Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-17 / 14. szám, kedd

4 y j sin 19?" ianušr 17 MIHAIL SOLOHOV: Ä természet legyőzői Szô ntí }zhí ôk A szántás szélétől nem messze, barátságos fény árad a traktor­brigád kocsi-lakásából. Útitár­sammal, a gép- és traktorállomás gépészével, közeledtünk e vagon­forma kocsihoz. A kocsiban, bár az ajtó tárva­nyitva van, vastag dohányfüst szállong. Frissen súrolt fenyő­padló illata és átható petróleum­szag csapja meg az orrunkat. Az asztal körül s a lócákon az első váltás traktoristái és munkásai ülnek, a brigádvezető, Trifon Platonocs, a kolhoz öreg üzem­anyagfuvarozója, az elszámoló és a kolhoz egyik mezei brigádjából ketten. A számadó a lámpá fényébe tartja az „Aganyok" egyik régi számát és hangosan olvas: Ha a leendő erdősávokat egyetlen, 30 méter széles, meg­szakítás nélküli szalagba nyújta­nánk, akkor az egyenlítő táján több mint ötvenszeresen ölelné körül a földgolyót. A védőerdő ültetések 10—15 százalékát gyü­mölcsfák és bokrok alkotják, s ez újabb 700 ezer hektárnyi gyü­mölcsöst jelent... A néma csendet váratlanul a vérmes Trifon apó töri meg. Ak­korát vág öklével az asztalra, hogy a lámpa megbillen és a sár­ga kis lángnyelv előugrik az üveg mögül. Elragadtatással ki­áltja: — Hogy a csalán csípje meg! Ez aztán kert! Azokról a min­denféle egyenlítőkről öreg fejem­mel már nem sokat tudok, de ez a 700.000 hektár kert... ez fiúk ... ezt sem érem fel ésszel, de ez... fiúk, hát ez nagyon sok! Valaki hangosan felnevet. A brigádvezető szigorúan mondja: — Csendesen öreg, ne hado­nássz az ökleiddel, maradj csak nyugton és hallgasd! Az elszámoló, kifakult ingzub" bonyos legény, folytatja: „ . . . A megújított földön 44 ezer új tó keletkezik ..." A gépész érdeklődve kérdez: — ki irta a cikket? Az elszámoló rá se nézve feleli: — Csekmenyev elvtárs, az erdő­sávak főfelügyelője. Aztán tovább olvas: „ ... Eltűnik a sztyeppék pusz­tító fekélye, a sok szakadék. El­ülnek a félelmes viharok. Elmú­lik az aszály, az éghajlat eny hébb és páradúsabb lesz, a sztyeppéken élő ember élete pe­dig könnyebb, kényelmesebb, szebb és gazdagabb. A kolhozok és szovhozok szüntelenül növek­vő termést fognak betakarítani, gabonákból, zöldségfélékből és gyümölcsből. A dús legelőkön ha­talmas szarvasmarha csordák és juhnyájak legelésznek majd. íme, ezt adta a szovjet népnek a természet átalakításának sztálini terve!" Az általános hangulatot és a csendet 'újra Trifon apó zavarja meg. Felemeli barna, napégette kezét, amely olyan bütykös, mint valami gyökér s azt mondja: — Megálljatok csak, fiúk! Hagyd abba, Kikisa, az olvasást! Holnap estére újra megjövök az üzemanyaggal, együtt végigolvas suk a cikket s majd. akkor átnéz­zük a képeket is. A kijáratnál a két megkésett traktoristába ütközött. Széles válláról tüstént felismerni Vaszi­lijt, a másik meg minden bizony­nyal Fjodor. Peckesen kipödört fekete bajusza van s nevető bar­na szeme. Oldalvást lépve a ke­ményen kilépő öregtől, tompa basszus hangon megjegyzi: — Már újra megsértették Tri­fon Platonovicsot? Bizonyára taní­tani akart benneteket, ti pedig megsértettétek. Valóságos füst­gomolyag tódul ki orrlyukán a haragtól A brigádvezető nyögve huzi­gálja le a csizmát, gondosan vé­gig törülgeti a bezsírozott rongy­darabbal s fejét felemelve mondja: — Az a lényeg, hogy azok a különféle Trumanok adnak'e időt, hogy véghezvigyük ezt. ha­talmas tervet és a magunk ked­vére alakítsuk át a természetet. Olyannyira nekivadultak, hábo­rúra készülődnek és még hozzá olyan gonddal, hogy