Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-21 / 214. szám, szerda

U J 510 1949 december 21 Jľlinél nehezebb a z ejlzéi, annál, köiuitjxbba mérhäzÍL Gól! A labda ott táncol a kapuban, pontosan a balsarokban. A Dinamo-stádion közönsége lelkesen nyilvánítja tetszését De alig telik el tíz perc, ismét, mintha tál- ; cán küldték volna oda, a Szpár- j ták középcsatárához kerül a labda és a fiatal játékos nem hibáz. Gól! 2:0 A kapus szomorúan ha- j lássza ki a labdát a hálóból, a Szpárták csatárai pedig középre futnak és ölelgetik a középcsatárt. De hagyjuk egy pillanatra ezt a tehetséges fiatal játékost és nézzünk szét a pályán. Honnan kapja a középcsatár a remekebbnél remekebb tálalásokat"? Hamar rátalálunk a „bűnös"-re: Nikoláj Gyementyevre, erre a magas balösszekötőre. Figyeljük meg most az ő játékát. Örökké mozog, pedig már nem fiatal játékos, húsz éve rúgja a bőrlabdát. Mindig balösszekötő volt, amióta játszik. Egyszer hátul, egyszer elől láthatjuk a pályán. Ugy adogat, mintha zsinórral húznák a labdáját, öröm mellette középcsatárt játszani. De ha gólhelyzetbe kerül, villámgyors mozdulattal lerázza magáról a védőket és hatalmas lövést ereszt kapura. Lövései is pontosak, mindig a kapu sarkát kerülgetik és szinte fű alatt repülnek. Jól ismeri már ezeket a veszélyes lövéseket Homics, Nikanorov, Akimov és a többi szovjet kapus, de megismerkedtek vele már Glasgowban, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Bratislavában és Szófiában is. Gyementyev kitűnően tudja felépíteni a támadásokat Érdekes megfigyelni a középhátvéd, Gyementyev és a középcsatár közötti „háromszöget". Ezen a vonalon úgy halad a labda, mintha ágyúcsőből lőtték volna. Persze előfordul olyan eset is, amikor a középcsatár rossz helyzetben van. Ilyenkor Gyementyev a szélsőket lendíti támadásba. Mert Gyementyev mindent lát, ő a csapat központja és esze. Mozgékony játékos és kitűnő testcselei vannak, de ő nem sokat pepecsel, gyorsan leadja a labdát. — Az a lényeg, hogy megszabaduljak az ellenféltől — mondja Gyementyev —, ezért nemcsak a labdát figyelem, hanem azt is, hogyan helyezkedtek el a játékosok. Igy, amikor a labda elindul felém, gyors mozdulattal igyekszem az ellenfél elé ugrani, elcsíuni előle a labdát máris továbbadni. Ehhez a mozgékonysághoz, gyorsasághoz természetesen nem jut hozzá „olcsón" egy összekötő Szívós, rendszeres edzéssel fejlődik ki benne. Ezt a szabályt Gyementyev már egész fiatal kora óta ismeri és betartja. — Tizennégyéves korom óta játszom — meséli. — Leningrádban kezdtem. Butuszov és Eliszéjev voltak a tanítóim. Az ő játékukat figyeltem állandóan, ez volt számomra a „futbáll-egyetem". Tőlük tanultam azt, hogy sohasem szabad sajnálni a fáradságot és az időt az edzéseken. Minél nehezebb az edzés, annál könnyebb és eredményesebb a játék — ez a jelszavam. Télen sem hagyom abba a munkát. Ilyenkor a teremben folytatom az edzést. Nyáron és tavasszal minden szabadidőmet a pályán töltöm. Sokat futok. Azt hiszem, ha összeszámolnám, hány kilométert futottam le összesen életemben, kiderülne, hogy ezzel I az egész világot körülszaladhattam volna. De megérte a fáradságot, mert a pályán a legnaayobb iramot is könnyen bírom kilencven percen keresztül. — Az egyéni jó játék kevés ah- j hoz, hogy sikert érjen el a csapat ; — mondja. Gyementyev ezt nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is be bizonyította Mindig arra törekszik, hogy jó labdákat osztogasson társainak is nem is kísérletezik reménytelen helyzetből gólt rúgni. Gyementyev, a többszörös válogatottat joggal nevezik a Szovjetunió legjobb balösszekötőjének. Csapata, a Szpárták az előkelő második helyet foglalja el a bajnoki táblázaton És ebben nem kis érdeme