Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)
1949-09-10 / 128. szám, szombat
IIJ SZO 1949 szeptember 10 A dollár-jászol melEatt Egy fasiszta szolgával több ... h gyarmaSi asszonyok harca — valamennyiünk harca (Folytatás az 1. oldalról) darltásukat. Ml is mindnyájan harcos, testvéri szeretetünkkel tekintünk feléjük és minden, anyagi és erkölcsi erőnkkel a megérdemelt segítést nyujtjuk azoknak, akik még sok helyen a feudalizmus járma alatt nyögnek. Tudjuk azt, hogy az Imperializmus nem tud meglenni politikailag és gazdaságilag elnyomott, kizsákmányolt gyarmatok és gyarmati népek nélkül. Tehát a gyarmati népeket támogatni függetlenségükért és szabadságukért folytatott harcukban annyit jelent, mint gyengíteni az Imperialista hatalmak háborús erejét, elvenni tőlük a nyersanyag és élelmiszer tartalékjuk forrását. A nők ősrégi álma: ledobni az elnyomás, a megalázás bilincseit, legalább a világ egy hatodán, a Szovjetúnióhan valósult meg. A Szovjetúnió segített bennünket, a népi demokráciák asszonyait is ahhoz, hogy követve példájukat, mi is levessük bilincseinket. Az ő példájuk biztatja a kapitalista országok asszonyait a harcra és bátorítja az imperializmus elnyomásában sínylődő gyarmati nőket felszabadulás! küzdelmükben, így nő, terjed, hatja át a világot Lenin és Sztálin tanítása. Megvalósult eszményünk, a szocialista Szovjetúnió vezeti a harcot a világ öszszes elnyomottainak ^'szabadulásáért. TŰRI MARIA Bierut elnök az új Lengyelország tapasztalatairól A Nowe Drogi clmü lengyel lapba Bierut lengyel köztársasági elnök „Tíz év tapasztalatai" címmel cikket irt, amelyben az 1939 szeptemberi eseményeket méltatja és azokból ezeket a következttetéseket vonja le: Ma a tiz év előtt bekövetkezett szomorú események elmúlta után kellő számú bizonyíték áll rendelkezésünkre, amely rávilágít a nyugateurópai Imperialisták akkori politikájának reakciós hátterére, de egyúttal & letűnt kapitalista-nagybirtokos lengyel reakciós kormány áruló politikájára is. Ezek az iratok leplezetlenül mutatnak rá a nemzet és a reakciós kormány közötti ellentétekre. A lengyel nép békét akart, ugyanakkor a reakciós kormány a háború megszervezésében fejtett ki aktív ténykedést. A nemzet érezte a hitlerista urak által teremtett veszedelmeket s ugyanakkor reakciós kormánya életre-halálra összekötötte sorsát Berlinnel, Rómával és Tokióval. A lengyel dolgozók barátságban kívántak élni a Szovjetúnió népeivel, míg a kormány politikájának fővezérvonalául a Szovjetúnióval szembeni gyűlöletet hirdette. A nemzettől messze állt az agresszivitás és az intrika. A reakciós lengyel kormány ugyanakkor Hitlerrel együtt Ukrajna ellen készített támadó terveket, sőt résztvett az lfiSS-as Csehszlovákia elleni támadásban is. A lengyel munkásosztály összekötötte életét a lengyel nép felszabadítás! harcaival és a népkormányért folytatott küzdelmekkel. Tudatában volt annak, hogy a Szovjetúnió népei történelmi győzelmüket kizárólag csak népi kormányuknak köszönhették, de tudatában volt annak is, hogy a lengyel nép a tényleges függetlenségét csak úgy tudja biztosítani, ha a legszorosabb szövetségre lép a haladás, a béke és a nép forradalmi erőivel. A Tito-csoport esete, amely elárulta a béke erőinek egységfrontját, komoly figyelmeztetőül szolgál a munkásosztály és dolgozó tömegnek, hogy óvakodjanak mindazoktól a tényezőktől, amelyek a béke, a demokrácia és a szocializmusért küzdő erők meggyengítésére törekszenek. Ezek a tényezők kémkedéssel álcázott dezorganizációval, ellenséges suttogó propagandával akarják meggátolni a lengyel munkástömegek nagy sikereit. Csakis