Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)

1949-08-13 / 104. szám, szombat

4 UJSZ® 194í( augusztus 1$ gúrugorsza* Harmodiosz és Arisztogeitón, a klasszikus görög kor zsamokölői jutnak eszünkbe, ha a demokratikus görög hadsereg sorában küzdő hősökről hallunk. Néhány évvel ezelőtt még nem ismertük a görög nép történetét, nem is igen törődtünk vele A „pörögi" szó rendszerint Homéroszt és a trójai háború képét idtzte fel bennünk. Pedig Homérosz, a nagy filozófusok, a görög szigetek lírikusai és a nagy görög drámaírók nem szakíthatok el szellemi utódaiktól, a hellénizmus, a bizánci kor, de még a a későbbi, úgynevezett újgörög irodalom képviselőitől sem. Az évszázadokon át tartó elnyomás nem irthatta ki a görög ncp szabadságszeretetét, nem tudta elfojtani a görög szellemet. Tyrtaiosz tóvább él Rhigaszb^n és Rhangavisz-ban, Rhangavisz pedig abban a néhány pe'.oponisszoszi partizánlányban, akik az ellenségmegszállta erdőben menetelve, szabadságdalt írtak Karpenisszi felszabadulásáról. A görög nép ma ismét függatlensigéért harcol. Es a múzsák nem hallgatnak. A fegyverzajban új iroda'om születik; ez az irodalom a görög ember, a küzdő görög ember életét rajzolja. Lássuk, hogyan él ma a görög nép, mutassuk be a görög élet — mindkét oldalát. Takisz Hadzisz: Murgana és Jeorjiosz. Lambrinosz: Makronisszosz c. müveiből közlünk e9y-egy részletet. A Murgana a partizánok között, a Makronisszosz pedig az Athén közeliben lévő „átnevelő" tábor barakjai között játszódik. ÍIÖSÍ1 haladnak előre az éjszakában s elérkeznek pavla község bejáratáig; itt még közelebb kerülnek az ellenséghez. Alig harminc méterre. — Rajta! — kiáltja a hadnagy. Rávetik magukat a géppuskafészkekre, pisztollyal harcolnak, puskatussal, szuronnyal. A faluban és a környéken ott áll Gálánisz zászlóalja, valamint a GU. zászlóalj parancsnoksági félszázada. Az ellenséget teljesen meglepetésszerűen éri a támadás, nem hisznek saját szemüknek és nem értik, mi történt. Az egyik század szakácsa azt hiszi, hogy lázadás tört ki soraikban s amint a mieink körülveszik, felemeli kariát és esküdözik, hogy továbbra is szolgálni a!;ar és egy pillanatra sem hagyta el helyét. A mieink előrenyomulnak, behatolnak a községbe, megtisztítják az ellenállási fészkeket, felrobbantják a megerősített házakat. A PaVohoriból származó Szókratész Guizasz, egy csoport parancsnoka, az utca közepén Galanisz egyik emberébe ütközik. Mindketten a földre zuhannak. A 611. zászlóalj egyik tisztje most ugrott ki az ágyból. Kiszalad az utcára, hogy meglássa, mi történt. — Állj! — kiált rá Krisztosz Capanosz. — Zászlós vagyok! A másik tüzelni akar, de fegirvere csütörtököt mond. ők is összeakaszkodnak. Mindkettő hatalmas, vállas ember. Capanosz marokra fogja puskáját és vusicatussal sujt a másik fejére. Hátulról Galanisz egyik embere közeledik. Capanosz eldobja saját puskáját és felkapja az úton heverő egyik halott fegyverét. Le akarja lőni a közeledő ellenséget, de elkésett s birkózni kezdenek, míg a mie ink odaérkeznek. Akkor veszi észre. .ANYÁM ílilT S7AVÁRAI „őrzik a papot, hogy el ne vigyék" ennyit írtál Anyám, de tudom, sziveink egymást ha nem ismernék, betííd járnának oly úton, melynek szegélyit a pletykaerdők és misztikus bozótok szegik: de mi benne járunk s ez új erők a dudvatengert mind lenyesik! Megnem érthetem e tévelygések legmagasabb fokát nálatok? Az évtizedes sok szenvedéstek nem ad megtisztulásra okot? Előtte állnak látó szemednek a csodák, m!t egyie művelünk: ha másnak nem. higy.j gyermekednek! hidd el, hogy a béke szent nekünk! Mi vagyunk a béke katonái! De harcos, építő dolgozók, kiknek tetteit k'harsonázi I nem reájuk bízzák a tutiok! Érted Anyám! a munka vallását foggal, körömmel védjük! tudod a húszév előtt póréhagymát meg a semmit rrit Apánk hozott a köpködő térről a piacról? éberen éljenek szemed elö't