van Gyementyevnek ... Egy életen át.,, r Igy kapcsolta össze a sportot Zoja Georgijevna Romanova a szovjet ember nevelésével Egy kiváló szovjet sportnevelöt mutatunk be olvosóinknak: Zoja Georgijevna Romanovát, akit ezekben a napokban ünnepel a szovjet sporttársadalom. Romanova 25 éves sportévfordulóját üli meg most. Tizenöt éven át maga is versenyzett atlétikában, tornában, kosárlabdában, — több bajnoki címet nyert és a szovjet csúcslistán még ott van a neve. Főleg az ifjúság nevelésében működik, a Központi Testnevelési és Kutató Intézet ifjúsági osztályának a vezetője, valmint az „Ifjú Dinamósok" egyesület edzője. Több mint 6000 atléta került ki a keze alól, többek között Borodina, Geraszimova, Burij, Gyemin, Tyulenyev. Mind ismert szovjet atléta No, de kezdjük meg a bemutatást, mégpedig a Dinamo-stádionban, Romanova működési területén. Ott kérdezzük meg tőle: — Hogyan kezte el pályafutását? Véeltlenül vagy hivatásszerűen látott hozzá a sportnevelöi munkának? Romanova szerény: — Szerencsém volt ...A döntő az, hogy a Nagy Októberi Forradalom akkor következett be, amikor fiatal voltam. Megnyílt a lehetőség arra, hogy új alapokon induljon el a szovjet sport. Az iskolában i testnevelő tanárom Szávics volt, aki sokat beszélt nekünk arról, hogy a polgári forradalom idején, majd a perekopi ostromban és a lengyelországi hadjáratban, amelyben ő, mint Budjonnij hadseregének lovasa vett részt, milyen hasznát vette a sportban szerzett edzettségének. Láttam, hogy milyen szerepe lehet a sportnak az új szovjet ember kialakításában. En is azt a célt tűztem magam elé, hogy sportnevelő leszek! Beiratkoztam a testnevelési főiskolára ... 1925-ben történt, hogy Moszkva Komszomol-bizottsága egy oktatót kért a főiskolától a fiú javítóintézetbe. Romanovát küldték oda Akkor 18 éves volt, jeles tanuló. A fiúnevelőintézet vezetője csalódással nézte Zoja Romanovát. Hogyne, hiszen a vásott fiúk mellé erős. keményakaratú férfit várt s helyette jött egy törékeny, fiatal lány. — Vállalni tudja? — kérdezte Zoját. — Persze! — Hát jó ... — mindenesetre a fiókba nyúlt és elővette a sípot Átnyújtotta a lánynak. — Ha veszélyes helyzetbe kerül jelezzen a síppal! Az intézetben 30 fiú fogadta Zoját. Sok jó nem látszott ki a vad gyerekekből. Zoja azonban kész tervvel jött. Megállt a szoba közepén és hangosan ezt mondta: I — Gyerekek, én sporttal fogok foglalkozni itt! j Nevetés, gúnyo

s megjegyzés, ká- , romkodás, csúfolódás volt a válasz. Zoja várt, amíg újra csend lett, aztán újra megismételte: „Igen, én foglalkozom veletek. Megtanítlak ben- t neteket birkózásra és ökölvívásra!" , Ugy látszik, ez jobban hangzott, mert , elcsendesedtek és vagy tíz fiú jött közelebb hozzá. Zoja kiválasztotta a legmagasabbat és legerősebbnek látszó gyereket. Néhány szót mondott neki a birkózás szabályairól. A fiú. próbált ellentállni, de mégis a padlóra került. Egyre nagyobb lett az érdeklődés. Az óra váratlanul gyorsan fejeződött be. A fiúk a fogásokat egymáson próbálták ki. Verekedés támadt. Ő próbálta csitítani őket, mire a gyerekek rátámadtak. Többen is rohantak rá és földhöz vágták Zoja felkiáltott: — Ez nem szép! Ennyien támadtok egyre! Egyenként bárkivel birkózom! A gyerekek kelletlenül felálltak. Zoja nem folyamodott a síphoz, nem hívta az igazgatót, hanem határozottan szólt: — Gyerünk birkózni! Kilépett az intézett egyik legerősebb, legvásottabb növendéke, Banscsik, 15 éves fiú. Fölényesen mosolygott, úgy állt szembe Zojával. Zoja egy fogással leterítette. Egyszeriben megváltozott a hangulat Az erőszakos Banscsikot senki sem szerette és a gyerekek örültek, hogy a verekedős fiú kikapott. Zoja szólt: — Most már hozzáláthatunk a nyugodt tanuláshoz! Valamelyik gyerek