Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-03 / 122. szám, szombat

1949" szeptember 3 UJ SZO A FEGYELEMRŐL H. Józsefné asszonytársunk igen érdekes levelében többek között azt kérdezi tőlünk, hogy „melyek a gyermek fegyelmezésének eszközei, hogyan neveljük fegyelemre a gyermeket, hogy képes legyen beilleszkedni a társadalomba, s környezetének ne legyen terhes zabolátlansága, vagy antiszociális magatartása?" Azt hisszük, leghelyesebb, ha fenti kérdésre a nagy szovjet nevelőnek, Makarenkónak sorait idézzük, akinek pedagógiai elmélete a pedagógia gyakorlatával párosulva útmutatója minden tanítónak és minden szülőnek. „A fegyelem — írja Makarenkó a „Nevelés a családban" c. tanulmányában — nem egyes úgynevezett „fegyelmező" rendszabályok eredményeképen jön létre, hanem az egész nevelési rendszer eredményeképen, amihez hozzátartozik a gyermek egész életmódja, életkörülményei, a hatások, amelyeknek ki van téve. Ilyen értelmezésben a fegyelem a helyes nevelésnek nem oka, nem módszere, hanem eredménye." Makarenkó rugalmas pedagógiai felfogását bizonyítják a következő sorok is: „A fegyelmezésnek családi körben is mindig alkalmazkodnia kell a körülményekhez. Jellegét befolyásolhatja és módosíthatja a gyermek kora, képességei, a környezet, a szomszédok, a lakás nagysága és kényelme, az iskolába vezető út, az utcák forgalma és számtalan egyéb körülmény. Másféle a fegyelmezés módja a nagyszámú családbon, megint egészen más az egykés családban." Továbbá: „Fegyelmezésen tehát ne értsünk valami állandót, változatlant és változhatatlant." A fegyelmezés módszerének egyik alapvető feltétele a célirányosság, tehát „csak azt tartsuk szem előtt, hogy mi szükséges értelemszerűen az éppen előttünk álló cél eléréséhez". Nincs azonban értelme olyan rendszabálynak például, amely megtiltja, hogy a gyermekek étkezés közben beszélgessenek, „ebből semmiféle baleset sem származik" — állapítja meg Makarenko. Második közös tulajdonsága minden helyes fegyelmezési módszernek: a határozottság. Ha ma szabály az, hogy fogat kell mosni, akkor holnap is legyen az. Továbbá: „A határozatlanság teljesen hatástalanná teszi a fegyelmezést, esetleges és összefüggéstelen intézkedések sorozatává." Ebben a kérdésben a nevelő „ne tűrjön meg kivételt, legfeljebb olyan esetben, amikor a kivétel feltétlenül indokolt és elkerülhetetlen." Születésnapon például megengedhetjük a gyermeknek, hogy ne pontosan, a szokásos időben feküdjék le. hanem lapozgassa a meséskönyvét, vagy öltöztesse babáját. A fegyelmezés előfeltétele azonban az is, hogy a szülök maguk is alávessék magukat az általuk megszabott fegyelmezésnek. Igen fontos a házirend és a tisztaság szabályainak betartása, az étkezési, a munkarend beosztása, valamint a sétáké, játéké, stb. A gyermek mozgásszükségletét is ki kell elégíteni, de „ebből nem szabad azt a következtetést levonnunk, hogy ezt a szükségletet vakon, feltétel nélkül ki kell elégítenünk". Mert igen jó, ha a gyermen sokat tornázik, de a tornagyakorlatokat nem szükséges feltételnül a tiszta fehér ágyteritőn, sáros cipőben végezni. Sajnos, csak részleteket, inkább csak ízelítőt adhatunk itt a fegyelem és a fegyelmezés fontos kérdéséről, jóllehet Makarenkó „Pedagógiai tanulmányok" c. müvében oldalakat szentel erre a célra. Az „individuális" nevelés, a „szabad ösztönkiélés" és a korlátlan „szabadság" polgári felfogású nevelői persze nincsenek és nem is lehetnek egy véleményen Makarenkóval. Ezért találkozunk még ma is sűrűn kotnyeles, a felnőttekkel hányiveti modorban beszélő kisfiúkkal és a vendég nénire nyelvet öltögetö kislányokkal. Ezért halljuk, hogy a munkája után pihenni kivánó apának még este 10-kor sincs egy kis nyugalma viháncoló gyermekétől és a piruló anya még a mentegetőzésre is képtelen, ha fiacskája vendég jelenlétében is kézzel nyul bele a zöldbabfőzelékbe. Ezek azok a gyermekek, akikről azt irod, asszonytársunk, hogy zabolátlanok és antiszociálisak. De ha nevelőik „szabadságukat" egy kicsit megnyirbálnák, egészen addig a határig, amely a környezet „szabadságát" jelenti, már a baj legnagyobb részén segíthettek volna. A közösségi szellem azonban csak a makarenkói szocialista pedagógia eszközeivel valósulhat meg — a fegyelemmel, mely a szocialista társadalom egy legjellegzetesebb terméke. ^Nagyságos asszony, uagy asszonyom . . . Berreg az ébresztőóra. Erzsi felriad mély álmából. Ránéz az órára: már hét óra — gyorsan, gyorsan íel kell öltözködnie, el kell rohannia, el