a nagy eről­ködéstől még a minisztereik is az eszüket vesztik. — Hát te csak nem ijedtél meg a háborútól? — mosolyog a gé­pész. — Hogy az ördögbe ijednék meg? Féljenek ők! Minket akar­nak megverni, erre készülőd­nek ... — Mi pedig nem ijedünk meg! Pedig azt várták — hangzik egy mély elnyújtott hang a kocsi hát­só végéből. Az egyik kolhozparaszt, aki eddig hallgatót, most határozat­lanul kérdezi: — Hát Amerikában most meg mi jött divatba? Miért ugrott ki az a nadrágtalan miniszter az ablakon? Ilyet még nem is hal­lottam. — Az fészkelte be magát egy éjszaka ostoba fejébe, hogy a Vö­rös Hadsereg bevonult Ameriká­ba, oszt arra anyaszült meztele­nül kiugrott az ablakon — ma­gyarázta lenézően a gépész. — Híres vitézek, ezek — fenyegetőz­nek, aztán csak inukba száll a bátorság és ijedtükben a nadrág­jukat is elvesztik. Aludni térve még ajkáig be­szélgetnek a kínai felszabadító néphadsereg sikereiről, a béke­világkongresszusról, az indonéziai helyzetről, az időjárásról és ar­ról, hogy mindeddig vezetnek a szocialista versenyben a szom­széd körzetek előtt, de hogy a be­takarítással, hogy lesz, még nem tudják... A hangok fokozatosan elülnek. Kilépnek a kocsiból. A hold eltűnt, a csillagok mintha megnőttek volna. A sztyeppe fe­lett továbbra is hallik a tnaieöwr­motorok egyenletes zúgása. Irta: Fjodor A ragyogó sötétzöld Moszkvics valósággal vágtat a sztyeppén át vezet'ö országúton, hogy megelőzze az acélszínü Pobjedát. A szürke por úgy száll fel a kerekek nyomán, mint valami füstfelhő, majd aprán­ként leülepszik. Az istállók mellett gép zúg: für­ge motor vágja o szecskát. A Pobjeda hirtelen megáll és jól megtermett férfi száll ki a belső ülésről. Élénk szemmel figyeli a gép munkáját. A Moszkvics még fut egy darabon, de néhány méterrel távolabb ez is le­fékez. Egyenruhás férfi lép ki belő­le, valahogyan nem látszik olyan súlyos egyéniségnek, mint a széles­vállú ember, a Pobjeda gazdája. Ar­cán azonban megelégedett mosoly terül el és barátságosan köszön: — Jő napot, Makar Aniszimovics. — Jó napot, — köszön a másik. — Utol akarsz érni, Jakov Sztye­panovics ? — Ugyan, ugyan. Csak Vaszka akarta kissé megijeszteni a te sofő­rödet. Tudom én azt, hogy Moszk­vics nem éri utói a Pobjedát! De én nem az autóról beszé­lek, hanem a gazdaságról. Nyáron is csak sürgettétek a munkát, hogy előbb végezzetek á csépléssel. — A begyűjtéssel! — javítja ki röviden Jakov Sztyepanovics. Szóval, a terméstek nem akart a mienk mögött maradni? Nos, a mi embereink valóban nem akarnak a tieitek mögött ma­radni. — Hát igen. Most meg mindenütt csak építkeztek. Már kész az új klu­botok, nálunk még csak most láttak hozzá a tetőfedéshez. Igyekszik nálunk az ifjúság! Hát igen. Már két mesterséges tavat varázsoltatok elő, nálunk még az első sincs kész. Két új te­hénistállótok épült, új baromfiólak. Nálunk meg ... Csak ne siránkozz, Makar Ani­szimovics — nevette el magát Jakov Sztyepanovics. — Ügy sem fogjuk csökkenteni az ütemet. — Látom! — Szívesen versenyzőnk. — Csak rajta! — Eljön még az őra, hogy én is Pobjedára ülök. De az is lehet, hogy egyenesen ZISZ-re! — Hát az autók azért nem sokat számítanak ebben a kérdésben. — Nem is autókról beszélek. Az autók alatt munkaversenyt žrtek. Láttad, milyen volt a tavaszi vetés Kravcsenko. eredménye. Az őszi sem volt rosz­szabb a tieteknél, holdanként húsz mázsa. Nálunk ez másként nem is mehet. Makar Aniszimovics farkasszemet nézett fiatal elllenfelével. Jakov Sztyepanovicsot nemrég választot­ták kolhozelnökké — ő meg, már mint Makar