Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-03 / 122. szám, szombat

1949" szeptember 3 UJ SZO KÉSZÜL AZ UJ KÁDER Si S3 C3 Látogatás a malántai kastélyban a Nitra kerületi pártiskola hallgatóinál I.apunk csütörtöki számában hírt adtunk arról, hogy megkezdődött a nitrai kerület magyar pártiskolája, amelyen 27 hallgató sajátítja el a marxi-lenini tanokat Közöltük azt is, hogy a legközelebbi napokban ellátogatunk hozzájuk, hogy meggyőződjünk arról, hogyan megy a munka. Bevalljuk őszintén, a legközelebbi napból már a következő nap lett, mert — egyszerűen nem volt türelmünk tovább várni. Nem lehet közömbös az Uj Szónak és egyre növekvő olvasótáborának, a haladás útján előre induló csehszlovákiai magyar dolgozóknak az, hogy minden akadályt elhárítva az útból megkezdődött az új káder nevelése. Ez az új káder hivatott arra, hogy a jövőben a magyar dolgozókat vezesse. Ez ma mindennél fontosabb Ez ma mindennél sürgetőbb, mert hosszú évek mulasztását kell helyrehoznunk. Ezért [elkerekedtünk és az eredmény íme: A munkásmozgalom története A második előadás, amelyen módunk volt részvenni, a munkásmozgalom történetet ismertette a hallgatóság előtt. Belépünk a terembe, rövid üdvözlés és körülnézünk. Jólismert, kemény munkásarcok, a 38 előtti kiváló kommunista káder színejava. Figyelnek, hallgatnak, jegyeznek, közbeszólnak, kártyázik, példásan végzi kötelességét, mondja az írás. Egy paddal odébb a fiatal, 3 holdas kisgazda Kender László Farkasdról és Bajtó Károly kömüvessegéd. Es egy újdonság. A középső padsor közepén két leány. Kotrusz Jolán, a nagytc.ei tedmelőszövetkezet egyik szervezője és Pesti Anna keményítőBalról jobbra: Bagócsi, Németh, Slár, Pásztor. kipróbált párttagokból készül az új káder. Sok pártiskolán voltunk már, sok pártiskola hallgatóságát láttuk, de itt mindennél jobban éreztük, a munkásosztály küldötte el közéjük legjobb harcosait. Az utolsó sorban őszfejű, becsületesarcú elvtárs két kezébe .ogja fejét és merően néz az előadó Gross elvtársnőre, aki lelkesen és odaadóan magyaráz. Azonnal megismerjük Poszpis tornósi elvtársat. 38-ban községi bíró volt az örökké emlékezetünkben élő tornóci manifesztáció idején. Szemünk tovább siklik, mint a felvevőgép lencséje. A jobboldalon két komáromi, az ifjúmunkás szervező Slár éc Bagócsi. Néhány paddnl odébb Németh András, ógyallai helyettes párttitkár, a legszorgalmasabb munkáslevelezőnk. A balfelén két andódi Czapárik László és Kiss István. Kíváncsiságból megnézzük káderbizonylatát: nem iszik, nem gyári munkásnő Stúrovoból. Szemünk bizalommal pihen meg az arcokon, néma fejbólintással köszöntjük Bernát Jánost, Mihály Andrási, Markó Józsefet, Bús Antalt és a többieket. Ragyog az arcuk, ragyog a szemük, iszszák a szavakat. Bujalkó Vince gyámunkás, Krupa József, Dínes János és Kender János sokat jegyez. A terem él, a terem feszülten vési magába az eszmét. Két hét múlva Pücsök Vilmos, Mandák József, Somogyi Vilmos, Dancig György és Kosik János visszamegy a falujába és ott bizony nagy feladatok várnak rájuk. Olyan nagy feladatok, amelyek minden erejüket, minden tudásukat, egész szívüket követelik, ök ezt tudják. Tudja Kovács Vince a felsőahai földműves és tudja. Polák György a Vesna alkalmazottja is, hogy az eszmét tovább kell adniok. Tudják az öregek és tudják a fiatalok, mint már mondottuk, öreg harcosokból új káder készül. Oéli szünet közben Az Ocskai kastély tágas. Jól érzik benne magukat az elvtársak. Szép tiszta hálószobák, ragyogó