Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-03 / 199. szám, szombat

UJSZÖ 1949 december 3 A nagy és egyszerű ember Sztálinnal történt első találkozásom után nem egyszer láttam őt munka közben és egyre jobban feltárult szemem előtt ennek a nagy embernek a képe. Beszélgetés közben könnyed lépésekkel járkál fel-alá az irodában. Vendégét igen ritkán szakítja félbe, végighallgatja mondanivalóját. Észrevettem, hogy az üléseken gyakran küldenek hozzá jegyzeteket. Mindegyikét elolvassa, gondosan öszszehajtogatja és zsebébe teszi. Egyetlen egy sem kerüli el figyelmet. Nem tűri az önteltséget s valósággal kegyetlen ahhoz, aki valamilyen kérdés megtárgyalásánál tájékozatlanságot árul el. Az ilyen embeieket élesen és epésen bírálja és ezért egyszersmindenkorra elmegy az embet kedve attól, hogy jelenlétében könnyelmű kijelentéseket tegyen. Jellegzetes vonása az igényesség a munkában. Nem egyszei voltam fültanuja efféle beszélgetésnek' — Sztálin elvtárs, rövid a határidő és ez a dalog nagyon nehézl • Sztálin így válaszolt: — Mi pedig itt csak nehéz dolgokról beszélünk. Éppen ezért hívtam ide. mert nehéz ügyről van szo. Inkább mondja meg, milyen segítség kell és végezzen el mindent, ahogy kell, mégpedig határidőre! Szereti, ha kérdéseire tétovázás nélkül, röviden, szabatosan, egyenesen válaszolnak. Aki elsőízben van nála, sokáig habozik, mie őtt felel a feladott kérdésre: igyekszik jól meggondolni a választ, nehogy butaságot mondjon. Eleinte én is sokáig törtem a fejemet, nézegettem az ablakon át és , föl a plafonra. Sztálin azonban nevetve mondta: — A plafonra ugyan hiába néz, oda semmi sincs félírva. Jobb lesz, ha egyenesen rám néz és megmondja, hogy mit gondol. Ez az egyetlen, amit kívánok. Valahogyan nehéz volt válaszolnom az egyenesen feltett kérdésre, nem tudtam, hogyan fogadja majd válaszomat, tetszik-e majd neki, amit mondok? ö észrevette ezt. és komolyan szólt: — Kérem, csak válaszoljon úgy, ahogyan maga gondolja Ne azt igyekezzék mondani, ami nekem tetszenék! A beszélgetésnél ez nálam a szabály. Nem sok haszna lesz beszélgetésünknek, ha maga azt találgatja, hogy én mit akarok. Ne gondolja, hogy ha az én véleményemmel ellenkező dolgot mond, akkor ez rossz! Maga szakember Azért beszélgetünk magával, hogy tanuljunk magától és nem azért, hogy mi tanítsuk magát. Egyszer így jellemezte az egyik vezető embert, akit annakidején felmentett a szolgálattól: — Hogy mi nem jó benne? Az, hogy mielőtt válaszolna valamilyen kérdésre, egyenesen a szememből igyekszik megtudni, mit kellene válaszolnia, nehogy kellemetlen legyen. Hogy úgy mondjam, ki akarja találni... Az ilyen ember, akarata ellenére is, nagy kárt okozhat az ügynek. Más alkalommal ezt mondta: — Ha valóban meggyőződött arról, hogy igaza vau és be tudja bizc/ivitani igazát, akkor ne törődjék senkinek a véleményével, hanem cselekedhányd csak a szemére, mingyárt munkás-, oarasztszái rnazásával mentegeti műveletlenségét. Ez nem helyes! Különösen a hadügy terén nem engedhető meg, hogy munkás- és parasztszármazással mentegessék a műveltség hiányát, a technikai felkészületlenséget, A kulturátlanságot, vagy Köszöntsd a forradalmi népe! Szovjetunió! Szabadság hazája, Szálljon üdvözlő énekünk feléd, Ma minden ember dicsőséged áldja, Ki megóvtad a népek életét. Feltámadásod örök nagy napjára, Most lelkesedéssel emlékezünk, Bízó lélekkel száz torok kiáltsa, Szovjet népe, mutass utat nekünk! Világíts felénk izzó csillagoddal, Hogy megláthassunk mindig tégedet, lÉs példád nyomán szent forradalommal. Tiporjuk el a zsarnok férgeket. Ezerkilencszáz.tizenhetet írtak, Sötét kor volt, ez, szenvedés kora, Éhező ezrek segítségért sírtak, S vértől