kell vinni az új ruhát a színésznőnek, aztán az igazgató feleségétől kell majd átvennie a kosztíimanyagot. CsöngetneK. A postás: ,.Kezicsókolom nagyságos asszony, levelet hoztam". Szegedről? kérdi Erzsi asszony. „Nem kezicsókolom Szegedről nem jött". Erzsi asszony rohan a szép színésznőhöz, aki bűbájos mosollyal fogadja: „Pá, Erzsike, elhozta a ruhát?" „Igenis, nagyságos asszonyom". _ No most gyorsan az igazgatónőhöz. De útközben Erzsi asszony betér a fűszereshez: „Parancsol, nagyságos asszonyom?" „Kérek egy darab szappant, MarisKám". Az igazgató felesége: „Isten hozta Erzsike". „Kezeit csókolom, nagyságos aszszonyom". Es ez így megy egész nap: Erzsi hol „Erzsi drága", hol „nagyságos asszony" a szerint, hogy milyen a függőségi viszony közte és mások között. Este a pártban végre „elvtársnő" megszólításra hallgathat. Bár ott is így köszönti több elvtárs: „Kezitcsókolom, elvtársnő". Mikor Erzsi asszony Késő este hazatér, elgondolkozik: milyen furcsa zűrzavar uralkodik ezen a téren, a NAGYAPÓ ALMA Irta: A. Aniszimova. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer túl a folyón, erdőn és réten is túl egy kis falucska. Abban élt egy fiatal legény, Ványa. A kolhoz szántója volt. Szántotta, trágyázta és gondozta a kolhoz földjeit. Volt egy bölcs megállapítása: „Ha a földet jól gondozzák, sok kenyeret terem majd. És a kolhozban megjavul az élet, a kolhoz gazdagabb lesz." Volt Ványának egy öregapja. Kilencvenkilencéves apó. Magas .cora ellenére a nagyapó teljes erejében volt még. Nagyapó volt a kolhoz méhésze. Egy kis kunyhóban lakott az erdei tisztáson. Kunyhója előtt sorakoztak a méhkasok, kaptárak. Nagyapó őrizte a méheket és ő vigyázott a rajokra is. Egy napon Ványa még világos este tért haza a földekről. Anyja megterített neki, aztán így szólt: — Fiam, ebéd után elmégy nagyapóhoz. Viszel neki egy böge tejecskét és süteményt. Tudod, Terentya apó ma száz éves. Ványa magához vette a kis batyut éa a fenyveseken át elindult a nagyapó méhesébe. Lassan ment, nem sietett. Egyszer csak megérkezett nagyapóhoz. Elbeszélgettek. Nagyapó bajuszát, szakállát simogatta, aztán Ványára tekintett: — Mesélek neked valamit — Mesélni fogsz? — Igen. —- A cárnőről és a békáról? — Többek közt a békáról is. Elmondom neked a gyönyörű Szépség meséjét. — Az ingovány között, az alvó erdők mélyében, élt egyszer egy festői szépségű lány. Olyan volt, min egy kertben nyíló virág. Mikor ez a lány született, még a napocska is elcsodálkozott szépségén és a föld egész vidám lett. Sokáig keresgélték nevét, végül is Szépségnek keresztelték. Nos, még egy ilyen szépség nem volt sehol a világon. Ha sötét erdők, rétek zöld mezején végigsétált, ott mingyárt virágok nyíltak, patakocskák csobogtak, a fű növésnek indult és a fák is elkezdtek az ég felé nyúlni. Körülötte édesen csacsogó madarkák röpködtek és a kárttevő legyeket öldösték. És a vad sztyeppéken túl, még a hegyeken is túl élt egy gonosz ember, akit Káscsejnek hittak. Világrossza volt ez a vénember. Amerre járt, minden elsorvadt, elhervadt. A buja füvek meggörbültek. a tiszta harmatcseppek gyorsan felszáradtak. Futásnak eredt a homok és az erdő fáiról hullani kezdtek a levelek. Egy napon ez a gonosz ember a Szépségről is hírt kapott. — Enyém lesz az a kislány! — mondotta büszkén. És megjelent azon a vidéken, hol a Szépség élt és hol az emberek nem ismerték a bajt, a szerencsétlenséget. Keselyűn szállt a vén gonosz és kígyó hátán kúmegszólítások, a köszöntések terén itt nálunk, pedig olyan gyors tempóban épül a szocializmus. Rendet kellene már teremteni ezen a téren is. Igaz, ez csak külsőség kérdése, nem is nagyon fontos kérdés. Nagy társadalmi átalakulások idején a külső formán, a megszólítások, köszöntések, csak lassan változnak, az élet stílusa csak később alakul ki, de nekünk, a demokrácia asszonyainak, akik magunk építjük életűnKet, jövőnket, akik tudatosan siettetjük a fejlődést, nekünk hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy mielőbb véget vessünk ennek a nevetséges „nagyságos aszszony" és „kezitcsókolom" — divatnak. Nem egyéb ez, mint a régi, félfeudális világ csökevénye. Nem életbevágó kérdés, de azért nem olyan mellékes, mint az első pillanatra látszik. Mert az ilyen külsőség, mint megszólítás, kézcsók, stb. visszahat az emberek közötti viszonyra is. Amikor a Szovjetúnióból visszajöttem azt mondták nekem, hogy „Kezitcsókolom, nagyságos asszony" — azt hittem álmodom. Oroszországban, vagy az „elvtá