Aniszimovics, a kolhoz­mozgalom egyik kezdeményezője, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának tagja, a Szocialista Munka Hőse. Kolhoza, a Bugyonnij-kolhoz híres egész Ukrajnában. Persze, hajlandó versenyezni bárkivel, csak hasznára váljék a hazának. Azt azonban még­sem foghatja fel, miért akarja ez a Jakov Sztyepanovics ily makacsul éppen a Bugyonnij-kolhozt megelőz­ni. Jakov azt mondta az imént: ná­luk ez nem is mehet másként. Makar feszülten kérdezte: — És miért nem mehetne más­ként? — Mert a mi kolhozunkat Sztá­linról nevezték el! Ez a kolhoz nem maradhat le a versenyben. Ennek a kolhoznak a legjobbnak kell lennie az egész kerületben ... hogy hoz­zánk igazodjanak a többiek! S Jakov Styepanovics büszkén te­kintett a Bugyonnij-kolhoz elnöké­nek szemébe, amelyből megértőn tünt el a haragos csillogás. KÉT VERSENYZŐ KOLHOZ Szeretet, megértés, egymás iránti barátság jellemzi a Szovjetúnió né­peinek viszonyát. Ez tükröződik ab­ban a versenyszerződésben is, ame­lyet egy évtizeddel ezelőtt a Kiev­Szvjatosinszk kerület kolhozainak és a Moszkva megye rámenszki kerület kolhozainak képviselői írtak alá. Ez a versenyszerzödés nemcsak annyit jelentett, hogy minden erejükkel igyekeztek felülmúlni a másik cso­portot a versenyben, hanem azt is, hogy rendszeresen segítették egy­mást a magasabb terméseredmények elérésében. A kiev-szvjatosinszki kolhozok ál­dozatul estek a náci fasiszták rom­bolásának. Alig kergették ki azonban a rablókat, a rámenszki kolhozok se­gítségére siettek ukrajnai verseny­társaiknak és nagymennyiségű álla­tot küldtek számukra ajándékba. Azóta mindkét terület gazdaságai­nak parasztjai pompás eredménye­ket értek el. EGRI VIKTOR 1 4 f im ň fhimhn Optimista játék három felvonásban ISTVÁN (berohan a kert felől). GÁBOR (a kert ajtajában elállja útját): Hová? ISTVÁN: Pusztulj innen! GÁBOR: Hé, emberek! Fogjuk le!.!. Ez a gazember csi­nálta a tüzet. ISTVÁN: Mit beszél? (Kábultan hátrál, csak most érti meg a helyzetet. Égő zavar rohanja meg. Nem tudja, félrelökje-e Gábort, vagy magyarázatba fogjon. Rá­pillant Annuskára, aki remegve, rémülettel eltelve visszatekint rá.) ANNUSKA: Nem igaz! GÁBOR: Lecsukatom ezt a gyújtogató kutyát! ISTVÁN: Te... engem! GÁBOR: Halljátok! Még pofázni mer... (Az udvar már tele van emberekkel A közepén ott áll István meg­szégyenülten.) ANNUSKA: Pista! (Ijedt mozdulattal mintha segíteni akarná. Nem érti, szinte fejbevágja, hogy István nem rohan rá Gáborra és nem ökleli fel.) GÁBOR (teljes győzelme tudatában lép előre): Látjátok, emberek!... Most megmutatták az igazi képüket... A brigád, aki a fejünkre gyújtja a falut. ISTVÁN (már nem bírja tovább. Nekimegy Gábornak, de az emberek közbevetik magukat, ketten ráugra­nak, alig tudja kitépni magát karjaikból. Kétségbe~ esetten birkózik velük és hörög): Bolondok, eressze­tek! GÁBOR: Ez a főcinkosuk. Húzza a veszélyes drótot a pajták fölött. Ehhez nem ért, de teli szájjal pofázni tuď ... Hogy ő hozza a fényt... Hát így hozza, gyujtogatással. (Közben tart a birkózás.) ISTVÁN (végre kiszabadította magát, de az emberek fe­nyegetően közrefogják): Értsék meg ... Magam sze­reltem mindent... GÁBOR: Hallják, maga is bevallja ... JÁNOS (kintről): Emberek, mit ácsorognak ott? ISTVÁN (indul). GÁBOR: Innen egy tapodtat se!... Azt is jól ki?" 