Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)
1949-10-27 / 168. szám, csütörtök
A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1949 október 27, csütörtök 3 Kčs II. évfolyam, 168. szám Fontos intézkedések a kormány legutolsó ülésén Klement Gottwald köztársasági elnök október 25-én kelt határozata alapján megbízta dr. A. Cepi6ka iskolaügyi minisztert az Egyházi ügyek számára felállított állami hivatal vezetésével és V. Kopecký tájékoztatásügyi minisztert az állami Testnevelési és sporthivatal vezetésével. A kormány keddi ülésén egész sorozat fontos Intézkedést és javaslatot tárgyaltak meg és fogadtak el. Többek között határozatot hoztak az egyesített ármegállapításról Csehországban és Szlovákiában, a bányászok hűségpótlékának megadásáról. Elfogadták aztán a földművelésügyi miniszter jelentését az aratási eredményekró'l és kifejezték elismerésüket az Ifjúsági vasútvonal szervezőinek és vezetőinek. A kormánynak ezen az ülésén, amely Zápotocký miniszterelnök elnöklete alatt folyt le, dr. Dolanský miniszter, az Állami Tervhivatal elnöke, összefoglaló jelentést tett a kétéves gazdasági terv teljesítéséről. Dolanský miniszter továbbá jelentést tett az ötéves gazdasági terv teljesítésének eredményeiről 1949 első és második negyedévében. A kormány mindkét jelentést elfogadta. A jelentéseket a törvényes előírások srerint a nemzetgyűlés elé terjesztik. Az Állami Tervhivatal elnökének javaslatára a kormány elfogadta azt a rendeletjavaslatot, amely az árak tervezéséről és új megállapításáról szól. Mostanáig az árak megállapítása Csehországban az 1939. évi kormányrendelet alapján történt, melynek értelmében Legfelsőbb Arhlvatalt állítottak fel, Szlovákiában pedig az 1942. évi törvény alapján. Az említett kormányrendelet kiküszöböli ezt a két különálló rendszert és egy közössel helyettesíti. Ezzel eléri az árak szükséges egyesítését. KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG A PENICILINGYÄR MEGNYITÁSÁRA Plojhár egészségügyi miniszter jejlentést tett a kormánynak, hogy befejezték a Prága melletti Roztokyban a penicilingyár építését. Jelentését kiegészítette dr. Škola, a biológiai gyógyszerek készítésének meghatalmazottja, aki részletesen felvázolta az összes felmerült akadályokat. Jelentése szerint penicilingyártásunk folyamatos menete biztosítva van és már saját gyártású penicilinünk kerül kórházainkba és gyógyintézeteinkbe. A csehszlovák penicilín minőségileg ugyanolyan, mint az eddig külföldről behozott. A kormány tudomásul vette a penicilingyártásról tett jelentést és elhatározta, hogy a penicilinüzem ünnepélyes átadására kormányküldöttséget delegál, amelyet a kormány elnöke vezet. A KORMÁNY ELISMERÉSE AZ IFJÚSÁGI VASŰT ÉPÍTŐINEK Erban munkaügyi és népjóléti miniszter javaslatára a kormány a CSM bratislavai központi bizottságának és mindazoknak, akik résztvettek a banská štiavnicai és hronská dubravai Ifjúsági Vasútvonal építésén, elismerését fejezte ki a vasútvonal sikeres befejezése alkalmával és abból az alkalomból, hogy teljesítették a vállalt kötelezettségeket, mégpedig azon terminus előtt, amelyet ők ma-uk tűztek ki abban a törekvésben, hogy megteremtsék a munkához való új viszonyt és sikeresen összekapcsolják az építőmunkát a politikai, társadalmi és kultúrneveléssel Duríš földmüvelésügyi miniszter a kormánynak összefoglaló jelentést nyújtott be AZ 1949-ES ÉV TERMÉSÉNEK EREDMÉNYEIRŐL. A termények és takarmányok beszállítása