Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-13 / 207. szám, kedd

1949 december 13 egy állásfoglalásuk sem különbözik a tőke állásfoglalásától, vagy azok ügynökeinek véleményétől. Éppen ezért a kapitalista sajtó az úgynevezett „szakszervezeti internacionálé" megalakulását nagy lelkesedéssel fogadta, mert saját szervezetüknek tekintik azt. Meg vannakj a bizonyítékaink, ahogy azt már megállapítottam az olasz parlamentben tett beszédem során, hogy az összes fölforgató áruló munkákat az Egyesült Államok kormánya vezette és szervezte. De az árulás nem fizetődik ki. Az árulókat, akik félre akarják őket vezetni a munkástömegek hova'tovább mind jobban elszigetelik, ahogy az már részben meg is történt. Ha az amerikai fémmunkások és bányászok, a londoni dokkmunkások sztrájkolni kezdenek szakszervezeti vezetőik akarata ellenére, hangosan adják meg a választ ezeknek a felforgató árulóknak és velünk harcolnak a VSzF zászlaja alatt, ha ezideig még nem is kapcsolódtak be a mi szervezetünkbe. Az adott világhelyzet mellett kísérletek folynak minden lehető eszköz igénybevételével a munkásosztály ketté osztására és a reakció ennek a célnak elérésére a vallási érzelmeket is felhasználja. De hiába. A katolikus dolgozók, valamint a többi vallásfelekezethez tartozó dolgozók egyre világosabban értik, hogy a munkásosztály és a kormányok, amelyek őket reprezentálják, nem harcolnak és nem is fognak harcolni semminemű vallás ellen. A harc, amely máma a világban lejátszódik, nem vallás melletti vagy vallás elleni harc. Ez teni, az üzemekben „Egy üzem — egy szervezet" jelszava alatt szilárd és törhetetlen alapra kell helyezni őket." Ami érvényes az üzemekre, az érvényes a hivatalokra is. Ha a szakszervezetek egységét fenn kell tartani, a szakszervezetek tagjainak nem szabad megoszlaniok sem politikai hovatartozás szerint, sem vallás szerint, de osztály, céh, vagy műveltség szerint sem. Egy üzemneK, egy hivatalnak az alkalmazottjai egy és ugyanazon szakszervezetnek tagjai. Ezt az elvet kiharcolni nem volt könnyű. Sokan voltak, akiknek ez nem tetszett, akiknek ez nem ment a fejébe. Sok kísérlet törtémt ennek megdöntésére és lehetetlenné tételere. Eredményük azonban .nem volt. A szakszervezetek egysége kiépült. Nem fogom az összes kísérleteket és cselekvéseket, amelyéket ennek megdöntésére tettek, felsorlni. Ismeritek ezeket a harcokat, átéltétek ezeket és szembeszálltatok a kártevőkkel. 1947 esztendejében Szlovákiában a reakciós elemek szélesen alapozott támadást kezdtek a szakszervezeti egység megbontására. Ez a cselszövés az 1948. évi februári reakciós összállami puccsban csúcsosodott ki. Mi volt az eredménye mindezen támadásoknak. Míg a forradalmi szakszervezeti mozgalomnak 1948 februárjáig 2,249.976 szervezett tagja volt, addig február után a tagok száma 3,072.956-ra emelkedett. Különlegesen figyelemreméltó a tagok számának emelkedése Szlovákiában. Február előtt 274.416 szervezett tag volt, február után 508.768. Ez annyit jelent, hogy a februári események után Szlovákiában a szakszervezeti tagok száma majdnem megkétszereződött. A mai II. Össz-szakszervezeti kongresszus elé lépve bejelentjük: 3,105.670 szakszervezeti tagunk van csehországi és szlovákiai egységes szakszervezeteinkben. Ez a három millió tag az egységes forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban szilárdan csoportokban van, tekintet nélkül politikai, vallási hovatartozásukra, tekintet nélkül műveltségükre, azon elv alapján, hogy „egy üzem, egy munkahely, egy szakszervezet". Szakszervezeti egységünket ma semmi sem veszélyezteti, nincs az az erő és hatalom, amely arra gondolhatna Csehszlovákiában, hogy vaia milyen megbontó vagy szétzüllesztő szakszervezetet lehetne alapítani. a harc a kapitalizmus lelketlen" sége és kizsákmányolása és a munkáért és a jobb életért folytatott küzdelme közötti harca azoknak a munkásoknak, akik nyomorra és éhségre vannak ítelve; harc a nagy imperialista trösztök között, amelyek