Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-01 / 197. szám, csütörtök

IIJSZ0 1949 december 1 B z I íl : Egy szabómühely, vasalóasztal, prőbabábu, kis asztal, amelyen cérnák és selymek hevernek. Háttérben szalmazsákon megvetett fekvőhely. Potya Marci vörös hajjal szeplösen ül a gép előtt és görnyedt háttal stafiroz. Vörös haját és szeplős homlokát erősen megvilágítja a villanyfény. Vékony nyakán vörös centiméter lóg. A jelenet egy vidéki községben játszódik le. Mikulás: Jó estét, Potya Marci! 'Potya (felnéz a munkájából és közönnyel) : Jó estét! Mikulás (hátán egy üres kosár): Jaj, ma alaposan elfáradtam! Potya (zavartalanul stafiroz, egy ,székre mutat): Tessék helyet foglalni. Mikulás (leteszi a kosarát, majd leül): Hogy van az Marcikám, hogy te még mindig dolgozol. Potya: Nekem ilyen mesterem van. ö azt mondja, amikor ő tanuló volt, ö is késő éjjelig dolgozott és nekem ezt neki vissza kell fizetnem. Mikulás: No, majd én beszélek a mestereddel. Potya: Nem fontos kérem, nemsokára úgy is felszabadulok. Mikulás: Azért vagy te annyira rátarti. Potya: Nem kérem, nem vagyok rátarti, de ösmerem a mesteremet és őszintén bevallom, az évek folyamán magát is megösmertem, Maga, Mikulás bácsi, semmivel sem jobb a mesteremnél. Mikulás: No de Marcikám, hogy mered ezt nekem mondani ? ... Potya (abbahagyja a munkát, de ülve marad, kissé felháborodottan szembe néz Mikulással): Ha magának nem, kinek merjem hát megmondani? Kinek, az kérdem magától?... A mesternek nem szabad szólnom, a mesternének még kevésbé, mert mindjárt azt mondják rám, hogy feleselek és hogy szemtelen vagyok. Igy hát természetesen be kell fognom a számat és kussolnom kell. De magának Mikulás bácsi igenis megmondom... Mikulás: Azért még sem illik minden keservedet rámzúditanod. Potya: De illik kérem szépen. Maira volt az Mikulás bácsi, akitől ml, üzegény potyások mindig vártunk Valamit, akitől reméltük, hogy meg fog bennünket ajándékozni valami széppel és jóval. Minden évben Mikulás napján vártuk és lestük magát az ablaknál fájdalmas izgalommal. hogy jön és hogy hozni fog nekünk valami gyönyörüszép ajándékot. Mi szegény potyások azt hittük, hogy a Mikulás egy drága, egy jó bácsi, aki a szegényeknek gondját viseli. Mi azt hittük, hogy Mikulás napján egész biztos, hogy megkönyörül rajtunk és kárpótol bennünket mondazért a rosszért, amiben egész éven át részünk volt. Mikulás: Nem tülzol te Marci? Potya: Igenis így volt, mi ezt joggal elvártuk. Én ma is emlékszem, hogy gyerekkoromban álmodtam magáyal és határozottan arra is emlékszem, hogy álmomban tegeztem magát. Ez így volt kérem, mi forrón és szenvedélyesen vágyakoztunk maga után és maga a helyett, hogy hozzánk jött volna, meglátogatta a gazdag srácokat és drága ajándékokkal halmozta el őket, ahelyett, hogy hozzánk jött volna és vigaszt hozott volna keserves életünkbe. Hát kérem, most felteszem a nyílt kérdést, mennyivel jobb maga a mesteremnél és milyen jogon tehet neki, kérem szemrehányást, ha maga la hűtlenül elhagyott bennünket. Mikulás: Megvagyok döbbenve, az első gyerek vagy, aki így fogad engem, mintha komolyan haragudna rám. Potya: Tévedni tetszik, én nem haragszom, én csak megszakítottam magával minden rokoni kapcsolatot. Vannak kérem