Uj Szó, 1949. november (2. évfolyam, 172-196.szám)
1949-11-15 / 183. szám, kedd
1949 november 15 UJSZ0 0mu J.ó ~jáiw J éliii kjtziL Véletlenül találkoztam vele és nehézkesen jött belőle a szó. — Apám kőműves volt Rozsnyón. Az első köztársaság ideje alatt s hol dolgozott, hol nem. Hárman voltunk testvérek. Gondolhatod, iskolára nem tellett. Jött a háború, 1944-ben csatlakoztam a felkelőkhöz. Először Nuszstány, majd Jegorov osztagánál teljesítettem szolgálatot. / — Miért mentél a felkelőkhöz? — Gyűlöltem a németeket és vágytam a szabad élet. után. Tudtam, hogy nem tarthat már sokáig. Tudtam, hogy annyi lesz a szabadsáSS^^SBHHj fPM •ft ^ 'MmW', Žpjľ '•'-' 'MR ^•PIlF ii gunk, amennyit kiharcolunk magunknak. Mi, a dolgozók, mi, a munkások. — Äorytnlcánál estem fogságba. A németek gyűjtőtáborba vittek. Először Hamburg, majd Bréma mellett voltam. Azt hiszem, nem kell nektek elmesélnem. Szörnyű volt. Április 20-án szabadultam fel. — Mit csináltál, mikor hazajöttél? — Az asztalosságot tanultam ki Rimaszombatban. Ebben a szakmában dolgoztam 1948 decemberéig. Tudod, ekkor jelentette be Slánský elvtárs a főiskolai munkás előkészítő tanfolyamokat. A Párt ajánlott engem és a következő évet Kassán töltöttem az előkészítő tanfolyamon. Szeptember végén kitüntetéssel végeztem. Most itt vagyok az egyetemen és kémiát tanulok. — Miből élsz? Hiszen elég sokba kerül az itttartózkodás. — A népjóléti megbízotti hivataltól a legmagasabb havi ösztöndíjat kapom. Ez 2000 Kés-t tesz ki havonta. Felmentésem van az összes beiratási és más díjak alól. — Meg tudsz élni 2000 Kís-ból? — Igen, mert ruhára nincs gondom. Bőséges ruházati akciók vannak nádunk és én is, amint látod, el vagyok látva. Végignéz magán. Én i s végignézem. Jólöltözött, magas, csillogószemü fiú. — Ha jól emlékszem, édesanyád özvegyasszony. Kaptok nyugdíjat? — Igen, anyám 2500 Kčs-t kap havonta és így teljesen gondtalanul él. Nagy könnyebbség ez nekem is. Elgondolkodom egy kicsit. Hát így fejlődnek az új munkáskáderek. így válik valóvá Kopeckv elvtárs szava, amelyet a IX. Pártkongresszuson mondott az új munkásértelmiségi káderek kiépítéséről. — Hogyan megy a tanulás? — Azt hiszem, a legfontosabb a tanuláshoz a megfelelő környezet és az, hogy az ember tudja, miért tanul. — Mit értesz környezet alatt? — A legfontosabb az egészséges lakás, jó koszt, kollektív szellemű barát; társaság, ami itt minden megvan. A H'gyi parkban lakom a gyönyörű, új főiskolai internátusban. Egv szobában ketten vagyunk. Ak: tanulni akar. az itt tud is tanulni. — Es tanulás után mit csináltok? — Marxista-leninista köröket alakítottunk és itt 8—10-en együtt megtárgyaljuk a napi eseményeket, beszámolót kapunk a nap; sajtóról és igen egészséges viták ft'akulnak ki, amelyek előbbre viszik az ügyet. Sajnos, nem minden diáktársunk eléggé érett. A mi útunk is sok harcon keresztül vezet. De ez nem újság Ez mindennapi tünet a szocializmus felé haladó úton. — Igen, Igazad van. A régi világ maradványa; mindent megtesznek, hogy utunkat késleltessék. Malenkov elvtárs ezt nagyon szépen fejezti ki. — Igen, olvastam. Aki nyitott szemmel jár a világban, az tudja, hogy a Szovjetúnió a békéért harcol és a szocializmus győz és ma a Szovjetúnió és a világ dolgozo népe olyan erós, amelyet nem dönthet meg semmi sem. — Tudod-e, hogy milyen nagy reményekkel vagyunk irántatok, az új munkásértelmiség iránt? — Igen, tudatában vagyunk ennek és nem is fogtok csalódni bennünk. Ha az új munkásértelmiség el is végzi a főiskolát, hü marad osztályához és nem árulja el osztályérdekeit. Én soha senki mástól nem kaptam semmit az életben. Ez az osztály adott nekem életet, ez