Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-11 / 129. szám, vasárnap

UJ SZ0 1949 szeptember 11 A BOLGÁR KULTÚRA Szeptember 9., amikor a Vörös Hadsereg' felszadította Bulgáriát, az újkori bolgár történelem legnagyobb napja. A felszabadító harc e záró felvonása, amelyet a győzelem koronázott, egyúttal keztlö jelenete, indulási pontja annak az örömteli munkának, amelyet a bolgár nép szabad állami életében megkezdett, hogy megteremtse a jobb és boldogabb életfeltételeket a szocializmus építésének nagy útján. A régi bolgár nyomort és hátramaradottságot, amit a múltban csak időről-időre enyhítettek hatalmas szellemek emberfeletti törekvéseikkel, ezt az elmaradottságot, mely ellen emelt hangon szólaltak fel Christof Botev és Blagojev, a bolgár marxista és szocialista munkásmozgalom megalapítói és más nagy bolgárok, a mai állami berendezés teljes mértékben megszüntette. Ez a régi nyomor soha többé nem tér vissza. Mert a bolgár nép megértette a mai na<ry idők szavát s nem engedi sem a Coburg, sem más dinasztiák visszatértét, de építi a maga népi demokratikus köztársaságát és utat tör a szocializmushoz. Ebben az értelemben és ebben az Irányban halad a fiatal bolgár köztársaság kultúrtörekvése is. A kultúra terén nemcsak nagy terveket, de már sok megvalósított dolgot látunk, sok vívmányt, amelyről a régebbi bolgár kultúrmunkások — akik leggyakrabban a kis falusi tanítók soraiból kerültek ki — még álmodni sem mertek. A bolgár Kommunista Párt V. kongresszusán V. Cservenkov elvtárs, mint azt a „Bolgárszkája kulturnaja krónika" első számában olvassuk, megszabta az irányelveket és feladatokat a bolgár kultúra számára. A bolgár tudományt át akarjo formálni dialektikus materialista alapokon álló tudománnyá. Szorosabb kapcsolatokat akar kiépíteni a tudomány és az ország szocialista élete közt. hogy a tudomány minden körülmények közt szolgálja a népet. A bol~ár tudományegyetemnek ebben az újjászületésben és átalakulásban i<"en na°y és fontos feladat jut osztályrészül. Mit vér a bolgár nép íróitól és költőitől ? — Azt várjuk és azt akarjuk — mondotta Cservenkov elvtárs —, hogy úgy fejlesszék a prózát és virágoztassák fel a költészetet a szocialista realizmus útján, hogy egyedül csak a nép és az állam érdekét tartsák szem előtt és a valóságot ábrázoló művészi képeivel segítsenek a nemzetnek a szocializmus felé haladás kemény harcaiban, támogassák a Pártot, a hazafias Népfrontot és az államot, neveljék a nemzetet és főleg a fiatalságot az állam, a szocializmus nagy müve iránti odaadásra és hűségre. Fejlesszék ki bennük a büszkeség érzetét, az elszántságot, szilárdítsák meg a nemzet ellenségei elleni gyűlöletet és erősítsék meg mindért irányban a tartós békéért küzdök arcvonalát. Cservenkov főleg az elvi, a valódi, éleg irodalmi kritika szükségességét hangoztatta, mely lehúzná a leplet mindarról, ami reakciós és nevelni tudná a fiátal tehetségeket. Fárad-: hatatlanul és rendszeresen népszerűsíteni kell a szocialista realizmust, mint alkotó módszert, mint a marxilenini esztétika alapjait. A bolgár színház is a szovjet színház által mutatott haladó szellemben fog dolgozni, törekedni fog a bolgár színházi közönség művészielvi nevelésére, ki fogja fejleszteni a bolgár realista drámát, operát és ballettet. A bolgár zeneélet művelői elsősorban arra törekszenek, hogy az egészséges népi elemeket megerősítsék és bevezessék az egész zeneművészetbe, melynek szoros kapcsolatban kell állnia a dolgozókkal és igazi érthető zenét alkotnia. Nem kisebb és nem kevésbé nevezetes feladatok várnak a bolgár filmre és a bolgár festőművészeire is. Ezeket az itt röviden felvázolt feladatokat a bolgár kultúrélet dolgozói kezdik már nagy sikerrel megvalósítani. A bolgár haladó szellemű tudomány, főleg a bolgár marxista filozófia már régebbről két kiváló tudóssal