közbekiáltott: — Mi lesz a labdarúgással?! — Játszunk azt is. — Süket beszéd! — zúgtak egy páran. — Az intézetben nem lehet futballozni! Ki meg nem engednek minket a javítóból!? — Ha jól fogtok viselkedni, kiviszlek titeket a város szélére futballozni! Ez. is nagyon tetszett... Amikor Zoja kimnt az óra után. a tanártársai megijedtek. A fiatal lány ruhája tépett \volt, a keze és az arca csupa karcolás, a szeme alatt pedig egy kék folt. — Miért nem sípolt? — csodálkoztak. — Minek? Azzal csak elrontottam volna mindent. Romanova betartotta a szavát Három hónap múlva a gyerekeket kivitték a szabadba néhány hétre. Szemmel 1 á th a tóan javultak a gyerekek. Hi+tek a tanítójuknak, fegyelmezettebbek lettek, igyekeztek tanúin' és megjavulni. Ez csak a kezdet volt. Romanova távolabbi célt tűzött maga elé. A sporton keresztül akarta megnevelni, visszavezetni az életbe ezeket a kis csavargókat, hogy a szocialista haza hasznos polgáraivá váljanak. A város Komszomol-bizottsága helyeselte a tervet és segítséget helyezett kilátásba. Zoja egyszerű eszközökkel megindult. A gyerekeknek mindent saját maguknak kellett megcsinálniok. Futballozni akartak? Rendben van, de „előbb tisztítsuk meg a pályát, egyenesítsük ki, állítsuk fel a kapukat, kössünk hálót . Nincs labda és nincs cipő? Meg kell varrni ..." Tornászni akartak? Meg kell csinálni a lovat, a nyújtót, a korlátot... — Amikor sportoltunk — emlékezik vissza Zoja —, sohasem feledkeztem meg arról, hogy beszéljek nekik egészségügyről, az emberi szervezetről, a fizika és mechanika törvényeiről. mert mindez szükséges ahhoz. hogy a jobb sportteljesítményt elérhessük. A gyerekekben felébredt a tanulási kedv. Zoja alkalmazta a sport eszközeit, egybehangolva a szovjet nevelési módszerekkel és hamarosan sikerült lenyesegetni a gyermekek rossz tulajdonságait. Nőtt a munkafegyelem, a tanu^asi vágy... Uj utak nyíltak meg előttük s a jó felé haladtak akkor is, amikor kikerültek az intézetből. — Sokkal később, azt hiszem, 1937ben — folytatja Zoja Romanova — az egyik moszkvai színházban hozzámjött egy magas, jólöltözött férfi. Nem ismertem meg benne a vásott fiúk régi vezérét, Banscsikot. Már ő maga is elfelejtette ezt a becenevet. Most az Uraiból jött, Ordzsokinidze megbízásából. Elmondta, hogy közben mérnök lett, ő építette Magnitogorszk első kohóit... Felmferül az a kérdés: az ilyen esetek, az eredmények ilyen kézzelfogható megnyilvánulásai okozták azt, hogy Zoja Romanova végleg az ifjúság sportnevelése mellett döntött? — Szóval mi hozta az ifjúság sportnevelöi közé önt, miért nem versenyzett inkább, hiszen a harmincas években már kiváló versenyző volt? — A harc! Abban az időben még igen komoly harcot kellett vívnunk a régi, elmaradt burzsoá világ maradványaival a sport területén is. Ezek gátolták a szovjet testnevelés elméleti és gyakorlati fejlődését. Ilyen volt többek között az a felfogás, hogy a sporttal való foglalkozás káros az ifjúságra. Láttam, hogy új alapokra kell helyeznünk a szovjet sportot. Bjelorussziai működésem után a moszkvai Testnevelési Főiskola tanára lettem s itt három éven át dolgoztam a tervezetenaz ifjúság nevelésének előmozdításán a sporton keresztül. Jó előképzésnek számított a javítóintézetben eltöltött idő ... A harc nehéz volt. Moszkva krasznopreszenszki kerületében, a külvárosban 1934-ben gyakran feltűnt az általános iskolában egy középtermetű, kisportolt alakú nő, Zoja Romanova, aki az igazgatótól mindig engedélyt kért. hogy beszélgethessen a fiúgyerekekkel. — Szerettek röplabdázni? Futni f Sietni

