Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)
1949-12-10 / 205. szám, szombat
UJSZ O 1949 december 320 r Ariatlan vádlottak bűnös bírák előtt f Egy amsríkaí kanyv lerántja a leplet az „Allamhűséget Vizsgáló Bízottság" bíráinak gengszterízmusáról Himalájai medve, koreai cédrus a tajga világában Irta: SZ. GEIIASZIMOV Moszkvából jelentik: Gorev, a Szovjet Tájékoztató Iroda munkatársa írja „Ez Amerika című cikkében: John Rogge, az Egyesült Államok igazságügyminisztériumának volt magasrangú tisztviselője „Szertefoszló szabadságjogaink" címmel könyvet írt. Ebben a szerző felhasználja az államhűséget vizsgáló bizottság, a bíróságok és az Amerikae.lenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság jegyzökönyveit és egyéb okmányait. A szerzőt magát is, mint sok haladószellemű amerikait, „felforgató tevékenységgel" vádolták. Könyvének hasábjain lerántja a leplet arról az üldözésről, amelynek az Egyesült Államokban mindenki ki van téve. aki nem akar a Wall Street monopolistáinak engedelmes eszköze lenni. Az Egyesült Államokban a reakciós hadjárat a „kommunizmus elleni harc" zászlaja alatt folyik a demokratikus szabadság ellen. De ez csak kulissza. „A vörös veszély — írja Rogge —szörnyű hamisítás, amely mögött már most kirajzolódik a harmadik világháború ... Polgári szabadságunk ellenségei lépésről lépésre támadnak a „kommunista veszély" mögé bújva". A könyvben felsorolt tények meggyőzően bizonyítják, hogy az amerikai reakciósok a terror és megfélemlítés eszközével meg akarják gátolni, hogy az amerikaiak szabadon gondolkozhassanak, szabadon nyilváníthassák véleményüket és résztvehessenek a társadalom életében. íme egy példa arra, hogyan vizsgálják meg valakinek az „államhűségét". Matson, a newyorki hajógyár munkása kihallgatásáról van szó. Amerikai tárgyalás Az államhűséget vizsgáló bizottság tagja: Tagja voít ön valaha az amerikai közmunkások szakszervezetének? M atson: Nem. A tanács tagja.- Van-e tudomása arról, hogy ez a szakszervezet tiltakozó gyűlést rendezett a Taft—Hartley törvény ellen? Matson: Nem, nincs tudomásom. Vallomása további során Matson elmondja, hogy egyízben járt abban a könyvkereskedésben, ahol a munka kérdésével foglalkozó könyveket lehet kapni. * A tanács tagja: Hftny könyvet vásárolt? Matson: Egyet sem. A tanács tagja: Barátai vásároltak? Matson: Nem. Matson ezután arról beszélt, hogy tagja volt egy irodalmi szervezetnek, amely könyvek kiadásával és terjesztésével foglalkozott. A tanács tagja,.- Ez az irodalmi szervezet adta ki Theodor Dreiser könyveit? Matson: Igen, úgy gondolom. A tanács tagja: Volt ön va.aha a Stanley Theatre-ban? (Newyorki filmszínház, ahol szovjet filmeket játszanak.) Matson: Igen, látogatom ezt a filmszínházat, A tanács tagja: Látta „Az eskü" című filmet? Matson: Nem — a „Kővirág" című filmet láttam. A tanács tagja: Nem tartja furcsának, hogy ilyenfajta mozikat látogat? Matsont ezután arról vallatták, mi a véleménye a nemzetközi helyzetről. A tanács tagja: Gondolkodott ön valaha a Truman-doktrináról? Matson: Igen. A tanács tagja: Ugy találja, hogy Görögország helyzete javult azóta, mióta a Truman-doktrina megvalósítása megkezdődött? Ezek az egymásután következő kérdések világos útbaigazítást adnak az egyszerű amerikaiaknak arról, hogy mit szabad és mit nem szabad tennie és gondolnia, hogy „államhűnek" tartsák. Nem szabad a munkásellenes Taft—-Harley törvény ellen lázadoznia, nehogy elbocsássak, nem szabad olvasnia Theodor Dreisert és