olyan pillanatok, amikor egy gyereknek vagy suhancnak meg kell mondania azt, amit gondol, különben elpusztul. Én Matild néninek is megmondtam a véleményemet, amikor azt láttam, hogy lakájnak, szolgának akar engem nevelni. Matild néni, aki nevelt engem, sohsem mulasztotta el az alkalmat, hogy leckéztessen az úri modorról. És egy napon megmondtam neki, hogy nekem ebből már elég vot és megszöktem tőle és elszegődtem szabóinasnak. És nyugodt lehet, azon a napon amikor felszabadulok, a mesteremnek is megmondom a véleményemet. Mikulás: De Marci, micsoda gyerek vagy te, ha ennyi haragot táplálsz a szívedben? Potya: Gondoskodott volna arról, hogy álmaim valóra váljanak, gondoskodott volna arról, hogy ajándékot kaphassak, mint más gyerek, akkor tárt karokkal fogadtam volna. De mert maga mindig a szomszédba látogatott el. ahol amúgy is csupa fény és ra^vorás volt, ezért van keserűségei tele az én szivem. Mikulás De fiam, én szegény gyerekeket is meglátogattam. Potya: De mit hozott nekik?... igenis azt kérdem, hogy mit hozott Potya találkozása Mikulással nekik? Hát én megmondom magának, vackokat hozott, üres, színes dobozokat, meg üres Ígéreteket. Hát nekem ezekből az Ígéretekből elég volt. Mikulás: Nagyon rossz napot szereztél te ma nekem. Potya: Én nem sajnálom. Mikulás: Pedig hát én azzal jöttem ide, hogy egy szívességre kérjelek. Potya: Kérem. Akar talán tőlem egy szép ajándékot? Mikulás: Nem Marci, nem ajándékot akarok én tőled, más valamit szeretnék. Tudod, öreg ember vagyok én már és itt a földön ez az éghajlat nem nekem való. Pázom gyakran és didergek ... Ma éjjel erre jártam, benéztem az ablakon, láttam, hogy egyedül vagy és dolgozol. Erre gondoltam magamban, hogy benézek hozzád, megmelegszem nálad és egyben arra is megkérlek, hogy varrd rá a kabátomra a leszakadt gombot. Hát erre akartalak kérni, de ha nem akarod ? ... Potya: De kérem, szívesen rendelkezésére állok. Mikulás: Milyen hűvösen udvarias vagy. Potya (feláll és a villanyfény mellett cérnaszállat fűz a tűbe): Sajnos, eddig senki sem kívánta tőlem, hogy a nyakába boruljak. Mikulás: Gyere közelebb, én erősen kívánom, hogy a nyakamba borulj. Potya: Mikulás bácsi, egy kicsit későn érkezett. Mikulás: Valakit szeretetre tanítani sohsem késő. Potya: Bocsánatot kérek, Mikulás bácsi, én megmondom az igazat, számtanra és stafirozásra lehet valakit metanítani, de szeretetre nem. Tessék nekem elhinni, én ezen sokat gondolkoztam és gondolkozom ma is a szalmazsákon, ezen a sivár fekvőhelyen. Nyitott szemmel fekszem és nézem a próbabábut, nézem ... nézem ... amig a próbabábu megindul felém, jön ... jön ... de a bábunak nincsenek karjai és nincsenek karjai a világnak sem. A kegyetlen gazdagok gúzsba kötötték a világnak a karjait. Nem lehet szeretetre tanítani senkit, amíg az egész világnak karjai fel nem szabadulnak és nem öleli magához a világ összes tanoncait. Ezt én mondom. Csak is ölelő karokkal lehet valakit szeretetre nevelni. Én látom, a gyermeket, akinek anyja van, azt az anyja ölelgeti és becézgeti. És ha maga Mikulás bácsi elhalmozott volna engem gyerekkoromban ajándékokkal, akkor biztos, hogy a nyakába borultam volna. De ma, hogy nekem ajándékok nélkül kellett a munkáig eljutnom, nem merek többé senkinek