Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-24 / 140. szám, szombat

UJ SZ0 1949 szeptember 22 / •7-* / 7 ' ' 7 7 1 1 ' 7'. , iessé tették és megkoronázták a for 1 anccai es enekkel boáit a szovjet íjjusag ünnepi e

stnek kitöm sikerét,d* Ma már kétségtelenné vált előttem, hogy a művészet egyetlen hivatása ts célja az, hogy egységgé forrassza csz,sze a világ összes népeit a b;'ke és a szocializmus győzelme érdekében. A művészetben a viiág nemzeteire az a komoly feladat hárul, hegy kiváló sajátosságait, tulajdonságait ir.üviszi siJsra vigye s a művészet alkotó hcvt! en a forrasztó erőnek tápanyagot adjon; tartalmat, értelmet, színt, fényt ?z életnek, a békének, hogy a szocializmus zavartalanul egyre nagyobb tért hódítson. A művészet ereje époly varázslatos, mint a kohézió, amely az anyagba életet lehet, játszi könnyedséggel, el'enáHhatatlanul fogva tartia a világot és elpusztíthatatlanul a közös nevező alatt működik, amelyet mi „életnek" nevezünk. Mindez most jutott eszembe ezen a forró, ünnepi estén, amikor a Komszomol a Nemzeti Szinház színpadán bemutatkozott Bratislava közönségének. Művészi hatása kitőrülhetetlenül belém vésődött és meg vagyok arról győződve, hogy a Komszomol művészete ezen az estén számos olyan hívet szerzett, aki őszinte szeretettel és elragadtatással gondol ezentúl a Szovjetunióra. Ez a művészet, amely a Szovjetúnió népeinek egymásbaíonódó mély gyökereiből táplálkozik, túllépte a színpad szűk, körülhatárolt területét, hódító erővel a közönség szívébe férkőzött és oly forró ünnepi hangulatot teremtett, hogy mindenki megajándékozva távozott a színházból. Azok, akik komo'y, zárt arccal érkeztek, kipirult arccal, nyílt, hiza'omteljes tekintettel távoztak Tháiia templomából. Az emberekben a szocializmusban való hit ezen az estén határozottan megerősödött. Az arcokon önérzet virult, amely némi büszkeséggel párosult, hogy oly közeli szomszédságban és oly jó barátságban élünk a Szovjetúnió népeivel. Holott hangsúlyoznom kell, mindaz, a Komszomol ezen az estén nyújtott, csak egy kis ízelítő volt mindabból, amit Budapesten nyújtott a világ ifjúságának. Mégis, ez az ízelítő is a Szovjet-művészet nemes anyagát és minőségét dicsérte és hirdette. A Komszomol-est minden egyes száma önállóan művészi fegyelmezettségben helyt állt magáért, de az igazi hatalmas sikert a kolhoz-ifjúság moszkvai táncegyüttese, a „Berjozka" váltotta ki. Ez az együttes húsz fiatal lányból tevődött össze. Az első táncszámuk gondtalan fiatal lányok örömét és fiatalságát szemléltette. A lányok szines népies öltözeiben a színpad különböző irányából érkeznek, vidám összevisszaságban csoportba verődnek, összehajtják a fejüket és közlik egymás titkait. A titok semmi egyéb, mint maga az öröm, a fiatalságnak a felfedezése. Most, miután rájönnek, hogy ugy inaz a gondtalan erő hajtja őket, közös nevezőre hozzák az ifjúság örömét és megkezdődik a tánc. Egyszerű nemes mozdulatokkal. a ragyogó népies szinek tarka sodrásával jut'atiák kifejezésre a Szovjetúnió fiatalságának erőteljes életét. Semmi különös nem történik, minthogy vonalakba, körökbe, csoportokba, legyező al?kbd fejlődve kiícjezésre juttatják a Szovjetúnió fiatalságának béke és élniskarását. A további számoknál e táncléptek, mozdulatok szemérmesek, hosszú ruhák rejtik el a mozdulat lendületét és nem láíni egyebet, mint virággal, kendővel, libegő lányalakokat, amint mosolyogva á'omszerííen vonulnak a színpadon vágyakkal és hittel a jobb jövő felé. E vágyakat a ragyogó színek mozgó és forgó tömege teszi változatossá és meggyőző erővel szemlélteti az ifjúság hitének kiapadhatatlan forrásait. És kiilon kellene foglalkoznom az orosz művészek da'aival,, amelyek tellal, amely a pacsirták trii'áival vette fel a versenyt, a népdallal, amely megtöltőbe a Nemzeti Színházat a Szovjetúnió népeinek vidám derűjével, de mindez csak halványan szemléltetné a szovjet művészet erejét, amellyel megbabonázta Bratislava közönségét. Az est fénypontja azonban az ifjúság himnusza volt. amelyet a „Berjozka" táncegyüttese az elhangzott felköszöntők után meglepetésszerűen énekelni kezdett és vele együtt a nézőtéren a csehszlovák ifjúság hangja is bekapcsolódctt a dal éneklésébe és a himnusz megható tangjai mellett így tett ígéretet a Szovjetúnió és Csehszlovákia ifjúsága, hogy egymás mellett kitartanak jóban és rosszban a ty'kéért és a szocializmusért való harcban. Sz. B. STANISLAV NEUMANN: 7 PARTOM Valamit mondanék ma Néked, hazám Pártja: Hogy mindent, ami lettem, Neked köszönhetek. Ovakran tetézte munkám a Párt tanácsa, Mikor erőm csekély volt s én kérdő gyerek. Mennyit inogtam! Te tanítottál — igen. Tanítottál, egyszer igaz ember legyek. Erősebben élni s tovább kutatni kell! Így nőttem, gyarapodtam Pártom — Veled. Es egy velem a gyár és e»y az úttörő, de egy a mámor is, mi mindannyiunkat űz, falvak bízó népe, első szövetkezők s gyermekszemek, melyekből öröm lángja tűz. Hajnaltájt, gyűlés után, ha elpihenek s eszembe jutnak bátor, büszke terveid, úgy érzem, életem szikla alapköve, szilárd vagyok Pártom, Te vagy bennem a hit. Ma Feléd lengetik rőt zászlók erdeiét, Feléd, kl hirdeted, hogy nincs előttünk gát, Feléd, ki tervezed ma s holnap életét, Almainkat jelszóvá « határozattá váltod, arról, ml lesz, mert lenni kell. Tudom, Ma Néked áldoz munkát minden hű úttörő, lío-y érzem hát. énpen ma k»H bevallanom: Jó téged szeretni Pártom, Te vagy erőm. Fordította: P6ez Olga. A Szlovák Könyv Hete tájékoztatási! gyl megbízotti hlelőkészítő bizottságot alafdtott, A vatal előkészítő bizottságot amelynek feladata a könyvkiadóváilalatokkal karöltve előkészíteni és megrendezn a szlovák könyv hetét október 1—8-ig terjedő időben. Az egyes könyvkiadóválialatoknál külön előkészítő- és rendezőbizotiságok foglalKoznak e nagy feladat megoldásával Az államosított könyvkiaclóvállalataink szintén belekapcsolódlak teljes törekvésükkel az ötéves tervbe és náluk i« tervszerű munka folyik. Az olcsó tartalmatlan „kapós" regények tervszerűtlen kiadása, ami nyereségre sarkalta a magánKézen lévő kiadóvállalatokat, ma már megszűnt. Kiadóvállalatainknak nem nyereségvágy szabja meg a munkáját, hanem az a lügy cél, hogy mindenkinek a kezébe értékes és megfelelő könyv kerüljön, hogy helyesen szolgálja az irodalmat, a tudományt és áMaláhan a kultúra a tudományos és politikai élet minden szakaszát. De nemcsak ez a főcélja a könyvKiadóvállalatoknak, hanem hogy elnyerjék mnukájuk legnagyobb jutalmát: a kiadott könyv kerüljön mindazok kezébe, akik számáta készült, csszes dolgozóínk^kezébe. S ez a főcélja a szlovák könyv hetének, megismertetni a dolgozÓKkal a könyv értékét és elju'tatni a könyvet mind< n dolgozóhoz. Ezért a szlovák könyv hetének keretében nemcsak fővárosunkban, Bratislavában rendeznek könyVkiéllításokat, előadásokat, hanem Szlovákia egész területén, a városokban és falvakon, üzemekben, iskolákban és hivatalokban. / A szlovák könyv hetének egyik legfontosabb mozzanata, hogy az egyes könyvkiadóvállalatok kiküldik szerte Szlovákiába munKatársaikat, hogy azok meg's.uertessék és megvitassák a dolgozókkal problémáikat és munkájukat, meghallgassák a dolgozók kritikáját és kívánságait. A kőnyvkiadóvá'lalatok sem haladhatnak teljesen elzáikózva sajátmaguk megszabta útjukon. Ismerniök kell a dolgozók igényeit, akik számára doigozj nak és a könyvet kiadják. A romokon új élet támad Sztálingrád már szebb, mini ualafia Az üzemi sajtó az 5-éves terv szolgálatában Az üzemi sajtó szerkesztőinek országos konferenciája előtt, amelyet Prágában október 1 én és 2-án tartanak, köztársaságunk egész területén előkészítő kerületi konferenciák lesznek. Kedden a nyitrai és bratisiavai kerület üzemeinek 4- lapszei ijesztője tartotta meq Bratislavában kerületi konferenciáját. A kerületi konferenciát D. R<mau, a SOR kultúrpropagációs bizottságának elnöke nyitotta meg Beszédében utalt a szlovákiai üzemi lapszerkesztők első konferenciájára, amelyet mult év decemberében tartottak és fe'vázolta a szakszervezeti sajtó feladatait, amelyek az elmúlt konferencia ota megsokszorozódtak. Kiemelte, hogy a I II. összszakszervezeti kongresszus előtt az üzemi lapokban még nagyobb figyelmet kell szentelni az idei terv teljesítésére. A konferencián ezután Tur?an elvtárs. a KSS Központi Bizottságának kiküldötte tartott beszédet. Hangsúlyozta, hogy sok üzemben nem he'yeznek a pártfunkcionáriusok súlyt az üzemi sajtó fejlődésére és kifejlesztésére. Az üzemi lapok főfeladata összpontosított figyelmet szentelni a gazdasági akciónak, továbbá a terv túlteljesítéséért folytatott harcot kollektíven megszervezni és irányítani. A beszámolókat élénk és tartalmas vita követte A Volgán lassan halad lefelé a | gőzös. Már nem messze van Sztálinj grád kikötőjétől és az utasok kivánI csian tódulnak a korlátokhoz, hogy megpillanthassák a dicsőséges várost. A Sztálingrád középpontjában emelkedő dombon, a Mamajev Kurga tetején még láthatók a repülőbombák, aknák, a gránátok becsapásainak ásító tölcsérei, de az emelkedő épületek körül az állványok, mellettük a betonkeverők és daruk, ! a téglával, cementtel, deszkával megrakott sürgő-forgó teheratók az újjáépítés, a lüktető munka diadalát hirdeti. Sztálingrád diadalmas óriásként emelkedik ki az üszkös hamuval borított romok közül. Amikor az ellenség a város alá ért, a traktorszerelők elhagyták munkapadjaikat, a kohászok az olvasztókat — fegyvert ragadtak és a Szovjet Hadsereg katonáival együtt hősiesen visszaverték a hitleristák vad támadásait. A város győzött, de győzelmét szörnyű pusztulással kellett megfizetnie. Ma a romokon új élet