Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-29 / 170. szám, szombat

1949 október 29 U J SZO TfÍJeti UrvniUa q)ô ó*- Ojttialcui a Loixíim tő kAcui {aítzL (A Glagij-GjaLôgh Qcutôsí A ,,Magyar realizmus" bratislavai kiállításán megálltunk Nagy-Balogh János képei előtt s magunkban felidéztük a nagy művész alakját, aki elsőnek mutatta be müveiben a magyar művészetek történetében a városi proletariátust. Éppen az 1918— 1919-es forradalom előestéjén mutatkozott be Nagy-Balogh János alkotásaival, melyekben ott forronganak a kitörni készülő népi erők, az einyomottság, szegénység, az egész munkásosztály keserves létküzdelme. Ahogy elnézzük az itt kiállított képeit, „A szegény lakása", „Kubikosok", „A város perifériáján", „Édesanyám", „Földmunkások" című müveit, szinte hallhatóvá válik a munkásosztály vádoló és számonkérö tiltakozása: elég már ebből a nyomorúságból ! A kapitalista társadalom rétegeződése, a javak igazságtalan elosztása volt az a döntő tényező, mely arra késztette Nagy-Balogh Jánost, hogy hangot adjon a sokmilliós munkástömegnek, mely magában rejti a legnagyobb építőeröket s melyet a legjobban nyomott el a kapitalisták osztálya. Müveinek mély tartalmi fontossága mellett a képek egyszerű ábrázolása s a színek mesteri módon való kezelése, amiben vetekszik a középkori nagy festők alkotásaival, vonják magukra figyelmüket. — Büszke vagyok arra, hogy én fedeztem fel Nagy-Balogh Jánost — mondja Poór Bertalan festőművész, a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára. Mindnyájan felfigyeltünk erre a mondatra. A már hatvankilencéves Poór Bertalanra tekintünk s érdeklődve várjuk további nyilatkozatát. — Ezerkilencszáztizenhatot írtunk. Már javában dúlt az első világháború, amikor meglátogattam a 38-as honvéd gyalogezredet, — kezdi el visszaemlékezéseit Poór Bertalan —, épp nagy offenzívára készülődtek. A parancsnokságon az ezredes fogadott és elmesélte, hogy van náluk egy ember, aki állandóan rajzol és fest. Az eset kezdett érdekelni s elhatároztam, hogy találkozom vele. Nagy-Balogh Jánosnak hívták. Utána mentem. A lövészárokban ismerkedtünk meg és azonnal meg is . mutatta kész rajzait. Ezután visszamentem az ezredeshez, akinek nagy örömmel újságoltam, hogy milyen nagyszerű ember ez a Nagy-Balogh János, már kész mesternek számít. — Aznap támadást vártak. Erre felkértem az ezredest, hogy kíméljék ezt az embert. Az ezredes megígérte s így a továbbiakban elkerülhette felfedezettem a véres ütközeteket. Nem küldték többé harcba és ezután csak a festészetnek szentelhette idejét. — 1918-ban előkerestük öt és kiállította nagy forradalmi jelentőségű müveit. Már akkor, amikor találkoztam vele. karlövése volt és ebbe is halt bele 1921-ben. Ahogy most újból elnézzük NagyBalogh János képeit, most mint harcos katona elevenedik meg előttünk, aki a lövészárkokban a halált süvítő lövedékek szörnyű robbanásai közepette alkotja harctéri müveit. Állandó izgalomban élt, a szebb jövő vágya fűtötte lelkét, a munkásosztály égető kérdései zaklatták, melyek megoldása nélkül nincs szebb holnap, jólét, több kenyér s nagyobb kultúra. A munkásosztály volt mindig az az alap, mely mély szociális tartalommal telíthette meg a nép Igazi művészeinek alkotását. S ennek a rétegnek lett az első festője Magyarországon Nagy-Balogh János. Müveiben nemcsak, hogy elsőnek adott hangot a munkásosztálynak, hanem a magyar képzőművészetben megalapozta azt az új irányzatot, melyet ma szocialista realizmusnak hívunk. • Poőr Bertalan nevét jól ismerjük, ott volt az 1918—1919-es forradalom élharcosai között. Már akkor küzdött a szocializmus kivívásáért, népeink boldogulásáért. A mai Szlovákia területén született. Budapesten végezte gimnáziumi tanulmányait, majd rajztanárnak készült. Egy év után a müncheni akadémiára ment. Rövid ideig Hollóssynál tanult. Majd Párizsba kerül, aholJean Paul Laurencenál dolgozott. 