a nyakába borulni. Mikulás: De én megengedem, sőt felkérlek erre. Potya: Nem tehetem, Mikulás bácsi, valami visszatart. Mikulás: Annyira bizalmatlan vagy hozzám? Potya (mély csönd erre a válasz, majd hirtelen remegő hangon): Tessék ideadni a gombot, rávarrom. Mikulás: Itt van Marcikám, a legalsó gomb, majd felállók. (Felakar állni.) Potya: Tessék csak ülve maradni. így ni... (Elibe térdel és varrja a gombot.) Mikulás: Nagyon helyes igy gyermekem. Ez a nap engem alaposan kifárasztott, csak képzeld el, a világ hány különféle részébe kellett szétvinnem az ajándékokat. Potya: Miért nem tetszik felvenni segédeket és tanoncokat ? Mikulás: Nem lehet, fiam, mindenki tőlem személyesen kívánja az ajándékot. Persze, rólad megfeledkeztem. Potya: Az nem baj, én magától úgy sem várok már semmit. Mikulás: De kedves barátom, ilyen nagyon mégsem szabadna rám haragudnod. (Megsimogatja a fejét.) Potya: Ne tessék kérem simogatni a fejemet. Mikulás: Csak nem fáj neked a simogatás ? Potya (remegve): De fáj, kérem... a végén még megszoknám ... aztán egyszerűen követelném minden reggel, délben és este, hogy simogassanak. Tessék engem hagyni! (Rekedten.) Tessék nekem inkább elmondani, hogy kinek vitt ma ajándékot. Mikulás: Akkor a szíved még jobban fog fájni. Potya: Nem kérem, ha rendes családokhoz vitte az ajándékot, akkor nem fáj, mert ha haragszom is macára, azért irigy nem vagyok. Mikulás: Jó, hát elmondom a rendes családokat. Igen. fiam, ezidén sok élmunkás családot látogattam meg a Irta SZABÓ BÉLA te országodban és mindenütt, ahol a munkának ma már ragja van. Én ezelőtt ezt nem tehettem, az üzletek mind a gazdagok kezében voltak és nem engedték meg nekem, hogy azoknak, akik ezt tényleg megérdemlik ajándékot vigyek. Én pedig nem akartam erőszakoskodni. Ma azonban a világ képe megváltozott. Azok, akik ezelőtt kulik módjára dolgoztak a homályban, ma dicsőségben és fényben úsznak. Ha láttad volna azt, hogy az élmunkások gyermekei milyen kitörő örömmel fogadtak engem akkor, biztos, hogy a te szived is könnyebb lenne. Ilyen élmunkás családban nyüzsgő a gyereknyáj. Mint az orgona sípjai sorakoznak egymás mellé az apróságok, rendesen vannak felöltözve, a fiúknak futballabdájuk van és a kislánykák hajában színesen ragyog a selyemszalag. A könyveik tiszták, rendesen el vannak rakva, babákat, autókat, repülőket vittem nekik. De legnagyobb sikerem a gyerekotthonban volt. Ott körülvettek engem az apróságok, elárasztottak szeretetükkel és feltétlen bizalmukkal. Miközben majszolták a cukorkát és nyalogatták a csokoládét, meghitten a szakállamat cibálták és arra kértek engem, hofy énekeljek nekik. Erre én énekeltem gyerekdalokat és ők velem tartottak. Nagyon szép volt ez Marcikám. (Dúdol.) Potya: Jaj, hogy maga milyen szépen énekel. Mikulás: Hát énekeljek neked is? Potya: Oh, ezt igazán megtehetné. Mikulás: Nagyon szívesen, de ha te is velem énekelsz. Potya: De kérem szépen, hisz, nekem nincsen hangom. Tessék nekem elhinni, hogy én még sohsem énekeltem. A dal olyan bennem, mint egy tüske. Ha másokat hallok énekelni, ágaskodik szivem mélyén a dal, de nem tud utat találni. Mikulás: Bátorság, Márcikám, ne félj, ezen most segítünk. Figyelj Marcikám, mondd meg szépen, hogy melyik dalt