Uj Szó, 1949. november (2. évfolyam, 172-196.szám)

1949-11-22 / 189. szám, kedd

2 UJ SZ0 Beszélgetés a Martin-kemencéről 1949 november 18 3 U J SZO Harmadnapja esett már az eső és a víz sárral hordja síkosra a Templomtéri járdát. Kóhadtan hulldogáltak a vadgesztenyefák levelei, amikor Berkó János batyujával az ál omás felől az alvégbe igyekezett. Fényes fekete gumiköpenyén vastag erekben csorgott az esö és új sárga bakancsa egyre jobban meghazudtolta eredeti színét. . Kevesen jártak az utcában, amikor fáradtan megérkezett a kátrányozottkapujú hasas házhoz Benyitott a kapun, e£y kicsit körülnézett. Nem változott semmi. Csak mintha a kazal egy kicsit magasabb volna, mint tavaly és az udvaron friss homok nyoma látszik. Jólesően vette észre ezt és maga után cuppantva a farácsos kihajtót, bebukott a konyhába. Késő délutánra fordu t az idő, amikorra a szabadságos vítkovici munk;'.s, „tisztába jött" az egész faluval. Apja, anyja felváltva meséltek neki és Joli a huga is derekasan belekotyogott. Megtudta, hogy Kenyeresékné! megint fiú született, hogy a nagyobbik „hízó" már százon felül van és a gépállomŕs traktora két nap alatt elvégezte az egész munkát míg a két fiatal ló a répát meg a burgonyát hordta Jolinak a Dezső fiú teszi a szépet, megnyílt már az isko'a is, alacsony keszegképü fiatal emberke tanít benne és a jegyző megint sokat vágott zsebre a község kertjéből. A beborult égen hamai közeledett az este és a konyhában kigyulladt a fény. A tűzhelyen vidáman rotyogott a burgonya. Megérkezett Tóth Pisla is a szomszédbó. meg az alvégi Kujták Lali és János lassan elkezdte a szót. — Amikor tavaly estenként hazacsöndörögtem a kaszálásból, azt hittem ennél komiszabb munka nincsen. Ennél nehezebb munkát nem végez senki emberfia. Fájt a hátam, megrogytak a térdeim és átkoztam azokat, akik nem becsülik meg a mi munkánkat. No meg irigykedve néztem az aratógépet, amikor hazahajtattam a Megyercsi-rétről. Este fáradt voltam, kiszívott a nap, mintha letaglóztak volna, úgy estem az ágyba. Nem volt kedvem semmihez sem, pedig a Rózi ott lebbentette körülöttem a szoknyáját egész nyáron. Cigarettát szedett elő, tízes Bystricát, megkínálta vele a többieket is, fölfelé fújta a füstöt a huszonötös Tungsram felé, aztán újrakezdte: — Amikor először mentem a Martin-kemencéhez, fogalmam sem volt róla, mi lehet az Messziről csábított a füstje, a kémények magasan nyúltak az ég fe é, de ennél többet nem hallottam felőle. Egy Brabec nevű jó ötvenes morva kemencemester vitt először közel hozzá. A forróságban lélegzeni se tudtam A ruhámon keresztül, pörkölt, égetett a tűz. Félreugrottam, amiko

r elkezdett felém folyni a tüzes láva, a vörösesfehér vasérc. Körülöttem feketearcú, sötétokulárés melósok dolgoztak hosszú vasrudakkal, egy szo nélkül. Aztán lassan megszoktam, de annyit mondhatok nektek, hogy az aratási munka és e között nagy különbség van. Higyjétek el, hogy a kemencék mellett dolgozó füstösarcú emberek többet dolgoznak, mint mi. Nogyot fújt a cigarettából, aztán újra nekifogott: — Elkezdtem a vas útját kísérni, amikor szabad időm volt, megnéztem, hová viszik azt a sok nyersvasat. Az üzemekben sok-sok ezer hozzám hasonló munkás dolgozjtt. Nem is igen értettem a beszédjüket. De sok helyen megütötte a fülemet magyar szó is. Vannak ott olyan ménkű nagy csarnokok, hogy szinte a tetejét se látni. S a végén kifutnak a traktorok és más gépek. Mezőgazdasági gépek, szerszámgépek, kerékpárok, varrógépek, mire az embernek csak szüksége van. Dolgoztam Brnóban. ütt is láttam, hogy niegv a munka. Beszélgettem a munkásokkal. E mondtam nekik, hogy mi azt hittük eddig falun, hogy a mienk a legnagyobb munka, ök erre ezt válaszolták: nézd, elvtárs, mi nem mondjuk azt, hogy ez a legnagyobb munka, ai ;s nagy munka, ez is nagy munka. Mondjuk csak Így egyszerűen, hogy munka. Traktorokat gyártutik, mezőgazdasági gépeket, leküldjük falura, hogy könnyebb