az is megengedhetetlen, hogy barátai haladószellemű könyveket olvassanak és vásároljanak. | Vájjon milyen feleleteket kellene adniok az amerikaiaknak, hogy államhűnek tartsák őket? Rogge válaszol erre a kérdésre és felsorolja a reakciósokat kielégítő feleleteket. Például: — Mi a véleménye a Truman-doktrináról? — El vagyok ragadtatva tőle! És így tovább. A bírói kar: a nagytőke klikkje Rogge rámutat, hogy az amerikai polgárok milliói függenek az Államhűséget Vizsgáló Bizottság és az Amarikaelienes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság önkényétől. A vádlottaknak nincs lehetőségük arra, hogy saembeszálljanak az ellenük felhozott „vádakkal", mert nem is közlik velük ezt határozott formában. Rogge bebizonyítja, hogy az amerikai politika igazi irányítója a nagytőkések klikkje. „Ezektől az emberektől és EZ általuk képviselt cégektől függ az élet és halál kérdése, a nép jóléte vagy nyomora" — írja. Rogge könyve — bár szerzője korlátolt burzsoá, liberális nézetek alapján bírálja a helyzetet, — érdekes anyagot nyújt az amerikai „demokrácia" igazi voltának leleplezésére. SIMON ISTVÄN: TA N y A borfoltos korcsmai asztal ahová hajdanán a kést bökték szilajon, most rajta készítik el a számvetést. Nem a bor folyik itt: vita (egy percre a szemem élőt a történelem vihara látszik) a komoly tervezők mérik ki a jövőjüket, kik pár éve a herceg úr cselédei voltak, süket életükkel, jogtalanul. S most: mint parázsra szalmaszál fellobban a szó mindenütt a szájukon és körbe jár, saját multjukat égetik. Kenyér keli, új ruha, cipő, szabadság, pufók gyermek és neki a gondtalan jövő; ez a közös megegyezés. Tanú vagyok, hogy itten új világ lesz. Az öreg kezek irják máris: megalakult a FÖLDMŰVES SZÖVETKEZET Tizenhárom és félmillió könyv a moszkvai Lenin-könyvtárban A Leninről elnevezett állami könyvtár egyike a szovjet főváros legnagyobb kultúrintézményeinek. A könyvtár hatalmas olvasótermének mind az 1500 helye egész nap állandóan foglalt. A könyvtár látogatói között munkások, mérnökök, tudósok, tisztek, egyetemi hallgatók vannak, a legtöbb látogató diák. A napi könyvkölcsönzési forgalom mintegy 20.000 kötet. A Lenin-könyvtár a világ legnagyobb könyvtára. A könyvtár könyvállománya most, az időszaki sajtótermékekkel együtt, 13.5 millió darab. Különösen őszi időben szép a biborarany színben úszó tajga. Csendes, derült reggeleken szellő sem lebegteti a hervadó lombokat. A fajdkakasok nyugodtan fürödnek a porban, ügyet sem vetnek az odalépő vadászra. Fontoskodva lépkednek a színesfarkú fácánok. A vadkacsák, vadlibák, szalonkák csapatai puskalövésnyire húznak el a fejünk felett. A sötétbarna uszuriai mosómedve a napon sütkérezve lustálkodik. Ijedt, gyors ugrásokkal szökik tova a a domb lejtőin az éleshallású mósusz. A bozót sűrűjében megjelenik egy fekete himalaja-medve, csodálkozó pillantást vet a karcsú cédrusok koronáin kergetőző mókusokra, majd cammogva elindul a patak felé. Szorosan a fához simulva, mozdulatlanul ül a párduc. Macskaszeme mereven lesi a zsákmányt, a mósuszt, az özet. Kóborló vadkancsordák, tigris, nyul, róka, hód, menyét — a tajga vadászai bőven válogathatnak a Távolkelet erdeinek lakóiban. A tengerparti tajga legfőbb szépsége, legfőbb vonzóereje mégis a növény világ végtelen változatossága. Észak-Szibériától egészen a kaukázusontúli táj déli részéig előforduló minden növényfajtát megtalálsz a tajgán. Ajanszki fenyő- és fehérkérgü jegenyefenyő, dauri nyír és koreai cédrus. Hársfa és