1900-tól 1906-ig a Műcsarnokban állított ki portréfestményeket. Utána pedig csak a „nyolcakkal" vett részt közös kiállításokon. Majd képeit ott láthattuk a berlini és római állami kiállításokon s az 1914-ben tartott sanfranciskói világkiállításra is elkerültek alkotásai. _ A világháborúban négy évig katonáskodtam — mondja —, akkor fedeztem fel Nagy-Balogh Jánost. Mindig baloldali érzelmű voltam. Az 1918—1919-es magyar forradalomhoz csatlakoztam. A tanácsköztársaság idején a Képzőművészeti Főiskola tanára és a direktórium festészeti szakosztályának vezetője lettem. 1939-ben, a kommün bukása után emigrálnom kellett. Így kerültem Párizsba, ahol 1948-ig éltem. Ott is volt kiállításom. Kollektív kiállításokon is résztvettem, főleg rajzokkal. Kiállításomról a párizsi baloldali kritika nagy elismeréssel nyilatkozott. A La maison de la Francé meghívott, hogy mutassam be ott náluk is dolgaimat, ami igazán nagy ritkaságszámba ment. — Másfél éve, hogy visszajöttem Magyarországra. Budapesten visszakaptam régi tanári állásomat s most ugyanabban a teremben tanítok, mint 1919-ben. Ez nem véletlen. Mert ennek az időnek el kellett jönnie, hogy a nép maga vegye a kezébe végleg a hatalmat. Amit 1919-ben nem tudtak harcos elődeink elérni, mert elfojtották forradalmukat a kapitalisták. De az eszme tovább élt és a népi erők feltartóztathatatlanul törtek elóre. Magyarországon a népi demokrácia megvalósításával végre győzedelmeskedett a forradalom eszméje. S a hálás felszabadult nép nem feledkezik meg harcosairól, legyenek azok művészek, tudósok vagy pedig egyszerű dolgos munkások, akik tevékenységükkel erősen hozzájárulnak a népi hatalom felvirágoztatásához. Így jutalmazták meg Poór Bertalant is, a nagy művészt és a jó nevelőt, a legnagyobb kitüntetéssel -—a Kossuth-díjjal. P. B. |\ Xatáíkaiásom a kam&zom&ttat Ma ünnepli a Szovjetúnió és vele együtt az egész haladó világ a Komszomol szervezet, SÍ éves fennállását. Sok szó fog esni róla, sok méltatás, ez mind kevés lesz a hozz, liogy felmérje jelentőségét és munkáját. Ebből az alkalomból szeretném két személyes élményemet elmondani, amelyeket a honvédelmi háború alatt éltem a Szovjet földön. , A háború kitörésekor KamenecPodolskban éltem férjemmel és kis fiammal, 'mint csehszlovák politikát menekült. A fasizmus poklából menekülve menedékjogot adott nekünk a Szovjetúnió, hála a sztálini alkotmánynak. Férjem 1939-óta a kamenec-podolski villanytelep mérnöke volt és én gyermekemmel 1941 május 15-én érkeztem oda. Alig ismerkedtem meg a környezetemmel, még al g élvezhettem valamit a dzovjet életből, hisz a nyelv is idegen volt számomra, amikor június 22-én kitört a háború. Kamenec Podolskot már a háború első éjjelén a német és olasz repülök légitámadása érte. A férjem, mint a villanytelep felelős munkása, éjjel nappal szolgálatot tartott. Az orosz vezetők már az első órában bevonultak és férjemet bizony már június 29-én. sebesülten magával tehetetlenül hozták haza. Az első napok: káoszában senki sem látott tisztán. Szomszédunk, a város polgármestere, a forradalom kipróbált