rs" (tovaris) vagy a „polgárasszony" (grazsdanka) megszólítás díviK, no meg a keresztnév és „atyanév" együttes használata, ha megkülönbözteti tiszteletnek akarnak kifejezést adni. (Mária Ivanova). És nincs az a dolgozó nő, aki más embernek kezet csókolna, vagy kézTANÁCSADÓ HmMH>H

»W

HM

mtH

mt

t>

tl

HII

IM

tlt

MM Nem kell guminadrág Egyik barátnőm panaszkodott, hogy nem tudja, mit adjon a kisgyerekére, mert a guminadrág kidörzsöli a kicsi érzékeny bőrét. Anélkül meg nem győzné tiszta ruhával. Bizonyára sok fiatal anyának van hasonló gondja. A g-uminadrág, különösen nyáron tapad, izzaszt. Hogyan tudjuk nélkülözni? Egyszerű. A „nylon"-kabátnak nevezett átlátszó esőkabátok anyaga szerencsére nem „valódi amerikai" (amiről a kereskedő biztosit), hanem jó hazai gyártmány. Téglalap alakot vágok ki (legaább hármat készítsünk egyszerre), nagysága: körülbelül 12X30 cm. Két hosszabb szélére keskeny gumit varrok (géppel!) úgy, hogy az anyagot picit összehúzza, legfeljebb két centimétert. A keskeny végekre két-két gomblyuk kerül valami régi vászonnal alábélelve, hogy tartósabb legyen, ezt a vásznat is géppel varrom az anyagra, a gomblyukat egyszerűen körülvarrom kézzel. Már kész is a guminadrág pótlója, ebbe kerül bele a pelenka hosszúkásra összehajtva. Vigyázni kell, hogy sehol se lógjon ki belőle. A vállpánt elől párhuzamosan, hátul keresztbe fut a gyerek testén. Hogy ne csúszhasson el, oldalt is összekötjük a gombokat gumipánttal (ez is rágombolódik). Ezt a megoldást alkalmazhatjuk minden gyereknél, aki már legalább négykézláb mászik, vagy áll. csókot tűrne el. (Kivéve persze, szerelmesétől, vagy udvarlójától). Van egy nagyon szép megszólításunk, de sajnos csak ritkán halljuk: „Asszonyom". Mennyivel szebb, öntudatosabb, hogy úgy mondjam: demokratitcusabb ez a megszólítás. Ha már jól ismerünk valakit „Erzsi asszony" vagy „Kovácsné" a megfelelő megszólítás. Nekünk, asszonyoknak, ezt a megszóítást kell követelnünk, ezért a megszólításért kell síkra szállnunk. Szeretném, ha asszonytársaim hozzászólnának ehhez a kérdéshez, elmondanák, helyeslik-e ezt a javaslatomat, vagy nem és meg is indokolnák vélemenyüket. T. M. szőtt. Csupán a víz volt az, amin nem tudott keresztülvergődni. Hatalma megtört a vízen. Ha belépett volna a vízbe, sírját lelte volna a nagy tengerben. Elkezdett ordítozni, fütyülni. Sö-sö-sösö-sö-sö-sö! volt a Szépségnek búvóhelye. De hát mégis, hová lett? A gonosz Káscsej hol találja meg? Persze, csaláshoz folyamodott, hol sűrű ködbe burkoltan száguldozott, hol meg a nádasba vetette magát. A láthatatlan Káscsej így kergette Pista