legyen a parasztság munkája és több legyen a kenyér Nekünk is küldenek a gyárakba egyre több és tökéletesebb gépet, úgy. hogy a mi munkánk is egyre könnyebb iesz. — Este, mikor végeztem a Martinkemencénél, jó forro fürdő várt, aztán hazamentem. Tizennégyen aludtunk egy szobában. Közöttük én voltam az egyedüli magyar Odajöttek hozzám, tanítottak. Azt mondták, hogy ml munkísok egyek vagyunk, egyet akarunk Mutatták a Rude Právot, olvastak belőle, magyaráztak. Vitatkoztak. Itt, meg ott a melósok ilyen, meg olyan eredményeket értek el. Próbálták megmagyarázni, hogyan volt ez lehetséges. Jó dolgom volt ott. A koszt is' jó volt, meg aztán fölmentem heti 1.500-ia is. Aztán látjátok, most megkaptam a két heti szabadságot. Kifizetve, rendesen. Hazajöttem, hogy megnézzem, mit csiniátok ti idehaza Kujták Lali az alvégi traktoros megszólalt: — Dolgozunk, Jancsi, dolgozunk, azzal a traktorral dolgozunk, amit a te elvtársaid csináltak ott fent nekünk. De szeretném egyszer megszoA Tóth Pista is bólogatott. Nehezen jött ki belőle a szó, de mégis csak megszóla.t. Jó lenne, ha megismernők egymást. Mi, a föld dolgozói, meg a Martin-kemencések, a traktort csinálok és a traktort vezetők. Másképpen is menne a munka a faluban. Sokáig beszélgette!., az éjfélt is elkondította már a toronyóra. SzedeE K 1949-BI Mieczyslav J a s t r n n verse. Üj vérontást terveznek ők naponta, hegy megbénuljon az emberiség; egy jel: s a gyáva gyilkosok dorongja társuk koponyáját úgy veri szét mint egy üres tököt.., Vérben, velőben gázolnánk vígan, tömött serokban. Arcuk sápadt, mint őszi hold, kelőben, vagy mint a láng, midőn a bomba robban. Zöld fű alatt szunnyadnak lenn a holtak, átlőtt sisakkal, vérpiros ruhában; a dombon lányc-k táncolnak, dalolnak, szirmok peregnek vattánál puhábban. Ki akarja, hogy a lányok csapat ját lezugó akna vágja szerteszét? s tánc és dal helyett ágyúk és az aknák hördüljenek: rettentő jel-beszéd! . . . Oh, béke, hol vagy? Országok remegnek, az erőszak csikorgatja fogát; szélben virágok és pillék libegnek és leng a rozs, nyílnak az almafák. De Karmel hegyéről fegyverekkel megrakva baktatnak le a tevék s Názáret szőlődombjain a reggel vas"táborokra villantja tüzét. Görögországban olaj-ligetekben tankok kúsznak mint óriási rákok . . . Ki akarja, hogy ember ember ellen törjön s a földet felfalják a lángok?! A gonoszság örvénylő tengerénél s pokolnál is hatalmasabb a nép; m'ndegy: sötét é bőre mint az éjfél, fehér, vagy sárga: mindegyik szívét elárasztja a béké

s munka vágya, de hogyhü megtámadják, mit tegyen? Csak veszteg álljon és remegve várja, hogy az ellenség eltiporja? Nem! ö almafákat ültetett a kertben, kezében kés: .metszett, ojtott vele s férget kapart le, — hogyha kertje ellen törnek: ez a kés lesz a fegyvere! És mint hideg fény villan meg a penge s a támadón már semmi sem segít... S a kert virul tovább: a béke csendje s arany nap érleli gyümölcseit. Képes Géza fordítása. t rítani annak a cseh elvtársnak a kezét, aki ezt csinálta Jó masina a miénk. Ügy elhúzza a hármas ekét mint a pinty, még csak nem is köhög bele Pedig, amikor szántottunk, ölég kemény volt a föld Eső is kevés volt az ősszel. A ti két lovatok megsínylette volna az idei mélyszántást. A Zetornak meg se kottyant. lődzkedtek. Csikorgott a kátrányozott vkapú és valahol fölvakkantott egy álmos kutya. Lassan szemerkélt az áldott, meleg eső, csendbe burkolódzott az egész falu. Az őszi éjszaka csöndes volt, mint az üzem, mikor leáll a gép, csak az állomás felől hallatszott ide a tologató mozdony fütytye. H. Ĺ ETA ILII a Volga bevehetetlen erődje, ma szebb és hatalmasabb, mint valaha Hét évvel ezelőtt dőlt el a Nagy Honvédő Háború sorsa. 