Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)
1949-09-17 / 134. szám, szombat
1949' szeptember 20 UJ SZ0 kend vehet, de én a disznómat nem adom! Nékem mán élig vót ebből! Kend csak a maga nótáját fújja, oszt nem törődik avval hogy mosmán más világ van, mint azelőtt! Mosmán nem teheti meg hogy nem szánt, meg nem vet, mert ha kend nem akar, mecsinálja'más!" Az öreg felnézett rá. „Még te is hé, mi?" „Meg én! Mer, aki olyan fafejű, mint kend j megérdemli, hogy kihúzzák a lába alól a földet! Nemhogy igyekezne újitaiü még azt is el akarja pocsikolni, ami még megvan. Hát a fiasdisznóbul nem eszik kend! Abbul bornyú lesz... ha akárhogy lesz is!" Szekeres utálkozva ingatta a fejét. „Jól kitanultál a fogságba' Mihály!" Az rábólintott. „Ki hát! Láttam én ott olyan gazdaságot, amilyent kend még álmába' se, oszt tudom, hogy azt itt meg lehet csinálni, csak össze kell fogni a többiekkel..." . Olyanokkal, akik azelőtt kommencióbul iltek... meg a piacrul." Mihály elvörösödve kapta fel a fejét. .Énrám érti kend, tudom. Én is cseléd vótam, míg Julist el nem vettem. Nem is adta vóna hozzám, ha nem gyött vóna a gyerek előre. Addig a más kutyája vótam, azután meg kendé lettem... de mosmán elig vót!" Az öreg felkászálódott. Fejébe igazította a nagy zsíros kalapot. ^Akinek fáj valami, kösse be." Hátat fordított a vejének és elindult a lovához. Mihály kavargó Indulattal nézett utána. Gondolkozott. Üj cigarettát sodort és jó leszívta a füstöt. A szél idehozta a traktor püffögését. A gyerek ott hasalt a lábánál. „Hallja, idesapám?" — kérdezte bátortalanul. Az apja rámordult: „Mit te?" „Hát a traktort!" Füleltek.' .Hallom ..." A gyerek felbátorodott. „A mi földünkön mér nem szántanak?" „Kik?" „A traktorosok!" Mihály hallgatta a távoli gépzajt. Lenézett a gyerekre. Az feszült várakozással leste a választ. Barackot nyomott a fejebúbjára és hirtelen támadt jókedvvel mondta a fiának is, meg magának is. „Ne filj_ hékás! majd szántanak még a miénken is, nemsoká!" Az öreg nagynehezen hazavezette a beteg gebét. Lassan elhaladtak a poros úton. A kukoricagóré mellett összerogyott a nyomorult állat. Kettőt se rúgott, vége volt. Szekeres István káromkodva hozta ki az istállóból az ásót > hogy eltemesse a dögöt. Mérges volt nagyon, hogy meg sem nyúzhatja. Kehes lovat nem szabad. A bőre terjeszti a nyavalyát. Mihály a disznóól körül foglalatoskodott. Az öreg akkurátusan kimérte a gödör szélét, hosszát. Ásott. Mikor elég mélyre került, odaszólt Mihálynak. „Gyere mán ide, hé..." Ketten görgették bele a gödörbe a kimúlt állatot. Mihály megtörölte a homlokát. Leköpött a gödörbe. ,Na hagy pihenjik ..." Bement a házba. Az öreg elgondolkozva hányta a földet. Néha megtaposta, hogy keményebben álljon. A kis gyerek szaladva jött a bejáró út felől. Ragyogó arccal állt meg a nagyapja előtt. A nadrágzsebből apró földes gumókot ráncigált elő. „Tarcsa ide a markát nagyapám ..." Az megállt. . Minek?" „Adok magának is." „Mit?" „Födimogyorőt." Az öreg megtámasztotta lábánál a lapátot. A nadrág szárába dörgölte a kezét és odatartotta az unokája elé. , Ehun van ni... Nizze, menynyit leltem..." „Hun te?" .Szabó Sándor bátyám földjin ... Ott szántanak most... Aszonta, hogy ha vóna kendnek esze, néni kéne nékem a más födjin kotorászni. Vóna a mienken is elég, ha felszántaná a traktor..." „Aszonta?" „Azt hát..." Az öreg fejét rázta. „Tréfált a te..." , Nem a'. Komolyan mondta..." — NAGY ISTVÁN ELETE NAGY ISTVÁN, — vagy ahogy a Gázművek révészutcai telepén nevezték, amíg ott dolgozott; Nagy