Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-01 / 120. szám, csütörtök

Hi SI® 1949 szeptember T I. Vasárnap este kong a kuglizó, telik a győzedelmi lista, krétával írják: kilencet dobott Biczó Ferenc, a traktorista. • Krétával írják: Biczó és kilenc, sör pukkan, csilingel a szóda és élesebben, mint a trombita, zúg-zeng a traktorista nóta. Fiatal torkok trombitája szól, álmukban rezzenek a lányok^ bújnak a bokrok nonalja alá a csókoskedvü csalogányok, bajuszát tépi, büszke most Bi;zó, kevély, kurjongató a kedve, a tuskóíorma, tömzsi kis legény legszívesebben — verekedne! Legszívesebben fölrúgná magát a .tomp'aí ényű tovon/g mbra: — Ébredj Kamonii, íekenj vén kulák, lássad m;vé leit kafxád rongya; Nézz a szemembe! Mjg firersz-e meg? Kék ez a zubb>r,y. új a cs'zmi, húson, kenyéren, két deci boron duzzadik a karom izma. Ha ünnep' este kicsípem magam, mint orsó, pörögnek a lányok, barátot, egyívású cimborát nem egyet, — százat is találok! i Hstedhét határ.tudja a nevem, nem hívnak többé „hé" nek, ,,hó"-nak, az emlékét is lassan feledem inat-sorvasztó istállódnak. II. Az emlékét is lassan feledem . .. De tiprást lehet-e feledni, huszonegyévi sanyargattatást csak úgy, a hátom mögé vetni? Még mindig gőgölsz barmaid között és hiszed: fordul majd a kocka. Hát nem! Elég volt! Képed közepén loccsanjon végre multam mocska! Irta: URBAN ERNÖ. Anyám nevét tudom: Biczó Rozál, árva-leánynak mi a sorsa? Korán cselédnek áll, az ifjú úr félrészegen prédának vonsza. Csömörös csókból gyerek születik, — keresztet vethet életére — lelenc lesz, megtűrt, leköpött lelenc fiatal anyja szégyenére. (Anyám, anyám, szegény Biczó Ptozál, Duna vizének vitt a szógyen, szemed fényéből nem maradt, csupán egy ütött-kopott búcsús érem. Ezért nem tudtam én, hogy mi a csók arcom csak pofonokat látott, verje is érte, verje szüntelen átok, a volt úri-világot!). Nyolc éves lettem, vagy talán kilenc? Kamondi görbítette karmát, hogy gyarapítsam, — gyöngécske gyerek — hetvenöt holdas birodalmát. Libapásztornak vert a rétre ki, pénz is ütötte értem markát. (Vehetett rajta, fulladna belé, három vagy négy liter kadarkát.) Lelenc-ruhám volt, retkes rabruha, az enniva'ló korpa, kozma, küszöbön faltam, rn'nt. a kuvaszok, verések közt, lopva orozva. — Büdös vagy — mondták —, ólban a helyed! Igaz, nem tudtam, mi a szappan, a felleghajtó nyári ég alatt fényben fürödtem és iszapban. Fényben fürödtem, miként a vetés, füstölgő záporok is vertek, v'gasztalóvá tették álmaim libák és kékárnyékú kertek. Reszketve nőttem, mint a rezeda, nőttem akarva, nem akarva, észre sem vettem: hólyagot vetett tenyeremen az eke szarva. Észre se vettem: fönnakadt szemem a lányok piros viganóján, búcsú volt éppen, állt a mutató tizenkettőn a toronyórán. — Mégy a fenébe, te koszos lelenc!? oktatott orrával a csizma, — Sohase lesz itt keresnivalód málészájú koldústarisznya. Nem is lett soha keresnivalóm ahol emberek ettek ittak, keresztelő vagy bő lakodalom víg vendégének sohse hívtak. Kivetve éltem, mint a kárhozott keserűségné'k van-e vége? ' Istálló sarkán hasaló dikó a szolgalegény menedéke. Háború is volt? Arról tudtam én, hogy gazdám szakállat eresztett, ásta a búzát, Szent Antal előtt napszámban hányta a keresztet. — Fiam vagy — mondta —, szerelmes tukmálta rám a sonkát, sódart, de közben, mint kujtorgó kutya, fogcsikorgatva bosszút forralt. Fogcsikorgatva rendelt új ruhát, hogy hallgasson a falu szája, de szűnt a harc, őkelme nem került mint hitte volt, — akasztófára, maradt a ház, a föld, a legelő, bika után bőgött a barma és minden nappal növekedve nőtt Kamondi szarva és hatalma. A községházán kellette magát: Ki lenne esküdt, hogyha ő nem? (A trombitáló végítéletig forogna már a temetőben!) Mit számított bár a pénz, a lakoma? Csatasorba állt koma, sógor s akit a „jószó" hitetlen hagyott, azt olajozta buzogó bor. így lett Kamondi újfent „valaki", hullott is fejemre az áldás, egyéb se hallott: — Egyen a