emlékeid a piszkos pacalról! úgv érezd mintha tepnapelöH történt volna hogy iskolás f'.ad éhes szemekkel ült a tál előtt s répalevesre várt, hogy kiadd! ... Anyám! a papot senki sem bántja amíg ő a Krisztust hirdeti! De magára vessen ha elherdálja a nép hitét, akkor jaj neki! Bántotta talán a munkás csodát amit fiad is épít. növeszt, s hlrd"t tűzesőt, fekete mágiát, majd pi'átusarccal mos kezet! Ezt a verset Prágából kaptuk egy épitőmunkás' tói. Vagy beteg talán s összekeveri tömjénfüstöt meg az ördögöt! s a halászó Krisztust kifelejti, prédikál háborút, üstÖKÖst! Így megértem, tart a napunktól mely vérvörös tüzű és meleg hogy leolvaszthatja a vajat, de hol tart a nép, hogv őrzi, tán beteg? sok beléndeket evett, maszlagot? hánytatóul itt van levelem annak, aki legtöbbet harapott, s az erjedés majd fájó legyen Nem okozhatnak bomlást minálunk, szilárd egységünkben erjedést! Munkaversenyekkel átcsat.ázunk ezernyi babonát, népmesét! Mi megtanultan nézünk előre sz?had szemekkel az új úton, s állhat a misztikum fejtetőre, meg nem téveszthet minket, tudom! Űj hozsannák kelnek, munkanóták, szabad versenyek hű énekét zengi a nép, a versenytornát a munkát, a szabadság istenét! Nálunk szl'árd, tömör a hatalom! beteg agyukkal bármit hitetnek. Már ezerszám jönnek s holnap tudom,' megbékéltséget itt keresnek. Édes jó Anyám a levelednek hat szavára ez a válaszom. ... Meg annyit: hogy szsretetednek tollával máskor a nyugalom erejével írj, ha akarsz nekem. Dolgozok, tudod, nincs időm holmi bomláson törni fejem: az elszenderült betonkeverőn Indul a forgás, így leteszem tollam, édes (ó Anvám ennyit akartam írni csupán. Gymerő István. hogság... A vfz és az étel megint csak ürügy volt a kínzáshoz. Ez. a régebben lakatlan kis sziget, téliesen száraz. Egy csepp vizet nem találni rajta. Vitorláshajókkal szállítják oda a szemközti parton fekvő Lausiumból. A vizeshordókat a parton hagvják, hogy a foglyok lássák és tantaiuszi kínokat álljanak ki. Gyomrunk égett, nyelvünk szárazon lógott, kiszáradt ajkunk kétségbeesetten lihegett valami frissítőért, egy csepp vízért. Nem volt mit tenni! A rendőrök ittak és a vizet a szemünkbe köpték: „Tarts bűnbánatot, akkor annyit ihatsz, amennyi beléd fór!" Azt akarták, hogy a fog yok „bűnbánatot tartsanak" és hozzájuk hasonlóvá váljanak. Az étel is ezt a célt szolgálta: növelni a szomjúság kínjait. A^táplálék nem volt kielégítő és pótlékul sósheringet adtak. A szomjúság kínjai elviselhetetlenné váltak és a szomjúságtól félőrült katonák a hordókra vetették magukat, h*ogy igyanak. Az alfamiták őrült dühhel verték őket. Ezt az embertelen jelenetet rendszerint ügyesen előkészítették. A szomjúságtól kínzott foglyok egymást lökdösve, a botütések alatt, sohasem tudtak inni a vizeshordókból De ezzel még nem teljes a „nevelési rendszer". A szigeten van egy tüskés bozóttal benőtt sziklalejtö. Ha az alfamitáknak kedve támad, levétetik a foglyok cipőit és valami munka ürügye alatt, mezítláb futtatják őket a sziklameredeken, míg láJlxdacásí ímií: Modern fegyház volt. A vaságyat matrácostul — egy kézmozdulattal fel lehetett emelni és a fal megfelelő mélyedésébe helyezni. A falon vaskapcsok, mint vadállatfogak vágódtak a vaságyba és többé nem engedték el estig, amíg a fegyőr franciakulcscsal fel nem nyitotta a szerkezetet. Ezeken a napokon hárem dolog foglalkoztatta Fortunáti Istvánt: az életfogytiglani fegyház, a két gyereke és ez a furcsa ágy szerkezet. Az ágy előtt állt és mintha most fedezte volna fel először ezt a szerkezetet, töprengően nézte. Megsimította durva'najú üstökét, aztán végigfutott borostás arcán: — Ha vesszük, minden olyan egyszerű ... „Nekünk" (ezalatt a szegénység végbeláthatatlan nagy tömegeit értette) még mindenféle középkori, rongyos, poloskás, szalmazáákos ágyré, jut, itt a börtönben meg már a technika vívmányaié a