szereted a legjobban. Potya: Az ifjúsági himnuszt. Ez a dal egyre emelkedik és ha az ember hallja, könnyűvé válik és felszabadul. Mikulás: Tökéletesen értlek, figyelj Marci, én kezdem a dalt, neked csak dúdolnod kell, semmi egybet. Potya (rekedten): Igen kérem, csak még egy öltés, dúdolni talán mégis tudok. (Hirtelen feláll.) Mikulás (énekelni kezd). Potya (dúdol). Mikulás (miközben énekel, mint egy karmester kicsalja Marciból a hangot): Potya (hangja egyre élénkebbé válik, végül egész tisztán hallani a hangját, majd a háttérből felhangzik a láthatatlan kórus és zeng az egész szinpad). Mikulás: Na Látod Marci, úgy-e, hogy megy. Potya: Igen kérem, már látom, bátorság és lendület kell a dalhoz. Jaj, ez igazán szép volt. Ha gyakrabban jönne hozzám, akkor talán megtanulnék énekelni. Mikulás: Énekeljünk még... Potya: Most nem kérem, kicsit elfáradtam. Tetszik tudni, az én hangom nagyon a mélyből jött és olyan nehéz volt kitörni a fájó évekből. Beszélgessünk másról, Mikulás bácsi. Tessék nekem elmondani, melyik ajándékával volt a legnagyobb sikere? Mikulás: Egy szép aranygombos télikabáttal. Egy élmunkás rendelte nálam negyedik elemista fiának. Potya: Jaj, ez igazán szép lehetett. Nekem arany gombjaim sohsem voltak. Mikulás: Még lehetnek, Marcikám. Potya: Oh, én már túl vagyok az aranygombos-korszakon, de valamit mégis kérnék magától. Mikulás: De gyermekem, hisz, én már mindent szétosztogattam. Potya: Amit kérni akarok, az még megvan. Mikulás: Hát mi legyen az? Potya: Egy darab szakált szeretnék (Játszik Mikulás szakállával.) Mikulás: Minek neked az? Potya: Ügy érzem, hogy ettől nekem is megnő a szakállam. Én erre már rég vágyom, mert felnőtt szeretnék lenni, hogy én is beleszólhassak a világ dolgaiba. Mikulás: Hát ezt csak szakállal lehet? Csak képzeld el Potyát szakaiban? Potya: Igenis kérem, elképzelem, mert a szakáll elfedi a szeplöimet és egész máskép fogok aztán kinézni. Mikulás: Mit fájnak neked annyira a szeplők. Potya: Oh kérem, hogy lehet ilyesmit kérdezni, gyakran úgy érzem, hogy a szeplőim minden szerencsétlenségnek az okozói. Egy rendes felnőtt sohsem hord szeplőt kérem. Ezt maga is tudhatja. Látott már ott az égen egy szeplős angyalt? Mikulás: Hát persze, hogy láttam. Potya: Nahát ez igazán megvigasztal. És tessék most már megmondani, vannak ott sánta angyalok is? Mikulás: Hát hogyne! Potya: Jaj, ez igazán gyönyörű lehet! Mikulás: Ml van ebben olyan gyönyörűség ? Potya: Na hallja, miért csak az emberek legyenek hibásak? Legyegyenek az angyalok is azok. Igema, én kívánom nekik. Azt kívánom kerem, hogy egyetlen angyal sé legyen több, mint az ember. Ha az embereknek fát kell vágni és bányászni kell a szenet, hogy világosság és meleg árasszon el bennünket, ne legyen akkor könnyű az angyalok élete sem. Azt hiszem, igazságos vagyok, nem tűröm a protekciót. Mikulás: Akkor kívánd inkább azt. hogy ne legyenek sánta emberek. Potya: Hiába is kívánnám! Azt csak tessék rámbizni. Én itt élek a földön és gyakran tapasztalom azt, hogy az emberek többnyire valamiben sántikálnak. Ezért lehetetlen dolgokat nem akarok kívánni. Csak maradjunk kérem a sánta angyaloknál. Mikulás: Jó, maradjunk. Potya: És most még valamit szeretnék kérdezni. Mikulás: Szívesen felelek minden