állandó éberséggel lehet ártalmatlanná tenni ezeket a haza érdekeinek elárulására irányuló tetteket. Bierut elnök cikke további részében a dolgozók hazafiasságáról és a lengyel munkásosztály feladatairól ír. Ezek oly feladatok, hangsúlyozza, melyek az embernek az imperialista Járom alóli teljes felszabodulását, a tartós békét és a népek közötti barátságot kívánják létrehozni. A legfontosabb feladatok egyike, hogy a békéért folyó harcokban leleplezzük a háborús uszítók „demokratikus" frazeológiáját. „Mi lengyelek 25 milliónyian vagyunk és mindannyian odaadó hívei a népi Lengyelországnak. Mindannyiunk számára a becsület és nemzeti büszkeség kérdése a haladás, a béke és a szabadság nagy hadseregének első soraiban állni, mellyel a világ boldog és szerencsés jövőjét teremtjük meg, fejezi be a Nowe Drogi cimü lengyel lapban írt értekezését Bierut elnök. A nyugatnémetországi kommunista képviselők parlamenti programja A nyngatnémetországi parlamenti ülés megnyitásának első napján a nyugatnémetországi Kommunista Párt parlamenti klubja program-ny'latkozatot tett, amelyben kifejezésre juttatta, hogy a parlamentben a dolgozó lakosság és az egész német nemzet érdekeit fogja védelmezni. Ezek során az egész német nép kívánságára fog támaszkodni, amely Nyugat-Németország gyarmati rabszolgasorsának megszüntetését kívánja. A Kommunista Párt parlamenti klubja fáradhatatlanul az egységes német kormány megteremtésén fáradozik, a békeszerződés megkötéséért és a megszálló csapatok sürgős visszahívásáért harool, mert csak így valósítható meg a német nép számára a béke és a jólét. A Kommunista Párt a legnagyobb határozottsággal kíván fellépni a további demontázsok ellen és egyéb, a német dolgozók érdekeit szolgáló gazdasági kérdések tekintetében. De a Kommunista Párt figyelemmel lesz a mezőgazdák, kisiparosok és kiskereskedők érdekeire is. Harcolni kíván a bérek felemelése, a szociális biztosítás megjavítása, az öregségi segélyek felemelése, a háborús áldozatainak segélyezése és a munkakötelezettség bevezetése érdekében — hangzik a nyugatnémetországi Kommunista Párt parlamenti kiáltványa. A nyugatnémetországi Szövetségi Tanács aiakuió gyűlése Bonnban szerdán összeült a nyugatnémetországi parlament első ülésére, amelynek elnökéül Karol Arnoldot, az Észiakrajna és Westfália miniszterelnökét választották meg. Arnold megválasztása mellett szavaztok az öszszes jelenlévő képviselők, kivéve a bajor szeparista párt parlamenti kiküldötteit. A parlament alelnökéül Alsószászország miniszterelnökét, Kopfelt választották, aki különösképpen Lengyelországban vált véres tetteivel hírhedté. Kopfel kiadatását egyébként Lengyelország már régen kéri, hogy mint háborús bűnöst a lengyel bíróságok fe Telősiségre vonhassák. A parlament megnyitása egybeesett az amerikai megszálló csapatok nagy katonai hadgyakorlatainak megkezdésének időpontjával. Marxista-leninista sarok A módszer v. A II. Internacionálé opportunistái- ' na*: számos elméleti dogmája van, melyektől sohasem hajlandók tágítani. Vegyünk elő ezek közül néhányat. Az első dogma: azokról az előfeltételekről szól, melyek közt a proletariátus a hatalmat megragadiiatja. Az opportunisták erősködnek, hogy a proletariátusnak addig nem lehet és nem is szabad megragadnia a hatalmat, míg többsé?,ben nincs az országban. Bizonyítékok erre nincsenek, hiszen ezt a képtelen tételt sem elméletileg, sem gyakorlatilag igazolni nem lehet. Jő, feleli Lenin ezeknek a II. Internacionálebeli uraknak és ha adódik egy olyan történelmi helyzet (háború, agrárválság, stb.), melyben a proletariátusnak, a lakosság