cinikusan készítik elő a nemzetek között az új rablóháborút és azok között, akik a békéért és a jólétért harcolnak. Ezért felhívjuk a katolikus dolgozókat, valamint a más vallásfelekezetekhez tartozó dolgozókat, hogy szövetkezzenek velünk a béke és a szociális haladás közös végső győzelme érdekében. A szakszervezeti világszövetség büszke arra a feladatra, amely hivatása és amelyet teljesítenie kell a jelen helyzetben: a veszélyeztetett békét megóvni és megvédeni. Az amerikai imperializmus, amely kisajátította a maga számára minden kapitalista államban az imperialista és reakciós erők vezető szerepét, nyíltan új háborút készít elő, bár teljes mértékben tudja, hogy mily borzalmas károkat okozott az első két háború az egész emberiségnek. Ezek az imperialista nagy bűnözők a háborút akarják abban a hiábavaló reményben, hogy elkerülik a gazdasági válságot, amely a kapitalista rendszert fenyegeti és amelyeknek előjelei napról napra szaporodnak. A hírhedt Marshall-terv, amelyet Európa gazdasági helyzetének u. n. megjavítására hoztak létre, csődöt mondott és a munkanélküliek milliói ál" | landóan nőnek. A Marshall-tervben csak az ameri/kai gazdasági I (Folytatás az 1. oldalról). Ami Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmunk szilárd része alkotórésze a szakszervezeti világszövetségnek. Elismeri a nemzetközi szakszervezetek szolidaritásának elkerülhetetlenségét. Hathatósan támogat minden nemzetközi szakszervezeti akciót. Minden alkalmas esetben aktíve résztvesz a munkásosztály harcában, amelyet a kapitalista országok kizsákmányolői ellen folytatnak. Különleges aktív szimpátiát nyilvánít a gyarmatok elnyomottjai iránt, azok nemzeti, emberi és munkásjogai érdekében folytatott harcukban. A különféle országok szakszervezeti delegációinak részvétele s különöskeéppen a szovjet szakszervezeti delegáció részvétele bizonyságtétel amellett, hogy kapcsolatainknak a többi országok dolgozó rétegeivel élő és tartós alapjuk vant Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmunk tehát nemcsak egységes, at szilárd és konszolidált és országunk szocializmusának építésében szilárd támaszul szolgál. Azt hiszem, hogy ma erről a helyről az egész kongresszus nevében kifejezésre juttathatjuk legszívélyesebb elismerésünket és köszönetünket valamennyi tagunknak, a munkásoknak és alkalmazottaknak, az egységes Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tagjainak, tekintet nélkül politikai hovatartozásukra, azért, hogy megértették az egységes szakszervezetek fontosságát és értékét, hogy nem adták meg magukat a reakció csábításainak és demagóg cseltevéseinek, hogy nemcsak fenntartották, de kiterjesztették és megszilárdították szakszervezeteik egységét és így alkalmassá tették őket arra, hogy részük lehessen hazánkban a szocializmus felépítésének nagy művében és hogy a világszakszervezeti federációba kapcsolódva, hozzájárulhattak a béke megerősítéséhez és a kapitalista uszítók háborús terveinek keresztülhúzásához. A második fő probléma a termelés államosításának kérdése volt. Ismeritek az első államosító dekrétumok kiadása körüli Tiarcokat, amelyek az első össz-szakszervezeti kongresszus idejében voltak. Tévedett az, aki abban a hiszemben volt, hogy az első államosított dekrétumok kiadásával nálunk megnyílt az út a kapitalizmus letöréséhez és a szocialista rend bevezetéséhez Már az első államosító dekrétumok kiadása előtt nagy viták folytak arról, mikor és milyen terjedeleAre adják ki. Szakszervezetünknek alkalma volt — UJ SZ0 — válság egy részét sikerült Európába exportálni és megkönnyíteni a korrupciós müvet, amelyet az Atlanti Paktum személyesít meg, amely kétségtelenül oly háborús koalíció, amely a szocializmus hazája és a népi demokratikus országok ellen irányul, azaz a világ proletariátusa és annak a szociális igazságban való bizalma ellen. De ezek a bűnös tervek szembetalálják magukat a nemzetek szilárd elhatározásával, hogy a békét fenntartják. A béke erői napról napra nőnek