Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-21 / 214. szám, szerda

10 UJSZ0 1949 december 2f tok, melyek a ti nyomorúságtokról beszélnek. — Ah, anná

1 jobb! — kiáltották a parasztok — Mi úgysem lehettünk volna a segítségedre a lúbelhamisításban, mert nem ismerjük a módját, de az ügy, amelyről beszélsz, a miénk. Megértjük, köszönjük neked és segíteni fogunk. ...Itt az időrend ellenére, rövid pillantást kell vetnünk egy másik korszakra. A hely ugyanez, Khasim kertje 1917-ben. Az öreg paraszt a forradalom után hazatél és megvizsgálj?) kertjét... Ide temette sok hónappal eze'őtt a titkos nyomdát, amikor hir te!en el kellett hagynia a lakását. A házat katonák foglalták el, akik a ház körül kutatva, kiásták a nyomda felszerelést és a vasholmit széf szórták a kertben. Khasim megkereste és gondosan összegyűjtötte a nyomda darabjait és amikor valamennyi együtt volt. így szólt a fiához: — Látod, ezzel csinálták a forradal1902 áprilisa. Sztálin Kandélókiban él. Egy nap cigarettáját szíva, résztvesz egy gyűlésen. A nagy szoba safkában áll, sovány, erősen barna fiatalember, kockás fekete sállal, festönövendékre emlékeztető romantikus fekete szakállal koromfekete hajjal, „mely úgy festett, mitnha szél borzolta volna hátra", „kis bajusszal, hosszúkás arccal és vidám merészség, gel". Nos, az Ochrana nyugtalankodik miaita és éppen ebb<!n a pillanatban szállta meg a Darasvilidzé-háznak — ahol a szóbanforgó gyűlést tartották — a földszinti helyiségeit, sőt magát a házat is körülfogta Kelepcébe estek. Szoszó tovább szívja cigarettáját és csak ennyit mond: — Semmi! Sarkantyús csizmák pengése hallatszik a lépcsőn, nyílik az ajtó, aminek meg kellett történnie, megtörtént. Szoszót letartóztatták, a batumi börtönbe vetették, majd Kutaiszba szállították. Itt fogolysztrájkot szerve, zett, amelyet siker koronázott. Emiatt Szibériába, az irkutzKi kormányzóságba deportálták... A cárizmus, amely nem tudta és nem akarta gazdaságilag berendezni Szibériát, politikailag rendezte be, behintve koncentrációs táborok, vagy kinnlakó fegyenctelepek fűzéreivei, melyeket elnyelt és bezárt a végtelen tér. A munka szakadatlan túlhajtása, a legcsekélyebb kényeimet is nélkülöző életmód gyakran tették beteggé a harcias mozgalmiakat. Kobát (Sztálin akkori újabb álneve) a tuberkulózis első tünetei gyötrik. Az Ochrána gyógyította meg — olyan körülmények között, amelyekért igazán nem lehetett neki hálás Ez Szibériában történt. Az úton, a nyílt mezőn megrohanta a purgának nevezett rettenetes jeges vihar. Az emberek csak úgy tudnak menekülni előle, ha elnyúlnak a földön és betemetkeznek a hóba. Sztálin folytatta útját, mely egy befagyott folyó medrében vezetett. Órákra volt szüksége, hogy megtegye azt a három kilométert. melv egy kunyhótól elválasztotta. Amikor végre átlépte a küszöböt, mindenki kísértetnek vélte: tetőtől talpig egyetlen jégcsap volt. Leolvasztották róla a jeget. A művelet után összeesett és egvhosszában 18 óra hosszat aludt. Ettől örökre elmúlt a tuberkulózisa. Valahogy így van: ha Szibéria nem öli meg a tüdőbajost, akkor gyökeresen kigyógyítja. Középút nincs: a hideg vagy az embert, vagy a bajt, de az egyiket elpusztítja. Ä véletlenen múlik,, hogy melyiket... Egy napon katonai egyenruhába öltözött egyén jelent meg Batumban. Sztálin volt, aki köszöntet mondott a csendőrségnek a szíves szibériai vendéglátásért és saját költségén visszatért. Simon Verescsak. a szociálforradalmár, meséli, hogy 1903-ban Bakuban, ugyanabban a börtönben volt, mint Sztálin, olyan