az osztály fejlesztett azzá, ami vagyok és ha tanulok, ezt az osztályt akarom gazdagítani A Nagy Októberi Forradalom és az utána meginduló fejlődés tapasztalatait tesszük magunkává, és tanulmányozzuk munkásosztályunk nagyjainak életét. — Olvastad Sztálin elvtárs életét, tudod, hogy mennyit kellett küzdenie ... — Oh, igen és neki sokkal nehezebb volt, mint nekünk, mert ott, ahol ó élt, két világ ütközött össze. De meg nem is álltak rendelkezésére olyan tanulságok, mint ami nekünk már rendelkezésünkre áll. Bátor, határozott mondatokban beszél; kerek és világos mondatokban. — Hogyan képzeled el az egész magyar fiatalság bekapcsolódását köztársaságunkban a szocialista munkába? — Sokat kell tanulni. A magvar fiatalságban van elég készség, hogy bekapcsolódjék és elég értelem is, hogy elsajátítsa a marxi-lenini tanokat. így a ztán rövidesen meg lesz a lehetősége a hiányzó • magyar értelmiségi káderek pótlásának —• A magyar fiatalok soha se felejtsék el 1919-et és soha se feledjék el azt a sokszázczer orosz katonát, akik vérükkel pecsételték meg népeink felszabadítását és megnyitották a kaput a szabad élet felé. — Nézd elvtársam, mi tulajdonképpen most kezdünk élni. Most kezd kinyílni a szemünk, mi, munkásfiatalok csak most kezdjük látni, hogv tulajdonképpen mi is az az igazi élet amitől eddig el voltunk zárva. — Élni kezdünk és ezt a szabad életet nem engedjük át többé senkinek! Horváth László. A francia főváros hetente egyszer villanyáram nélkül marad A francia kormány bejelentése szerint Párizsban ezentúl minden héten bevezetik a villanyáramnak egy napra való beszüntetését. André Marty, a L'Human :té' ben megállapítja, e kormányrendelkezés fő oka abban keresendő, hogy a francia kormány az elmúlt esztendő folyamán a sztrájkoló bányászokkal nem volt hajlandó felvenni a tárgyalásokat, sőt a sztrájk ideje során a vízmüerő tartályokból a vizet is elhagyta folyni. Az erőművek kiüresedett tartályai most az idei nagy szárazság folyamán nem I teltek meg. André Marty cikke végén megállapítja, hogy a villanyerőhiány fő oka a francia kereskedelmi és iparügyi miniszter, valamint annak kollegája Moch miniszter munkásellenes politikájában is keresendő. A brit szakszervezetek reakciós politikája ellen állandóan növekszik a munkások állásfoglalása Nagy-Britanniában mindjobban érezhető, hogy a dolgozók elhatározták, hogy egységesen fognak harcolni a TUC, illetőleg a központi szakszervezet reakciós politikája ellen, amely jóváhagyta az angol kormány bérpolitikáját. Két szakszervezeti szövetség, amelynek egyenként 3—3 millió tagja van, elhatározta, hogy a TUC tilalma ellenére harcolni fog a bérek felemeléséért. A hajó- és gépipari szövetség követeli, hogy valamennyi tagjának heti fizetését egy angol fonttal emeljék. A' munkásak megállapították, hogy ez az emelés a munkaadóknak évente 100 millió fontsterling többletkiadást jelentette, amivel szemben a nyereségük az elmúlt év folyamán 680 fontsterlinget tett ki, míg idén már most túlhaladta a 900 millió fontsterlinget. Hasonló követelésekkel lépett fel a bútorasztalos szakszervezeti szövetség, melynek hozzávetőlegesen 100 ezer tagja van. Mindjobban erősödik a tagság befolyása, amely kényszeríti az egyes szakszervezetek vezetőit, hogy helyezkedjenek szembe a TUC-központban elfogadott politikával, amely a dolgozók politikájával és érdekeivel teljes ellentétben áll. Leningrád a Szovjetunió egyik büszkesege, egyik .egszebb vároaa és a Nagy Honvédő Háború alatt a legtöbbet szenvedett erődje volt. Leningrád szépségét elsősorban természeti fekvése adja és mint a cári Oroszország fővárosa, építészeti műemlékekben gazdag volt