fene, iramodj, igyekezz, te csámpás! Hiába nyaltam nyelvemmel port, szinte csontomhoz nőtt a bőröm, Kamondi hajtott; — Gyerünk, te gyimó! Percekkel kellett kergetőznöm. III. Kevély Kamondi, emlékszel e még? Mert én emlékszem, — mindhalálig, — vállamról ama vasvilla-szúrás törődött vére le nem vásik, — halálba űztél volna, átkozott, ha meg nem sajnál Kokas Ádám, de megsajnált és gyógyítani vitt mázsát is emelintő vállán. F ának vett a traktorállomás és vezetője: Kokas Ádám, szinte szájával adott eledelt, míg megálltam a magam lábán. Okos szavakkal oltotta belém, — szavai mindig égten-égtek, — spr'g csak élek, harcosa legyek a munkás-paraszt szövetségnek. Okos szavakkal oktatott ki rá, hogy nrnden borúié barázda szegény paraszt orcáján nevetés, — de a kulának sírját ássa s láttam, Kamondi — hervadásodat, pukkant hatalmad, mint a hólyag, hasznát nem éred, bárhogy áhítod, többé sógornak, csobolyópak! A községházán se lehet szavad, kereszted hasztalan is hányod, csalogatónak hiába dúgod pokrócom alá Eszti lányod, — zúg-zeng a traktor a kezem alatt, a szabad jövendőnek szántok: temetlek téged s temetem veled mocskom: a volt úri-világot! EGRI VIKTOR: Sovánkának baja van a családjával István: Jó estét, gazduram! Sovánka: Adj Isten, Pista! Hallom, megborjazott a tehened. István: Meglett ma hajnal ra. Nehéz ellés vót, de megérte. Zsemlyeszőrű üszőbomyú, szép fehér csillaggal a homlokán ... Megnézi, gazduram? Sovánka: Elhiszem én néked, hógy csillagos homlokú ... Oszt eladod? István: Nem én. Felnevelem. Hadd legyék maj két tejelő. .Sovánka: Két tejelő a kis fődedhez? Vagy tán igába fogod üket? István: Nem vagyok a ma gam ellenség", hogy a f'det ka pirgáljam velők. A tehén arra való, hogy tejet meg trágyát adjon ... A munkát meg elvégzi a gépállomás. Sovánka: Mindet? István : Sorjában, aho'Ty gyün. A tarlóhántást, a sekély keverőszántást, a hengerezést, íogasolást, ugartárcsázást és a ve tést is. Sovánka: Te meg majd ölberakod a kezed és .-nézed a traktort, ügyi? István: Dehogy is rakom ölbe őket. Akad énnékem elég munka. Ősszel meg lesz a disznóhizlalda, a baroroíiíarm ... Sovánka: A szövetkezet nek? István : Csakis annak. Oszt lc-sz még egyéb is ... Meghallja rövidesen, gazduram. Mert nagy újságok lesznek. Sovánka: Tán még jobban fölforgassátok ezt a békés falunkat? Egészen a feje tetejire állítjátok! István: Hogy a feje tetejire? ... De édes Sovánka uram. mi már erről egy kicsit eldiskuráltunk. Megmondtam én, hogy éppen mink állítjuk a lábára. Ami eddig bei cg vót, gyógyígassuk ... Sovánka: Aunye a teremtésit. Mán úgy jár a szád, mintha doktor vónál. Lú'doktor meg emberhö értő Hogy a kórság essen belétek! István: Lassan a terttel, gazduram. Mi mászott a májára, hogy olyan moslékcs megint a beszéde. Mi baja vélünk? Sovánka: Az a baj, hogy ostobák vattok ... Hogy a te kobakodban is több a korpa, mint az ész... Te is fölülsz minden újnak, amivel ezek a te elvtársaid bolondijják az egész falut. Meg se gondolod . . . István: Megálljon, gazduram, ne fusson úgy aízal a szó val. Inkább mondja el szép lassacskán, miben is van az a bolondság?? ... Oszt mit nem gondoltam. meg én? Sovánka: Hát az a dógot a gépállomással. Hogy nem is egy, de hat munkára szerződői... Pocsékolod azt a tenger pénzt. Megszámoltad aztat, mennyit kóstál? István: De mennyire, gazduram! Nincs abban az én számítgatásomban semmi hiba. Inkább a magáéba csúszott. Ped