ázott a nagy utcák pora. Kancsuka, börtön, sötét ólombánya, Állati sorban élő emberek, Égő pokol ez, siralom hazája, Nem mehet így már, fegyverkezzetek! S a hívó szóra mind bátran siettek, Vértől pirosló lobogók alatt, Cártól, haláltól többé nem rettegtek, Tudták, hogy sorsuk igy már nem marad. Leszáľt enyhítő édes balzsamával, Megváltó szent szabadság hajnala, Most virágzón áll fénylő csiilagával, Oroszország, mint győztes nagy haza. J.enin szelleme őrtállva vezérli, A szent szabadság hiucos nemzetét, Róla ellenség többé le nem tépi, JMcsősé<*ének örök fémjelét. Míg Sztálin elvtárs erős acél karja, Jránvt mutatva biztatóan vezet, Addi"- nem vághat vad gyűlölség kardja, Egy összefogó nép szivén sebet. Srovletfmió! Hódolva köszöntünk, Es éltetjük na"v forradalmadat. Állj, mint védó'vár gyó'zfpsen közöttünk, 7">zd össze a zsarnok hatalmakat. Hisz Te minden nép érdekeit véded, . Ha rád támad Is bármilyen özön, Te élni foe-sz, mert magadl vagy az élet, Míg szovjet ember les? e földröfipön. Köszöntsd világ a forradalmi népet, 7"igjon, mint szélvész százezrek szava, Nniry szaMfUíVo-hare, é> ion szent emléked, Éljen hazád, a szovjetek hona. KELEMEN HELÉN jék úgy, ahogyan értelme és lelkiis- | az ügyek nem ismerését! Éppen, mert zett gondolatnak Sztálin elvtárs igen rfagy jelentőséget tulajdonít: — Ha az ember nem tudja nyelvtanilag heiyesen leírni gondolatait, ez azt jelenti, hogy rendszertelenül, zavarosan gondolkozik Hogyan tudna liát a kapott ügybe i rendet teremteni ? Maga Sztálin és a körülötte lévők egészen különleges pontossággal dolgoznak. Egyszer Sztálinhoz hívtak és igen fontos feladatot bíztak iám. Vállaltam. — A dolog igen sürgős — mondta Sztálin —, gyorsan kell végrehajtani és elhatároztuk, hogy magát bízzuk meg vele. Milyen segítség kell? — Semmi sem — fe'eltem. — Minden megvan ahhoz, hogy megcsinálhassam. — Jó. De ha valamire mégis szüksége lenne, ne szégyenkezzék. Telefonáljon és kérjen segítséget! Eszembe jutott valami: — Sztá in elvtárs, van egy kérésem. De olyan kicsi, hogy nem tudom, érdemes-e ve'e zavarnom? — Csak tessék! — Enek a feladatnak a végrehajtása sok utazással jár a repülőterekre és a gyárban gyengén állunk autókkal. Két autóra lenne szükségem. — Más semmi? Csak két autó? — Más semmi. A többi megvan. Ezzel elengedtek. Azonnal kiutaztam a gyárba. A helyettesem fogadott: — Alexandr Szergejovics, most telefonáltak az autógyártás népbiztosságától. Kérték, hogy küldjünk egy embert megbízólevéllel és kapunk két „M-l" autót. Egy óra múlva pedig felhívott Molotov elvtárs titkára és megKérdezte, megkaptuk-e a kocsikat? Ez már a végrehajtás ellenőrzése volt. És én ezt gondoltam: Íme, a sztálini munkamódszer! íme, — így kell dolgoznia mindenkinek! (Jakovlev A. Sz. repülőgép-konstruktőr: „A fellegekig" című könyvéből.) Az albán nép művészeti fellendülése merete tanácsolja. Sztálin nem bírja a műveletlenséget. Ha rosszul megírt okmányt nyújtanak át neki, fe'háborodik— Micsoda műveletlen ember! De munkások és parasztoK vagyunk, sokoldalúnak kell lennünk és minden kérdésben legaiábbis o'yan felkészülteknek, mint amilyen az ellenség. A helyes, nyelvtanilag jól kifejeAz albán munkáspárt és a kormány nagy gondot fordít az ország kultúrális fejlődésére. A Miniszterek Tanácsa mellett művészeti és művelődési bizottságot állítottak fel, amely tevékeny munkát végez. Albániában jelenleg kétszer annyi mozgóképszínház működik, mint a háború előtt. A vándormozik pedig olyan helyekre, messzi falvakba is elviszik a filmkultúrát, ahol a lakosság eddig nem ismerte a mozit. A színjátszó-csoportok mentek át a legnagyobb fejlődésen, amióta a Vörös Hadsereg felszabadította az albán