fehér ágyak, tiszta paplanok. Fél egy órakor ebédszünet. Lemegyünk az alagsorba, ott van az étterem és a konyha. Jó, tápláló tésztaleves, bő burgonyafőzelék, jó adag vagdalt hús, hozzá friss, puha kenyér, jóízűen esznek. Előttük egy szlovák pártiskola növendékei étkeztek itt, most eltávoznak és hangosan kívánnak jó élvágyat. Az ebéd utáni pihenőt ismerkedésre használjuk fel. íme, néhány arc közelről, néhány pillanatfelvétel: Poszpis József kertész a Tornóc melletti állami birtokon. Az OVKSS alelnöke. A háború előtt a tornóci manifesztáció megszervezője és bíró volt. Azonnal lecsapunk a kérdéssel: — Hogyan mutatta meg Tornóc az utolsó háború előtti választásokon, hová tartozik. — Mi, a Kommunista Párt abszolút fölénneyl győztünk. 18 mandátumunk volt — hangzik a felelet. — Mesélj valamit a tornóci munkásmozgalomról? — 1919-től 1933-ig igen erős munkát fejtettünk ki. Állandó sztrájkok és éhségtűntetések voltak a munkanélküliség ellen. 1933 óta a Párt és a munkásmozgalom fejlődése lassúbbodott a válság miatt és azért csak csekély eredményeket tudtunk elérni. Aztán, tudjátok, 1936-tól félig illegálisan dolgoztunk nár, áttértünk a sejtrendszerre, amely a tejlődést a falvakon megállította, káderhiány mutatkozol-! és a revíziós hullámok is átcsaptak a tiszta falusi életen. 1938 elejéig így ment. Ekkor kikristályosodott a Párt, lehullott a salak és csak a legöntudatosabb réteg maradt benne. 138-ról 39-re apadt a számunk. Ezeknek nagy része megállta a sarat a háború alatt is. Résztvett az illegális mozgalomban egész Oszvaldék és Palenyikék érsekújvári lebukásáig. A hősies érsekujváriak a szörnyű kínzások közben sem árultak el bennünket. Itt van a két andódi, ők meg tudják mondani, tizenhetüket 14 napon át egy koszos, büdös istállóban ütötték-verték. Egyik sem „köpött" semmit. Ezután széjjelszóródtunk és kisebb csoportokba^ különböző helyeken dolgoztunk egészen a felszabadulásig. De az eszmét soha el nem árultuk! A felszabadulás után, mert pártvonalon nem lehett, szakszervezeti vonalon dolgoztunk. Igen sok szlovák elvtárs kezdettől fogva támogatott bennünket és tartotta bennünk a lelket. Megköszönjük Poszpis elvtársnak és mert az üdvözlésnél az első szavai azok voltak, hogy én már öreg vagyok, nem olyan rugalmas már mint a fiatalok, hát itt üzenjük neki: — Nem vagy te öreg, drága elvtárs, dolgozz úgy, mint ahogy eddig dolgoztál, mert a harc még nem ért véget és majd csak akkor pihenhetsz meg, ha elértük a szocializmust. Ez a te álmod és ez a mi álmunk is. A magyar káderek annyira megritkultak, hogy nélkülözhetetlen vagy, Poszpis elvtársi Egy kicsit a gyönyörű parkban sétálunk, majd ismét visszatérünk a volt nagyúri kastély terraszára. Kotrusz Jolán jön felénk — Hallottunk már rólad .elvtársnő, de tőled szeretnénk hallani, hogyan is voll? — A semmiből kezdtük. Eredményes munkát végeztünk. Az államtól kaptunk 400 holdat Amikor átvettük, csak gaz termett rajta és ma — kicsit elgondolkodik. — Ma 13 mázsa búzát ad ez 3 íöld katasztrális holdanként. . — Es hogyan jöttetek erre a gon dolatra? — A mi embereink, az egész község szegény munkásnép A kezünkből kiesett minden. AAunkalehetőség nem volt, a szegény nép messzire járt a munka után. SOK száz kilométerre indultak a batyukkal. Sovány volt a kenyér. Elkezdtünk gondolkodni. Hogyan lehetne végetvetni ennek a bolyongásnak és új otthont alapítani? — Tizenhárom taggal kezdtük az őszi vetést — folytatja Kotrusz Jolán. Több mint felét kézzel vetettük be. mert már olyan késő volt, hogy nem lehetett géppel vetni. A tavaszihoz már 'negyvenhármán álltunk a munkába. Meg kell mondanom, a munka túl nehéz volt, a íalu suttogott és a földek el voltak gazosodva. Mindenütt azi suttogták, hogy a szövetkezet belefullad a munkába. Nem bírják már, nem fog sikerülni, belebuknak — folyik az emlékezés. — Fokozott munkával válaszoltunk a rosszakartú megjegyzésekre és sikerült. Sikerült. — Az lett a legjobb répánk, amire a suttogok azt mondtá.