'tót­tá, hogy nem a szegényét, de a kulákvagyont kell pusztítani. (Gábor érzi, hogy felülkerekedett, üti to­vább a vasat.) Mintha mink emberek se volnánk ... A mi vagyonunk csak pusztuljon. Annál könnyebb lesz kifosztani a többi szegényt! PINTÉR (bejött az utca felől): Jól mondod, Gabi!... Bör­tönbe az ilyen gazemberekkel! ISTVÁN: Emberek, értsék meg... Én mindenre vigyáz­tam, a viharral is számoltam. GÁBOR: Kuss! Majd a törvény előtt járathatod a szád... De innen -pusztulj! PINTÉR: Ügy, úgy! Törüld jól képen, hogy befogja azt a nagy pofáját. Nálam is hogy szájalt... Hát így va­gyunk azzal a segítséggel. Nem megmondtam, csak azért gyüttek, hogy a falut felforgassák, a V ékét meg­bontsák ... Ez az ő munkás-paraszt barátságuk ... Né­kik a gyújtogatás az egység. ISTVÁN: Ne hallgassanak rá! PINTÉR: Még most is ugat. Fogjuk le! (Űjra neki akar­nak rohanni.) JÁNOS (beront és elkeseredetten rájuk ordít, két kézzel széjjel választva az Istvánra rárontókat): Megbolon­dultak ... Tűz van! PINTÉR: Hát aztán!... Az én pajtám ég, nem a magáé! JÁNOS: Emberek, ez őrült. .. Viszi a vihar a szikrát. .. Elég a fél falu! (Egyszerre szétrebbennek. A kert felé sodródó áradat Pintéréket is magával ragadja. A tor­nácon Annuska remeg halálraváltan. A szín közepén a porig alázott István marad. János a kert ajtajából rákiált.) Mit állsz ott, mint a sóbálvány!... Legalább oltani segíts, ha ránk hoztad a bajt! ISTVÁN: Atyus ... én ...! JÁNOS: Te... te kontár! Most o^a az egész munka... elvesztettük az egész falut! Oda a becsületünk! ISTVÁN: Annuska ... én ...! ANNUSKA (sírva befut a házba). JÁNOS: Szedd már a lábad .te szerencsétlen! ISTVÁN (lehajtja fejét és János után fut). Függöny. HARMADIK FELVONÁS Szín mint az előző felvonásokban. Történik egy nappal a tűz után. késő délután. — Amikor a függöny felmegy. János a kocsiszínben rakosgat az asztal­nál. Eszter egv fatönkön ül és állhatatosan nézi. Ferkó sze­relőlétrával iön a kert felől. Andris egy tekercs huzallal kö­veti. A rakodás most úti készülődést jelez. , w,„ FERKÓ: Mégis elmennek, atyus? JÁNOS: Ki mondta neked, hogy elmegyünk? FERKÔ: Csak azért gondolom, hogy most ide rakodtunk mindennel... Az autót is ide rendelte. JÁNOS: Attól még maradhatnánk. (A fejét vakarja.) Et­te volna meg a fene az egészet! FERKÓ: Az az ostoba tűz rontot el mindent. ANDRIS: Meg a Pintér lazítása. Tetszik tudni, reggel a városba is bement. ESZTER: A bitosítóhóz... a kárt jelenteni. FERKÓ: Ment az máshová is, ahogy én őtet ismerem. JÁNOS (felpaprikázva): Persze, a kulák úrfi!... Most azt hiszi, hogy nyeregben van. De jön még a kutyára dér ... Na, fiúk, ha elkészültök, eredjetek szépen haza! FERKÓ: Hát nem jön ma a bizottság? JÁNOS: Ilyen késő délután már aligha. Biztosan csak reggel jön. Aztán majd megmondom, folytatjuk-e vagy szedjük a sátorfánkat... Na, eredjetek! (Ferkó kimegy Andrissal.) Kis szünet. JÁNOS: Te meg mit csücsülsz itt? ESZTER: Engem is elküld? JÁNOS: Nem szeretem az embereket, akik dologidőben ölbe rakják a kezüket. ESZTER: A szecskát megvágtam, a malacokat megetet­tem, a fejésig most pihenhetek. JÁNOS: Más munka nincs a ház körül? Varrni, mosni nem kell? ESZTER: Ha magának rongyos valamije, adja ide, meg­varrom. Az ingét kimosom. JÁNOS (felkapja a fejét): Az enyémet... ? Nékem rendben van mindenem, kislány... De azért köszö­nöm, hogy rám gondoltál. ESZTER: Gondolok én másra is. JÁNOS: Mire? ESZTER; Azt tanálja ki! JÁNOS: Nincs nékem most kedvem tanálgatni... Na, eredj szépen! ESZTER: Hát annyira a terhére vagyok ... Jani? JÁNOS: Jani? ... Miféle Jani? ESZTER: Hát maga! Nem szebb így? ... Jani, Jankó, Ja­nika. (Becézve mondja, soká húzza a szót, szinte éne­kelve.) (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents