Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-03 / 122. szám, szombat

1949 szeptember 3 msm cl lelkelh ümwfiből TTJSAGUNK HASÁBJAIN több Ízben említést tettünk arról, hogy Klement Gottwalaot szlovákiai útja sor4n a dolgozó nép mindenütt nagy szeretettel üdvözölte. Az állomásokon, a pályaudvarokon felsorakozott nép viharzó örömujjongással köszöntötte az elnököt. így volt ez a zlatémoravcei állomáson is. A feldíszített pályaudvart zsúfolásig megtöltötte a község és a közeli vidék lelkes népe. Mind-mind látni akarta a Februári Gyözöt. Így volt ez a kedves magyar földművessel is. Az újságíróknak nem sikerült feljegyezni nevét ennek a dolgozó magyarnak, aki megnyilatkozásával a magyar nép köszöntését oly váratlanul tomácsolta a zlatémoracvet államáson a köztársaság elnökének. Hogy ls történt ez az epizód? Miután már a kis állomáson elhangzottak az üdvözlő beszédek s az egybegyűlt tömeg kendőt lengetve üdvözölte és éltette a kedves vendéget, a kordont áttörve egy mokány magyar paraszt ugrott ki a sorból és a lelkesedés hangján kiáltotta az elnök felé magyarul: „Éljen Gottwald elvtárs, a Februári Győzöl" A köztársaság elnöke, aki eddig kalaplengetve viszonozta az üdvözléseket, a szeretetnek e váratlan spontán megnyilvánulására tapsolni kezdett és bátorító mosollyal tekintett a még mindig éljenző magyar földművesre s tapsolt mindaddig, amíg különvonata ki nem gördült SLZ állomásról. Mi, a csehszlovákiai magyar dolgozók is valamennyien ez Ismeretlen falusi dolgozónak szájából elhangzott kiáltással üdvözöltük köztársaságunk elnökét s úgy éreztük, az elnöki taps nemcsak neki szólt, hanem valamennyiünknek, akikről Gottwald elnökünk bízvást tudja, hogy a szocializmus nagy harcínak dolgos, becsületes, hü munkásai vagyunk és akarunk lenni. • A HOSSZÚ AUTÖSOR befutott az „Örömök völgyébe", az Ifjúsági Vasútvonal építkezésének színhelyére. Tisztaság, rend, fegyelem, öntudatos szocialista élet, — ezek azok a főelvek, amelyek az itt élő ifjúság életét irányítják. Az elnök gépkocsija és utána a hosszú autósor az I. számú tábor előtt már megállt. Keskeny híd vezet a kis patakon át a táborba. Előtte felvirágzott diadalív! A hld karfája mentén kétoldalről felsorakozott bolgár ifjak és lányok napégette karjaikkal már messziről hívőan integetnek, ők népi demokratikus hazáiuk nevében jöttek el ide, hogy segítő munkájukkal hozzájáruljanak a csehszlovákiai Ifjúsági Vasútvonal felépítéséhez. Alighogy a köztársaság elnöke a híd felé érkezett, a túlsó parti tábor felől felcsattan az ütemes harsánv kiáltások vihara: „Mt vagyunk az új Ifjúság, mi Gottwald ifjúsága vagyunk!" Minden szem a túloldalon kendőket lengető, felsorakozott ifjúságra tekint, s ekkor lép a hídra Gottwald elnök. Most egy váratlan, bájos esemény játszódik le. A bolgár ifjak a díszes vendéget kísérőitől elválasztják. Lelkes, ütemes, harsány kiáltásokkal vállra, kapják a csehszlovák köztársaság elnökét és úgy viszik örömtől sugárzó arccal a hídon át a tábor kapujáigMint később kitűnt, a legnagyobb titokban már napok óta gyakorolták ezt a vállraemelést. Alapossággal és a legnagyobb titoktartás mellett, mert tudták, hogy köztársasági elnökünknek a szeretetnek ez a megnyüvánulása jól fog esni, de a rendezöbizottság nem engedte volna meg. Az ifjúság a maga talpraesettségével cselfogáshoz folyamodott. Ezzel nemcsak magának szerzett határtalan örömet, de mindenkiből, aki e jelenetnél ott volt, a legnagyobb e'-agadtatást váltotta ki, hogy itt ilyen közvetlen formában beigazolódottnak láthatta fiatalságunk őszinte igaz odaadását és szeretetét, mell vei a köztársasági elnök iránt viseltetik. • AZ IFJÚSÁGI VASÚTVONALON a föiinnepség a III. táborban játszódott le az úgynevezett tábori amfiteátrumban. Négyezer kékruhás ifjú és lény tapsorkánja fogadta az amfiteátrum előterében elhelyezett díszemelvényre lépő elnököt, feleségét, a kormány és a diplomáciai testület kiküldötteit. Lapunk hasábjain már beszámoltunk arról, hogyan zajlott le ez az ünnepély, milyen nagyfontosságú beszédek hangzottak el, milyen forró Irta: Nagy Jenő szeretettel halmozta el az ifjúság köztársaságunk első polgárát. Hogy széljegyzeteim során erre ismét visszatérek, annak oka az, hogy értékelni szeretném az ott látottakat. Minek is voltunk a tanul? Egy öntudatos, szocialista ifjúságot láttunk, amely nem a régi etikettek hideg és szertartásos módján üdvözölte az államfőt, de szeretete viharos erejének minden megnyilvánulásával. Azzal a tudattal, hogy nem egy nagy vendéget, nem egy államfőt, ennél többet, barátjukat, atyjukat fogadják, aki iránt az örömérzés minden árnyalatát kimutathatják s nem kell tekintettel lenniök semmilyen szertartásra, semmilyen régi kódexekben előírt szabályokra, de önfeledten, boldog örömmel ölelhetik fiatal szívükre barátjukat, irányítójukat, eszményképüket. Igen, az érzésem az volt, ők nem a köztársaság elnökét fogadták, de egy olyan embert, akit lelkűknek minden rezgésével szeretnek és ezen a npnon tudomására akarták hozni az önöknek, hogy a szocializmust (SpffS útján, az ifjúságra, minden tek'nWben számíthat Klement Gottwald. • A ZÖLYOMI VARALATTT TÉR volt a nagy ünnepségek utolsó napjának színhelye, A dlszemelvényről Jobbra, mint tarka virágok tengere, virított az ezernyi szebbnél-szebb népvise'et pompás csokra. Detva, Zsolna, Túróc, Árva, Trencsén, Kassa és a tMbhi sok-sok szlovák vidék nénvlsplotel között ott csillogtak dús s^lnnomn!

5'iában a magyar rénvisp'ptek ls. Jóleső érzéssel tldvörölMik k«rt«k a Safnrlkovoi j^rís vi(VV<snek magyar lányait és asszonyait is. TŰZÖTT a forró déli nap. A zólyomi főtérre százezerre menő tömeg elragadtatással nézi és határtalan lelkesedéssel üdvözli népi demokratikus köztársaságunk hadseregének díszszemléjét. Már elvonultak a hadsereg alakulatai, a milicia díszszázadai, a kékinges ifjúsági csoportok s most valahonnan váratlanul a zvoleni váralja irányából zárt sorokban maga az ünneplő közönség indul meg a díszemelvény felé, hogy közvetlen közelről köszönthesse a Februári Győzőt, a köztársaság elnökét. Gottwald elvtárs mosolygó arccal, szeretetteljes kedvességgel viszonozza a lelkes embertömeg felvonulását és éltetését. Két kezével integetve köszönti a népet. A közönség tombolása nem ismer határt. Az elnök kedves, atyai integetésére körülveszi a díszemelvényt, odaférkőzik a köztársasági elnök közelébe, s boldog szeretetteljes üdvözlésekkel halmozzák el. Anyák és apák vállain gyermekeik ülnek, akiknek apró kacaói kérőén nyúlnak a köztársaság elnöke felé. Boldog, kipirult gyermeki szájacskák meséltek, csacsogtak még az esti órákban is, aprócska életük nagy eseményéről; „velem is kezet fogott", „engem is megsimogatott", „engem is megcsókolt az elnök bácsi!" e A SZLIACSI PALACE SZÁLLÓ nagy éttermében Husák dr., a Me r mét. Mindnyájunkban tudatossávált, hogy ez az egyszerű bányászból lett magyarországi politikus milyen őszintén értelmezi a szocialista eszmék teljes átvitelét a mindennapi életbe. • KÜLÖN ÉLMÉNYEM VOLT a három napon át tartó ünnepségek során a sofőrök teljesítménye. Kora hajnaltól késő estig, sőt az éjszakába nyúló órákig szolgálatban voltak. Fáradságos és felelősségteljes munkájukat lelkesedéssel, megbízhatóan és kitartóan végezték. Ugyanezt kell megállapítani ar közlekedési vonalakon a forgalmat szabályozó rendezőségről, az SNB és a milicionista alakulatok tagjairól, akiknek, bár rendkívülien nagy feladatokkal, az emberek kiváncsisábízottak Testületének elnöke fogadóestet tartott. Itt találkoztam Zgyierka elvtárs, magyar országgyűlési képviselővel, a Magyar Partizán Szövetség kiküldöttével. Zgyierka, aki különben a magyarországi bányaszszervezet főtitkára, itt K. Stahlal, a csehszlovák rádjó vezérigazgatójával és Bálint igazgatóval, a bratislavai rádió vezetőjével ismerkedett össze. Mindketten a legnagyobb elragadtatás hangján beszéltek Zgyierkának a budapesti VIT-ről. Engem