csipkéslombozatú nyárfa. Tölgy és nyárfa. Páfrány és rekettyebokor. Galagonya, fagyai és berkenye. Málnabokrok és égővörös tüzliliom. Kék kikirics és zuzmó. Vadszőlő és citromfa. Az ágas-bogas rododondron vörös és halványlila virágokat hajt. Csak a primőrjei körzetben 1966 különböző növényfajtára bukkansz. Emlékszem, egy alkalommal, amikor a tajgán bolyongtam, öreg vadász ismeretlen fához vezetett. Smaragdzöld apró levelei dús koronát alkottak. Finom törzsét világosszürke, ráncosodó kéreg borította. — Ez az amuri bársonyfa — mutatta. A fa kérge valóban lágy volt, mintha bársonyt érintenék. A fa gyümölcsét gyógyszerként használja a nép. De legnagyobb kincse: csodálatos tulajdonságokkal rendelkező kérge. Linóleummá v§gy mintás viaszosvászonná változik. Ez borítja a gőzhajók kabinjainak, a vasút vagónjainak, a repülőgép fülkéinek falát. Felhasználják parafához hasonló anyag készítéséhez, szigeteléshez és még sok piás célra. Sokan nem is bársonyfának hanem parafának nevezik. Amióta a szovjet tudomány felfedezte, nincs szükség az algiri tölgy kérgére, nem kell a Földközitenger partjairól szállítani a fontos nyersanyagot. A tengerparti tajgán most új foglalkozású emberek dolgoznak. Gyűjtik az amuri bársonyfa kérgét. A Távolkelet lakói „parafagyáraknak" nevezik azokat az erdőszakaszokat, ahol sűrűn állnak egymás mellett a bársonyfa törzsei. A kéreggyüjtés egész éven át folyik, de legelőnyösebb időszaka június-júliusban- van. A munkások kis falapátok segítségével óvatosan fejtik le a kérget, vigyáznak, hogy a fát meg ne sértsék. A kérgétől megfosztott fa nem pusztul el, söt öt éven belül új és még jobb minőségű kérget ereszt. A bársonyfa kérgét a tajgából a Habarovszkban levő gyárba szállítják. Innen küldik az ország minden részébe az elkészített préselt parafa száz és száz tonnáját. A tengerparti tajgán található a világ legritkább fája: a vas-nyírfa. Ágai keménysége a vaséval vetekszik. Fajsúlya 1.048. A vasnyírfahasáb elmerül a vízben. Az egyik amuri hajó számára próbaképpen e fából készítettek csapágyakat. A kísérlet bevált. A szovjet tudósok most dolgoznak a vasnyirfa iparban való felhasználásának más lehetőségein is. Van egy növény a távolkeleti tajgán, a „limonnyik", 6—8 méter hoszszú, vadszőlőre emlékeztető lián. Hosszúkás levelei eldörzsölve a citrom szagát árasztják. Bogyóit összegyűjtik és a tajga lakói egész éven át, megszárítva is fogyasztják. A szovjet tudósok sokat kísérleteztek a limonnyik-készítményekkel és megállapították, hogy jótékonyan, írissítőleg hat az idegrendszerre, fokozza a munkaképességet, megszünteti az álmosságot és nem jár semmiféle káros következménnyel. A limonnyikot a tengerparti tajgáról áttelepítették a belső országrészekbe is, több éve már eredményesen termelik a Moszkva-környéki faiskolákban. Nincs messze az idő, amikor e csodatevő növény megjelenik Bjelorussziában, Ukrajnában és a Fekete-tenger partján is. Primőrjében még egy különleges növénnyel találkoztam, amely a legnagyobb hírnévnek örvend. Látszólag apró, szinte érdektelen növény. Alacsony, vékony szárán öt kicsiny, a kinyújtott kéz öt ujjára emlékeztető szirom nyílik. „Zsor«ysonyt-nek, az „élet gyökeré"-nek nevezik. Nem könnyű megtalálni, mert széltől védett, útból kieső szakadékokban, páfrányok, vagy sűrű moha mögé rejtőzik el. Annál értékesebb, mennél idősebb a gyökere. Egyik-másiknak a súlya eléri a 200 grammot is. A „zsonysony gyógyhatása előtt hitetlenkedve álltak az európai orvosok, míg meg nem