lényegében már ez év szeptember 9-én végetért. Ezidén hektáronként a takarmánytermés 25 százalékkal magasabb volt, mint tavaly, úgyhogy ezidén elegendő mennyiségű takarmánnyal rendelkezünk. A gabonatermés ezidén szintén sokkal kedvezőbb volt, mint a mult évben. Hozzávetőleges számitások szerint hektáronként a következő eredmények mutatkoznak: a búza átlaga hektáronként 19.8 q (a terv 17.8 q), az árpa 18.9 q (a | terv 17.09 q), a rozs 19.6 q (a terv | 17.7 q), a zab 17.6 q (a terv 17.4 q volt), a répa 10.4 q (a terv 13.9 q volt). Tehát a tervezett mennyiségeket általában túlhaladják a számok a répa kivételével és pedig mind a magán, mind a csehszlovák állami birtokokon. A búzánál és gabonánál az állami birtokok alapjában véve sokkal magasabb értékeket mutatnak ki, mint a magánszektor. Az árpa és a zab hozama az állami birtokokon valamivel gyengébb volt, • mint a magánszektorban, tekintettel arra, hogy az állami birtokok ezeket a gabonanemüeket nagyrészt a magasabb fekvésű birtokokon vetették, főként az északi határon és olyan birtokokon, amelyeket nagyon elhanyagolt állapotban vettek át. Az idei aratás jő hozamát mindenekelőtt az eredményezte, hogy a ' mezőgazdasági munkákat időben és a terv szerint jól hajtották végre, ami azáltal vált lehetővé, hogy az aratási munkálatokat is tökéletesebben szervezték meg a terv szerint, jobban használták ki a gépej sített eszközöket, főként az állami gépállomások, a brigádosok hatalmas segitségével és a földművesek munkatörekvésével. Az aratási munkálatok sikeres végrehajtásának új lehetőségeit mutatták meg az Egységes Földműves Szövetkezetek. Mondhatjuk, hogy mindenütt, ahol az Egységes Földműves Szövetke:••{ k pzcr-v^té 1' ez eridíl aratéít, a munkálatok időtartama átlag 20—50 1 százalékkal megrövidült. Ezek az eredmények hozzájárultak ahhoz, hogy a földművesek meggyőződjenek a mezőgazdasági munkálatok közös végrehajtásának előnyeiről és ennek következtében már eddig 289 Egységes' Földműves Szövetkezet jelentkezett, hogy hozzájárul az egységes vetési tervhez, ezek közül 24 Egységes Földműves Szövetkezet az egész falu határára nézve. Az ezidei aratási munkálatok si| keres befejezése már meghozta 1 gyümölcsét. Felszabadították a ke• nyeret, a fehér süteményárut, szabadon lehet sertést vágni a háztartásokban, szabadon lehet malacot vá. sárolni. Leszállították a szabadpiac I (Folytatás a 2. oldalon.) KOMMUNISTÁK MUTASSATOK PclDAT A MUNKÁBAN A MOSZKVAI PRAVDA VEZÉRCIKKE olyan régen betemetésre ítéltek, kétszerannyi szenet ad, mint amennyire kapacitását eredetileg tervezték. Az 1950-re tervezett kiaknázási színvonalat a tárna már régen meghaladta. Ebben a tényben sok tanulság rejlik. Amikor a bánya megtartásáért erős harc folyt, a pártonkívüli bányászok a tisztelet kifejezésével állapították meg Skorik és Fomin kommunista bányászokról: »Brigádvezetöink úgy a szívükön viselik a tárna sorsát, mintha saját házuk volna.« Skorik és Fomin elvtársak, így válaszoltak erre: »A mi tárnánk valóban olyan is számunkra, mint a házunk. Mi kommunisták vagyunk és számunkra az állam éredeke mindenek felett való.