kérdésedre. Potya: Hát nézze, Mikulás bácsi, én itt dolgozom, én benne vagyok az ifjúsági mozgalomban és látom azt, hogy minden rendes ember kivétel néíkiil résztvesz az építőmunkában, ezért nagyon érdekelne engem, vájjon maguknál az angyalok dolgoznak-e vagy sem. Mikulás: Persze, hogy dolgoznak. A munkakötelezettség nálunk mai rég be van vezetve. Minuen angyalnak megvan a maga dolga. Mit képzelsz magadnak, ki fűti az égitesteket, a csillagok fényét ki táplálja?... Óriási munka ez. Potya: Nagyon érdekes ... egy angyal, mint fűtő! Ilyen körülmények között természetesen az angyalok szórakoznak is. Ezért nagyon szeretném tudni, melyik angyalcsapat játszik maguknál a legjoboan ? Mikulás: Milyen csapatról beszélsz fiam ? Potya: Hát a futballcsapatról. Azt kérdem, melyik angyalcsapat rúgta ez idén a legtöbb "gólt. Mikulás: Az angyalok nálunk nem futbaiioznak. Inkább a szentek művelik ezt a sportot. Ok ugyanis keveset futballoztak földi életükben, ezért ki akarják ezt pótolni. Potya: Ha ez igy van, akkor ma guknál potyaszentek is vannak. Igazán nagyon örülnék, ha egy potya, szenttel érintkezésbe kerülnék. Mondjuk üzenetek révén. Szívesen küldenék neki Staska-tippeket. Mikulás (kínosan): Ez egy kicsit nehéz lenne, mert én azt nem tudom, mi az egy potyás. Potya:. Szívesen felvilágosítom. Potyásnak nevezem azt az egyént, aki munkájával még nem tudja megkeresni a kenyerét. Ezek az egyének gyerekek, suhancok, srácok, apróságok, egyszóval potyások. Mikulás: És hogy hívod azokat a felnőtteket, akik nem dolgoznak? Potya: Azok kérem, mivel más munkájából élnek, paraziták és ingyenélók. Tehát potyás kérem az, aki mivel nincsen pénze és nem tudja a belépődíjat megfizetni, potyán, díjtalanul akarja az életet élvezni. Mikulás: Sajnos, Marcikám, nálunk nincsenek belépődíjak, tehát potyások sincsenek. Nálunk ilyen mérkőzést bárki megnézhet, akinek kedve van hozzá. Ilyen mérkőzéseken, nálunk óriási közönség szokott jelen lenni, mert a szentek igen komoly méltósággal játszanak. Tudod, egy ideig én is kapus voltam, de a szakállam akadályozott a munkában, erre ők azt kívánták, hogy vágjam le a szakállamat. Persze a hivatásom miatt ezt nem tehettem. Potya: Ez igazán szép magától, hogy egész éven át a hivatására gondol. Mikulás: Bizony én sokat gondolok rátok. És hidd el nekem, hogy a háború az életem legfájdalmasabb pontja. Potya: Ne tessék félni, nem lesz többé h&ború. Mikulás: Bár igazad lenne! Potya: Igaz lesz. Csak tessék körülnézni. Itt van a Szovjetúnió, itt vannak a népi demokráciák, akik mind a békét akarják. Mi kommunisták mindannyian a békéhez és a munkához ragaszkodunk. És nyugodt lehet, hogy mi a Párt irányítása mellett megvédjük a békét. A mi jelvényünk a sarló és kalapács, a béke, a munka jelvénye ez és mi mindannyian utolsó iehelletünkig kitartunk mellette. Mikulás: Én mindezt jól tudom, de azt is tudom, hogy micsoda erők működnek közre, hogy ezt a békeszándékot megsemmisítsék. Potya: Jaj Mikulás bácsi, ne tessék félni azoktól az ördögi erőktől. Mellettünk áll a hatalmas és erős Szovjetúnió és az varázserejével megsemmisíti őket. Mikulás bácsi, nem kell félni. Tessék hozzánk belépni a Pártba és tessék tanulmányozni Lenint és Sztálint. Tessén kérem ezt a jelvényt