az egész világon. A szakszervezeti világszövetség kéz a kézben a béke védőinek világmozgalmával, valamint a világ minden demokratikus és haladó erőivel szervezi egyenesen a munkahelyeken, a városokban és a falvakban a béke védelmének harcát. Egész biztos, hogy meghiúsítjuk a háborús uszítók terveit. A világ dolgozói az amerikai és angol trösztök és milliomosok érdekeiért háborút folytatni nem fognak. Nem fognak háborút folytatni a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok ellen. Sohasem fognak saját maguk ellen háborút viselni. Hűséggel a proletár internacionalizmus elveihez, hűséggel a szakszervezeti világegység alapelveihez, a szakszervezeti világszövetség becsülettel teljesíti nagy feladatát, a szociális igazság győzelméért, a nemzetek szabadságáért és nemzeti függetlenségéért, a béke és az emberi haladás győzelméért. Éljenek a csehszlovákiai forradalmi szakszervezetek, éljen a nemzetközi szakszervezetek szolidaritása. jónéhányszor beavatkoznia és a dekrétumok kiadását megsiettetnie. Ezzel azonban a probléma még nem oldódott meg. Az államosítás után felmerült a kérdés: az álamosítoit üzemekkel és termeléssel szemben milyen álláspontot kell elfoglalni? Támogatni kell-e a fejlődésüket vagy nem? „A szocialisták" egész sora volt és ugyanúgy a „szocialista pártoknak" egész sora, amelyek a semlegesség álláspontját foglalták el az államosított és nem államosított termeléssel szemben. Azt állították, hogy egyforma álláspontot kell elfoglalni az államosított és a nem államosított termeléssel szemben. Azt állították, hogy a nemzeti üzemeket nem lehet a kapitalista termeléssel szemben előnyben részesíteni és favorizálni. Ezekbe a vitákba nyúlt bele az 1946 január 11-én tartott összállami szakszervezeti konferenciánk világos megnyilatkozásával: „Mi, szakszervezet, az államosított termelést támogatni fogjuk és szorgalmazni fogjuk, hogy azt favorizálják." Elvtársnők és elvtársak, ki volna ma, aki ezen álláspontunk helyességét el akarná vitatni vagy kétségei lennének felőle? Azt hiszem, hogy az idő teljes mértékben igazolt bennünket. Az államosított termelés favorizálása nélkül nem tudtuk volna gazdaságunk problémáit megoldani, nem tudtuk volna megoldani azokat a problémákat, amelyek előtt állottunk. A nemzeti termelés favorizálása nélkül nem tudtuk volna sem a kétéves tervet, még kevésbé az ötéves tervet kitűzni, az államosított termelés favorizálása nélkül nem tudtuk volna leküzdeni az 1947-ik év katasztrofális szárazságát és terméketlenségét, nem oldhattuk volna meg népünk közélelmezését sem. Ha nem támogatjuk az állami termelést, az egyet jelentett volna azzal, hogy szabad teret adunk a magánk apitallsta vállalkozásoknak, a kizsákmányolásnak, a feketézésnek és a régi termelési káosznak. Ez világosan megmutatkozott a továbiakban, amikor az úgynevezett konfiskátumok sorsára, a restitúcióra és az államosítás kiterjesztésére került sor. Ismét hivatkozhatunk arra a világos megállapításra, amelyet 1946 áprilisiban, nem is egy fél év múlva az első államosító dekrétumok kiadása után az államosítással kapcsolatosan az első össz-szakszervezeti kongresszuson leszögeztünk: „Amíg köztársaságunkban nem küszöböljük ki teljesen az ember ember által való kizsákmányolását, addig nem marad más út a szakszervezeti mozgalom számára, mint a harcra késznek lenni." Abban az időben, amikor egyes politikai pártok és azok vezető tényezői kijelentették, hogy e dekrétumok kiadásával az államosító eljárás be van fejezve, hogy tovább államosítani nem szabad és hogy gondoskodni kell most már a magánvállalkozásokról, kongresszusunk kimondotta: „Ha egyes politikai pártok azt állítják, hogy a magánvállalkozókat fogják támogatni, úgy szakszervezeteink számára tovább érvényben marad az az alapelv, hogy csakis az államosított termelést támogathatjuk." Ezzel egyidejűleg megállapítottuk: „A košicei kormányprogrammal egybehangzóan bizonyos mértékben kímélni akarjuk a kis- és középtermelésű vállalkozókat, akik a megszállók ellen harcoltak. Nincs itt azonban indok arra, hogy az ellenség elkobzott vagyona a kapitalisták magántulajdonába menjen át, hogy ezekkel a magánszektor feleslegesen bővüljön. Azt kívánjuk ezért, hogy az elkobzott vagyont juttassák az államosított üzemeknek. Nem engedjük, hogy a kapitalista kizsákmányolók sorai megszaporodjanak." Amint látjátok, szakszervezeti mozgalmunk alapelvein és követelményein semmit sem javított vagy változtatott. A mi követelményeink és álláspontunk az államosítás és a szocializáció dolgában világosak voltak. 