kisebbség-ének lehetővé válik, hogy a dolgozó tömegek hatalmas többségét mafa köré tömörítse, miért ne ragadja meg a hatalmat? Miért ne használja ki a proletariátus a kedvező nemzetközi és belső helyzetet arra, hogy a tőke arcvonalát áttörje és az általános dön fést meggyorsítsa? Váljon nem be^zélt-e Mar 1; már a mult szá"ad ötvenes éy - — arr* 1 y c r "* T a rireletárforradr'^Tri i'~ye N , <er' ,t' ,rpz' <' Tban ,kitűnően" állna. ha. a nro!etérfirra''a!jvjnf a'^tf ma n™tani " a ra^théhorúnak ú™vcző 1.ván egy második kiadásával?" Váljon nem tudja-e mindenki, hogy Németországban ekkoriban ar,n'' ,' ,' v kevesebb volt a pre!e f* T' min f n^id^ul Oroszországban 19i7-ben? Vájjon nem mutatta-e nr p" oro^z pro''et.! 1 ,'f"nra' Jalom frvakorVta, azt. hogy a, n. Inf„ r,—M"r«wif ez a kedvenc a, n--"le f' tr ié4'i,s s7<m*rs —HP" bír? hn^v a fTrap^lr o^rpVrtrlo*^ e't p-r dogmát megcáfolja és a"""°nverl. A másik dogma: a proletariátus a ha'dmat nem tarthatja meg, ha nincs elegendő kiképzett kulturális és adminisztratív kádere, mely az ország kormányzását el tudia látni: előbb létre kell hozni ezeket a kádereket a kapitalizmus viszonyai között s csak azután megragadni a hatalmat. Jó, feleli erre Lenin, de miért nem lehet a dolgot megfordítani, úgy, hogy előbb megragadjuk a hatalmat, kedvező fejlődési viszonyokat teremtünk a proletariátus számára és azután haladunk előre hétmérföldes léptekkel, hogy a dolgozó tömegek kulturális színvonalát felemeljük, hogy a munkások közül a vezetők és adminisztrátorok nagyszámú kádereit kineveljük? Vájjon az orosz gyakorlat nem mutatta-e meg, hogy a munkássorokból jövő vezetők káderei a proletárhatalom alatt százszor gyorsabban és alaposabban nőnek, mint a tőke hatalma alatt? Vajon nem világos-e, hogy a tömegek, forradalmi harcának gyakorlata könyörtelenül agyonüti az opportunistáknak ezt az elméleti dogmáját is? A harmadik dogma: az általános politikai sztrájk módszere a proletariátus számára alkalmatlan, mert e'méletileg helyt nem álló (lásd Engels birá'atát), gyakorlatilag veszélyes (az ország gazdasági életének normá'is menetét kizökkentheti a kerékvágásból, a szakszervezetek pénztárait kiürítheti), nem pótolhatja a harc parlamenti formáit, melyek a pro'etariátus osztályharcának fő formái. Rendben van, felelik erre a leninisták. De először Engels nem bármiféle általános sztrájkot bírált, hanem csak az általános sztrájk egy bizonyos meghatározott formáját, az anarchisták általános gazdasági sztrájkját, melyet az anarchisták a proletariátus politikai harca helyett javasoltak. Mi köze ennek az általános politikai sztrájk módszeréhez? Másodszor ki és hol bizonyította be, hogy a proletariátus harcának a parlamenti harc a fő formája? Vájjon a forradalmi mozgalom története nem azt bizonyítja-e, hogy a parlamenti harc csak iskola és segédeszköz a proletariátus parlamentenkívüli harcainak megszervezésére, hogy a munkásmozgalom alapvető kérdéseit a kapitalizmus idején az erő dönti el, a proletártömegek közvetlen harca, általános sztrájkja, felkelése? Harmadszor, honnan szedték elő azt a kérdést, hogy a parlamenti harcot az általános politikai sztrájk: módszerével kell helyettesíteni? Hol és mikor kísérelték meg az általános politikai sztrájk hívei azt, hogy a harc parlamenti formáit a harc parlamenten kívüli formáival helyettesítsék? S negyedszer, vajljon nem mutatta-e meg a forradalom OroszI országban, hogy az általános politi! kai sztrátjk a proletárforradalom ha! talmas iskolája, pótolhatatlan eszköze a legszélesebb proletártömegek • mozgósításának és megszervezéséi nek, a kapitalizmus