IV. István — ötvenhárom évvel ezelőtt született Túrkevén, Jász—NagykunSzolnok megyében. Apjának a hoszszúnevű vármegye rövid kenyeret adott; földhözragadt, nyomorult ember volt, gazdasági cseléd. Fiának a magáénál jobb sorsot szánt, kovácsinasnak adta. De Nagy Istvánt, alig hogy szabadult, tüstént katonának hívták, s minthogy apja se úr nem volt, se kulák, dobták is ki a legelső vonalba. Hogy miért harcol, nem <tudta, nem is gondolkodott rajta: küldték, ment. Szerencséje volt: se srapnel, se ágyúgolyó meg nem ölte, fogságba került, orosz fogságba. Egy szegény, öreg kovácshoz adták munkára, akinek magának is hárcnn fiát vitték el a háborúba. Az öreg sem tudta okát adni: miért. Nagy István ott, Poltavában tanulta meg, mi a szeretet. Az öreg úgy bánt vele, mint a gyermekével, esténkint dohányt adott neki, oroszul mesélt a fiairól, ó akkor már konyított valamit az oroszhoz, a szegény kovács kis unokája. Zsorzsi tanítgatta. Hogy a magyar nyelvet el ne felejtse, írni kezdett, először leveleket, amelyeket nem vitt el a posta, aztán naplót, verseket. A saját életéről írt, és a társairól, a megnyomorított orosz és magyar katonákról, parasztokról. De soha nem mutatta meg senkinek, kinek is mutatta volna? Egy gyönyörűséges napon nagy dolog történt. Megjelent egy véres, bekötöttfejü legény a kapuban: a kovács fia. Akkor szabadult a fehérek börtönéből, ő újságolta, hogy kitört \ a forradalom. Nagy István, mikor hazajött, nagy falragaszokat látott az utcán: Be a Vörösbe! Akkor már tudta, miért kell harcolni, bevonult Salgótarjánba. Kemény csaták voltak azok, de mentek, mindig csak előre mentek. Újra elkezdett verseket, kis elbeszéléseket írni. Harctéri dolgok voltak, csak annyit tud, mesék és énekek az elnyomottakról, akik az életükért küzdenek itt. Soha nem nyomtatták ki egyiket sem. De a vöröskatonák lemásolták a verseket, kézről kézre adták; ha megpihentek valahol, egyikük fölállt, szavalt belőlük. MIKOR A FORRADALOM elbukott, a kelenföldi főműhelybe került. Nem volt más ruhája, csak a komisz, fölismerték benne a vöröskatonát, szöknie kellett. Pesten nem maradhatott, visszament az apjához. A nyomorúság ott még nagyobb volt, mint régen, nem jutott kenyér Nagy Istvánnak. Továbbvándorolt, átment Kuncsorbára, gazdasági kovácsnak. Tíz évig dolgozott itt, hajnalban kezdte, késő éjszaka hagyta abba. Akkor már mellette volt a felesége is, gyerekük született, kezdett jobban menni a soruk. 1930-ban megbetegedett. A néhány hét, amíg feküdt, elég volt, hogy a kulákok, akiknek dolgozott, kiforgassák mindenéből. Perre került a dolog. Nagy István úgy jött el Kuncsorbáról, ahogy odakerült: egy szál ruhában. Pestre költöztek. 1931-ben a Vízművekhez került napszámosnak. Egy évig sem dolgozott: 480 emberrel együtt elbocsátották. Hetekig nem volt mit enniök. Októberben végre elkerült a Gázművekhez. Nem, ALEKSZANDR SZERGEJEVICS PUSKIN: FALU Köszöntlek, kis falum, — hozzád hozott az út, békesség, munka és ihlet örök tanyája, hol önfeledt tűnődés tengerébbe fut napjaim láthatatlan árja. Tied vagyok — nem kell a hangos és hazug udvar pompája és a vad tivornya gö'ze — Itt hallgat a mező, csak tölgyek lombja zúg elönt a csönd: szabad gondolatok szülője. Tied vagyok — szeretem hallgatag kertjeid lombját és virágát s e rétet, hol széna erős illata száll át s cserjék között rohan a csillogó patak. Előttem mindenütt élénk és tiszta képek: Itt látok két halastavat, tündéri kéket, rajtuk halász fehér vitorlája ragyog; mögöttük: dombsor és Szántóföld-szalagok, parasztházak, szétszórva