1948 februárjában sem kívántunk semmi többet, mint 1946-ban, azaz, amit már első össz-szakszervezeti kongreszusunkon világosan leszögeztünk. A szocializmus építését tartva szem előtt, nem futamodhatunk meg soha a felelősség elől és nem féltünk soha kötelességeket magunkravenni. Nagyon sokszor nehéz és számunkra kellemetlen kötelességeket vállaltunk, rámutatok majd erre, ha beszélni fogok bér-, állami alkalmazotti és szociális politikánkról. Ellenségeink kezdettől fogva tudták, mit akarunk és hová irányul munkásságunk. Mi politikánk célját nem lepleztük. Másképpen volt ez náluk. Még akkor is, ha felvették az állítólagos szövetséges álarcát is. ók ámítottak és csaltak. Más volt a szívükön és más volt a nyelvükön. Esküdtek a szocializmusra és lelkükben a kapitalizmus megőrzését és újrabevezetését kívánták. Az államosítás mellett voltak és emellett készek voltak mindent elkövetni, hogy az államosítás ne sikerüljön, megbukjék. Árverező és demagóg követelményeket tettek és eszük ágában sem volt törődni azzal, hogy vájjon ezeket a követelményeket gazdaságunk megrázkódtatása nélkül lehet-e realizálni. Ezek a pártok, ha soraikban voltak is egyes úgynevezett „szocialista" pártok, semmit sem tanultak az új helyzetből és az új fordulatokból. A forradalom idejében a népi demokrácia politikájára esküdtek, de lelkükben megőrizték hűségüket a burzsoá-demokrácia politikához. A burzsoá-demokrácia, amint látható, csalást és kétszínűséget jelent. Nemeseik ellenfeleik megcsalását, de saját szövetségeseik becsapását is. Ilyen politika ma nem állhat meg. Nem győzhet, el kell buknia. És ez februárban világosan bebizonyosodott. A burzsoá-demokrácia és a szocialista tábor vele szövetkezett renegátjainak és árulóinak politikája szégyenteljesen elbukott. Az államosítási eljárás nem állt meg. A konfiskátumokból nem lettek a nagykapitalistákat kiszolgáló maradék-üzemek. Mindazok, akik a régi kapitalista rendszerhez való visszatérésre spekuláltak, megbuktak. Nem segített rajtuk a külföldi reakció kiszolgálóinak segítsége sem. A magánkapitalista szektor a konfiskátumokból nem terjeszkedett és nem erősödött meg. Az államosított termelést favorizáltuk. Csak ennek köszönhető, hogy az életszínvonal emelkedett és lépésről lépésre megoldhatók lettek a bérproblémák, a fizetési szociális és kulturális problémák, amelyeknek megoldása egyedül a termelés emelésétől és annak produktivitásától függ. Ugy vélem ezért, elvtársnők és elvtársak, hogy a mai második össz-szakszervezeti kongresszus az államosítással kapcsolatosan elfoglalt alapvető állásfoglalásunkat nem utasítja el, sőt ezt a politikánkat teljes mértékben jóváhagyja és ezzel biztosítja a szocializmus építésének további fejlődését hazánkban jövőnk számára is. A szakszervezetek viszonya a Nemzeti Front kormányához. Ebben a kérdésben is sok volt a homályosság és szakszervezeteinkben is sok kétség volt e tekintetben Vájjon a szakszervezetnek kötelező szerve7otnek kell-e lennie, vagy önkéntes szabadszer\ezetnek? Része ' 3 legyen-e az állami apparátusnak, vagy tán valamilyen mellék-kormányzatnak? Erre az ÜRO 1945 augusztus 18-í plenáris ülése adta meg a választ „Az egységes szakszervezetek ideológiai és szervezeti feladatai" című nyilatkozatában ilyképen: „Az egységes Nemzeti Front kormányához, amelynek magvát a három szocialista párt alkotja, a szakszervezetek igenleges álláspontot foglalnak el." Elismerik a kitűzött kormányprogramot, a népi demokrácia minden irányú kiépítését politikánkban és gazdaságunkban, támogatják a kormányt és vele együtt dolgoznak ennek megvalósítása érdekében. Nem alkotnak és nem akarnak alkotni mellékkormányt, sem pedig a kormányszerveket helyettesíteni. Nem kényszerrel létesített állami szervezetek, nem is lehetnek azok, önkéntes; a dolgozó munkásság szervezetei és azok is lesznek.' Később. 