harcosa, megnyugtatni igyekezett és magyarázta: »A röró'.vhadsereg erős, ez csak taktika lehet, hogy a németeket igy előre engedik*. Azonban állandóan újabb és újabb menekülő tömeg húzódott a, városon keresztül kelet felé és már Kamenec lakói is elindultak. A bombatámadások már szüntelenül folytak, a német repülök piaci vásárlás közben kaszálták gépfegyvertüzzel az asszonyokat. Többi emigráns társaink is már elNeonácista merényletek Ausztriában A neonácista párt bűnös tevé* kenységének most már halálos áldozata is van, melyről az osztrák dolgozó nép a legnagyobb felháborodás hangján beszél. Michelsdorfban bestiális gyilkossá" got követtek el a független szö~ vétség hívei: megölték Reiter elvtársat, a baloldali blckk vezetőjét. A stadlaui AEG-üzem munkássága . táviratban fordult az osztrák kormányhoz, amelyben követelte a bűnösök legszigorúbb megbüntetését. Dorfga" stein falujában a Gestapo volt vezető funkcionáriusa gyilkos támadást intézett Weissengmber József ellen, aki ugyancsak a baloldali blokk harcos híve. Weissengrubert súlyos sérülésekkel szállították a salzburgi kórházba. Ugyanakkor a Volksstimme, az osztrák kommunista párt hivata" los lapja, fenyegető levelet kapott, amelyben az ismeretlen nácista gengster a következőket irta: Mindnyájatokra ugyanaz vár, mint Reiterre. A függetlenségi szövetség tagjai ezt majd bebizo" nyitják. A osztrák munkások és az egész dolgozó 'tábor a leghatározottabban visszautasítja az osztrák fasiszták aljas merényleteit és támadásait. Megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben kellő és nyomatékos választ kapjon a fejét újra felütő nácizmus. indultak, szervezett evakuálásról szó sem lehetett. A menekülés már pánikszerű volt. És mi hárman komoran és gondterhelten ráírtunk sorsunkat, csak annyiban igyekezve ezt befolyásolni, hogy sebesült férjem ágyán ültünk, hogy ha bomba ér, együtt haljunk meg. Szívünk mélyén csak azért nehezteltünk emigráns orvos barátunkra, hogy nem hagyott ott nekünk mérget és igy tehetetlenül vérjuk a német hordákat. Egyszerre két bombatámadás közötti csendben beállított hozzánk a villanytelep fiatal mérnöke, Kaganovič Iván komszomol, öccsével és bugával. Kitörő, szinte gyermekies örömmel üdvözöltük őket, hozzájuk szaladtunk fiammal, szerettük volna megölelni csakhogy valakinek eszébe jutott ezekben a válságos órákban a sebesült külföldi elvtárs csak rövid ideje idekerült családjával törődni! — Eljötiink érted Fedor, menekülnünk kell, a németek 30 kilométerre vannak innen, jármű nincs, a vasút széjjelrombolva, a hátunkon viszünk ki a városból, amíg a legközelebbi kolhozban kocsit szerzünk. A három komszomol, valóban a vállán cipelte ki az égö városbol férjemet, még nekem is segítettek kis csomagjaimat vinni, és fiamat énekszóval biztatták az éjszakában a gyaloglásban és az első kolhozban, amikor már a pajtában szalmára fektették a beteget, a kolhoz elnökéhez szaladtak segítségért, hogy legalább sebesült férjemnek adjon kocsit a további útra ... Az egyik kolhoz mindig csak a legközelebbi faluig, a másik kolhozig adott kocsit — hisz ók is evakuálták terménykészleteiket és ae állatokat — és fiatal komszomol barátaink így küzdöttek minden faluban értünk és gondoskodtak rólunk, amíg ötnapos viszontagságos után Vinicén vagonba kerültünk. • A másik egész életre szóló emlékem a komszomolról, szintén ukrajnai menekülésünkkor történt. A dnyepropetrovszki vasúti klinikán feküdtünk már mindhárman sebesülten, Azonban a német