távol — nedves parton nyáját terelgeti a pásztor, itt: szárnyas szélmalom, füstös karám, amott — a föld s az ember ég a munkaláztól. De gondok terhe itt a lelket mélybe rántja, hol csírázik a föld s virágzik hegy s a rét: a néma arcokon szemem döbbenve látja a szellemi szegénység gyilkos bélyegét. A végzet országunk vesztére tört: gonosz, kemény gazdát küldött a nép nyakára, övé a törvény és övé a föld s hiába: sóhajtás és könnyek ária — a szörnyű rabtartő dühöng, vad ökle döng. megretten a paraszt, sápadt feje lehorpad — éden lehetne itt s a gaz po^ol vad szeszélye mindent romba dönt. ő, ha a szíveket megrendítené a hangom! vagy bennem is csak meddő vágyak lángja ég? csak küzdenem szabad? s nem engedné az Ég, hogy eszméim csapatja diadalt arasson? Megérem-é: hoey új korszak köszönt a népre megdől a cári önkény s a rabszolgaság? Barátaim, vájjon megláthatom-e vétrre a szent szabadság tündöklő hajnalát?! (1819) Képes Géza fordítása. nem kovácsnak: napszámosnak. „Tróger"-nak, ahogy akkor mondták. Mikor első este hazajött, a felesége, lánya ríni kezdett, meglátván hátán a véres, beszáradt inget, könyörögtek, hagyja ott ezt a kegyetlen munkát. De nem volt választás, maradni kellett. NEHÉZ NAPOK voltak ezek, rossz rájuk emlékezni is. Könyvhöz nem juthatott nagy István, se ideje, se pénze rá. Röpcédulákat t titkos, illegális kiadványokat ha kapott, azokat hazavitte, gondosan elolvadta, továbbadta. Eszébe jutott olykor, hogy valaha verseket írt, tervezgetett is némelykor történeteket. Milyen érdekeset lehetne írni például a gázgyári műhelyek életéről, a kovácsokról, akik nem is izmosak, mint a mesében, hanem soványak, arcuk beesett, reggel a táblát nézik: kovácsok-e még, vagy munkanélküliek? Vagy a parasztokról, amint kocsira rakva családjukat, faluról falura vándorolnak egy falat kenyérért. Igen, mindezekről lehetne talán írni. De minek, mi a célja? Nagy István legyintett: soha nem írt le egyet sem a gondolatai közül. 1939-ben egy alkalommal szóvátette, miért mindig ugyanaz a hat ember megy kocsizni? A felügyelő nem válaszolt, csak a nevét irta föl. Jó helyre írhatta, mert már a következő héten behívták katonának. Attól fogva így ment: alig hogy leszerelt, már jött is az új behívó. Negyvennégy karácsonyán megszökött. De nem hazament, áthajózott az óbudai gázgyárba. Ott fogott kezet az első szovjet katonával. 1945-BEN belépett a kommunista pártba. A gyárban összehívta a munkásokat, megmagyarázta, hogy föl kell építeni az üzemet, dolgozni kell. Jött az infláció, az emberek morogtak, elégedetlenkedtek. Nagy István csak nevetett rajtuk: sose láttatok olyan életet, mint ami itt lesz. Az első: fokozni a termelést! Hogy példát rjiutasson, addig törte a fejét, kitalált egy újítást, nyolc ember munkáját takarította meg a gép. Es érdekes: ezt a nyolc embert nem küldték el az üzemből, sőt, még újakat vettek föl, mindig újakat. Kitalált még egy újítást. Aztán még egyet. És még egyet. Vasámoponkint a gázgyáriak teherautóra másznak, vörös zászlóval, énekszóval robognak az országúton, egy faluban megállnak, leszállnak. Ami munka akad: kútfúrás, iskolajavítás, üvegezés, megcsinálják. Nem fogadnak el érte semmit, már ülnek is az autóra, továbbrohannak. Egy alacsony, kövérkés, fehérhajú, fehérbajuszú bácsi vezeti őket: Pista bácsi, a kovács. Ha valahol megülnek, a parasztok köréje gyűlnek, ő is mesél nekik. EZ ÉV JANUÁRJÁBAN Nagy István ágynak esett; tüdőgyulladást kapott. Hetekig feküdt a kórházban, egyik hosszú nap telt a másik után, Nem ilyen élet való