hordani, ez megvédi magát minden rossz gondolattól. Tessék kérem közénk állni. Mikulás (felemeli a szakállát)! Nézd, fiam, itt a jelvény. Potya: Február előtti vagy utáni tag? ... Mikulás: A felszabadulás óta. Potya: Akkor kérném szépen, tessék nekem megmondani, hogy mikor születet Vladimír Iljics Lenin? Mikulás: Megmondom gyermekem, 1870-ben, de meg kell mondanom neked, hogy fáj ez a bizalmatlanság. Potya: Ne tessék rám haragudni,... az utóbbi időben rengeteg csalót és gazembert lepleztek le ... Mikulás: De Marcikám, arra a kérdésre, hogy mikor született Lenin, bármelyik szélhámos megfelelhet! Potya (keservesen): Mit tegyek hát, csak azt kérdezhetem magától, amit magam is tudok. Bocsásson meg nekem. Akkor talán lenne szíves megmagyarázni nekem, hogy mi is a történelmi materializmus. De úgy tessék megmagyarázni, hogy ne csak én, hanem a világ összes tanoncai megértsék. Mikulás: Jó, megmagyarázom neked. Az a tény, hogy fiatal életeden át babbal és krumplival táplálkoztál és nem finom és válogatott étellel, az azzal magyarázható, hogy szegény voltál és a gazdagok vitték el tőled a jó falatot. Igen, azokta gazdagok, az úri emberek, akik sohsem dolgoztak, amíg te és a társaid gyerekkortól kezdve a munka rabszolgái voltatok. Hát kérlek, ebben a példámban a matéria a bab és a krumpli. És a történelem folyamán kimutatható, hogy ez eddig állandóan Így volt, a matéria, az anyag határozta meg mindenkinek az életformáját. Ezt a példát az élet összes jelenségeire &tviheted. Aitya: Köszönöm, most már értem. Én ... én ... most szívesen megölelném. Mikulás: Megölelhetsz. Potya (a nyakába ugrik): Oh, Mikulás elvtárs! Jaj, miért nem tetszett ezt nekem mindjárt mondani"f Hiszen akkor magának szabad bejárása van a Szovjetúnióba is? Ügy hallom, hogy ott a tanoncoknak már igen elökelp feladatuk van. Tessék nekik megmondani, hogy mi is a szocializmus útján haladunk. A városainkban már tanoncotthonok vannak és mi itt ebben a kis községiben is az ifjúmunkások közé tartozunk. Mindannyian hűséggel őrizzük a Párt jelvényét, a Sarlót és Kalapácsot. Okvetlenül közölje velük azt is, hogy a Kommunista Kiáltványt megvettük és már át is tanulmányoztuk. A jövő évben hozzáfogunk Leninhez, aztári majd Sztálin müveihez is. És azt se tessék nekik elfelejteni megmondani, Mikulás elvtárs, hogy a CSEMADOK tagja vagyok és mi, a CSEMADOK tagjai, szeretettel és hűséges ragaszkodással üdvözöljük őket. Mikulás: Megmondom fiam és biztosan tudom, hogy a Szovjetúnió tanoncai örülni fognak ennek a hírnek. ök már rég várják ezt az üzenetet. És lásd, Potya elvtársam, hogy mennyire szeretlek. Itt van, neked is hoztam egy értékes ajándékot. Nem tudom fiam pontosan, hogy került hozzám, d» itt van nalam. Egy félvilágot bejártam vele e» sehol sem tudtam elhelyezni. Most itt van, neked adom. Egy igazi potyaajándék, leginkább gyerekek és potyások számára alkották. (Kosarából kikotorász egy fehér, eleven galambot és kiereszti. A galamb felrepül.) Potya: Mikulás elvtárs, hisz ez a békegalamb! Mikulás (lehajtott fejjel): Igen, a békegalamb. Neked ajándékozom. Potya (meghatottan): Köszönöm. (Ugyanakkor eeyre halványodik a szinpad, majd vörös szin vonja be és a színfalak mögött felhangzik az Ifjúság himnusza.) Függöny.