ANNUSKA: Ezt a zubbonyt odaviszed ... (Meggondolja ) Várj, azt mondta, idejön. MATYI: Fussak érte? ANNUSKA: Maradj! (Vissza akar menni. Látja a fiú tágranyílt szemét.) Akarsz valamit? ... MATYI (riadtan): Nem, nem ... ANNUSKA: Mi volt ma az ebéded? MATYI: Ebéd csak tegnap vót, Annuska ... ANNUSKA: Gyere! (Előre megy, Matyi megáll a tornác előtt. Annuska nagy karaj kenyeret hoz és vajat ken rá): Nesze, Matyi... Este bejöhetsz. Bablevest kapsz vacsorára. MATYI: Kohásszal? (Már nagyokat fal. Az udvaron megjelenik Gábor.) (Folytatása kővetkeíik.)