börtönben, melyet 400 fogoly számára építettek, de amelyben 1500-at zsúfoltak össze. Egyizben új arc jelent meg a bolsevikok cellájában, írja Verescsak. — Ez Koba! — mondották. Mit művelt Koba a börtönben? Ismeerteket terjesztett. Körök ala kultak és a marxista Koba kitüntette magát a tanárok sorában. A marxizmus eleme volt. Ezen a ponton verhetetlennek mutatkozott. Később, amikor Verescsak újra találkozott Sztálinnal a börtönben. főkép az a lenyűgöző hit lepte meg, amivel a bolsevista fogoly pártja győzelmében bízott. II. Sztálin majdnem két évet töltött a börtönben és a száműzetésben. Ezek az évek a forradalmi fellendülés további növekedésének évei voltak. Ez idő alatt gyűlt össze az OSzDMP II. kongresszusa, amely megszilárdította a marxizmus győzelmét az „ökonomiz mus" fölött. Am a régi opportunisták, az „ökonomisták"*) helyére, akiket a párt szétvert, a mensevikiek lépnek. A kongresszus után megindul Lenin és a bolsevikok elszánt harca a mensevikek, a mensevikek opportunista eszméi, pártbontó és bomlasztó tevékenysége ellen. A meginduló orosz japán háború és az éríe'ődő forradalom ezt a harcot még jobban kiélesíti. Lenin a kiutat a pártválságból a III. kongresszus összehívásában látja. A kongresszusért való harc az összes bolsevikok központi feladatává lett. Ebben a harcban Lenin biztos támasza a Kaukázusban Sztálin volt, a délkaukázusi bolsevikok vezetője. Sztálin fáradhatatlan; rendszeresen beutaz za Dél-Kaukázus körzeteit, erősíti a régi szervezeteket, újakat alakít, résztvesz a mensevikekkel és a marxizmus egyéb ellenségeivel való nagy számú elkeseredett vitában, erélyesen védelmezve a bolsevikok álláspontját, leleplezve a mensevikek és a velük volt ő, új tömegek vezére, az emberiség egyszerű és nagy tömegeitől követett vezér." Mindez az 1905-i orosz forradalom előestéjén történt. Az orosz-japán háború kudarcai ezt a forradalmat kissé véletlenszerű, idő előtti jelentkezésre kényszerítették. Kudarcba fulladt, vérbefojtott első forradalom volt ez, de azért nem volt céltalan: előjáték volt, mely rettenetes vérfürdő árán nagy tanulságokat hozott. Sztálin utóbb megmagyarázta, hogy az 1905-i forradalom kimenetele egészen más lehetett volna, ha a men sevikek, akiknek komoly szervezetük volt a munkásosztályban s akik ebben az időben mindent a kezükbe vehettek volna, nem engedik át a forradalom vezetését a polgárságnak abban az elvakultságban, amit Lenin és a bolsevikok menseviki „sémának" neveztek. E lapos elmékibékülésre hajlamosak politikai mes terkedéseit és opportunizmusát. Telnek az évek türelmes, törhetetlen munkában. „Koba elvtársnak nem volt sem családja, sem tűzhelye, kizárólag a forradalomnak élt és gondolkozott" — írja Var.ek, kaukázusi életének szemtanuja. Ha tüntetésről volt szó, egyetlen alkalmat sem mulasztott el. Vazek meséli hogy Bakuban, a gyárvezetőség parancsára meggyilkolt inasnak, Khaz. lannak a temetésén a zenekar a mecset előtt gyászindulót akart játszani. A rendőrbíztos megtiltotta a zenét. Ekkor Koba elvtárs a gyászkíséret munkásaiból két kórust szervez, az egyiket a koporsó elé, a másikat mögéje és a rendőrség jelenlétében és füle hallatára forradalmi, gyászénekekre gyújtottak. Amikor a kórusokat is elhallgattatta a rendőrség, Koba hoszszú, gyászos füttyszóra adott jelt és a füttynek ez a kórusa egyre áradt és semmi sem tudta megakadályozni. A gyásztünetet és nagyszerűsége mindenkit lenyűgözött. 