büszkélkedik, az elhúnyt D. Blagojevvel és az élö, nálunk is jól ismert akadémikussal, Todor Pavlovval, aki a bolgár tudományegyetem igazgatója és a prágai Károly-egyetem tiszteletbeli doktora. Pavlov két könyve, „A művészet általános elmélete" (két kötetben) és „A viszszatükrözödés elmélete", melyet már ANGEL TODOROV: U J 7 i\ U & K Hatalmas térségen elfekvő üzemek Adják meg hazám új arculatát. Az ifjak éneim s a gépek üteme Mutatja, hol nalad nui a világ. Száz napot tükröznek vissza a vízművek, Szirénák bugása messzire száll, Óriás kazánok testében vad tüzek, Motorok dalától hangos a táj. Az álnok így beszélt: maradj csak parasztnak, Nyugaton sok a gyár, minek a gond? — Elhallgass, hamisság, tudjuk, hogy szavad csak Tinektek hús és nekünk a csont! • Szabadok akarunk maradni örökre: Szabadság záloga — meirannyi gyár. Szerte a hazában óriások nőnek. Kémények füstje a magasba száll. Kedvelem a gépem, n minden alkatrészét. Szeretem a gyárat, murvám hónát; ftem és Iram. és annvi benn a szépség, Amikor dal eseng a csarnokon át! vao-vnn'' T evskí-, P«t«v relékéhez S P'n-'trov n^l-'^'a pjftt A nlir, ]"oT CT^p leSZ, Ma formáljuk meg a boldog jövőt. Fordította: Szántó György több idegen nyelvre is lefordították és nálunk is rövidesen meg fog jelenni. Nagy jelentőségük van a marxista esztétika és a marxista elmélet terén. A problémák mély ismeretével és világos, megalkuvást nem tűrő helyes marxista álláspontra helyezkedve támadja Todor Pavlov a reakciós világnézetet, amelyek azokban a problémákban gyökeredznek, amelyeket most ő új megvilágításban tár elénk és ezzel utat mutat a filozófia fiatal tudósainak a marxista filozófia terén. Mily hatalmas gazdagság és mily végtelen erő rejlik ezekben a könyvekben! Kívánatos, hogy a csehszlovák kultúrélet munkásai részletesebben és pontosabban megismerkedjenek a bolgár kultúrélettel és a bolgár haladó szellemű tudománnyal. Könyvpiacunkon az utóbbi időben két figyelemreméltó bolgár regény jelent meg szlovák és cseh fordításban: Velkov „Borovo falu" című regénye és Sztojanov „Kolera" című regénye. Mind a két regénynek nagy művészi értéke van és igazolják, hogy a baráti Bulgáriából még több művészi alkotást is várhatunk. Ch. Botev versei is megjelentek már. Igen érdekes Fr. Kupka könyve is az első csehszlovák szófiai nagyköveté, aki kiváló csehszlovákiai író. A könyv címe „Bolgár napló" és gyönyörű művészi formába öntve tárja szemünk elé a szabad Bulgária új életének zajló, mozgalmas, bonyolult és hatalmas hullámzását. A bolgár művészet napról napra magasabb fokra hág. A bolgár művészek közül például Avramovov vonósnégyese hatalmas sikerű hangversenyt adott Albániában, a szófiai nemzeti opera dirigense, A. Margarito látogatást tett Romániában, V. Csernajev Lengyelországban hangversenyzett, O. Libich zongoraművész Magyarországon stb. Ez a pár példa is ékes bizonyítéka a bolgár tudomány, kultúra és művészet fejlődésének. Hisszük, hogy a bolgár kultúra megkezdett útján nem áll meg, hanem egyre nagyobb sikereket fog elérni és így hozzájárul a haladó szellemű nemzeti és világkultúra kincsestárának meggazdagításához. Ennek tanújelét adták a budapesti Ifjúsági Világfesztiválon résztvett bolgár ifjak és erről tanúskodtak a marianské láznei nemzetközi filmfesztiválon bemutatott rövid bolgár filmek is. A Jabio!a" ügy sok bosszúságot és derűt támasztott Olaszországban. Pedig eleinte egész szabályszerűen indult. A Vatikán — mindig éberen és az új idők új eszközeit használva — elrendelte néhány újabb vallásos film készítését. Az első Szent Klára életét ábrázolta volna. Sajnos, Cipieo bíboros, a film „producerje" csúnya pénzügyi botrányba keveredett, a botrány nagy port vert fel és a porfelhőben eltűnt Szent Kála élete is, illetve az a pénz, ami életének megfilmesítéséhez szolgált volna. Másként esett a