mindig. A szovjet állam pedig tovább fejlesztette a meglévő értékeket és egyik kultúrés ipari központja a szocialista Szovjetuniónak. A Honvédelmi háborúban azonban hős Leningrád lett belőle, amely jelzőt a történelemben példátlan hősies magatartásáért kapta. A szovjet haza több hősi várost számol. Elsősorban Sztálingrádot, Szevasztopolt és Odesszát, stb. Mindezek között, amelyek ezt a kitüntetést kapták. Leningrád sorsa egészen egyedülálló. Leningrád hős lakossága a háború első napjaiban már az ellenség kíméletlen és állandó légitámadásának volt kitéve és földrajzi fekvésénél fogva, a háború első fázisában körül volt zárva az ellenségtől, melynek következtében kilenc hónapos éhségblokádot szenvedett. És Leningrád lakói, akiket éppen olyan váratlanul ért az ellenség orvtámadása, mint az egész szovjet népet, összeszorított fogakkal és ököllel kijelentette, mint egy ember: Leningrádot nem adjuk! És Leningrád nem is volt ehenséges kézen egy percig sem! Leningrád kilenc hónapig nem kapott élelmet csak repülőgépről es elképzelhető, hogy az élelmet hozó repülőgépeket állandóan ellenséges gépek követték és akadályozták küldetésük teljesítésében. Sőt. az elleniégnek sikerült a meglévő élelmiszerraktárakat is felgyújtani. Evakuálásról szó sem lehetett. A lövészárkok az elővárosban voltak. Minden férfi a lövészárokban, minden nő és dolgozni tudó ember a leningrádi municiógyárakban harcolt és így védte a várost. Ami élelem eljutott a városba, a municiógyárak dolgozóinak kellett elsősorban. A napi adagjuk a legszerencsésebb helyzetben 150— Leningrád a Honvédalmi Háborúban 200 gramm kenyér volt, víz, világítás, tüzelő nem létezett. A lakosság a Néva folyó jegén vágott léket es onnan merített vizet. De honnan vegyék hozzá a iizikai erőt, kihúzni a vödröt és ezt az otthonba eljuUatm. Ha elcsúszott vagy e.eselt v<i l dKi a jégen a gyengesegtöl, többé íeiálin; nem tudott. Ezek voltak a legtragikusabb jelenetei a háború -zen szomorú korszakának. Segítőkezet nyújtani egy ilyen szerencsétlennek nagyon kockázatos volt, mert ha az is mellé esik, aki segítségere siet, az sem tud többé felkelni. Ezekben a válságos és drámai időkben a leningrádi Bolsevik Párt szervezetének első titkára Zsdanov volt. Aki ismeri ennek a szovjet vezetőnek az életét, egyéniségét és munkásságát, már meg fogja erteni. hogy az ő vezetése, tudása, '.örhctatlen kommunista hite, nem kis mértékben járult hozzá, hogy Leningrád nem került az ellenség kezébe. A gyermekek csodálatos módon jobban bírták az éhséget elviselni, mint a felnőttek. Édesanyjuk, vagy legtöbb esetben nagyanyjuk már halott volt és a gyermekek még ott lézengtek elhagyottan a hideg és kietlen lakásban. A leningrádi komszomolok végeztek felbecsülhetetlen munkát ekkor is. Brigádokat s/erzevtek és ezeket az elhagvott, szerencsétlen gyermekeket házról házra járva összeszedték és gyermekotthonokban helyezték el. Többek között alkalmam volt megismerkedni a dicsS Leningrád felszabadulása után Natália Nikolajevna 71 éves asszonnyal, akinek megadatott átélni ezeket a borzalrpas időket és megélni a győzelmet. Özvegyasszony. Őt felnőtt gyermek boldog anyja. Három fia és két leánya vett részt Leningrád védelmében, fegyverrel a kezükben, az előváros lövészárkaiban. Gyermekei napi élelmiszeradagjukból — természetesen a katonaság volt az első, akiknek élelmiszert juttattak, ha a szükségesnél kisebb mennyiségben is — küldtek édesanyjuknak és gyermekeiknek. Ez a bá.or, erős öregasszony a győzelembe vetett hitével beosztotta kisdari.b kenyérkéjüket, volt ereje gondoskodni vízről, felvágni a bútorokat tüzelőnek és szívszorongva ügye.ni arra, hogy