;g maga vagy húsz ,esztendővel korábban tanutta azt az egyszeregyet. . . Kát most idehallgasson, Sovánka uram. Tavaly szántattam először traktorral. És tudja, mi vót az eredménye? Sovánka: Mondjad csak! István: Két hód búzafődemről 27 és fél mázsát arattam! A szomszédomnak, a Lencsés Gábornak nem köllött traktor, de meg is. nézheti magát, nagynehezen ha hét mázsát összeszedett hódanként. És magánál mennyi vót". Nem vagyok én se egzekútur, se finánc, nekem bevallhatja az egészet. Sovánka: Átlagban nyóc! István: Na latja, gazduram. Erre vitte msga az okosságával, amarra meg visz engem az én konok fejem. Ügy számítgatom, hogy a gépmunka többletterméséből könnyűszerrel kifizetem a munkadíjat. Sovánka: Te szerződői, de hunn a biztosíték, hogy meglesz mind a munka? A gépállomás csak befizetteti előre a terményt, aztán eszibe sincs szántani. István: Maga mondja eztet vagy a kulák komái?.... Mer igen-igen Pintér Ákos meg Flóris Vendel szaga van a rémhírének ... Hogy maga még mindig fölül nekik! Hogy még mindig bólint az ostobaságukra! Sovánka,: Ne izgulj, fiú Elég bajom van énnékem, még te is mérgesítsz? István: Baja magának? . Hát láttam a képin, amikor köszöntöttem , hogy valami rágja. Tán az adó ... vagy más hivatal vegzálja? Sovánka: Azokkal rendbein vónék... Az egesség is jól sziioerál... De tudod öcsém, a család! ... A lyányommal van énnékem nagy bajom. István: A Marikával? Most a lakzi előtt? Sovánka: Attól tartok, be fellegzett annak a lakzinak. Egy hete nincs nyugovásom a saját Tortámon. Csupa sírás-rívás az egész ház. Csak mérget eszek reggel, délbe este. Egyszerre rág;ák a fülem, mind a két némber. ' "'szerre rínak, tisztára elment az eszük ... István: De hát mi történt, gazduram? Sovánka: Az történt öcsém, hogy vagy t

;z napja a bútort is kinéztem. Előleget is adtam rá. Nem vótam garasos, mert hát állami botban dogozik a fiú, hivatalnok. Egy kis pénzt is ad*am néki, hogv kiőtözzön, oszt egy kis adóssága is vót. István: Azt is kifizette ...? Sovánka: Ki hát... Gondútam, tisztán kezdjék az életet... A fizetés nem nagy, de én hozzátettem vóna ... így állapodtunk ... István: ÉrtenS, gazduram... Hát így is lehet, bár nem az én gusztusomra való ... Oszt hol a hiba, a ' nagy sír rívás oka ... Megszökött tán a vőlegény .. .? Sovánka: Avval nincs baj ... Az inkább nagyon is ragaszkodik ... De a Marikába belébujt az ördög. Egyszer csak odaáll elém. Idesapám, én nem menek férjhöz a Jancsihoz .' . . Mer így hívják, Vörös Jánosnak ... Mi ütött beléd te lány, mondom én. Hejszen szüretre terveztük a lakzit. Bútorra ment a pénz, meg a Jancsi kapott mán néhány ez ret... Hát felelet helyett csak rívás ví>t. Hogy'nem és nem, a pénzt ű nem bánja... Sohase szerette a Jancsit. .. Nem az ő választottja vót. István: Tán a mfagáé, gazduram ...? Sovánka: Az enyém, nem tagadom... De én a legjobbat akartam. -Jó életet annak a lyánnak... A főd maradjon az egyet len katonafiamnak, űt. még ellátom mindennel... A feje tetejin áll ez a világ ... Mán a gyerek se tiszteli"'a szülejét. István: Mondja csak gazduram, nem nézett annak a nagy ellenkezésnek a mélyire? .... Ha az a lány a szívét emlegeti, akkor abban talán lakik valaki... a Jancsi helyén valaki más... az igazi! Sovánka: Mit mondasz ... Akkurát úgy beszélsz, mint az anyjukom ... Hogy ez az éhenkórász az igazi lehet... István: Miféle éhenkórász...? Sovánka: Aki elvette a lány eszit... Mert én végre kivallattam az igazságot... Az aratóünnepen történt a baj-. ..'Ott melegedtek össze . . . Hát láttam én is, hogy táncol vele, azzal a kormosképű traktoristával ... Gondúttam, táncoljon még kedvére, mielőtt bekötik a fejét. Rosszul tettem. Ott kezdődött a baj ... István: Azt mondja, hogy traktorista ... meg kormosképű ... Tán az Anda Ferkó? Sovánka: Az ... Ismered? István: Akár a tenyeremet ... Itt dógozott a fődemen mán tavaly is . .. Nem akarok én beleszólni a családi dógába, de ha megengedi, hát mondanák valamit, gazduram. Sovánka: Mondjad csak, öcsém ... István: A maga Marikájának csókolnivalóan helyén van a szíve. Tudja e kit szemelt ki magának az a lány? Sovánka: Hogyne tudnám... Kódist, akinek egy inge, egy gatyája .. . Tudok én öcsém mindet ... Hogy kódis az özvegy édesanyja is... Még a ház se az üvék, amibe laknak... itt a szomszéd faluba. István: Hogy kódis ...? Hát háza, födje nincs, ez igaz ... De élmunkás, gazdiuram ... Tavaszszal motorbiciklit kapott jutalomba ... És traktorista ... Sovánka : De nagyra vattok ti azzal, aki azt a .masinát eligazítani tudja.