<, hogy úgyis ki fogjuk szántani! De nem maradtak csak a roszakaratú suttogásnál. Mentek a jelentések ellenünk, mert a reakciósok tudták, hogy amit mi csinálunk, az forradalmat jelent a falun. — Mi kitartottunk a szövetkezetünk mellett, mert mi teremtettük Vidáman, dalolva dolgoztunk és örültünk, hogy sikerült. De hisz ezt tudjátok. Az állatállomány szaporodik, a földek szépek, bőséges aratásunk volt és a bankban is van pénz. Nedvesen csillog a szeme. Talán az öröm könnyei. A büszkeség könnyei. Kicsit hallgatunk, aztán akadozva, de nagyon mélyről Kotrusz Jolán ismét megszólal: — Mert mi nem azi mondjuk, hogy a szövetkezet, a föld — az enyém. Ott Nagytőrén mi úgy mondjuk: k a m i é n k! Kell-e ehhez hozzáfűzni valamit. Nem tudtunk válaszolni, bennünket is fojtogatott belülről valami. A fialsslő kubikosa Kossuth János 39 éves munkást | többi elvtársaknak is. Mert még nem szólítunk meg. Erős, napbarnított ar- | megy jól minden. Íme, a példa: cáról lerí az osztálytudat. — Gényemajorban dolgozom, Léva mellett egy halastó készítésén — Pospis bácsi, a volt tornóci bíró. mondja. — Kubikos vagyok. 1934 óta párttag. De sokat kell tanulnunk. Sokat kell még tanulnunk nekünk és a — Százötvenen dolgozunk ott. Eddig 38 Kés-t kaptunk általában egy köbméter földért, húsz méterre eltolva, két méter mélyről kiszedve, két méter magasra „feltologálva". ötös, nyolcas csoportokban dolgozunk, egyre három köbméter esik napjában. — Tekintettel arra, hogy kavicsos a föld, amibe nehezen megy be a lapát, kértük a kubikátlag felemelését 50 Kes-re és a tanácsos azt mondta, hogy válasszunk üzemi bizottságot, azzal aztán letárgyaljuk az ügyet általánosan, mert egyik helyen könynyebb a föld, a másik helyen meg roszszabb és minden csoportnak lehetetlen külön kiszámítani a földkülönbség miatti differenciát — Be is mentünk Levicére és ott a szakszervezetnél bejelentettük, hogy üzemi bizottságot akarunk választani. Nagy volt a meglepetésünk, amikor a szakszervezetnél azt mondták, . hogy nem mi fogunk választani, de majd ők fogják kijelölni. Persze máig sincs belőle semmi. — Jó lenne, ha ilyen szakszervezetiek is ide jöhetnéneK közénk egy kicsit tanulni — fejezi be Kosuth János. Pesti Anna keményítőgyári munkásnő — A párkányi járás küldött ide, pártmunkát végeztem eddig is, jártam a falvakat. — A gyárban, bár a gépek rosszak, tíz emberrel kisebb létszámmal dolgozunk, mint azelőtt, de napi 50 mázsa kukorica helyett mégis 65 mázsát dolgozunk fel. — Mi ennek az oka elvtársnő? — tesszük fel a kérdést és kíváncsian várjuk a feleletet. A felelet magabiztos és rövid: — Egyszerű! A munkások tudják, hogy saját maguknak dolgoznak. Bár fizetésük még nincs kellően rendezve és 58—60 fokos melegben folyik a munka. AAost alakul meg az üzemi pártszervezet, kaptunk egy új kultúrszobát és megkezdjük a munkát ott is. — Mit csinálsz elvtársnő, ha innen hazamész? — Az a célom, hogy minél többet tudjak és így minél többet adhassak át másoknak! Közben az ebédszünet véget