vára megroha! mozásának előestéjén? Mire való hát . a nyárspolgári siránkozás a gazdasági élet normális menetének meg1 zavarásáról és a szakszervezetek pénztárairól? Vájjon nem világos-e, hogy a forradalmi harc gyakorlata az opportunistáknak ezt a dogmáját is szétzúzza? És így tovább és így tovább. Ezért mondotta Lenin, hogy a „forradalmi elmélet nem dogma", hogy „az elmélet végleg csak a tényleges tömegmozgalommal és a tényleges forradalmi mozgalommal szoros kapcsolatban formálódik ki". („Baloldaliság — a kommunizmus gyermekbetegsége"), rnert az elméleteknek azokra a kérdésekre kell válaszolnia, amelyeket a gyakorlat vet fel." („Mik azok a „népbarátok"), mert az elméletet ellenőrizni kell a gyakorlat adatain. Amint a II. Internacionálé pártjainak politikai jelszavait és politikai döntését illeti, elég, ha visszaemlékezünk a „háborút a háború ellen" jelszó történetére s megértjük, milyen hamis és rothadt e pártok gyakorlata, melyek forradalomellenes tevékenységüket nagyhangú forradalmi jelszavakba és határozatokba burkolják. Mindenki emlékszik ^ még a II. Internacionálé bázeli kongresszusának pompázatos demonstrációjára, amikor a felkelés minden borzalmával fenyegették meg az imperialistákat, ha elhatároznák, hogy a háborút megkezdik s amikor a „háborút a háború ellen" fenyegető jelszavát adták ki. De ki nem emlékszik arra is, hogy kevéssel azután, közvetlenül a háború megkezdése előtt, a bázeli határozatot elsikkasztották és a munkásoknak új jelszót adtak: irtsátok egymást a kapitalista ha^a dicsőségére? Vájjon nem világos-e, hogy a forradalmi jelszavak és határozatok fabatkát sem érnek, ha tettek nem erősítik meg őket? Elég, ha az imperialista háború polgárháborúvá való átváltoztatásának lenini politikáját a II. Internacionálé háború alatti áruló politikájával szembeállítjuk és rögtön megértjük az opportunizmus zúgpolitikusainak laposságával szemben a leninizmus módszerének egész nagyságát. Idéznem kell itt Lenin „A proletárforradalom és renegát Kautsky" című könyvéből egy helyet, ahol Lenin keményen ostorozza a II. Internacionálé vezető politikusának, Kautskynak opportunista kísérletét, hogy a pártokat ne tetteik, hanem papirosjelszavaik és dokumentumaik után ítéltje meg: „Kautsky tipikusan kispolgári, filiszteri politikát folytat, amikor azt hiszi, ... hogy a jelszó kiadása változtat az ügyön. A burzsoá demokrácia egész története leleplezi azt az illúziót- a burzsoá demokraták a nép becsapására mindig kiadtak és mindig ki 5s adnak tetszésszerinti „jelszavakat". De fontos az, hogy őszinteségüket ellenőrizzük, hogy a szavakkal szembehelyezzük a tényeket, hogy ne érjük be az idealista vagy sarlatán frázissal, hanem fedjük fel az osztályrealitást". Arról nem is beszélek, hogy a II. Internacionáié pártjai félnek az önkritikától, nem is beszélek arról a módról, ahogy hibáikat rejtegetik, ahogy eltusolják a fájó kérdéseket, ahogy fogyatékosságaikat takargatják minden-rendbenvan hamis parádéval, ami az élő gondolatot eltompítja és meggátolja azt, hogy a a pártot forradalmi módon a saját hibáin lehessen nevelni. Ezt a módszert Lenin kigúnyolta és pellengérre állította. Lenin a „Baloldaliság — a kommunizmus gyermekbetegsége" című brosúrájában a proletárpártok önkritikáijárói ezt írta: GYILKOSOK Alig van, nap, hogy a Marseilleba befutó hajók Koporsót ne hoznának magukkal Vietnamból, A „saie guerre", a piszkos, aljas háború tovább folyik. Egy nap huszonhét koporsó jön, másnap ötvenhét, egyre vérlázítóbb, döbbenetesebb a statisztika. Egy fiatal francia munkás, Christi&n Duluc, nem hajlandó fegyvert fogni a vietnamiak