Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-01 / 197. szám, csütörtök

1049 december 1 y j sí® 5 APA A. FAGYEJEV Alexander Alexandrovics Fagyejevet, mint szovjet polgárt és szovjet írót két szóval jellemezhetjük: végzi kötelességét. Ezzel a rövid mondattal fejezi be „összeomlás" című csodálatos müvet és ez eddigi életének jelszava és jellemének alapja. Mint portizán fiatalos lelkesedéssel végezte kötelességét a fenyegetett Messzi Keleten a szovjet háború első napjaiban, férfiasan a Szovjetúnió kiépítésében, szívósan a Nagy Honvédelmi Háborúban és merész lendülettel hazája megújításával — tehát úgyis, mint katona és úgy is. mint polgár. Szovjetírói kötelességének is eleget tett, amikor megalkotta az 1919-es év partizánjairól szóló hősi éneket, amely ének elragad, nem romantikával, hanem az anyag művészi megragadásával és új felfogásával az emberről. Üjra meg újra olvastuk ezt a könyvet a második világháború éveiben, mikor értesültünk azokról a hőstettekről, amelyeket a partizánok a német frontvonal mögött végrehajtottak a villámháborúban és micsoda lelkesedéssel vettük a kezünkbe! Es legbecsületesebben teljesítette szovjetírói kötelességét azzal, hogy költőien megéneklte a „Fiatal gárda" hősiességét. Ma teljesiti polgári és költői kötelességét, azzal, hogy a világon a nemzetközi konferenciákon a Szovjetúnió buzdító üzenetét hordja széjjel, a béke üzenetét. Egész alakját ez a kötelességtudat és annak megvalósítására törekvés tölti el. Ez a tudat minden szavából, minden beszédéből kiérzik és ez örömteli tudat, mert meggyőződése és jogos büszkesége kemény kősziklájából ered. Mikor a világháború után először a kezünkbe került a könyve, belőle valami hideg, tiszta és erősítő ózonIllat áradt. Az olvasó magába szívta, érezte a szibériai természet erős illatos lehelletét, felfogta a szereplő alakok örömteliségét, élénkségét, hatalmas bátorságát éa új rendszer utáni vágyukat, és törekvésüket, hogy megavalósítsák azt, amit Lenin hatalmas elméje megteremtett. Mily megragadó Fagyejev realizmusa, amellyel megrajzolja Levinszon férfialakját, a partizáncsoport parancsnokának az alakját, vagy pedig a határmenti falvakban élö muzsikok szibériai baráti csoportját, az 6 elmésségükkel, határozatlanságukkal a kor keresztútján és emberi jóságukkal, amely a felszínre tör, amikor legkevésbé várjuk! Merész és nehéz dolog volt a háborúról írni Tolsztoj „Háború és béké"-je után. Fagyejev azonban megmutatta nekünk az orosz embert, aki nem a cárért harcol, hanem a szovjetekért és már ezzel újszerű volt. Mint korának gyermeke nemcsak „áltlaános emberi alapon" okoskodhatott, világosan meg kellett mondania miért harcoltak ezek az emberek és miért győztek. ö ezt meg tudta tenni és útat mutatott a többi regényírónak, akik ma nekünk a Honvédelmi Háború orosz és általában szovjet katonáját mutatják be éles dramatizálással s mélységes lelki elmélyüléssel. Fagyejev a valóság e bevált ábrázolása folytán megbízást kapott, hogy tanulmányozza azokat az eseményeket, amelyek Krasznodarban lejátszódtak a fasisztákkal folyt háború idején. Fölösleges, hogy erről egy szót is írjunk, mert hiszen ki ne ismerné ma regényből, fimről vagy színpadról O. Kosevijt és az összeesküvő fiúkat éa lányokat, ki ne ismerné hősi harcukat 4a tragikus végzetüket 1 Fagyejev a szocialista realizmus érzékeny csápjaival mélyedt el a nemrég elmúlt valóságba és éposszá támasztotta fel, amely az olvasót vagy szemlélőt lelkesedésre sarkallja. Kibővítette az orosz realizmus régi mestereinek módszerét a szocialista szemlélettel és a kommunista hittel és meggyőződéssel. Fagyejev ma már negyvenötéves. „Levinszon csoportjának megsemmisülését" 1926-ban írta meg. Akkor még