gépek szünetnélkül látogatták már ezt a dicsőséges szovjetmunkát képviselő várost, lúres villany erőmüvét, amely majdnem egész Ukrajinának szolgáltatott villanyeröt, a Dnyeper vizét felhasználva. Tovább kellett mennünk, bevagoníroztak, most már jobb helyzetbe kerültünk, mert csukott kocsiba jutottunk. A velünk együtt utozó menekültek. nem sokat törődtek velünk eddig, ami természetes is volt.. Mindenki tele volt gonddal és valóságos küzdelem folyt a továbbjutásért és az élelemért. Azonban ez alkalommal jólesően állapítottuk meg, hogy a velünk utazó orosz fiatalok, figyelemmel és érdeklődéssel vesznek körül bennünket. Átadták helyeiket, hogy mi jobban elhelyezkedhessünk, tekintettel sebesülésünkre és gyermekemet kényeztették, etették. Rövidesen megtudtuk, hogy a kievi orvosegyetem utolsó éves c/tndédon t g íj tanítanak ... Kicsiny falu Érsekújvár mellett. Kéttanerős iskolájában két fiatal teremtés küszködik a feladatokkal: Dvorszky Kató és Kele Viola. Milyen eredménnyel, — kérditek. ítéljétek meg magatok, kedves olvasóink. Erről szól ez a riport. „Drága föld szülőhazámnak földje ..." hallatszik messzire a faluban a vidám gyermeksereg éneke, fülbemászó dallama, megkapja szívünket. A béke meleg levegőjét árasztja felénk az új nemzedék e kicsiny csoportja. (Hős andódi elvtársak, halljátok-e a dalt?) Az iskolán belül lázas munka folyik, önkormányzat van és ennek keretén belül munkaverseny folyik. A gyermekek brigádokban versenyeznek, ötös csoportokban. Kollektív felelősség a csoportokban, mert hiszen ha csak egy is lemarad a tanulásban, az egész brigád lemarad. Minden héten eredményértékelés van. S a győztes brigád a faliújságra kerül. A brigádok jó előkészítés után, óriási lelkesedéssel alakultak meg. Teljesen önállóan határozták meg elnevezésüket. Ma Sztálin, Gottwald, Rákosi, Petőfi és Tánya brigádok m üködnek és mint Dvorszky Katalin bizonyítja, igen eredményesen. A legjobb a Tánya brigád, a kislányok csoportja, amely soha nem marad el semmiben. Törzse: A három CzuczOr kislány, Lívia, Angyalka és Etelka. Táni/a alakja nagyon népszerű a gyermekek között és követni akarják a tanulásban. A brigádverseny kezdete óta nagyon fellendült az élet az iskolában. Uj formák között nagy lelkesedéssel tanulnak a gyermekek. Amelyik gyöngébb, segítik a többiek, nehogy lemaradjon. Egymást figyelmeztetik. Kész a leckéd? Még mindig nem csináltad meg? Akkor miért futballozol? És a megszólított fegyelmezetten abbahagyja a játékot és megy a leckéje után. Felelősségérzetre szoktatja őket a kollektív munkaakarat. Az alsóbb évfolyamokban is folyik a munkaverseny, csak egyszerűbb formában. Gépek jelképezik az eredményeket. A legjobbak neve mellé repülőgép, autó, traktor stb. kerül. Vitkó Viola ül legtöbbször a repülőgépen, de meg is érdemli. Jó, állandó eredményt mutathat fel a kis CzuczOr Sári is, de a többiek is erősen dolgoznak. Mintaképeik a pionírok; a két fiatal nevelő sokat mesél róluk. Bemutatják életüket, ismertetik eredményeiket. A gyermekek jól vannak tájékoztatva mindenről és a gyermekvasútok létezése igen nagy érdeklődést keltett bennük. Az andódi iskola versenyben áll a Pelhnmovi járás Olešná falujának iskolájával. Állandó érintkezésben vannaks elküldik a legjobb (és leggyengébb) rajzlapokat, kézimunkákat, füzeteket. Albumot állítanak össze falujukról, járási székhelyükről, hogy jobban megismerjék a környezetet is, amelyben versenytársaik élnek. Így kerül egymás mellé a százkilométerek ellenére is a