« A csehszlovák külügyminisztérium Jegyzéke a prágai amerikai nagykövetséghez A külügyminisztérium kedden, október 25-«n az Egyesült nagykövetének jegyzéket adott át az alábbi tartalommal. Államok »Az amerikai nagykövetség attasäja, John G. Heyn Csehszlovákia területén kémtevékenységet fejtett ki azzal, hogy Ján Škuba, csehszlovák állampolgárt igen fontos állami titok kikémlelésére szólitotta fel és miután Škuba ebbe beleegyezett, konkrét kémfeladatokkal bízta meg és tőle ebből a tevékenységből kifolyó jelentéseket vett át. Ezek a feladatok abban álltak, hogy beszerezze azokat az adatokat, amelyek a dvor královy-i Egyesített Acélgyárak hengerelő müvét érintik, ahol a nevezett Ján Škuba alkalmazva volt. Škuba feladata volt főleg megállapítani a feldolgozásra kerülő érc eredetét, az üzem termékeinek fajtáját, mennyiségét és minőségét, az ötéves terv teljesítésének eredményét, az alkalmazottak és brigádosok számát, a hengerelt pléhek erősségét, a kész termékek rendeltetési helyét és az alkalmazottak gondolkodásmódját. Ján Škuba az adatokat maga állapította meg az üzem egy másik alk alázott !a segítségével, akinek szintén "omása volt arról, hogy ezek az atok az amerikai nagykövetség atL —héjának szólnak. Ezeket a híreket Škuba János Heynnek néhánv esetben szóbelileg adta át és 1949 június 28-án Heyn kifeiezett parancsára ezenkívül részletes írásbeli jelentést is adott. Ezek a felsorolt tények képezik a kémtevékenységhez, a kémtevékenység megszervezéséhez a kémfeladatokkal való megbízáshoz és az USA érdekében történt kémjelentésekhez a tényleges alapot. John G. Heyn attasé visszaélt így diplomáciai állásával és felhasználta azt az állam biztonsága elleni felforgató munkára, a z ellen az állam ellen, amelyben a diplomáciai kiváltságokat élvezte. E tények megállapítása alapján a külügyminisztérium élesen tiltakozik John G. Heynnak, az amerikai nagykövetség diplomáciai hivatalnokának tevékenysége és az állásával való visszaélés ellen is. A külügyminisztérium követeli, hogy ez okokból John G. Heyn 24 órán belül hagyja el a csehszlovák köztársaság területét.« Az Egyesült Aliimokban egy év alatt 12Vkal csökkent az ipari termelés Hivatalos adatok szerint szeptemberben az USA ipari termelésének indexszáma 12 százalékkal volt alacsonyabb a piult év novemberinél. Az ipari termelés ez év harmadik negyedében a mult év hasonló időszakához képest újból több mint 10 százalékkal csökkent. Az USA amúgy is válságos gazdasági helyzetét még súlyosbítja a több mint másfélmillió amerikai dolgozó sztrájkja. Leálltak a legfontosabb acélüzemek és szénbányák Csökkent a kőolajtermelés, valamint a soron az egész amerikai ipar megbénul. A dolgozók vásárlóképességének állandó csökkenése miatt óriási eladatlan élelmiszerkészletek halmozódtak fel. Jellemző, hogy az USA kormánya egymillió font vajfölösleget vett a termelőktől. A munkanélküliek milliói éheznek, ugyanakkor 300.000 tonnás kaliforniai szőlőtermést sertéshízlalásra használják fel. Rendkívül kiéleződött a válság az amerikai külkereskedelemben is. Mindennek következményeként egy vasutak teherforgalma is. Ha a j re jobban fokozódik a harc a piasztrájkhullám tovább tart, — végső | cokért és a nyersanyagforrásokért. Sztálin elvtárs a kommunistákat különös vágású embereknek nevezte, akik Leninnek, a nagy proletár stratégának a hadseregét alkotják. »Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tagnak lenni abban a pártban, amelynek alapítója és vezetője Lenin elvtárs. Nem mindenkinek adatott meg, hogy ilyen pártnak tagja lehessen. Nem mindenkinek adatott meg, hogy kiállja azokat a megpróbáltatásokat és viharokat, amelyek egy ilyen párt tagságával együttjárnak.