nagyon fiatal volt, de élettapasztalatokban régen érett. Csehszlovákiába először 1935-ben érkezett a szovjet írók számos tagú küldöttségével. S ettől az időtől kezdve gyakran tért vissza hozzánk, utoljára röviddel az okkupáció előtt volt itt. Akkor érdeklődésével, barátságával, a szovjet polgár példájával ajándékozott meg minket. Nehéz szívvel búcsúztunk tőle akkor. A légkör csendjével már ránk nehezedett, de Fagyejev jósként erősen biztatott minket: A viszontlátásra Moszkvában! Röviddel a háború után viszontláttuk őt Moszkvában és Prágában la és elvtársaink találkoznak vele Newyorkban, Rómában, Párizsban. Ma már Fagyejev nem „Az árvíz", „Az ár ellen" novellák szerzője, ma már „A fiatal gárda" nagy írója, a megszállás e gyönyörű époszáé, a Szovjetúnió Írói Szövetségének főtitkára, kiváló szónok és hü barát. Még mindig fiatalos arcával ellentétben áll ezüstös haja: nehéz és dicső korszakban él és teljesíti kötelességét. M. Majerová. A gyerek az első napokban folyton sirt. Nem beszélt, nem evett s csukló zokogását szívszorító volt hallgatni. Hiába duruzsolt János vigasztaló szavakat a fülébe, az aszszony is hiába kérdezgette: mit akar enni, mit kíván, Jánostól elhúzódott, az asszonynak nem felelt. Pedig milyen szívesen fogadták volna magukhoz a kis árvát. Becézgették, vigasztalták. hisz olyan régen szerettek volna gyereket. Egy hét után végül mégiscsak megnyugodott a kicsi. Az anyját nem említette többé, de szótlan maradt és szomorú. Ugy megült egy-egy sarokban, mint egy kis veréb. — Mondd: apa — bíztatta János és Ismeretlen Izgalom járta át. De a gyerek csak bámult rá, mint egy riadt kis állat s nem mondta, nem, az Istennek se. — Eredj, szólj apádnak, hogy Jöjjön be — mondta az asszony s a gyerek ment ellenkezés nélkül, de így szólította meg: — János bácsi... János világosító munkás volt az egyik drámai színházban. Néha úgy ;ött haza, hogy a gyermek nem vette észre. Ilyenkor megállt a háta megett s nézte, mit csinál. Rajzolt. Repültek, száguldtak a vonalak az ujjai alatt. Ha észrevette, hogy nézik, abbahagyta s a levegőbe bámult. — Be kellene jönnöd egyszer a színházba — mondta János. — Ott látni érdekes dolgokat, azokat rajzolhatnád. De a gyerek egyszer se mondte, hogy jó lesz, bemegy vele. Egy pénteki napon aztán úgy hozták haza az Iskolából, hogy egész testét rázta a hideg, homlokát kiverte a veríték s mire az orvos megérkezett, már félrebeszélt. Arca, melle csupa kiütés. — Skarlát — szögezte le az orvos. — Ki marad a beteg mellett? — A feleségem. — Akkor önnek el kell költöznie. Van helye? — A nővéremnél. így is történt. János úgy járt be az első napokban a munkahelyére, mint a holdkóros A második hét végén már nem bírta tovább. Előadás után, éjszaka hazasurrant s halkan zörgött az ajtón, nehogy meghallják a szomszédok. — Hát te ... — nyitott ajtót az aszszony, de János csak annyit mondott rekedten: — Látni akarom. A gyermek aludt. Nyitott szájjal lélekzett, sötét haja kócosan keretezte arcát. János melléi e ült s megfogta a kezét Sokáig ült így, míg egyszerre megmozdult a gyermek s felnyitotta a szemét. Va'.ami átvillant a szemén s azt mondta; — Apa... János félrefordította a fejét, úgy kérdezte: — Jobban vagy, kisfiam? — Jobban. Nemsokára bemegyek apámmal a színházba. Rajzolni. A férfi nem felelt. Kemény munkáskezét ráejtette a takaróra, közben hallotta, hogy az asszony mögött becsukódik az ajtó. Ketten maradtak: apa és fia. Turi András. — Berlin szovjet Bveretében 1949 szeptember 30ig 27.866 házat hoztak rendbe. Középépületeket ia igen nagy mennyiségben hoznak rendbe. Így pl. kórházépítési célokra 1.3 millió márkát, sportoktatási épületekre és berendezésekre 3.9 millió márkát fordítottak. Az új