győződtek a növény rendkívüli gyógyhatásúról. Az „élet gyökere" erősítő, fiatalító hatása vitathatatlan. Előnyösen befolyásolja az anyagcserét, kiválóan hat az ideg- és szív-véredény rendszerre, növeli a legyengült szervezet ellenállóképességét. A tajga világa a szovjet ország csodálatos gazdagságának egyik fő kincsestára. E L é S D 1 i Irta: Sándor Kálmán. Egy alvó gróf kipirult orrahegyén ültek csöndes éji órán szótlanul és elgondolkozva ketten. Bacillusok. A kövér és a sovány. A kövér bacillus csak vendég volt a gróf orrahegyén, őt egy viceházmester köhögte kapunyitás közben véletlenül ide. A sovány bacillus viszont az alvó főúr tulajdon belsejéből mászott a napvilágra. Kíiftin novemberi szél sírt, a falióra kongva kettőt ütött éjfél után. Az alvó főúr váratlanul eltüsszentette magát. — Földrengés, — szólt halálsápadtan a kövér bacillus és szívéhez kapott. — Semmi — mondta a másik kissé gőgösen, — ő csak tüsszentett. v — Az más, — bólintott megnyugodva a kövér, — az egészen más, ha csak tüsszentett. De ekkorát? Az áldóját, jó gépezet lehet ott bent! Megvakarta fületövét, pár lépést előrement, mert kissé rövidlátó volt. Megállt a másik előtt és udvariasan meghajtotta magát. — Nevem Robicsek József, — mondta félszegen. Szép név — bólintott a másik. Mi viszont gróf Borsódy Lajos vagyunk. — Kutató pillantással a kövérre nézett, hogy élvezze a hatást. Hogy-hogy? — kérdezte zavarodottan a kövér, — hogy-hogy gróf? Ügy, hogy mi azok vagyunk. Ez a mi rangunk. Rang, — szólt alázatosan a kövér és miről lehet azt látni, kérem tisztelettel? Engemet ugyanis csak ma köhögtek ide. Én még nem vagyok járatos errefelé. A sovány bacillus végtelen gőggel legyintett és nem felelt. Hallgattak. A kövér végül nagyot sóhajtott és furcsán nézett a soványra. — No, mi az, — kérdezte a sovány — már megint mi baja van magának ? — Éhes vagyok — szólt hosszas habozás után, elkeseredetten a kövér — enni szeretnék! — Micsoda? csodálkozott a sovány. — Semmi, csak enni szeretnék. A sovány bacillus hirtelen a térdére ütött, kétrét görnyedt és váratlanul elkezdett nevetni, könnyei is csurogtak a nevetéstől. Végül felegyenesedett. — Maga egy nagy marha, — mondta elnézően — maga idejött enni? Pont egy gróf orrát választotta ki? Hát nem tudja maga, hogy grófnál nem lehet enni, hát mitől lennék különben én olyan sovány? — Hát mitől is? Én bizony nem tudom. — Magának olyan jő, bizalomgerjesztő, buta, kövér ábrázata van. Hát elárulok egy titkot. Pszt, hajoljon közelebb. — Tessék, — mondta meghatódottan a kövér. A sovány óvatosan körülnézett. — Vigyázzon, hogy meg ne hallják, mert valaki még gyorsan letartóztat minket! Grófnál nem jó bacillusnak lenni! — suttogta nyomatékkal, — az ilyen gróf az ... pszt... megsúgom magának most a titkot, csak a rendőrség meg ne hallja... az ilyen gróf az eszik! — Mit csinál ? — hüledezett a másik. — Eszik — mondta a sovány — és ha ö eszik, az rossz. Mert vegye tudomásul, vagy mi eszünk, vagy ő. Amikor ô egyszerre csak kinyitja azt a lyukat elől a fejében és mindenfélét legyömöszöl, olyan rosszszagú izéket és ettől jön a vére neki és a vér aztán bennünket akar elnyelni, hát ez az evés. De maga mitől ilyen szép kövér, ez a has például mitől van? — kérdezte irigyen és gyanakodva, — ön talán nem is igazi kolléga. — Has, — felelte szerényen a kövér — pocakocska, semmi az kérem, látná az én Frédi bácsim hasát, hajaj, debizonyúristen az.t már vizibetegségtöl is féltették, pedig csak jó kövér. Hja, az