kis cseh és magyar falu. A múltkoriban a kis andódi pajtások öt óriási csomagot küldtek az olešnái gyermekeknek, teli pirosalmával, körtével, dióval, sőt még a járás különlegessége, a tökmag sem hiányzott. Mindent beleraktak, amit csak az alföld megterem, piros, meleg testvéri szívüket is. A válasz bizowrosan nem késik soká. Készülnek arra is. hogy meglátogatják egymás faluját majd egyszer, talán nyáron. Hát így tanítják és erre tanítják Dx>orszky Kató és Kele Viola az andódi gyermekeket. Igy készítik őket elő az új életre. Igy nevelik az új társadalom újtípusú emberét. „Drága föld szülőhazámnak földje" ... hallatszik a gyönyörű szovjetdal a falun át és hangjai beférkőznek a kis falusi házakban és szocialista hazafisággal telítik meg az emberek lelkét. A magyar falvakon így lassan új élet éled. S a hós andódi elvtársak büszkén láthatják, hogy küzdelmeik és szenvedéseik nem voltak hiábavalóak. Meleg üdvözletünket küldjük az andódi iskola felé! (H. L.) hallgatói; Okét is evakuálták. Rögtön átkötötték sebeinket, különösen férjem volt tuigyon reászorulva, éjjel álltak, hogy mi fekhessütik. Nem tudtam velük beszélni, de tekintetemből láthatták érzéseimet, annál több figyelemmel vettek korul minket Énekeltek, hogy eltereljék figyelmünket bajunkról, meséltek életükről, hallatlan optimizmussal hittek a győzelemben, csak akkor szomorodtak el, ha eszükbe jutott családjuk, melytől elszakadtak és nem volt kilátásuk, hogy velük kapcsolatot találjanak. A diákokat Kievböl az egyetemről evakuálták és családjuk otthon volt valahol Ukrajnában, melynek földjét már a német hordák taposták, vagy szintén úton vannuk az ismeretlen, a bizonytalanság felé. Így utaztunk együtt két napig, amikor Donbasz vidékére értünk, ami az úticéljuk volt. A búcsúnál úgy éreztük, hogy jó barátainkat, rokonainkat veszítjük el. Minden ennivalójukat nekünk adták, mert hisz mi nem tudtunk leszálni a vonatról hogy élelmet szerezzünk és addig nem hagyták el az állomást, míg vonatunk ki nem futott. Sokáig szótlanok voltunk, a szívünk tele, amikor egyszerre kis f iam megszólalt: — »Nézzétek, mennyi pénz van a zsebemben. Hogy került ide?

x és kihúzott a zsebéből 900 rubelt. A kievi komszomólok dugták oda, nCm akartak bennünket esetleg megbántani segítségükkel, pedig a menekülés következtében ök sem számíthattak gyors segítséget vagy valami jövedelmet. Ez a két epizód mindennél jobban megmutatja a komszomolok igazi jellemét, külföldi elvtársaik iránt tanúsított tapintatos segélynyújtásukkal, az igazi proletárszolidaritást. Azt hiszem kiegészíti azt a képet,, amit aztán a nagy honvédelmi háború folyamán a hős komszomolról kaptunk. Turi Mária. Jövedelmünk egyhatodát cigarettára és italra költjük A napi sajtó jelentése szerint 1946-ban Csehszlovákiában ita* lókra 13, 1947"ben 18, 1948"ban 20 milliárd Kč-t adtak ki. 1948ban együtteset 140 milliárd Kčs-t kerestek és ebből 20 milliárd Kčs't költöttek italokra és cigarettára. Más szavakkal italra és cigarettára keresetünk egy hatoda megy. Ma minden órában két millió Kčs~t költünk italokra. A köztársaság területén 120.000 alkoholista van. Az alkoholizmus nálunk súlyosabb probléma, mint a tüdőbaj. Az Új 61. OSZTÁLY. SORSJÁTÉKNAK SORSJEGYEIT november 15-iki húzására rendelje meg BÉLÍK osztólysorsjegyelárusí'ónál, PRAHA, XVI., Stefáni. kova 10. Megrendelek Önöknél 7. ä Kčs 42'—, 7« á Kčs 84—, 7, á Kčs 168—, 7i á Kčs 336 — Név: Pontos cím: 144"/V Engedélyezve: Pl Oč. 23.331/49-111/2 z 19. IX. 194y.