neki, munkához szokott keze üresen babrált a takarón. Papírt, ceruzát kért az ápolónőtől, írni próbált. Miről írjon? Elkezdett írni a parasztról, aki az egy vén gebéjével szánt, az is megdöglik. Rossz lett, eltépte az egészet. Az*án újra kezdte. Készen lett; elolvasta, megint eltépte. Talán tízszer ismegírta t akkor úgy érezte: jó. Ennél jobbat nem írhat. A lánya, aki szeret olvasgatni, az újságban megpillantotta a József Attila-pályázat feltételeit. Elkérte az írást, Nagy István nem adta. Addigaddig, amíg végül mégis odaadta. Aztán elfelejtette az egészet. Meggyógyult, újra dolgozni kellett. Nem neki való mesterség az írás! Olvasni még inkább szeret, este, ha hazajön, L?nint, Sztálint, Rákosit lapozgat, verset is néha, Petőfitől, novellát Móricz Zsigmondtól. Mult hónap tizenhetedikén kiemelték az üzemből: a földművelésügyi minisztériumba ' osztották, szerződéses előadónak. Nem is olyan nehéz a dolga.- lovakat kell átvennie, fölbecsülnie, elintézni mindent, ami ezzel jár. A lovakhoz jól ért, falun nőtt fel. De a változások, meglepetések nem értek véget: ez a két hét a csodák két hete lett. Mult csütörtökön egy ötágú csillagot tűztek a mellére: 120 százalékos teljesítményéért élmunkás lett. Hazament, leült a karosszékbe, cigarettát dugott a szipkájába, lassan elszívta. Ez az a világ, amelyre annyi évtizeden át várt? Ez az. REGGEL HATRA ment munkába, ki a lóvásártérre, másnap is, vasárnap is. Késő este, kilenc óra után került haza. A lánya odamutatta a Szabad Népet, olvasta-e már? Még nem, miért, mi van benne? Az van benne, hogy Nagy István a Földimogyoró című elbeszélésével megnyerte a József Attila-pályázat első díját, kétezer forintot. 1100 pályázó közül. Az nem ő. Nagy István sok van. Igtn, de ez a Nagy István kovács a Gázműveknél. Akkor sem ő, van abból a Gázműveknél is éppen négy. De a jelige is „December 26", az unokája születésének dátuma. Most már elkérte a cikket, elejétől végig elolvasta. Aztán mégegyszer elolvasta. Leült a kedves karosszékbe. Szokása szerint cigarettára gyújtott, de most nem szívott belőle, hosszúra nőtt a parázson a hamu. Csak a kis ernyős lámpa égett a sarokban, elárnyékolta az arcát. KicsodV ő, Nagy István, akit ezer közül kiválasztottak? Mit tett, mivel szolgált rá, hogy érdemelte ki? Dolgozott, küszködött egész életében, elnyomorított kizsákmányolt proletár volt. Dolgozni, harcolni fog ezután' is, többet, egyre többet várnak tőle: csak egy percre pihent meg itt. De most már nem kizsákmányolt proletár. Szabad ember. A fölszabadult, boldog, erős munkásosztály egy tagja. Nagy István sohasem sírt, most sem sír. Csak a pára futja be homályosan szemének tükrét. KULTÚRHÍREK A NAGYVILAGBOL • A turc. sv. martini Nemzeti Bizottság egyik legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség helyi szervezetének több mint 10 ezer Kís-t ajándékoz. Az Ifjúsági Szövetség ezt a pénzt kulturális célokra és egyenruhák vásárlására használja fel. • Stefanszki, az ismert lengyel színész, egy hivatásos színészekből és műkedvelőkből álló együttest szervezett s vándorútra kelt Lengyelországban. A legeldugottabb kis falvakba is elmennek s ahol még egy kultúrház sincs, ott csűrökben állítanak fel színpadot. Az embernek Déryné, a nagy megayr színésznő jut eszébe, aKi ekhós szekéren járt faluiról í^lura, hogy a Játékosan ráugrott a ló hullája fölött dudorodó friss halomra és fél lábbal döngette a porhanyós földet. Az öreg a markába szorította a maszatos gumókat. Gondolkozott. A gyerek hirtelen megállt. „Nagyapám ..." „Na ..." „Kend mír nem vesz traktort?" „Én?" „Maga hát." Mer nincs pízem ..." A gyerek komolyodva kérdezte. „Hát Szabó Sándor bátyámnak vót?" „Nem vót annak." „Akkor hunnan vette a traktort?" Az öreg oktató hangon mondta. „Nem ü vette azt te..." „Hát ki?" A nagyapja mély lélegzetet vett. , Az állam." Miska elnyitotta a szemét. ,Ki az az állam?" Az öreg megvakarta a fejét. Ezt nehéznek találta megmagyarázni. „Hát... mindenki..." „Mink is?" „Hát." A gyerek gondolkozott egy kicsit, aztán hirtelen kibökte. „Oszt akkor a mi födünkön mér nem szánt a traktor?" Szekeres István zavarba jött. Hirtelen müharaggal rámordult a gyerekre. .Szaladj a dógodra, ebadta!... taknyos vagy te még ehe'..." Miska lekuporodott a földre és kis kupacokba rakta a földimogyorót. Bugylibicskával megtisztított vagy kettőt és hersegve rágta. Az öreg nézte és a fejében motoszkált az előbbi párbeszéd. Szabó Sándor katonapajtása volt. Tizenöt holdas gazda. Mégis belépett a szövetkezetbe. Hirtelen elhatározással vállára vette a kapát. Sietős léptekkel ment a ház felé. A gangon leverte a csizmájáról a földet. .Mihály te!" A veje odabent húzta az ünneplő csizmáját. „Mit akar kend?" „Hány óra?" „Félhat." Szekeres bement. „öltözöl ?" „Láttya ... .Odamígy ?" ,Oda hát." Az öreg gombolni kezdte a lajbiját. „Várjál mán ... én is ötöznék." Mihály az ing nyakával bajolt. Meglepődött. „Hova kíszül kend?" Az öreg az asztalra tette a földimogyorót. Egy szem leesett. Felemelte. Nem nézett a vejére. „Ügy illik tán, hogy én is menjek ? ..." Mihály elmosolyodott. , Akkor igyekezzik kend, mer' ránkesteledik ..." Az öreg tiszta kapcát csavart a lábára. Ráhunyorított a vejére. ,Nem baj a' hékás! Van már villany a faluban, vagy mi a fene?..." Felszabadultan nevettek mind a ketten. Julis sokáig nézett utánuk, mikor elindultak. nép gyermekeinek játsszon. Akkoriban ez zseniális egyéni vállalkozás volt, egy lelkes asszony önfeláldozása s rajongása a népért és a művészetért. Ma a népi demokráciában ez természetes kollektívmunka s a színészeknek minden anyagi és technikai lehetőség rendelkezésre áll, hogy kulturális feladatainak eleget tehessen. 9 Beljajev orosz rendező színes filmet készít az új Csehszlovákiáról, Gottwaldovban (Zlin) A filmet a csehszlovák államünnep alkalmából, október 28-án mutatják be Moszkvában.* 9 Stockhjlmban e napokban nyílik meg a csehszlovák képzőművészek kiállítása. A kiállításon festmények, szobrok, rajzok, építészeti tervek és fényképek a modern csehszlovák művészet reprezentáns darabjai kerülnek bemutatásra. 9 A bécsi magyar kultúrhetek alkalmából három új magyar filmet mutattak be az osztrák fővárosban. Az „Uj Magyarország" című filmet magyar és szovjet rendezők rendezték közösen, köztük Olga Stepanova Sztálin-díjas filmiendezőnő. A film lényege az ellentétek megmutatása a régi és új világ között, egy felszabadult nép életöröme és lendülete. A második film „Tanulj tovább" az új néptanítót mutatja be, aki a népi demokrácia szolgálatába állítja tudását és képességeit. Ebben a filmben szemléitetőén látható, mit tett és tesz az új Magyarország a népnevelés terén, mennyi isko'át épít, mennyi könyvtárat nyit a kultúrára szomjas nép gyermekeinek, hogy az úrhatnám kisebbséget mint váltjtta fel a munka és a kultúra minden te'ületén a nép, mely századok kulturális mulasztásait rövid évek alatt képes behozni. A harmadik rövid film, a „Gépek jönnek", a felszabadult ország szédületesnek mondhato munkatempójáról ad fogalmat. A filmbemutatón a békéscsabai híres népi tánccsoport is fellépett.