7 Hát a labdarúgás ? ... Ő beszélt nekik a szovjet sportról. Ismerkedni akart velük. A célja az volt, hogy tapasztalatokat szerezzen, mit lehetne várni az „Uttörő-stádionban" megindítandó sportiskolától. Meg kell hagyni, hogy az iskolai igazgatók nem nézték jó szemmel Romanova kisérleteit. „Nem tesz jót a fegyelemnek, gátolja majd a tanulmányi előmenetelt..." De Zoja másképpen gondolta és 1934 decemberében megnyílt a gyermek-sportiskola Moszkvában. Ebben az iskolában a közösségi szellemre és a sokoldalúságra oktatták a fiatalokat s már az első napokban megmutatkoztak a jó eredmények. A sporttal való foglalkozás nem volt kénvszer az iskolában. A fiúk és lányok 12 éves korig először csak játékokkal foglalkoztak, télen síeltek, korcsolváztak, nyáron kirándulásokat tettek, úsztak. Csak hosszabb megfigyelés után állapította meg Zoja Romanova, hogy melyik gyereknek mihez van hajlama. Megbeszélték a gyerekekkel, mit akarnak sportolni. Állandó orvosi felügyelet is volt ebben az iskolában, nehogy a gyerekek szervezetét túlságosan megerőltessék. — Igy akartam fejleszteni a jó tulajdonságaikat — mondja Romanova. — öntudatosságot, fegyelmet, erős akaratot, kitartást és egészséges kedvességet ... Felesleges volt az aggodalmaskodás is: minden egyes kis sportolóm jól tanult, udvariasan viselkedett, segített szüleinek a munkában ... A Romanova-iskola tapasztalatai voltak a Szovjetunió gyermek-sportiskoláinak alapjai. Zoja 1937-ben átvette az „Ifjú Dinamósok"-egyesület sportvezetését; itt még tágabb tere nyílt, hogy folytassa munkáját, mert így most már idősebb fiúkat és lányokat tudott felügyelet mellett sportoltatni, megfigyelni, róluk tapasztalatokat gyűjteni és egyben meggyőződni saját módszerének helyességéről. Tíz évig működött a Dinamóban. Ezalatt 26 növendéke nverl

e el a sportmester címet és közel 400-an elsőosztályú versenyzőkké váltak. 1941 .,. Sötétség fekszik rá Moszkvára. Kihalt a város éjszaka .. Közel az ellenség ... Zoja nem alszik. Késő este jött haza az újoncok iskolájából. Utána még éjfélig varrta a melegítőket a katonáknak, aztán az íróasztal mellé ült. Előtte levélhalmaz. Azok írták, akiket gyerekkorukban nevelt, gondozott. Egymásután veszi elő a leveleket, amelyek mindenfelől érkeztek. Frontlevelek fiatal tanítványoktól, akik ilyen nehéz megpróbáltatás közben sem feledkeztek meg tanárnőjükről. — Semmivel sem volt összehasonlítható ez a boldogság. A volt tanítványok nem ijedtek meg a nehézségektől, tele voltak lángoló, hazafias érzéssel, tele győzelmi hittel. Büszke voltam rájuk. A stádion, ahol beszélgetünk Zojával, lassan megelevenedik. Jönnek a szurkolók, egy óra múlva kezdődik a labdarúgómérkőzés. A MOSZKVAI DINAMÓ-STADION ,v moszkvai Dinamó stádion 21 évvel ezelőtt épiilt. Ha valamennyi ülőhely egyvonalban egymás mellett lenne, akkor 30 kilométer hosszú vonalat kapnánk. Valamennyi ülőhely kényelmes. Alléhely a stádionban nincs. A stádionban egyidőben körülbelül 2000 sportoló tud sportolni — 17 féle sportágban. 900 jegyszedő és 729 más munkás dolgozik mérkőzésnapokon a stádionban. A stádion mellett 2000 gépkocsi befogadására alkalmas hely van. A nagy mérkőzések alatt nemcsak a stádion telik meg, hanem a gépkocsi-park Is A nagy mérkőzések előtt a leningrádi országút túlzsúfolt. Ilyenkor az emberek és a gépkocsik áradata. halad a stádion felé, de ugyanakkor a földalatti villamosok, az autóbuszok és trolleybuszok is szállítják a nézők tízezreit a Dinamó-stádionba. A képet is látható sok kijárat lehetővé teszi a nagy tömeg percek alatt való eltávozását. OJ SZO a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava Jesenského 8.. II em Telefon 262-77 Fö- és felelősszerkesztő- Lőrtncz Gyula Feladó és íxanyitó postahivatal: Bratislava IL Nyomja és kiadja a Pravda grafikai és kiadó vállalatok Kéziratokat nem adunk visaza. Előfizetés 1 évre 540-—, % évre 270—& évr

e 135.— 1 hónapra 45.— Kčs.