1946 januárjában, az első összállami konferenciákon szükségesnek éreztük felhívni a figyelmet arra, hogy igenlő viszonyunk a kormányhoz azért köt bennünket, mert a Nemzeti Front kormánya ez és mert benne három szocialista párt van képviselve. Mint a bérért dolgozók önkéntes szervezete, amely osztályharcban áll a kapitalista társadalmi renddel, a. Nemzeti Front kormányához azért foglaltunk igenlő álláspontot, mert ez a kormány megígérte a magánkakapitalista vállalkozások korlátozását és a szocializmus útjának lehetővétételét. Tekintettel arra, hogy az első államosító dekrétumok megjelenése után egyes kormánytényezőknél és az egyes szocialista pártok képviselőinél is ingadozások mutatkoztak e tekintetben, kijelentettük figyelmeztetésül: „Minden olyan kormányt támogatni fogunk, amely a szocializmus felé törekszik és nem támogathatunk olyan kormányt, amely a szocializálódáshoz vezető fejlődési folyamatot megakadályozni vagy szabotálni akarná." Az ŰRO február előtti és február utáni állásfoglalását a kormánnyal szemben nem szabta meg sem pártpolitikai, sem személyi szempont. Sokan voltak, akik ilyen szándékot tulajdonítanak a szakszervezeti mozgalomnak. A mi álláspontunk februárban a Nemzeti Front kormányához csak azért változott, mert a kormány egyes tagjai megváltoztatták álláspontjukat a szocializmus további építését illetően. Azért, mert az első Nemzeti Front kormányának jelentős része hűtlen lett a programban leszögezett Ígéretekhez és a szocializálás további proceszusát akadályozni és szabotálni akarta, ezért az egységes szakszervezeti mozgalom megtagadta e reakciós manőverek miatt a támogatást. Ez nem volt elsietett változás vagy váratlan fordulat, ez csak következetes követése volt azon alapelveknek, amelyeket két évved ezelőt nyilvánosan meghirdettünk és leszögeztünk. Ezért forradalmi szakszervezeti mozgalmunknak mai igenlő viszonya az újjászületett Nemzeti Front kormányához nem kényszerből ered és nincs összefüggésben azzal, hogy a kormányban a forradalmi szakszervezeti mozgalomnak ennyi és ennyi képviselője Van. Az FSzM, amidőn februárban szembehelyezkedett a reakciós puccsistákkal és teljes támogatást nyújtott Gottwald elvtársnak, a kormány elnökének a kormány puccsista tagjaival szemben, nem állított fel semmi olyan követelményt, hogy az- újjászületett Nemzeti Front jövő kormányában ilyen és ilyen számú szakszervezeti miniszternek kell helyet foglalnia. A miniszterek kérdése nem volt és nem lehetett sohasem döntő tényező, A döntő kérdés mindig az volt, hogy az újjászületett Nemzeti Front kormánya magáévá tegye azokat az alapkövetelményeket, amelyeket az üzemi tanácsok és szakszervezetek kiküldötteinek szakszervezeti kongreszusa tűzött ki és határozott meg, amelyeket az összes dolgozók és alkalmazottak általános tiltakozó sztrájkja támasztott alá. Ezért úgy vélem, hogy ez a mai kongresszusunk is jóváhagyja ezt az alapálláspontunkat és nem fog azon semmit sem változtatni. A ROH támogatni fog minden kormányt, amely a szocializmus további felépítését szorgalmazza hazánnban, de nem támogathat oly kormányt, amely a szocializmus építését akadályozná vagy elárulná. A csehek és szlovákok nemzeti frontjának, valamint a szakszervezeteknek viszonya kezdetben ugyancsak nem volt elégségesen világos. Szakszervezeti mozgalmunk a nemzeti front biztos részének érezte magát mindig, tekintet nélkül arra, bogy egyes tagjai részt vettek-e a Nemzeti Front kormányában, vagy nem. Sokszor megtörtént, hogy a A. Zápotockýnak, az ÚRO elnökének útmutató nagy beszéde a kongresszuson