támadt. A Volga partján már ott áll az első sztálini ötéves tervek gyermeke: a híres traktorgyár. Futószalagjáról szakadatlanul gördülnek az új traktorok. Mér dolgoznak a kenyérgyárak, a cukorkagyárak. Ahol nemrég még romok sötétlettek, most a Pobjeda-filmszínház fogadja a közönséget. Sztálingrád munkásai, mérnökei, városi alkalmazottai ugyanolyan sikert értek el az újjáépítésben, mint a harcokban. Most, a háború után már a sztálini ötéves terv idő előtti teljesítéséért küzdenek. A „Sztálingrádot Üjjáépítő Főigazgatóság" munkásai, mérnökei és alkalmazottai hat nappal a kitűzött határidő előtt fejezték be az építő munka félévre előirányzott tervét. A város helyreállítási tervét a Szovjetúnió építészeti akadémiája dolgozta ki. A város újjáépítési tervének fő hangsúlyát a monumentális középületek adják meg. A technika legkorszerűbb vívmányaival ellátott lakóházak minden elképzelhető kényelmet biztosítanak a lakóknak. Sztálingrád zöld lombruhába öltözött. Az utcákon és tereken ötször annyi fát és bokrot ültettek, mint amennyi a háború előtt volt. Este ezer és ezer villanylámpa fénye tükröződik a Volga vizén. A kertek pihenő sztálingrádiakkal telnek meg, a szellő a zenekarok hangját hordozza. Sztálingrád, a dicsőséges város ma már szebb és hatalmasabb, mint valaha. ILLÉS BÉLA % FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK Lélekzetünket is visszatartottuk. De ez sem segített. A nyolcadik vagy kilencedik rakéta a közelünkben esett le. Élesen megvilágított minket. A magyarok tisztán láthatták, hogy két szovjet harcos van az állásaik előtt és pontosan megállapíthatták, hogy az egyik fekszik, a másik négykézláb áll. Most gyors egymásutánban négy-öt rakéta esett le körülöttünk, közvetlen közelünkben. Egybeolvadó sárga fényük körülfogott minket. A fény olyan erős volt, hogy a magyarok akár szeplőimet is megszámláihatták. Elvesztünk. Elegendő egy kézigránátot dobni. Olyan közel vagyunk, hogy a kézigránát nem tévesztheti el célját. De egy géppisztoly is megteszi — egy fél sorozat. Hangosan káromkodtam. Inkább káromkodva fogadom a halált, mint a félelemtől megdermedve. — Hogy az a keserves ... A kézigránát késett, a géppisztoly nem szólalt meg, a rakéták kialudtak. A magyar katonák izgatottan, suttogva tárgaltak. Aztán elhallgattak. Csend. Sötétség. Mihajlov felnyögött. — Vizet! Félmaroknyi jeges havat dugtam a szájába. Aztán felálltam és a sebesültet vállamra vettem. Csend, sötétség. Csak Mihajlov zihálása hallott. Pár pillanatig mozdulatlanul állottam. Csend, sötétség. Metsző hideg. Határozott lépésekkel elindultam hazafelé. A hő élesen recsegett halinacsizmám alatt. Néhány perc múlva a bunkerben voltam. A félájult Mihajlovot az előre elkészített szalmaágyra fektettem. Doktor Beszkin orvosszázados már várta. Nagyot húztam a vodkás üvegből, amit Levin nyújtott felém. Aztán leültem az izzó kályha mellé és bezabáltam egy jó kiló, hideg, főtt marhahúst. — Nos? — fordultam Mihajlovhoz, akin doktor Beszkin vagy tíz percig dolgozott. — Engem se szid többé a feleségem! — Szamár vagy! Táncolsz te még Hitler temetésén. Rövid szóval elmondtam Levinnek, hogy mi törtéin t. Levin telefonon jelentést tett a