1905 decemberében Sztálin, mint a délkaukázusi bolsevikok küldöttje Tammerforsba, Finnországba, az első Összorosz bolsevik konferenciára utazik. Ezen a konferencián találkoztak egymással személyesen Lenin és Sztálin. Sztálint beválasztják itt a konferencia határozatát megszerkesztő bizottságba, ahol mint a pártmunkások egyik legkiválóbbja együtt dolgozott Leninnel. „Azt vártam, írja erről az első találkozásról Sztálin, hogy láthatom Pártunk sasát, a nagy embert, a nemcsak politikailag, hanem, ha ügy tetszik, fizikailag is nagyot, — Lenin ugyanis képzeletemben úgy jelent meg, mint egy tekintélyes, jókülsejü óriás. Mekkora volt a csa lódásom, amikor magam előtt láttam egy közepesnél is kisebb termetű embert, akit semmi sem különböztetett meg az egyszerű halandótól ! A nagy ember előjogaihoz tartozik, hogy későn érkezzék a gyűlésekre, hadd várja aggodalommal megjelenését a gyülekezet. A nagy ember megjelenenését mindig „Pszt!, Csend... íme itt van!..." előzi meg. Nos, megtudtam, hogy Lenin jóval előbb érkezett és a egyik sarokban a legegyszerűbb beszélgetésbe bocsátkozva találtam a legegyszerűbb kiküldöttekkel. Viselkedése nyilván ellentétben állt a bevett szabályokkal. Leninnek ez az egyszerűsége és szerénysége, vágya, hogy észrevétlen maradjon, vagy legalább is sem mi se domborítsa ki fölényét, egyike volt legerősebb oldalainak. Vezér *) ökonomistáknak nevezték azokat, akik azt állították, hogy a munkásoknak csak gazdasági harcot kell folytatniok, ami pedig a politikai harcot illeti, azt hadd vezesse a liberális bur zsoázia, melyet a munkásoknak támogatniok kell. let szerint, tekintettel arra, hogy a^ orosz forradalomnak polgárinak kell lennie, a proletariátus az együttesben csak a „szélsőbaloldali ellenzék" szerepét, játszhatja. A forradalom után végigsepert a megtorlás rettenetes hulláma. Az üldözés mindenüvé eljutott és egyre áradóban volt. 1905 és 1909 között a politikai foglyok évi száma Oroszországban 85.000-röl 200.000-re emelkedett. Miklós cár tudatlan ember volt, pópáknak és varázslóknak játékszere, épeszű pillanataiban vadállatlan kegyetlen. — Senkit se mentsenek fel! . Ne kérjenek tőlem kegyelmet! — jelentette ki 1905 után az oroszoknak ez a koronás börtönöre, akasztatója és agyonlőve tője, aki ráadásul szemé lyesen volt felelős a japán háború ért, mert pénzügyi érdekei voltak egy manudzsuriai iparvállalatban. De a bolseviki szocialisták szervezkedése a sikertelen felkelés és a velejáró csalódás után zavartalanul tovább folyik. Egyedül ők nem vesztették el hitüket. „Számoltak a tömeg jövendő lendületével." 1906-ban Stockholmban gyűltek össze kongresszusra, ahol Sztálin Ivanovics név alatt, mint a tifliszi szervezet bolseviki szárnyának Kiküldöttje szerepelt. Ezen a kongreszszuson kezdte meg Lenin harcát a mensevikek ellen. Lenin hibátlan OKfejtésével, támadó, lenyűgöző világossági beszédeivel sorra rontotta le érvelésüket. Mindamellett a stockholmi kongresszuson a mensevikek szerezték meg a többséget. A bolsevikok vereséget szenvedtek. . . Elsöízben láttam Lenint a legyőzött szerepében," írja erről a vereségükről Sztálin. „Nem volt levert A jövő győzelemre gondolt. „A bolsevikok kissé meg voltak döbbenve Lenin felrázta őket: „Ne siránkozzatok, elvtársak, biztosan győzni fogunk, mert igazunk van." A következő évben Sztálin Berlinbe megy és egy ideig ott marad hogy Leninnel értekezzék. 