mindennap egy kis parázs vagy lángocska maradjon másnapra, amivel újra tüzet gyújthat és felforralhatja a vizet. A felgyújtott cukorraktár hamuját, szurkát gyűjtögette össze és azzal édesítette unokáinak a vizet, hogy a tea illúzióját kapják és mesélt nekik a legnehezebb percekben a győzelemről, ..melynek okvetlenül el kell jönnie. Amikor a Szovjet Hadseregnek sikerült a Ladoga tó oldaláról a blokádot megtörnie, rhegindult a gyermekek és öregek evakuálása. Natalia Nikolajevna ekkor sem hagyta el a várost. Most már meg volt a rendszeres tápláléka, erőre kapott és dolgozott, segített rendet csinálni, ápolni, temetni, fertőtleníteni. A Honvédelmi Háború győzelmes befejezése után hős gyermekei között él ez a szovjet asszony. Gyermekei ma magas szovjetfunkcionáriusok és ő maga a blokád alatti magatartásáért büszkén viseli a Lenin-kitüntetést, amellyel a szovjet haza jutalmazta meg. Ha Leningrád lakóinak szenvedéseiről emlékezem, okvetlenül beszélnem kell a leningrádi árvák sorsáról. Mint már mondottam, amint a Ladago tó jegén keresztül már út nyílott az evakuálásra, természetesen legelsősorban a magára maradt elárvult gyermekeket vitték ki a városból. Részben, hogy biztonságban legyenek, részben, hogy megadják nekik a feltételeket a gyógyuláshoz. Végig a vasút mentén, ahová a vonatok elérkeztek, a városok lakói ajándékokkal és a legfinomabb élelmiszerekkel látták el a gyermekeket. A vonatokat képzett egészségügyi személyzet, szakorvosok kísérték, mert hisz a legyengült gyermekek most kerültek igazán életveszélybe, ahogy megfelelő táplálékhoz jutottak. A vonatok egyrészét a Kaukázusba irányították, ahol Sztálin elvtárs utasítására a közigazgatási hatósagok az egészségügyi közegekkel karöltve minden igénynek megfelelő napsugaras otthont rendeztek be a gyermekeknek. Itt a csokoládétól a csirkehúsig a legjobb falatok és szerető környezet várta őket. Amikor a vonatok megérkeztek rendeltetési helyükre, senki nem maradt odahaza, mindenki a vasútnál volt és a karjukon vitték be a gyermekeket az otthonba, hogy még a kocsi rázásától is megkíméljék őket. Visszaemlékezem. hogy fehér kendőcskékkel kötöttük be a fejecskéjüket, nehogv sz erős kaukázusi nap ártalmukra legyen. Az otthonban önkéntes női brigádok segédkeztek az ápoló személyzetnek és az orvosoknak, mert hiszen még a 8—10 éves gyermekeket is állandóan karon kellett hordozni, olyan gyengék voltak- Sztálin elvtárs parancsára a körzet orvosainak hetekig nem volt szabad elmozdulmok a gyermekotthonból, nehogy még a legvidebb ideig is orvosj felügyelet nélkül legyenek a gyermekek. A kolhoz elnökének kezdeménvezésére szoc :a'ista verseny folyt a szovjet polgárok között az elárvult gyermekek örökbefogadására, ô maga járt elöl jó példával. Egy feketehajú, gyönyörű kisfiút, a négyéves Szirózsát fogadta fiául, — az ő felnőtt fia valahol az ukrajnai fronton harcolt. Ennek az akciónak az lett az eredménye, hogy pár héten belül alig maradt árva gyermek a délkaukázusi gyermekotthonban. A kis leningrádi árvák vígan futkostak az udvarokon és boldogan kiáltozták: „Mamacska" Turi Mária. A szovjet építészet kiállításán (p-i) A Csehszlovák-Szovjet Barátsági Napok keretében rendezték meg a bratislavai egyetem nagy csarnokában a szovjet népek építészetének kiállítását. 