ellen, bebörtönzik. A munkásság tüntet Marseilieban, a rendőrség betanított farkaskutyákat uszít rájuk; egy öreg munkást, akinek megroggyannak a lábai s nem tud elmenekülni, véresre marnak az ebek. Akár Auschwitzban és Ravensbrückben, mikor a deportáltakat tépték szét a kutyák Hitler nagyobb dicsőségére De a munkásáruló francia kormány bűnlistája ezzel még nem teljes. Itt van a madagaszkári kérdés, mely borzalmasságában nem marad mögötte a vietnaminak. Mikor Madagaszkár 52 évvel ezelőtt francia gyermat lett, a hódítók örömmámorban úsztak; a hódítók, akiknek feltüzelt a szemük, mikor az új gyarmat kincseire, a madagaszkári bányák, a föld és a, madagaszkári benszülöhek kihasználatlan erejére gondoltak, a zsákmányra. Eszükbe sem jutott, hogy az új gyarmatokon emberies állapotot teremtsenek s hogy a francia nép életszínvonalát emeljék az új gyarmat termékeiből. Jaurés, akit később, 1914-ben alávaló módon megöltek, mert ellenezte az első világháborút, mert előre látta a katasztrófát, melybe Európa belerohan, Jaurés már akkor tisztán látott és a győzelmi mámorba az ig<izság ürömcseppjeit csepegtette; már akkor kárhoztatta a gyarmati politikát, tudta, hová vezet, % benszülöttek leigázására, kizsákmányolására, a kapitalista rendszer erősítésére. Az úgynevezett „vadak"-ból áldozati bárányokat csinálnak a „művelt" hódítók, akiket a vágóhídra visznek, ők a felsőbbrendűek, a civilizáltak, állatokká aljasodnak a védtelenek üldözésében. Jaurés nem tévedett ... Madagaszkár évek óta tele van kínzókamrákkal, börtönei ártatlan elítéltekkel. A francia Kommunista Párt és a francia nép erélyes tiltakozására néhány halálraítéltet nemrégiben Franciaországba szállítottak, hogy ügyüket újra tárgyalják. De ez csak kis részlete a véres fejezetnek, százezer halottja van eddig a madagaszkári gyarmati politikának és tizenötezer ember, francia és benszülött sínylődik még a börtönökben. Nap mint nap hurcolják el békés otthonaikból azokat, akik az elnyomók ellen szervezkedni próbálnak, vagy akár egy szót is elejtenek. Hónapok óla revíziót követel a madagaszkári perekben a francia Kommunista Párt és Franciaország népe, de a gyalázatosságok tovább folynak. A foglyokat gummibotokkal verik, fojtogatják, szörnyű kínzásokkal vallomásokat csikarnak ki belőlük, melyeknek persze semmi közük sincsen az igazsághoz. Kis és nagy hóhérok uralkodnak, kormányzók és rendőrbiztosok. A kínzásokról tett tanúvallomások, melyeket sorozatosan közölt nemrég a L'Humanité, hiteles, döbbenetes képet adnak az ottani rémuralomról. Egész falvakat gyújtanak fel, melyeket „tűzfészek"-nek neveznek. A szabad gondolat tűzfészkeit akarják elpusztítani, kiirtani, mintha azt lehetne. Százezer ember meghalhat, tizenötezret bebörtönözhetnek, de újabb százezer meg százezer még elevenebb erővel küzd majd jogaiért, az emberi szabadságért. A világ folyását nem lehet megállítani, a szabad gondolatnak nem lehet gátat vetni, a gyarmatok népe öntudatra ébredt s ezt a z öntudatot nem lehet belőle kiverni gummibottal. Vietnamból jöhetnek még a koporsók, de meddig? Madagaszkárban uralkodhatnak még olyan vérebek, mint Báron, de meddig? Kína nagy tömegei felszabadultak és fel fognak szabadulni a francia gitarmatok népei és munkásai is. A madagaszkári halálraítéltek párizsi perfelvétele nem fogja elcsitítani a lázongó tömegeket Madagaszkárban. Ellenkezőleg! Szenes Erzsi. — J. Volker emlékmű Tatranská Poliankán. Szeptember 30-án leplezik le a minisztériumok, megbízotti hivatalok és nemzeti bizottságok kiküldötteinek jelenlétében Tatranská Poliankán a nagy költő, J. Volker emlékművét.