1907-ben új kongresszus Londonban. Ezúttal a bolsevikok győztek Most láttam elsöízben Lenint a győző szerepében, írja ekkor Sztálin, de csöppet sem hasonlított azok hoz a vezérekhez, akiket a győze lem megmámorosít. A győzelem még körültekintőbbé és éberebbé tete. A köréje csoportosuló kiküldötteknek ennyit mondott: — Először is nem szabad győzel mi ujjongásban kitörni; másodszor célunk az ellenség megsemmisítése, mert vereséget szenvedett ugyan, de nincs kiirtva. És Lenin kigúnyolta azokat a ki küldötteket, akik könnyű lélekkel azt állították, hogy „ezentúl nem lesz dolgunk a mensevikiekkel." 1907 vége felé, a londoni kongresszusról való visszatérés után Sztálin Bakuban telepszik le, ahol a Bakui proletár-t szerkeszti és két hónap leforgása alatt a bakui szociáldemokrata szervezet többségét a bolsevikok táborába hozta át. Ugyanebben az évben Leninnel együtt heves harcba bonyolódott a baloldali otzovistákkal,*) majd újra letartóztatja az ochrána, Nyolchavi börtön után Szolvicsegodszkba szám űzik, ahonnan már 1909 június 24-én megszökik és visszatér Bakuba, az illegális munkához. A következő évben tovább folyik a felvilágosító munka és a hősies harc. A párt kebelében a hívek száma egyre nőtt. 1910-ben Sztálin ismét a cári rendörpribékek karmaiba kerül. Bakuból féléves börtön után visszaviszik a szolvicsegodszki száműzetésbe. Itt a száműzetésben Sztálin kapcsolatot talál Leninnel, 1910 végén levelet ír neki, teljéi» egészében támogatja a lenini taktikát, amely arra irányul, hogy pártblokkot hozzon létre azokból, kik az illegális proletárpárt fenntartásának és megerősítésének hívei. 1910 végén Sztánil harmadszor szökik meg a száműzetésből és Pétervárra utazik. Pétervárott megszervezi és irányítja a harcot a mensevikek likvidátorok*) és trockisták ellen, tömöríti és erősíti Pétervár bolsevik szervezetét. 1911 szeptember 9-én Ismét letartóztatják * és száműzik a vologdai kormányzóságba, ahonnan 1912 februárjában sikerül elszöknie. A prágai konferencián, amely 1912 elején nyílt meg, Sztálin nem volt jelen. Ez a konferencia nagy fordulatot jelent a szocialista mozgalom történetében: itt vált ugyanis Lenin befolyása alatt véglegessé a bolsevikok és mensevikek közötti szakítás. Az OSzDMP prágai konferenciája kiűzte a párt soraiból a mensevikeket és megvetette alapját az újtipusú pártnak, a leninizmus pártjának, a bolsevik pártnak. Sztálint, noha nem volt jelen, az új párt végrehajtó bizottságának tagjává nevezték ki. *) Otzovistáknak azokat a volt bolsevikokat nevezték el, akik a munkások képviselőinek a birodalmi dumából való visszahívását („vissza hívni" — oroszul „otozváty") és általában a legális szervezetekben való mindennemű munka beszüntetését követelték. •) A mensevikek nem hittek a forradalom újabb fellendülésében, szégyenletesen megtagadták a párt programjának követését es a párt forradalmi jelszavait, a proletariátus illegális forradalmi pártjának megszüntetésére, likvidálására törekedtek. Ezért az ilyen jnensevikeket abban az időben likvidátoroknak nevezték. Lenin a legnagyobb figyelmet szenteli mindannak, amit Sztálin ir. íme, hogyan nyilatkozik 1911-ben: „Koba cikkei a legnagyobb figyelemre méltók. Nehéz elképzelni ellenfeleink reményeinek és véleményeinek jobb cáfolatát." Lenin ugyanekkor hozzáfűzi: „Trockij és a hozzá hasonlók minden felszámolónál rosszabbak. Ezek ugyanis nyíltan kimondják gondolataikat, míg Trockij úrék céveoesba ejtik a munkásokat, leplezik a bajt és lehetetlenné teszik felfedezését és gyógyítását. Mindazok, akik Trockrj csoportját támogatják, azt a munkásokkal szemben folytatott hazug és szemfényvesztő politikát pártfogolják, mely a felszámolási irányzat álcázására szolgál!" Sztálinnak már régóta — helyesebben a kezdet kezdete