versenybe kezd Itt van már szeptember, iskola ideje, Nagy gondokba fö a Pista gyerek feje. Versenyezni akar a többi gyerekkel, Hogy a „legjobb" címét melyikük nyerje el? Biz' ez nem csekélység, bár komoly a szándék, Jutalma becsület nem holmi ajándék. És a feltételek is igen kemények, Így végigjárni az egész hosszú évet: Leckét megcsinálni és korán felkelni, Tanító bácsinak mindig jól felelni, Irkára vigyázni, packa rá ne essen, Verekedni tilos, bárhogy is szeressen! Lányok haját húzni? Nem, azt semmiképpen, Cukrot megosztani kistestvérrel, szépen. Macskát nem bántani, ajtón hintázni, Nyakat jól megmosni, ruhára vigyázni. Utcán nem csúszkálva, de Illendően menni, Tisztességet tudva és időben enni. És ami eleje midegyik szabálynak: Szótfogadni mindig Apának, Anyának! Ezek a pontjai ennek a versenynek, Ki jobban betartja mindet, az nyerte meg. Az a legderekabb, nem csak az osztályban, De, — szavamra mondom — az egész határban! Mikulás. Mind' akadályt áttörök! Kiszárítom a buja füveket! Kiirtom sötét erdőket, És megtalálom a Szépséget! A tar mezőkön most már nem a Szépséget. És egyszer a réten majdnem utóiérte. Keselyűn vitette magát, keringett csapkodott az állat szárnyaival. És tovább ordítozta; Én a Szépséget megfogom, A vad sztyeppébe hurcolom. Többé vissza nem hozom I Már-már majdnem megragadta a lányt... Mit tehetett szegény? Hagyta volna, hogy a vén gonosz mégfogja? Nem. A Szépség nem volt ostoba. Becsapta az öreget. Hirtelen békává változott, brekegett egyet és a folyóba ugrott. A gonosz Káscsej oda nem követhette ... A Szépség már akkor megszokta a vizet és azóta hol itt, hol ott a folyó mentén gyönyörű gyümölcsöket varázsol. — De hisz ez mese, nagyapó, drága. Káscsej ek nincsenek. — Hát hogy is mondjam csak — a mesét, fiam, meg kell érteni! Vájjon ki is a Szépség? A föld dísze, azaz a növények, a természet örök díszei. És a veszedelmes ellenség — a mesében a gonosz Káscsej — nem más, mint a száraz szél. A mese édes és édes a hallgatása is, de most gondolj a lényegre. Ha megtalálod benne az igazságot, az rávezet téged a helyes útra. Hallottál már a szárazságról, az aszályról? — Persze, hogy hallottam, sőt magam is láttam már aszálytól sújtott földeket. Nagyon káros a földre, a termésre. — Erről a gonosz és veszedelmes erőről beszélek én. Ványuskám! öreg vagyok én már, sokat tudok. De azért elvárom, hogy kitartó munkával és a tudomány eszközeivel elbánjanak ezzel a gonosszal. Ványuskám, elmennél-e tanulni? Amit én tudok, kevés, az igaz, de átadom neked. Utazgass. Cselekedj bátran. Tanulj, drága unokám. A tudás hatamas fegyi ver, hatalmas erő.