dolog Fabiolával, a római hadvezér lányával, aki az első keresztények közé tartozott. Az ő és sorstársai mártiriumának filmje megszületett. Sokmillió lírát juttattak a Vatikánhoz közelálló bankok az olasz-francia-amerikai filmtársaságnak és a fasiszta uralom nagy filmrendezőjének, Blasettinek, azért, hogy Fabióla története a filmpropaganda leghatásosabb eszközeivel jusson el a nagyközönséghez. EH is jutcftt és hatott is. Hatott Fabiola és a többi mártír — nő és férfi — sexappelje. Hófehér szépséges keblek és imponáló izomzatok morzsolódtak szét az ókori cirkuszi oroszlánok fogai között. De hatott a film meséje is, bár egész másként, mint ahogy azt a Vatikánban kívánták. Elvégre lyan időket éltünk át és élnek át az olasz és francia, stb. tömegek, melyek az első keresztények harcát az elnyomók ellen, az igazságért, nagyon is érthetővé teszik. Az elnyomók eszközei sem ismeretlenek a mai mozilátogató közönség előtt. Róma felgyújtása és a bűnnek a keresztényekre való hárítása nagyon is rokon a Reichstag felgyújtásával és a bűnnek a kommunistákra és a nagy Dimitrovra hárításával. A film utolsó jelenetének nagy tömegmegmozdulása a békéért pedig a békeakciók ellen áskálődó imperialisták és a békéért harcolók küzdelmét tette érthetővé a tömegek előtt. A hatás láttán felszisszent a Vatikán. Ezért követelik hivatalos egyházi körök, élükön félhivatalos lapjukkal az „Osservatore Ramono"-val, drága nénzükön készített filmjüknek, a Fabiolának betiltását.. . Mintha az igazságot be lehetne tiltani. A szovje' Müldöttséa elfcaqyfta Csehszlovákiát Az a szovjet küldöttség, amely a Zvolenben tartott ünnepségekre érkezett a mult héten Csehszlovákiába, szerdán visszatért a Szovjetúnióba. A küldöttség tagjai: A. S. Gundurov, a Szovjetúnió Szláv Tanácsának vezetője, Jegorov kapitány és Asmolov tábornok, a szlovák Nemzeti Felkelés hősei és Polejov újságíró. A Prága melletti repülőtéren a távozó vendégeket dr. Nejedly és dr. Slechta miniszterek búcsúztatták. A résztvevők között ott volt Siiin szovjet fökonzu! is, valamint a Szláv Bizottság vezetője, prof. Hus, Drda költő és sok más kiváló egyéniség. ILLÉS BÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK Egy órán át szótlanul, nagy odaadással ettünk és ittunk. Mikor az utolso falatot is legyűrtük, valamenvnyiünkre rájött az ébremtarto ííradtság. Ily°.:kor — ha akarsz, ha nem — lefekszel, ott <Jiol vagv — kőre porba sárba ... Rettenetesen álmos v^y, de aludni m-m tudsz. A szemed lecsukod — ég a szemhéjad, v cröset látsz. Kinyitod, magától lecsukódik Fa egyerS' vagy, szavalsz vagy énekelsz — esetleg káromkodsz. Ha társad van — kinyitod a szíved, nyelvedre veszed, tenyeredre teszed azt, amiről máskor magad előtt is hallgatsz. Talán téged magadat is meglep, hogy mi lakik a szívedben. A két fogoly (miután telezabálta magát) békésen horkolt egy lópokrócon. MikoT Levin melléjük feküdt, az olasz (anélkül, hogy szemét kinyitotta volna) jól oldalbarúgta. Levin könyökével adott méltó választ. — Talán ezeknek is volt anyjuk — mondotta. — Volt — felelte Ignatyov. — Sőt talán van is. — Az én anyám meghalt, amikor születtem — meséli álmosan Levin. Hetedik, utolsó gyereke voltam apámnak. Hét fiú ... Apá mszabó volt Gomelben. Foltozószabó. Nagyon-nagyon sokat dolgozott és nagyonnagyon keveset keresett. De azért felnevelte a hét fiút. Sőt hárem fiát, — a három legfiatalabbat — taníttatta is. „Legyen belő'-etek fiúk, akármi, — csak az ne, ami én vagyok!" Így beszélt hozzánk, amikor volt ideje (és ereje) beszélni. „Dolgozzatok, tanuljatok, ha kell, a bőrötökből is bújjatok ki, — csak ne legyen belőletek olyan csúnya, buta, tudatlan, szerencsétlen, nyomorult, elnyűtt igavonó barom, mint amilyen én vagyok, az apátok". Igen — folytatta Levin, miután cigarettára gyújtott — apánk megtiltotta nekünk, hogy hozzá