* Egyetlen pártnak sem volt s ma sincs olyan tekintélye a néptöbegek körében, mint a Bolsevik Pártnak, egyetlen párt sem tett a világon anynyit a dolgozókért, mint Lenin és Sztálin pártja. E párt vezetésével döntötték meg 1917 októberében a kapitalisták és földesurak hatalmát és állították fel a munkások és parasztok hatalmát. A Párt vezetésével hozta létre és szilárdította meg a szovjet nép a világ első szocialista államát, építette fel a szocialista társadalmat. A kommunisták milliói nagyszabású szervező és politikai munkát folytatnak a tömegek között. Pártrnknak erőt ad öss^eforrcttsága, az egységes akarat, az egységes cselekvés, amely mind a nagy cél. a kommunizmus felé irányul. A kommunisták példát mutatnak arra, hogyan kell srolgálni a népet, tettekkel igazolják, hogy méltók Lenin és Sztálin nrgy pártjának tagságára. Minden tevékenységét a Párt, a nép érdekeinek alárenrelni, minden erejét a kommunizmus győzelméért vívott harcnak szentelni: ebben rejlik minden bolsevik életének célja és értelme. Az igpzi szovjet hazafiak így is járnak el. A Nagy Honvédő Háború éveiben a kommunisták példát mutattak a haza önfeláldozó szolgálatára. Rettenthetetlen bátorságukkal és hősiességükkel lelkesítették a szovjet emberek millióit katonai és munkasikerekre. A háború utáni években a kommunisták haladnak annak a küzdelemnek az élcsapatában. amely hazánk népgazdaságának sikeres újjáépítéséért és további f ej> "".stégéért, hB-^r.k hatalminak megszilárdításáért folyik. Most, amikor az egész országban széles körben kibontakozott az Októberi Forradalom évfordulója előtti egyetemes néni szocialista verseny, a kommunistáknak a termelésben vitt élenjáró szerepe még jobban fokozódott. A szocialista építés minden szakaszán a kommunisták kezde ményezőkként, a tömegek szervezői ként és vezetőiként lépnek fel. A kommunista élmunkások a kezdeményezői a kollektív sztahanovista munkamódszereknek, a kiváló minőségű gyártmányokért, a magas kultúrájú termelésért folyó küzdelemnek, ők vezetik a gyors ütemben dolgozók mozgalmát az iparban és az ötszázkilométeresek mozgelmát a közlekedésben. A termelés kommunista újítói merészen és határozottan leküzdik a munka magas termelékenységéért vívott küzdelemben adódó nehézségeket, elsajátítják az élenjáró technikát, áttörik az elavult technikai normákat, új utakat jelölnek ki a munka termelékenységének továb bi növekedése felé. A kommunistáknak mindig és mindenütt a szovjet állam éredekei felett kell örködniök, határozottan szembe kell szállniok az elmaradott nézetekkel, kérlelhetetlenül kell harcolniok a maradiság és a konzervativizmus ellen, amelynek megnyilvánulásaival még találkozhatunk egyes szervezeteink gyakorlati munkájában. Nagy állhatatosságot tanúsítanak a kommunisták az állami tervek teljesítéséért vívott küzdelemben az ipar területén. Jellemző a következő eset, amely a Kuznyes-medencében történt. Bizonyos idővel ezelőtt Prokopjevszkben elhatározták, hogy betemetik a »Maganakotárnát. Ebben az esetben egyes gazdasági vezetők szűk látóköre, az üggyel szemben tanúsított formális magatarstása nyilvánult meg. Kommunista bányászok, mint Skorik, Fomin és más elvtársak felléptek ez ellen a meggondolatlan döntés ellen. Kimutatták, hogy ha kiszivattyúzzák a vizet a régi, elhanyagolt részekből és geológiailag megvizsgálják, a tárnát életre lehet kelteni. A Párt városi bizottsága támogatta s z élen járó bányászok javaslatát. Klimov elvtárs kommunista geológus tapasztalt vájárok segítségével újabb rétegeket derített fel és most a tárna, amelyet