óta — nem volt magánélete. Ütlevél nélkül, nap mint nap arra kényszerűit, hogy lakóhelyét változtassa. De semmisem akadályozhatta meg azt a munkát, melyet a Bolseviki Pártnak az illegalitásban való megszervezéséért folytatott... Külföldön tartózkodva megírja „A marxizmus és a nemzeti kérdés" cimü tanulmányát. Ez a mű a bolsevizmus programnyilatkozata lett a nemzeti kérdésben. Sztálin megadta munkájában a nemzet marxista elméletét, megformulázta a bolsevik álláspont alapjait a nemzeti kérdés megoldására, (annak követelése, hogy a nemzeti kérdést úgy kell tekinteni, mint a proletárforradalom általános kérdésének egy részét, elszakíthatatlan kapcsolatban az Imperializmus korszakának egész nemzetközi miliőjével), megalapozta a munkások nemzetközi tömörítésének bolsevik elvét. 1913-ban Sztálint egy hangversenyen ismét letartóztatják és a távoli turuháni vidékre száműzik négy esztendőre. Egy ideig a Kosztino nevű telepen él, majda még északabbra viszik „a rettenetes Viszárionovicsot", aki már annyiszor hagyta faképnél a poroszlókat, mintha különös tehetsége lenne a csendőrök karmaiból való szabadulásra. Ezúttal aztán alaposan gondoskodtak róla. Egy Kurejka nevű telepre szállították, mely 20 kilométerre volt a Sarkkörtől, mindössze két-három házból állt h évente legfeljebb ugyanannyi hónélktlli hónapja volt. A befagyott tundrában valóságos Robinson módjára élt. Halász és vadász szerszámokat gyártott magának, a hálótól és a horogtól egészen a szigonyig és a jégtörő fejszéig. Egész nap halászott, vadászott, tűzifát vágott, főzött magának. Egésa nap. Am a kunyhó durván összetákolt asztalán, a száműzött szemmeltartására kirendelt külön őr vizsga és ostoba tekintete előtt folyvást halmozódtak a nagy problémákkal foglalkozó papírlapok. , Közben 1914 nyarán megkezdődött az első imperialista háború. A ii. Internacionálé pártjai szégyenletesen elárulták a proletariátust, átmente« a7. imperialista burzsoázia oldalára. Csak Lenin, csak a bolsevikok maradtak hívek az internacionalizmus harci lobogójához, csak a bolsevikok pártja tűzte ki azonnal és ingadozás nélkül az imperialista háború elleni eltökélt harc zászlaját. Elvágva a világtól, Lenintől és a párt központi szerveitől, Sztálin a háború, a béke és a forradalom kérdéseiben a lenini internacionalista álláspontot foglalja el. Levelet ir Leninnek (1915), beszédet mond a száműzött bolsevikok gyűlésén Monasztorkoje nevű faluban, melyben megbélyegzi azt a gyáva és áruló magatartást, melyet Kamenyev tanúsított a bolsevik „ötös csoport" — a IV. Birodalmi Duma képviselői —, bírósági tárgyalásán. 1916 decemberében Sztálint Kraf»nojrászkba, majd pedig Acsinszk városába toloncolják. Itt éri a februári forradalom híre. Nem sokkal ezután Sztálin elutazik Acsinszkböl, az útról üdvözlő táviratot küld Leninnek Svájcba. íme, ez volt első szakasza Sztálin forradalmi pályafutásának. „Az öreg bolsevik típusa" jellemzi őt Kagánovics egyetlen mondatban a visszafojtott lelkesedés hangjában és hozzáfűzi, hogy Sztálin egész politikai működésének legjellemzőbb és legfigyelemreméltóbb vonása, hogy sohasem távolodott el Lenintől, nem ingadozott sem jobbra, sem balra. III. 1917 máciusában Sztálin, a turuháni száműzetés minden nélkülözését bátran átélve, újra Pétervárott terem, Oroszország forradalmi fővárosában. A párt Központi Bizottsága még aznap Sztálinra bízza újságja, a PRAVDA vezetését. Lenin 1917 április 3-án (16-án)!sokévi száműzetés után Németországon keresztül leólmozott vagónban tért haza Svájcból. Hazaérke-