népet. Azelőtt a népellenes kormány üldözte a „műkedvelő csoportokat". A felszabadulás óta van Nemzeti Színháza is Albániának, kiváló, hivatásos színészekkel. Műsorán eredeti nemzeti, klasszikus és korszerű szovjet színdarabok szerepelnek. A művészetek további fejlesztésére egész sor határozatot fogadott el az Albán Munkáspárt és a kormány. Művészeti intézet nyílt meg, amelynek feladata hivatásos művészek: színészek, rendezők, zenészek, képzőművészek kinevelése. Néprajzi múzeumot állítottak fel, amelynek anyaga máris rendkívül változatos. Az albán nép arra törekszik, hogy kulturális és művészeti téren behozza elmaradottságát, amelybe volt klzsákmányolói taszították. A virágzó kulturális élet, amely a szabaddá tett országban kifejlődött, azt bizonyítja, hogy ez a törekvés teljes si" kerre vezet. Egy könyv, amely a szocialista életre tanít A II. össz-szakszervezetl Kongreszszus alkalmával a Svoboda könyvkiadóvállalatnál megjelent Galín Boris szovjet író „Donbasz" című könyve, amely elnyerte a Sztálin-díjat. E könyvben a valósághoz hűen és po'itikailag megokoltan vannak kifejezve azok az elvek, amelyek a szocialista társadalom életének alapjait képezik. Egészen megdönti azt a reakciós pletykát, hogy a szocializmusban az ember a munkafolyamatban csak mechanikus egység és meggyőző tanúságot nyújt arró;, hogy a szocialista haza iránti szeretet az emberekben hatalmas alkotó és kezdeményező erőt tud kelteni, segít kifejleszteni képességeiket és megtanítja őket, hogy semilyen, még a legnehezebb feladattól se riadjanak vissza. ACZÉL TAMÁS: NEHÉZ ESZTENDŐ A minisztérium ennek a férfinek a vára, otthona. Biztonságban érzi magát falai között. A férfi időközben az ablakhoz ment. — ön nyilván látja azt a romot — és kimutatott az ablakon. Holder nem válaszolt. — Nos, azt a romot el kell takarítani. Azt hiszi azonban, hogy ennek a romnak eltakarításához csupán fizikai erőkifejtés szükséges? — Nyugodtan, rendkívül tagoltan beszélt, minha süketnémához szólt volna. — Téved, uram, ha azt hiszi. Sok minden egyéb kell hozzá — félmosollyal Hepper felé fordult — engedje meg, hogy ne részletezzem ezt, mindenekelőtt azonban idő kell hozzá, idő, ezt méltóztassék elméjébe vésni, igen. Idő nélkül, vagyis ami egyet jelent, meggondolás nélkül, tehát gondolat, jól tessék megjegyezni, gondolat nélkül nem lehet még ezt a romot sem eltakarítani, kedvesem. Eljött az ablaktól és visszaült a székbe. — Neked pedig azt ajánlom — folytatta ugyanolyan oktató és édeskés hangon fordulva Hepper felé — menjetek át a szobádba és beszéljétek meg ennek az úrnak a dolgait, aki nyilván meszsziröl jött, sok elintéznivalója van s ne éppen mirajtunk múljon, hogy nem tudja napi teendőit elvégezni. ,— Feje hirtelen lecsuklott" egy előtte fekvő aktára, aztán többet nem is szólt. Holder annyira meglepődött, hogy hang sem jött ki a torkán. Most már egyre inkább érezte azt a merev és kényelmetlenül idegen, taszító érzést, ami bejövetelekor is megütötte. A fényesre csiszolt íróasztal, az egész szobát beborító hatalmas szőnyeg, az óriási cseppkőszerű kristályüvegből összerakott csillár, amely halkan csengett, amikor a felettük lévő emeleten valaki végigment a szobán, még mozdulatait is megmerevítette. Sietve indult Heipper után. Az előadó szobája a folyosó végén volt s meg sem közelítette a másik úri finomságát. Mindössze egy íróasztal s egy szék állt benne. Hepper leült az asztal mögé s kihúzta, aztán újra visszatolta a fiókot. — Tessék — mondta aztán színtelen, poros hangon — tessék előadni a dolgot. Hepper az utóbbi hetekben rendkívül jó barátságot kötött Vajthó Ferenccel, az ellátási főosztály vezetőjével, akit bár különös, de végtelenül rendes