hasonlítsunk. Kicsi, sovány, kopasz, egy kicsit mindig náthás ember volt az apám. És mindig szomorú. Ha valaki megkérdezte tőle, hogy mért szomorú, akkor dühbe gurult és veszettül káromkodott. De mindig csak önmagát szidta. Ilyén volt... — Meghalt? — kérdeztem én. — Él! De most már nem hasenlít a szegény, elnyűtt, szomorú foltozószabóra. Kilenc esztendeje egy nagy ruhagyárban dolgozik. Gyár? Tulajdonképpen nem is gyár, hanem kisiparosok termelési szövetkezete. Ott — mester. A legidősebb bátyám, aki egy gépgyár igazgatója — kinevelte apánkat. Szinte erőszakkal vitte be a szövetkezetbe. Ott aztán a szerencsétlen emberből — szovjet ember lett. Annyira nem hasonlít a kis náthás, gomeli foltozószabóra, hogy néha mar nevetni is tudott. Legalábbis — a háborúig. — A hét közül hányan vagytok a fronton? — kérdezte Ignatyov. — Heten! Hogy hány él még a hét közül — azt nem tudom. Az egyik bátyámtól már négy hónapja nem kaptam hírt, a másiktól hét hete. Most kézről-kézre járt Olga Ivanovna fényképe. Én már sokszor láttam ezt a képet, ezt a széles arcot, ezt a kicsi pisze orrot, kemény kis száját és a magosan íveit szemöldökök alól bátran, magabiztosan és mégis kíváncsian a nagyvilágba tekintő világos, vidám szemeket. És valahányszor láttam, mindig honvágyam támadt a tisztaság, a béke. a boldogság után. Ez a békevágy (mint minden szovjetkatonán), engem is keményebbé, bátrabbá, áldozatkészebbé tett. Jaj annak az ellenségnek, aki olyankor kerül szembe velünk, amikor úrrá lesz rajtunk a békevágy! Ignatyov sokáig nézte Olga Ivanovna fényképét és nagyot sóhajtva adta vissza Levinnek, aki örült, hogy megcsodáljuk a képet. De egy kicsit "féltékeny is volt. Nem szerette, ha valaki sokáig gyönyörködött Olga Ivanovna fényképében. — Nagyon hasonlít Mária húgomra, arra, aki elesett Rigánál — mondotta halkan Ignatyov. És Tatjána húgomra, is hasonlít. Arra, aki most a Kulpánban harcol... Rövid szünet — Mária építésznek készült, Tanja geológiát tanul. Az apám belőlem is építészt akart nevelni. 0 valahogy .úgy képzelte, hogy a szocializmus építésében csak építészekre van igazán szükség. Az első világháborúig zsákhordó volt az apám — az odesszai kikötőben. A polgárháború alatt — vörös parancsnok. A polgárháború befejezése után — tanult. Majd elájult, mikor megmondottam neki, hogy katona akarok lenni. Azt hittem, sok bajom lesz vele. Tévedtem. Gyorsan megvigasztalódott. „Nemcsak építenünk kell, — magyarázta önmagának — de amit építettünk, azt meg is kell védeni." Mikor hadnagy lettem — már büszke volt rám. Akkortájt aligha sejtette, hogy ő is még egyszer fe-húzza az egyenruhát. Most mérnökezredes. Leningrádon harcol. Ki e^ről, ki arról mesélt... Ahogy (egy vadászrepülőgép sebességével) múlott az idő — mintha repülőgépen száguldanánk végig a Szovjetúnión és ablakon át csodálnánk meg a fel-feltűnő és gyorsan a távolba vesző városokat és falvakat, erdőket, szántóföldeket, hómezőket és naracsligeteket... — Az apám segédmunkás volt a Sarló és Kalapácsgépgyárban, — meséli Mihajlov — amit akkor még Guzson-gyárnak neveztek. Pincében lakott, — három család egy pinceszobában. En villanyszerelő vagyok abban a gyárban, ahol apám segédmunkás volt. Két szobakonyhás lakásom van, fürdőszobával, villannyal. Fiam, Pável, aki most nyolc éves, mérnök akar lenni... Kézről-kézre járt a kis Pável fényképe. — Mérnök akar lenni — ismételte meg Mihajlov tizedes. — És az is lesz! — Szép élet a mi életünk — sóhajtott Levin. — Meg kell védeni! — mondotta Ignatyov. A ticsihai tölgy-, bükk-, cser-, hárs-, nyárfa- és fenyőerdő téglaalakú, majdnem szabályos tégla. Két kilométer széles, tizenegy kilométer hosszú. Két kilométer szélességben veti hátát a Donnak, tizenegy kilométernyire nyúlik be a síkságba, amelyet a magyar csapatok tartanak megszállva. Legészakibb pontja annak a Don (Folytatjuk.)