ember csak eleszeget egy darab tüdőn, pocakot növeszt és minden jól van a világon. — Micsoda nézeteket hirdet maga — mondta felháborodva a sovány. — Hol eszeget maga ilyen jóízüeket? Miféle tüdőben ? Nem hazudik maga? — Viceházmester, — szólt büszkén a kövér — egy valóságos viceházmester tüdejében lakom. —. Az más — bólintotta a sovány — viceházmester — folytatta remegő vágyakozással és sóhajjal: — aj, nagyon szép lehet egy olyan viceházmestertüdő, attól lesz az ember ilyen jó kövér, még talán családot is alapíthat ? — Bizony, — felelte öntelten a kövér — van is egy pár milliárd unokám nekem, édes csöppségek. —Aj, — folytatta álmodozva a sovány — az a sok finom .ennivaló, •hörgök, hólyagocskák , bárzsingok, miegymás s a viceházmester biztosan keveset nyitja ki a lyukat elöl a fején, hogy mindent legyömöszöljön és nincsenek fehér vérsejtek, amik bennünket akarnak megenni, ott jó lehet ... egy ilyen szegény embernél. Mert kérem, sokat gondolkoztam én a világ folyásáról és a társadalomról és mostan, hogy kegyedet megismertem a szép, kövér pocakjával, most rájöttem, hol a bibi. A grófokat különben is túlsókat kezelik mindenféle orvossággal. Nálunk, baciilusoknál éppen fordítva van, mint az embereknél. Minél szegényebb az ember, annál soványabb és annál gazdagabbak és kövérebbek a" bacillusai. És minél gazdagabb az ember, annál kövérebb ö, csakhogy annál soványabbak és szegényebbek vagyunk mink. Nahát így van. Egyébként erről könyvet is akarok írni, mert én író vagyok. Az lesz a címe: Egy bacillus vallomásai. Az alvó gróf orrahegye megrándult s kettőt köhintett álmában. — Kuc-kuc, fulladj, meg — mondta tiszteletteljesen a sovány. — Már köhög, — jegyezte meg reménykedve a kövér. — Az semmi — legyintett lemondóan a másik — az nem tőlünk van, csak a cigaretta ... Gondterhelten hallgattak. — Nagyon éhes vagyok — mondta a kövér és mély szomorúsággal hasára tette a kezét. Az ember éppen tüsszentett s utána mélyet lélekzett. A lélekzet szárnyán berepültek ők, két bacilluson. Az egyik vörös húsbarlangban leültek. Valahol erős gépek zakatoltak. — Jó erősek a szivattyúk — mondotta a kövér sajnálkozva — de látom, kérem, a grófi tüdő se kutya, van itt ennivaló elég, csak neki kell látni. — Nagyon vigyáznak rá, nagyon erős a Defenzív Osztály, sok fehei vérsejt van ám itt elbújva és azok könnyen agyonverik a szegény embert — sóhajtotta gyáván a sovány. — Hajaj, mit fél úgy— legyintett öntudatosan a kövér — majd én elbánok velük, de különben agyő! Kecses szökdeléssel nekiugrott a tüdő rugalmas csúcsának. A síkos talajon azonban megcsúszott, fejjel előre, valami nyirkos árokba esett, bizonytalan és félelmes lények rohantak rá és pillanat alatt ifölfalták. Az árván maradt sovány pedig sarkonfordult és inaszakadtából rohanni kezdett. Végre megállt és kifújta magát. — Sajnálom — gondolta — kövér hólyag, de elvégre csak tüdővészbacillus volt. Szegény. Most már sohasem tudja meg, hogy tulajdonképpen nem is vagyunk igazi szaktársak. Szamár. Mintha az élet csak játék volna. Most megtudta, mi az, hogy gróf! Ilyen az élet c'est la vie. — Viceházmester, — mondta aztán remegő vágyakozással — azért egyszer jó volna egy viceházmestennél is megpróbálni. . Szomorú, félig kikezelt szifiliszbacillus bánatosan csettintett, aztán könnyes pillával hajtotta nyugalomra fáradt, árva, koplaló, fínommetszésü fejét. Sötét zúgában a grófi agyvelőnek, melynek lágyításán teljes önzetlenséggel — immár két hosszú esztendeje munkálkodott.