és nagyon hasznavehető embernek ismert meg. A férfi is szívesen fogadta közeledését, már jelezte, hogy egyik nap, talán jövő vasárnap szívesen látja őt ebédre Pasaréti'úti villájában. Ennek az embernek különös szerencséje van — tűnődött gyakran Hepper — mindene megmaradt, sikerült átvészelni az utolsó időket, megmaradt állásában s nem kellett nyugdíjba mennie. Vajthó Ferenc főosztályvezető hidegeszű, számító s nagyon értelmes ember volt, aki minden helyzetben könnyen feltalálta magát, azonkívül a minisztériumban szinte nélkülözhetetlen szakembernek tudták. Még a háborús évek közellátási nehézségeinek idején, Jurcsek minisztersége alatt került az osztály élére — suttogták, hogy része volt annak a hírhedt besaolgáltatási rendeletnek kidolgozásában — de Vajthó Ferenc fölényesen s hihetetlen biztonsággal utasította el magától az ilyen gyanúsításokat. A főosztályvezető megszerette Heppert, törekvő, rendes, jó családból való fiatalembert sejtett benne, aki nála nehezebben tud beleilleszkedni ebbe az újonnan formálódó világba, amelyről neki mejf volt a határozott s nem is tökéletesen elítélő véleménye. Vajthó nem bánta, hogy kommunisták jöttek a minisztériumba, mert mély meggyőződése volt, hogy nem sokáig lesznek ott. Éppen ezért úgy bánt a hozzá beosztottakkal, mintha saját fiai lennének. Könnyed, finom modora, oktató szenvedélye, amelyet ugyan kissé fölényes és gunyoros hangzása miatt nem nagyon szeretett mindenki, megtette a hatást. A minisztérium régi emberei bálványozták, az újak jól használható szakembert láttak benne, aki politikailag ugyan nem nyilatkozott, de végeredményben kellő ellenőrzéssel használható. S Vajthó végeredményben elvégezte a rábízott munkát, szervezett, irányított, rendelkezéseket adott s bár magányos pillanataiban vágyódva gondolt régi munkatársaira, akik szétszóródtak a nagyvilágban s híre sem volt róluk s minthogy itthonmaradt, mert nem akart nyi'"i

va menni a többiekkel, úgy látt; >elyesnek, ha beleilleszkedik a minisztérium újonnan meginduló munkájába. Az ostromot követő hetek félelme eloszlott, ha nehezen is, de igazolták, az élet kezdett viisszatérni renides kerékvágásába, a hivatali munka pontosan olyan volt, mint azelőtt s Vajthóban egyre inkább növekedett a remény, hogy hamarosan minden a régi lesz. A választások után e titkolt reménye kissé nyilvánosságra is kerülhetett; mint a minisztérium Kisgazdapárti csoportjának elnökét, szó volt arról, hogy hamarosan államtitkárrá nevezik ki. Ez a hír, amelyet ugyan nem ő terjesztett el, de se nem erősített, se nem cáfolt, titkos, de szinte látható glóriát vont feje fölé, ennek a láthatatlan dicsfénynek sugárzá" sában járt s ha lehet, még kedvesebb, még előzékenyebb, még szívélyesebb lett munkatársaival, a felekkel, olyannyira, hogy a minisztérium hivatalos helyein is beszélni kezdtek kinevezéséről. Heppert nem minden számítás nélkül hívta volna meg ebédre; lányának, Kittynek akarta bemutatni, akiről tudta, hogy egyedül van, mert vőlegényét, egy fiatal páncélos hadnagyot az oroszok a Torda-Kolozsvár körüli harcokban foglyulejtettek s azóta nem hallott róla. A főosztályvezető arra gondolt, hogy lányának talán nem lesz alkalmatlan a fiatalember, mert Kitty, a fiú fogságbaesése óta alig mozdult ki hazulról s állandóan kisírt szemmel járt, ami őt s a feleségét nem kis mértékben bántotta. Talán ez a fiú ...? Vajthó mosolygott és szívélyesen elbeszélgetett Hepperrel, aki egyre jobban megkedvelte a főosztályvezetőt. Heipper most az akták között kutatott. — Első Magyar Csavargyár... — morogta. — Maguk mikor adták be az igénylést? Holder megmondta. — Későn ... későn ... — Kérem most nem arról w szó... (Folytatjuk.)