zászlóalj-parancsnokságnak. Öt perc múlva az ezredtörzs telefonált. Az én számból akarták hallani az esetet. Valamivel későbben hadosztályunk parancsnoka, Safarenko tábornok telefonált. Részletes írásos jelentést követelt. — Úgylátszik — mondotta Safarenko —, hogy a magyar katonák észretértek. Talán az utolsó pillanatban megmentik magukat a biztos pusztulástól. Jó lenne. Nekünk is, nekik is. Mialatt Safarenkóval beszéltem, két vöröskatona egy magyar honvédőrmestert hozott be a bunkerbe. A magyar (beesett arcú, vézna, sötétszőke hajú ember) fegyvertelen volt. Sapkájára fehér törülközőt, karjára majdnem tiszta, fehér zsebkendőt kötött. Ezzel akarta jelezni, hogy parlamenterként jött. Az őrmester békében tanító volt. Nagyváradon. Marton Péternek hívták. Rossz németséggel közölte, hogy a század, amely velünk szemben áll, meg akarja adni magát, át akar jönni hozzánk. Vezetőket kér, nehogy aknamezőre tévedjenek vagy tűzbe kerüljenek. Marton, mialatt beszélt, állandóan engem figyelt. — Ha nem tévedek, őrmester, mi már találkoztunk? •— kérdeztem. — A sebesültet behozta, hadnagy úr? — felelt Marton kérdéssel a kérdésre. — Ott fekszik! Kezetfogtam a honvédőrmesterrel. Mialatt én telefonon jelentést tettem a zászlóaljnak, Levin fölkészült, ö megy ki két vöröskatonával és a honvédőrmesterrel a magyarok elé. Az ezredtörzs közölte, hogy Oldner hadnagy úton van bunkerunk felé. Tizenöt perc múlva beérkezett a magyar század: harmincnégy ember. A honvédek ruházata: térdig érő béleletlen kabát, nyári sapka, rövidszárú fűzőscipő. A legtöbb magyarnak kesztyűje sem volt. — Ez az egész század? — kérdeztem. — Ez! — felelt Marton. — A többi kórházban van — vagy a föld alatt. Három hét előtt századunkat a nemetek megtizedelték. Von Golzenau német őrnagy parancsára huszonkét ma%yar katonát lőttek agyon. — Freiherr von Go'zenau! — 'smételte meg Mai" ton a nevet és sáppadt arca eltorzult a gyűlölettől. — Tisztjük nincs? — kérdeztem. — Van. Egy hadnagy. Most va'tmi névnapot fli.nepel az ezredtörzsnél. Reggel talán kijózanodik, ha meglátja... Ronda disznó a hadnagyitüK. Sváb. Nyilas. — Tudják a rmgyar katonák, hegy a szta:

;r.grádi csatát megnyertük? — Sejtik. — Hát azt tudják, hog5

r az olasz hadsereg, amelyik a magyaroktól délre állott, min.ienes'.üi megactla magát? — Azt is sejtik. — És azt tudják, hogy a németek visszavonták tüzérségüket és azokat az SS-csapatokat, amelyek eddig a magyarokat támogatták? — Tudják és örülnek neki. Bennünk több kárt tettek a minket támogató németek, mint a oroszokban. Német parancsra ment a biztos halálba a 18 ik honvédezred. Nmet parancsra — von Golzenau parancsára — rohamozták a honvédek a ticsihai erdőt. A főparancsnokság látszattámadást rendelt el, de a német őmagy ... — A németek ellopták a nekünk küldött élelmet — folytatta Marton. — Von Golzenau őrnagy Jány Gusztávtól megvásárolta azt a kevés meleg alsóruhát és meleg csizmát, amit Magyarország küldött nekünk és eladta egy krakkói kereskedőnek. Golzenau jól keresett az üzleten és Jány újabb német kitüntetést kapott. Marton sovány teste reszketett a dühtől és gyűlölettől, mikor Jányról és Golzenauról beszélt. Dióbarna szeme lázasan lobogott. (Folytatjuk.)