kértek meg, hogy tolmácsoljam szavaikat a magyar képviselőknek. Mielőtt a kérésnek eleget tehettem volna, Zgyierka rám mosolygott, majd tökéletes szlováksággal ígv szólt a csehszlovákiai rádió vezetőihez: — Ez nem szükséges, elvtársak, mert én beszélem az önök nyelvét. Kérdés Jtérdést követett most és társaságunk egyik tagja odafordult a magyar képviselőhöz: — Talán szlovák nemzetiségű? — Nem, elvtársak, — hangzott a válasz — én sem szlovák, sem magyar nemztiségü nem vagyok. Én kommunista vagyok! A jelenlévők mindnyájan felfogták az öntudatos kijelentés igazi értelI gával, néha erőszakoskodásával, az újságírók akaratosságával kellett megküzdeniök, mégis a legnagyobb udvariassággal, előzékenységgel teljesítették mindig pontosan azt, amit tőlük e három ünnepi nap során feletteseik és a forgalom zökkenésmentes lebonyolítása megkövetelt. • ÉS HOGY DOLGOZTUNK ml, a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapjának kiküldött munkatársai ? Elöljáróban le kell szögeznünk, jóakaratú megértéssel találkoztunk mindenütt, amerre gépkocsink elhaladt. A szlovák dolgozók kalapot és kendőt lengetve üdvözöltek bennünket is és hallottuk a megjegyzéseiket is: „Itt mennek a mi magyarjaink!" Az ünnepségek első napján már megtöltötték Zólyomot a vendégek, a kiküldöttek. És hogy úgy mondjam, gombostünyi szabad helyet sem lehetet találni a városban. Mint újságíróknak a posta közelében kellett letáboroznunk, hogy az adott pillanatban minél hamarabb telefónhoz férkőzve kapcsolatot találhassunk szerkesztőségünkkel. Természetesen ezt az utcán megoldani nem tudtuk. Tanakodtunk és döntöttünk. Bementünk az első házba. Itt nagy szívélyességgel fogadtak a háziak. Az udvaron kellemes, árnyékos helyen táboroztunk le. Itt indult meg a szerkesztőségi munka. Itt dolgoztunk, irtuk meg tudósításainkat és a háziak testvéri szeretettel, gondoskodással vettek körül, frissítővel láttak el, ha észrevették rajtunk a fáradság jeleit. Búcsúzásunkkor felajánlották vendégszerető házukat, hogy bármikor, ha ujságríói teendőink Zólyomba visznek bennünket, az ő házukban mindig azzal a szeretettel fogják fogadni az Üj Szó munkatársait, mint saját testvéreiket. Engedjék meg, kedves olvasóim, hogy a vendégszerető szlovák család nevét itt most közöljem: Dubek János és felesége. Hozzájuk meg az a kérésem, ne haragudjanak meg e „kiszerkesztésért", de kedvességük több volt, mint a szeretet egyszerű megnyüvánulása. © EZT A LEGVÉGÉRE hagytam: Hogy voltunk elhelyezve? Szép szobákban ugyan, de csekély 45—80 kilométernyire az események színhelyétől, a Körmöcbánya melletti Szakszervezeti üdülőtelepen helyezték el az ujságirók túlnyomó többségét. A távolság bizony kettős megerőltetést jelentett számunkra, mert az ünnepi műsorok a kora reggeli órákban kezdődtek és a késő esti órákban értek véget. Pihenésre kevés alkalmunk jutott. Későn tudtunk csak eljutni szállásunkra és korán kellett azt elhagynunk. A nyaraló vendégek csendes életéhez szokott telep vezetőinek nem igen volt Ínyére a sok újságíró. S ha az 0 irányukban figyelmesek akartunk lenni, akkor kénytelenek voltunk az autónkban tölteni az éjszakát, hogy nyugalmukat meg ne zavarjuk. Igaz, ők pihentek, mi meg dolgoztunk! Marxista-leninista sarok A leninizmus történelmi gyökerei Ugyanakkor Oroszországban rendkívül hatalmas népforradalom támadt, melynek élén a világ legforradalmibb proletáiriátusa állott, amelynek olyan komoly szövetségese volt,, mint Oroszország forradalmi parasztsága. Kell-e bizonyítani, hogy egy ilyen forradalom nem állhatott meg a félúton, hogy siker esetén tovább kellett mennie, ki kellett bontania a felkelés zászlaját az imperializmus ellen? Emiatt vált Oroszország szükségképpen csomópontjává az imperializmus ellentmondásainak, nemcsak abban az értelemben, hogy ezek az ellentmondások, különösen szörnyű és különösen elviselhetetlen jellegüeknél fogva, éppen Oroszországban fakadtak fel a legkönnyebben és nemcsak azért, mert Oroszország a nyugati imperializmus nagyfontosságú támasza volt, mely a nyugati finánctőkét kelet gyarmataival kötötte össze, hanem azért is, mert csak Oroszországban volt meg az a reális erő, mely képes volt az imperializmus ellentmondásait forradalmi úton megoldani. De ebből az következik, hogy a forradalom Oroszországban esik is proletárforradalom lehetett ho»v kifejlődésének első nipiá'.