194-2 november 19-én kezdődött meg a Szovjet Hadsereg támadása Sztálingrád térségében. Innen vezetett a Győzelem Üti a a német fasizmus szétzúzásáig — Berlinig! A Sztálingrád közepén emelkedő Mamaj ev-dombon még ott vannak a nagy repülőbombák és tüzérségi lövedékek ásító tölcsérei. Az épületek sokaságát állványok keretezik, mellettük betonkeverők és daruk. A utakon téglával, cementtel és más építőanyaggal megrakott teheraiutók pöfögnek. Mindent betölt a lüktető munka, az építés zaja ... Amikor az ellenség 1942-ben a városra tört, a traktorépítők elhagyták munkaipadjaikat, a kohászok otthagyták az olvasztókat, fegyvert ragadtak és a Szovjethadsereg katonáival együtt verték vissza a hitleristák elkeseredett, vad támadásait. A város életre-halálra küzdött és dicsőségesen győzött. S most épül, új élet fakad a romokon. Hat évvel ezelőtt néhány küföldi azt mondta, hogy egy enynyire elpusztított város helyreállítása kivihetetlen feladat. Azt is mondták, hogy Sztálingrádot könnyebb lenne más helyen felépíteni. Ezek a külföldiek a sztálingrádi csata után sem értették meg, mire képes a szovjetember. A csata befejezése óta eltelt több mint hat esztendő a megfeszített, örömteli munka időszaka volt. Sztálingrád ma a Szovjetúnió hatalmas ipari és kulturális központja. A hamvaikból újjászületett gyárak új virágzásukat élik. A műhelyek tágasabbak és világosabbak lettek, a gépek pedig korszerűbbek. A traktorgyár futószalagjáról megállás nélkül gördülnek le a traktorok és a gyár úgy tér át a tökéletesített Diesel-traktorok készítésére, hogy a műhelyben egy napig sem szünetel a munka. Az Októberi Forradalom évfordulójára a sztálingrádiak teljesítették ezévi tervüket, az év végére pedig befejezik az ötéves tervet. A szocialista verseny szinte naponta szüli az új munkahősöket. Munkahősök ezreinek részvételével épültek fel hat év alatt az új házak, iskolák és színházak. Az emeletes lakóházak gomba módjára nőnek ki a város minden kerületében. Minden ház 2— 4 szobás, központi fűtéssel, fürdőszobával ellátott lakásokból áll. Állandóan füstölgő kéményekkel dolgoznak a tégla", mészés cserópgyárak s a Volgán hatalmas mennyiségű épületfa úszik Sztálingrád felé. A helyreállított kikötő óriási forgalmat bonyolít le. Az újonnan épült város architektúrájának alapját a monumentális középületek adják meg. A technika legmodernebb vívmányaival felszerelt lakásoknak hűs árnyékot nyújtanak erkélyeik és terraszaik. Sztálingrád tavasztól őszig, zöld lombruhába öltözik. Ötszörannyi fát, bokrot, virágot telepítettek, mint ameny" nyi a háború előtt volt. Óriási parkok keletkeztek és a széles utcák, rakpartok zöldelő sétányokká váltak. A gyönyörű Volga partján, a hajóállomás mellett vitorlások és motorosok számára is kikötő épült. A várost négy főút szeli át s ezek a sugárutak, a park és az összekötőutak harmonikus építészeti egységgé teszik Sztálingrádot. A város központja fasorokkal összekötött terek szép rendszere lesz. Az Elesett Hősök Terét hatalmas középületek keretezik s a Dicsőség Terével a Hősök Fasora köti össze. Az Elesett Hősök Terén a lüktető élet jelképeként emelkedik a Központi Áruház helyreállított épülete. A bejárat felett emléktábla: „1943 februárjában a szovjet harcosok ennek az épületnek a pincéjében eltették foglyul a német hadseregcsoport vezérkarát Paulus tábornaggyal együtt." Berendezik a Sztálingrád Védelme Múzeumot és a város felett emelkedik majd a Sztálingrádi Csata Hőseinek hatalmas emlékműve. A védelmi Múzeum kapujától széles gránitlépcső vezet a Volgához, ahhoz a folyóhoz, amellyel Sztálingrád élete, története, hősi éposza oly szorosan összefügg. A város közepén a Mam aj ev"dombon magasan épül a Sztálingrádi Védelem panorámájának épülete, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Volgára és a város környékére. Este ezer és ezer villanylámpa tükröződik a nagy folyó vizében. Pihenő sztálingrádiakkal telnek meg a klubok és par Sok, muzsikálnak a zenekarok és felzendül a dal... Sztálingrád, a dicsőséges város, a Volga bevehetetlen erődje ma szebb és hatalmasabb, mint valaha. A moszkvai szovjet főhadiszállásra szürkeszemű, kendős