ért. Az elvtársak nyolcas-kilences csoportokban elvonulnak szobákba. Megkezdődik a délutáni vita Az előadott anyagot, illetőleg az anyagból feladott 6 sűrítő kérdést tárgyalják meg. Végigjárom a szobákat, hallgatok, tanulok és csodálkozom Itt minden szó fontos, itt minden szónak súlya van. Itt az emberek úgy jegyzik meg a mondottakat, hogy soha, soha el ne fe lejtsék. Mert tudják, hogy sokan várnak ezekre a szavakra és nem mindenki olyan szerencsés, hogy itt lehessen az iskolán. Egymá> ulán adják fel a kérdéseket. Egvmá= után repülnek az új gondolatok, túlnőnek a kérdések kei retein és lassan átfogóan kialakul bennük a következtetés. Igy összegezik a mai napot: Az egyik asztalnál Kender László, egy 22 éves fiatal munkás ül. Nyáron cséplőgép etető volt Farkasdon 3 kat. holdat kapott és az egységes szövetkezet tagja. Négy középiskolát végzett és mikor megkérdezzük, mi a célja, kijelenti: dolgozni akarok. A kétéves tervet Csehországban dolgozta végi ga staréolei porcellángyárban. Most mezőgazdasági vonalon akar dolgozni, továbbadni a tudást, amit itt szerzett. Meg van győződve arról, hogy a munkásosztály, a Szovjetúnió vezetésével haladó békefront legyőzhetetlen. Kőrútunkon Pásztor Lajos kisölvedi géplakatos, az oroszkai cukorgyár munkása kísér, aki miután már egy tanfolyamot elvégzett, most instruktor. Készségesen ad felvilágosítást mindenről, elragadtatá-.sal beszél a tanfolyam hallgatóiról és ugyanúgy fejezi ki a véleményét, mint mi: ilyet még ne mlátott, hogy öregek és fiatalok ennyi lelkesedéssel, ennyi szívvel fogjanak neki a munkának, amely csak most kezdődik és előttük áll a kezdet minden nehézsége. Főleg a magas színvonalú vitákra hívja fel a figyelmünket és megnevezi azokat az elvtársakat is, akik szerinte a legélesebben körvonalazzák az előadott tételeket. • Az idő halad. A kötelesség elszólít bennünket. Befejezésül még megkérdezzük az egyik legjobb munkáslevelezőnket, Németh András elvtársat, mi az általános vélemény az Uj Szóról. Kicsit habozik Talán nem mered megmondom, kérdezem. De igen, általános vélemény az, hogy nagyon sokat fejlődtök. Talán a legfőbb hibák azok volnának még, hogy kevés a külpolitika és a földműves számban keveset taníttok. Vaiahogy úgy képzelem el azt, mint a „Falu hangja". Az népszerűen okatat, nevel. Megköszönjük Németh Andrásnak és ígérjük, hogy a tanácsot megfogadjuk. Csak mint érdekességet említem meg, hogy az általános vélemény az volt, hogy a „Sovánka" olyan nagyszerű, hogy azt csak a perbetei Sütti József írhatja. Azt hiszem Egri elvtárs ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatott. A hely rövid, az élmény annyi, hogy legjobb lesz, ha végét szakítunk, mert soha nem tudnánk befejezni. Kedves Elvtársak a nitrai kerületi pártiskolán! Nehéz a szó, mert alig tudjuk megköszönni nektek ezt a csodálatos napot, amely annyira, de annyira meghatott bennünket Csodával határos az a lelkesedés, az a töretlen fiatalos hit, amelyet csakis és egyedül a mi eszménk tud az emberekbe varázsolni. Amikor közéjük mentünk, azt hittük, hogy talán a csüggedésnek, a hosszú hallgatás utáni tompaságnak jeleit fogjuk megtalálni. Tévedtünk. A régi káA Nitra kerületi pártiskola hallgatói. 1. Politikai harc nélkül nincsenek gazdasági eredmények. 2. Harc az opportunizmus ellen. 3. Féltve őrizni és erősíteni a nemzetközi szolidaritást. der munkába lén és új káderként készül fe! a harcra, hogy a magyar tömegeket biztosan vezesse a szocializmus felé. Horváth László.