ól keídve feltétlenül nemzetközi jelleget kellett öltenie, s hogy ilyenformán okvetlenül alapjaiban kellett megrendítenie a világin peria lizmust. Ha így álltak a dolgok, szorítkozhattak-e munkájukban az orosz kommunisták az orosz forradalom szűk nemzeti Jcereteire? Természetes, hogy nem! Ellenkezőleg. Az egész helyzet, mind a belső (a mély forradalmi válság), mind a külső (a háború) arra sarkalta őket, hogy munkájukkal ezeket a kereteket túlhaladják, a harcot átvigyék a nemzetközi színtérre, az imperializmus fekélyeit feltárják, a kapitalizmus összeomlásának elkerülhetetlenségét bebizonyítsák, a szociálsovinizmust és végül, hogy a saját országukban megdöntsék a kapitalizmust s a proletáriátus számára új harci fegyvert kovácsoljanak: a proletárforradalom elméletét és taktikáját oly célból, hogy minden ország proletáriátusának megkönynyítsék a kapitalizmus megdöntését Az orosz kommunisták nem is cselekedhettek másként, mert csak ezen az úton számíthattak a nemzetközi helyzet bizonyos változásaira, melyek Oroszországnak biztosítékot nyújthattak a burzsoárend visszaállítása ellen. Ezért lett tehát Oroszország a leninizmus szülőföldje és az orosz | kommunisták vezére, Lenin, an- | nak megteremtője. Oroszországgal és Leninnel körülbelül az „esett meg", ami Németországgal és Marxszal s Engelsszel a mult évszázad negyvenes éveiben. Németország akkoriban éppen min Oroszország a 20. század elején polgári forradalommal volt terhes. Marx a „Kommunista Kiáltványban" akkoriban ezt írta: „Németországra azért irányítják a kommunisták főfigyelmüket, mert Németország a polgári forradalom előestéjén áll és mert ezt a forradalmi átalakulást általában az earrópai civilizáció előrehaladott körülményei között és sokkal fejlettebb proletáriábussal hajtja végre, mint Anglia a 17. és Franciaország a 18. században: a német polgári forradalom tehát nem lehet egyéb, mint egy proletárforradalom közvetlen előjátéka." Másként szólva a forradalmi mozgalom központja Németországba helyeződött át. Aligha kételkedhetünk abban, hogy éppen az a körülmény, melyot Marx a fenti idézetben megjelöl, volt a valószínű oka annak, hogy éppen Németország lett a tudományos szocializmus hazája és hogy éppen a német proletáriátus vezérei: Marx és Engels lettek annak megalkotói. Ugyanezt mondhatjuk el, de még fokozottabb mértékben a 20. század kezdetének Oroszországról. Oroszország ekkor a polgári forradalom előestéjén állott, s ezt a forradalmat előrehaladottabb európai viszonyok között és fejlettebb proletáriátussal kellett véghezvinnie, mint Németországnak (Angliáról és Franciaországról nem is beszélve), s amellett minden jel arra mutatott, hogy ez a forradalom a proletárforradalom erjesztője és előjátéka lesz. Nem lehet véletlennek tartani azt a tényt, hogy Lenin már 1902-ben, amikor az orosz forradalom még csak csírázott, a „Mi a teendő? című brosúrájában ezeket a jóslatszeiű szavakat írta: „A történelem azt a legközelebbi feladatot tűzte ki számunkra, (azaz az orosz marxisták számára — J. Szt.), amely a legforradalmibb valamennyi ország proletáriátusának legközelebbi feladatai közül" ... Ennek a feladatnak a megvalósítása, amely abban áll, hogy leromboljuk nemcsak az európai, hanem az ázsiai reakció leghatalmasabb bástyáját: az orosz proletáriátust a nemzetközi forradalmi proletariátus élcsapatává tenné." Más szavakkal a forradalmi mozgalom központjának Oroszországba kellett áthelyeződnie. Ismeretes, hogy a forradalom menete Oroszországban Leninnek ezt a jóslatát mindenben igazolta.