építkezésekre fordított teljes összeg öt millió márka. Az építőiparban foglalkoztatott alkalmazottak száma a mult évhez viszonyítva 50 százalékkal emelkedett VERÍTÉK GYÖM GYÖK Magam boldogságát nem cserélném el az ég-világon én semmivel! Mennyi gyöngyöm van, százcsöppű ékem, mindennap teremelem ezrivel. Hő katlanok izzó lángtövénél s a barnító naptól itt terem, homlokom körül, vállam hegyén és munkás mellemen viselem. Hajam tövéből megcsiklandozva gerincemet, futnak lefelé: Drága gyöngyök, a munka ékel, béke sugarát lövik százfelé. Fordított tenyerem tisztább felén gyöngysorban állnak a törlés után és az elkent miunkabélyegével homlokomon győzök a csatán a munka mezején és milliók győznek itt minden harcokon ét, kik még tegnap dideregve álltak, éneklik ma a munka dalát hányszor álltam én is múlt Időkön veríték nélkül s csak most tudom átrostált multam búzaszemeit kalászba szöktetni új ugaron, hogy a tökének a bérlet lejárt, megszűntünk vadászterület lenni, verítékes, büszke homlokunkat megtanultuk bátran felemelni. Minden gyáva nemtörődömségnek végei vetett itt a nép hite,' mely nevet a törpe hazug szón: s ugyan kire hatna, hát kire? Gyöngék a gyávák, de... aljas férgek, csúszómászó kígyók, leskedök, marsaiterv-paktumok tervezői, százszázalékos haszonvámszedők. Csalc együgyű gyáva rágalommal hebeg a nyelvük s dadog a száj, gondolják, hogy amit összegyúrnak, majd csak megtelik véle a tál De kinek ízlik a más konyháján a legjobban felkínált étel is, ha cserébe kérik elve bérét éa az ételt meg is mérgezik. Nekünk a veríték gyöngy, drágák". Mi szabad hazában harcolunk. Hitünk elsöprő góliátjai kisérik a munkába karunk. G y u r c s ó István, Prága. ACZÉL TAMÁS: N EH E Z ESZTENDŐ — Kell — mondta á titkár s ez az egy csattanó szó, mint az ostor suhintott. — No, most eredj szépen haza, feküdj le, aztán holnap láss munkához. Legjobb lesz, ha megbeszélést hívsz össze a szocdem titkárral. Van valami segítséged? Holder felállt. — Van. Ismered Fábri Marian" net? — Azt a burzsujívadékot? — Azt. De nagyon tisztességesen viselkedk. Minden munkát elvégez, amit rábízok. És szépen fejlődik. A titkár a fejét rázta. — Légy óvatos, öregem. Éberség! Bolsevik éberség! Ezt sose feledd el. Ki tudja, micsoda provokátort cipelsz a hátadon. Egy szép napon!.. — Holder tiltako" kozó mozdulatát leintette. — Jó, jó, tudom ... azért mégis ... Emlékezz vissza a régi időkre, nem tudhattad, ki spicli és ki az elvtárs. No, eredj. Holder kilépett a -sötétbe és a titkár írni kezdett. — Általában a hangulat kissé kételkedő, a lelkesedés, amely egy ideig látható volt, visszaesett... Mindenki nagyobb győzelmet várt tólünk és... Szakadt az eső. Holder összerántotta magán a kabátot, gallérját felgyűrte. Igyekezett hazafelé, mert nem volt tanácsos ilventájban járni az elhagyott, sötét utcákon. A Jász-utcában lakott nem messze a Róbert Károlyúttól. Éhes volt, de nem volt mit ennie, így hát megivott egy pohár vizet és lefeküdt. Fáradtan nyúlt el az ágyon a pillanatok alatt mély álomba merült Reggel az üzemi bizottság ülésén az öreg Krancz kellemetlen hírt hozott. Holder felszisszent, mintha kígyó csípte volna meg. A hideg szobában hatan ültek, szorosan kabátkájukba burkolózva s lehelletük párája dúsan gomolygott a fűtetlen helyiségben. Holder egy pillantást vetett az álmosan összehúzódó üzemi bizottsági tagok felé. Valamennyien kialvatlanoknak látszottak s oly fáradtak, mintha nem is reggel hét, hanem délután öt óra lenne. A férfiak arca borostás volt, szemük néha lelecsukódott az álmosságtól. Szótlanul várták, amíg Holder végigolvassa a sürgönyt, amit az öreg ószbajuszú esztergályos eléjetett. A sürgöny kora reggel érkezett Nyírbátorból. Ez volt benne: „Burgonyát közellátás lefoglalta, kérek szállítási engedélyt. Varga." Holder rövid ideig tűnődött, aztán felolvasta a sürgönyt A csöndes szobában Izgatott mozgolódás kezdődött. — Disznóság — morogta valaki —, a krumpli a miénk ... — Megvettük — mondta egy alacsony szemüveges férfi, aki a kályha mellé húzódott, mintha azt hinné, hogy ott melegebb van. Holder még mindig hallgatott. Nyolc nappal ezelőtt küldték le nagynehezen rendbehozott teherautójukat a Nyírségbe, hogy télire burgonyát vásároljon, hiszen jóformán kilátástalan volt hogy a közellátástól valamit is kapjanak. Az eddig érkezett levelek megnyugtatták őket. A Nyírség homokos talaja elegendő krumplit termel még a rossz termésű évben is; mindenki megkaphatta volna a kért mennyiséget — Mi van a szállítási engedéllyel, Krancz elvtárs? — kérdezte Holder félig felemelkedve a székről. — Ügy beszéltük meg, hogy ma kihozza ... — Kihozom ... kihozom ... — morgott az öreg és a bajusza alatt fújt. — Azt hiszed, olyan egyszerű kihozni egy engedeiyt a közellátásból? ... — Utána keü járni ... — Jól adod! — Hirtelen felállt és a papírral beragasztott ablakhoz lépett. A homályos zsírpapír átengedte a fényt, de a hideget sem tartotta távol. Krancz az esőcseppeket figyelte, amelyek tompán dobolva csorogtak végig a papíroson. — Tegnap is voltam bent tegnapelőtt is .., A kályha mellett ül« férfi, bizonyos Joós Károly, aki valamikor az esztergamühely egyik bizalmija volt, megrántotta a széket és közelebb ült az asztalhoz. Valamennyien egyszerre kezdtek mozogni, mintha a székekbe elektromos áramot vezettek volna be. Vékony zúgás támadt amelyből Holder jó füle kihallotta a készülődő veszekedést. Meg akarta előzni a vitát — Kár a sok szóért elvtársak! Ma újra be kell menni! — Ceruzájával csendett kopogott az asztal lapján, de hiába. Mindenkiből egyszerre tört ki a türelmetlenség. Ha sokáig tart ez a huzovona, nem lesz krumpli a télen. Pedig mindannyian arra számítottak, hogy legalább abból lesz elegendő. Meg aztán mit fognak mondani a többieknek, ha kérdezik? ... Azok majd azt felelik rá, igen, csak ültök abban a szobában, pofáztok, míg mi dolgozunk, helyettetek is és nincs semmi. Holder ugyanerre gondolt. Szeme előtt szinte tapintható közelségben, megjelent Nagyné arca. Ez az asszony egyik legnagyobb demagóg volt az üzemben. Férje eltűnt valahová nyugatra ment — nem lehetett tudni, önként-e vagy csapatával — s az asszony azóta valamilyen férfi nélküli türelmetlenségbein élt Örökösen áskőlódott, társai ellen, hol az egyik, hol a másik nem tetszik neki, vagy a prése romlott el a kevesebbet tudott dolgozni, szidta a be állítót az asszonyokat, a gyárat a világot ... Holder tudta, ő lesz az első, aki lármázni fog, de a többiek sem maradnak majd el mögötte... Legtöbbjüknek kisgyerek sírt a szobájában férjével együtt sem tudtak eleget keresni ahhoz, hogy elláthassák magukat ... meg ennivalóval sem ... ruhára már nem is gondoltak, bár valamennyien szinte rongyokban jártak.., Az összevissza sistergő hangok között azonban rendet kellett teremtenie. — Elvtársak! — Holder erős figyelmeztető hangjára egyszerre csend lett. — Elvtársak, ha egymást szidjuk, sohasem lesz semmi elintézve. Beszéljük meg a dolgot. Meg kell az engedélyt szerezni. — Mondj valami újabbat »— mondta Joós, harciasan. Vékony orrán, dús fekete szemöldökén izzadságcseppek csorogtak. Holder feléje fordult. — Látom, meleged van — mondta kedvesen s erre a nem várt hangra a többiek is nevetni kezdtek. — Legalább ennyi hasznod van a dologból, nem fázoL A férfi morgott, de kicsit megengesztelődve. — Ezzel még nincs krumpli .. — Majd Jesz — mondta kissé bizonytalanul Krancz — majd lesz, csak utána kell járni ... (Folytatjuk J