137 nagyméretű fénykép mutatja be a mult és a jelen szovjet építészet remekeit. Nem túlzunk, ha azt írjuk, hogy ezek a képek csodálattal töltenek el bennünket. A szovjet népek nagysága mutatkozik meg a képeken látható klasszikus építkezésekben is. Még a XI. és a későbbi századokból fennmaradt epitészett remekek is erősen magukra vonják figyelmünket. A sokkupolájű templomokra, erősségekre, palotákra, a fenséges Kremlre és a többi történelmi építkezésekre méltón lehet büszke a szovjet nép. Halhatatlan nagy művészetről tanúskodnak ezek az alkotások. Ezekből a történelmi, sajátságos emlékekból merítenek ihletet a ma építészei is s a mult gazdag és egészséges tradícióival élve, a rájuk maradt nagy örökségek tanulságait leszűrve megteremtik az új szovjet építészetet, a szocialista realizmus építészetét. „Nem vagyunk már azok az oroszok — mondotta egyszer Zsdánov elvtárs, akik voltunk 1917-ig. Oroszország is más s a jeliemiink is megváltozott, együtt nőttünk fel azokkal a hatalmas változásokkal, melyek az alapjában változtatták meg államunk arculatát." Ebben rejlik a szovjet népek nagy építő törekvéseinek nagysága. Az építészet is az összes népek belső ügyévé vált s ennek eredményeként nagyszabású fejlődésnek indulhatott az Októberi Forradalom után. Bővebben kell foglalkoznunk a szovjet építészettel, mert sokat tanulhatunk belőle. Építészeink, mint egy kimeríthetetlen kútból meríthetnek belőle, tanulmányozhatják a szovjetek építészeti technikáját és a tapasztalataikat felhasználva nálunk is a szocialista realizmus szellemében megvalósíthatják az ipar és a dolgozók számára szükséges építkezések legtökéletesebb formáját. Újságjaink hasábjain is sokszor láthatunk fényképeket, melyek a Szovjetúnió új építkezéseit mutatják be Dolgozóink körében többször hallottunk olyan kijelentéseket, hogy boldogok lehetnek a szovjet dolgozók, hogy ilyen szép környezetben élhetnek Egészséges, világos lakóházak, parkok, kultúrházak, munkásklubbok, hatalmas sporttelepek, mind-mind a szocializmus kimagasló sikerét bizonyítják. Sztálin elvtárs a következőket mondotta a Párt XVII. kongresszusán: „Megváltozott nagyvárosaink és ipari központjaink képe. A burzsoá országokban a nagyvárosok mindenkor; ismertetőjelei, a sikátorok, az úgynevezett munkásnegyedek a város szélén, sötét, nedves, nagyobbrészt pincelakásokból álló rozoga lakások halmaza, ahol rendszerint a nincstelen népség húzódik meg, a piszokban nyüzsögve és a sorsot átkozva. A Szovjetunióban a forradalom arra vezetett, hogy ezek a sikátorok nálunk eltűntek Újonnan épült szép és világos munkásnegvedek váltották fel őket, me'vek nálunk sok esetben jobban festenek, mint a város központi kerületei." Sztálin elvtárs szavai hozzánk ls szólnak, hogy a szocializmus felé vezető utunkon mi is törekedjünk megvalósítani hazánkban ugyanazt a jólétet, mint a szovjet dolgozók tették vezetőik útmutatása alapján. A szovjet népek építészetének bratislavai kiállítása nagyfontosságú a mi számunkra. Bemu'atja, hogy a mult értékes hagyományai alapján hogyan vette kezdetét a Szovjetúnióban a szocialista rea'izmus építészete. melynek segítségével, mint M. I. Rzjanin írja egyik tanulmányában: ..A szovjet építészet kötelessége, hogy arra törekedjék, hogy technikailag tökéletes, takarékos, kényelmes és szép építkezéseket alkosson, melyek a szocialista életet, az eszme nagyságát és korszakunk irányát tükrözik vissza." A kiállított képekből szinte leolvashatjuk a szovjet építészet célját, mely mindig a dolgozók érdekeit szolgálja. Ebben rejlik hatalmas ereje. ez az állandóan tökéletesedő szovjet építészet legjobb biztosítéka. Mint érdekességet még megemlítjük, hogy a második világháború utáni újjáépítés korszakában, az ötéves terv költségvetésében (1948—1950) építkezésekre 156 milliárd rubelt fordítanak. Ez a kiállítás is erős bizonvítéka, hogy csak a szocializmus, a marxlenini-sztálini tanítás alapján valósíthatjuk meg a sokoldalú élet jobbá és szebbétételét. A kiállítás november 27-ig marad nyitva.