lány állított be. Az októberi ég baljós volt és hideg, a nedves tetőkön, a kémények között junkerek mászkáltak, géppuskáikkal leszedték a Szovjettéren járkáló óvatlanokat. — Semmivel sem tudok használni a forradalomnak — mondotta a leány. — Szeretnék híreket hozni a főhadiszállásnak a junkerekről. Hiszen harcolhatnék, de sohasem volt még puska a kezemben. Ha adnak papirokat, értesüléseket szerzek. Az elvtárs, zsírozott, kurta bőrkabátjában pisztollyal a derékszíján, álmatlan éjszakáktól meggyötört arccal, merőn megnézte és így szólt: — Ha megcsal bennünket, agyonlőjük. Érti? Ha felfedezik, agyonlövik. — Tudom. — Mindent megfontolt? A lány megigazította a kendőt a fején. — Adjanak Igazolványt, amivel minden őrjáraton keresztülmehetek és papírokat, hogy katonatiszt leány vagyok. Ellátták kellő igazolványokkal és elment az Arbaton az Alekszandrovszkij-intézetbe. Minden sarkon megmutatta a vöröskatonáknak az igazolványát. A Známenkánál eldugta a vörös papirokat. A junkerek köKET SIA1.AI Irta: SZERAFIMOVICS. rülfogták és bevitték az intézetbe, az őrségre. — Ápolónő akarok lenni — mondotta. — Apám elesett a háborúban, két fivérem a Donnál harcol a kozák egységekben. A kishugommal vagyok. — Helyes, helyes. Szent Oroszországért folytatott harcunkban örülünk minden jóravaló honleány őszinte segítségének. Maga pedig katonatiszt lánya. Bevezették az ebédlőbe. Teát hoztak. Az ügyeletes tiszt ezalatt így szólt az előtte álló junkerhez: — Sztyepánov, öltözz fel munkásnak. Evickélj át a Pokrovkába, itt a cím. Tudjál meg részleteket erről a lányról. A megadott címen csapzotthajú polgár fogadta és míg megadta a felvilágosítást, különösen ugrált a szeme: — Igen, lakik itt ettél*. A klshugával. Burzsuj, hogy az ördög vinné eL —• És most hol a lány? — Reggel óta nem látták. Biztosan letartóztatták. Valami vezérkari kapitány lánya a nyomorult... Éjszaka a junkerek már bizalmaskodva, élénk kíváncsisággal vették körül a szürkeszemű lányt. Süteményt hoztak, cukorkákat. Az egyik vidáman kalimpálni kezdett a zongorám, a másik kissé térdethajtva, mókás mosollyal csokrot nyújtott át. Reggel átküldték a kórházba, sebesülteket kötözni. Egész nap ott dolgozott a leány a kötözőben, ügyesen, szelíden és a sebesültek hálásan pillantottak sötétszürke szemébe: — Köszönöm, nővérke. A második éjjelen hazakéredzkedett. Azt mondotta, a kishúgát, aki „odaát" van, feltétlenül látnia kell, nem tudja, mi van vele. Két junkert akartak melléje adni kísérőnek. Elhárította. — Nos, ahogy gondolja. Mehet A leány nyugodtan lép, egyik kezében a fehérek igazolványát szorongatja, a másikban a vörösökét. Amilyen őr megállítja, olyan igazolványt nyújt át. A főhadiszálláson figyelmesen hallgatták: nagyon értékes híreket hozott. Valamennyien nyájasan elbeszélgettek vele és kikérdezték. A meggyötört arcú, kurta bőrkabátos elvtárs kedvesen rámosolygott: — Derék leány vagy. Csak aztán vigyázz, semmit se sejtsenek! A hajnali szürkületben, amikor a lövöldözés csendesedni kezdett, újra visszament az Arbatra. A kórházba szakadatlanul hordták a sebesülteket. A szmolenszki piac felől támadó junkereket visszaverték: sok embert vesztettek. A leány kialvatlan, elcsigázott arccal, egész nap és éjjel is kötözött, igazgatta a pólyákat, vizet adott. A sebesültek hálás pillantásokkal kísérték. • Hajnalban sapka nélkül, munkásruhában berontott a kórházba egy junker. Bőszült arccal ugrott a leány elé. — Ez volt az... a besúgó! Ez árult ell A leány falfehéren hátrált, majd arcába szökött a vér és felkiáltott: — Ti megölitek a munkásokat, akik... akik a jobb sorsunkért har* colnak. Nekem ... nekem nincs fegyverem ... hát Így öllek meg benneteket! Kivitték a fehér fal elé és két golyóval a szívében, engedelmesen vágódott le a földre, ott, ahol minap még a kartoninges munkás hevert. Amíg el nem vitték, kimeredt, szürke szemével szakadatlanul bámulta a szigorú, októberi eget. 4 i