még nem is A háború utáni sztálini ötéves terv idó előtti teljesítéséért folyó szocialista verseny figyelemreméltó példákat mutat a kommunistáknak a termelésben tanúsított önfeláldozó munkájáról. Hatalmas szervező és politikai munkát folytatnak a kommunisták a falun. Ök voltak a mezőgazdaság kollektivizálásának élharcosai és most minden erejüket a kolhozok megszilárdításának és fejlesztésének szentelik. íme egy példa a sok közül: A mezőgazdaság kollektivizálásának kezdetén a Sztavropol vidéki apo'loni járásban megalakult egy kolhoz. A kolhozba belépő parasztok a »Kommunista világítótorony« dicső nevet adták a kolhoznak. A kolhoz elnöke hosszú évek óta Andrej Csi-kno kommunista. Minden erejét, tudását és tehetségét szeretett kolhozának, a kolhoz fejlődésének és felvirágzásának szenteli. Ma a ^Kommunista világítótorony* milliomos kolhoz, sokoldalúan fejlett mezőgazdasággal, s különböző kulturális intézményekkel. Mindezt a kolhozparasztok baráti kollektív munkája hozta létre a pártszervezet vezetésével. A kommunisták példát mutatnak a kolhozparasztoknak a munkában, kötelezettségeik teljesítésében a szovjet állammal szemben. A pártszervezet a kolhozparasztok közül sok kiváló embert nevelt ki. a nagyüzemi közösségi gazdálkodás hozzáértő szervezőit. A kolhoz elnöke is fejlődött, államférfivá nőtt: a szovjet kormány mellett működő, a kolhozok ügyeit intéző tanács tagja, a Szovjetúnió Legfelső Tanácsának képviselője. A kolhoz pártszervezete szakadatlanul törődik azzal, hogy a - Kommunista világítótoronyé; mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjai hazafias cselekedeteikkel igazolják ezt a fényes nevet, elöljárjanak és példát mutassanak a többi kolhoznak. A kommunista tulajdonságai közé kell, hogy tartozzék a kezdeményezés, szakadatlan újjításra törekvés, épitő munka, lelkesedés. A Párt tagja számára megingathatatlan törvény a Szovjetúnió Kommunista (bolsevik) Pártja alapszabályainak az a követelménye, hogy a Párt tagjai adjanak példát a munka- és állampolgári fegyelem betartásában, napról-napra erősítsék a kapcsolatokat a tömegekkel, világítsák meg a pártonkívüli tömegek előtt a Párt politikájának és határozatainak értelmét. E követelmények szellemében kötelesek a pártszervezetek nevelni a kommunistákat, emelni élenjáró szerepüket. Minden pártszervezetnek állandóan gondot kell fordítania a kommunisták marxista-leninista képzésére, a bolsevik pártszerüség szellemében való nevelésére. A kommunista legelsörendü kötelessége, hogy szakadatlanul emelje öntudatát, sajátítsa el a marxizmus-leninizmus alapjait. Aki nem gyarapszik ideológiailag, az nehezen lehet a tömegek vezetője, nehezen nevelheti a tömegeket kommunista szellemben. A kommunista ereje politikai érettségében, bolsevik eszmeiségében, a széles dolgozó tömegekkel való kapcsolatban rejlik. A Kommunista Párt a dolgozók élcsapata a szocialista rendszer megszilárdításáért és fejlesztéséért vívott küzdelmükben. Ez a párt a munkásosztály, parasztság, értelmiség legtevékenyebb és legöntudatosabb tagjait tömöríti soraiban. A nagy Bolsevik Párt, Lenin meghatározása szerint, korunk becsülete és lelkiismerete. Lenin és Sztálin harcokban edzett pártja a szovjet nép élcsapata, győzelmeink lelkesítője és szervezője. Minden kommunista magasztos kötelessége, hogy becsülje a kommunista nevet, életében és munkájában adjon példát mindenkinek és egész tevékenységét a Párt és a nép érdekeinek rendelje alá.