szó. Furcsa. Az ágy nappal sok helyet foglal el, egészben véve eléggé buta dolog egy ágy nappal s ha már van rá technikai lehetőség és a tudomány a rendelkezésünkre áll, intézkedni kell, hogy ... Eszébe jutott az „intézkedni buk megdagad és kisebesedik, amíg szemük msgteük könnyel és szívük akadozni kezd. A szadista hóhéroknak és bűnözőknek még a szigetet övező kristálytiszta kék tenger is alkalmat ad az újabb kínzásokra. Belekerge'ik foglyaikat a tengerbe és ott addig őrzik őket, amíg a lábuk megdagad. S akkor felkergetjk őket a lejtön, a sziklákon és tüskéken keresztül és onnan úira a tenger sós vízébe, onnét újból vissza a hegyre, ké

tszer, háromszor ... annyiszor, ahányszor a korbáccsal felszerelt alfamita óiok jónak látják Ehhez a kínzáshoz gyakran még más ördögi találmány is járult. Legtöbbször azokat kínoz'.ák ezzel, akik többet tudtak elviselni, több fizikai fájdalmat és lelki gyötrelmet. Mindezek után a foglyokat letérdel'ették a magaslaton, kezükbe tettek egy-egy 7—8 kilós szikladarabot és ezt az ostoba mondatot kiabáltaíták velük: „Allah, Allah! Könyörülj ra;ta.m". Ez rendszerint addig tartott, míg a foglyok el nem veszítették eszméletüket. i ,Harc... Este tíz órakor az első alakulatok már megközelítették az ellenséget. Sztravosz százada a középen halad. Amint egy kis patak mellett vonulnak, egy ellenséges előőrs meglátja őket és rájuk lő. Nem viszonozzák a tüzet, hogy elrejtőzhessenek. A t

erv előírja, hogy az első előörsvona'at harc nélkül kell elhagyniok. Tovább kell" — és nyomban elrestelte magát, hogy még nemrégen,' két cs félhónappal ezelőtt, mint főbizalmi gyakran alkalmazta ezt a szót, amikor valami halaszthatatlanul fontos dologról volt szó. De ez az idő elmúlt. A nagy lánggal lobogó forradalom is elmúlt, csak ez maradt meg: .„intézkedni kell" ... Kivül, a szakadatlanul dongó fegyházfolyosón, léptek közeledtek. — Hárman vannak! — jegyezte meg Fortunáti, akinek kezdett már kiélesedni fogház-hallása. Előbb egy fegyőr jelent meg, aki hangosan, de furcsa határo zatlansággal szólt rá: — Fortunáti, álljon fel. Az ügyész lépett be a cellába és vele együtt egy aiacsonytermetű, lenhajú, 40 év körüli nő fekete ruhában, sárga bőrkabátban. Mindketten Fortunátira néztek. Az asszony valahogy szégyenlős mohósággal, mint fiatal orvosnövendéklányok, akik először látnak férfitesten operációt, az ügyész — szikár, rángatódzó arcú ember — kiégett, üres szemmel. Az ügyész idegen nyelven, amelyet Fortunáti nem értett meg, elmondta a bőrkabátos nőnek, Armstrong asszonynak, a genfi Vöröskereszt gyermekügyi hogy megsebesült. Galanisz emberei most kezdik megérteni. mi történt tulajdonképpen. Egyeseknek sikerül kijutni a faluból es ezek elmenekülnek. Mások a házakban igyekeznek elrejtőzni, ledobálják magukról az egyenruhát, odaülnek a tűz mellé és úgy tesznek, mintha ártatlan parasztok lennének. Az egyik fiatal harcos, a Konica vidékéről való Aposztolosz Jeladarisz be'.év egy házba, llárman ülnek a tűz mfllett. — Kik vagytok? — Falusi varasztok. — Gyertek csak ki. majd meglátjuk Azok puskájukhoz kapnak, de megbízottjának, hogy a fegyenc, aki előtte áll, egy kommunista üzelmek miatt életfogytiglan elítélt gázgyári munkás, két gyermeke van, a felesége az ítéletkihirdetés napján szélütésben meghalt. Az idegen asszony Fortunátit nézte, időnként helyeslön bólintott, de sohasem nézett az ügyészre. Fortunáti pillantása a fegyőrre esett, aki „vigyázz"-ban állt, nagy vastag bajuszát mozgatta és az ablakra tekintett. — Önnek két fia van, Fortu riáti. Ez a hölgy Missis Arin strong, a genfi Vöröskereszt megbizásából el akarja helyezni őket, szóval gondjaiba venni ... Az első szavakat keményen, egy vezénylő hadnagy fölényességével ejtette ki, de amikor Fortunáti csndálkozó, félig meglepett szemeivel ránézett, halkabban folytatta ... —•" a gyerekek^ külföldi polgári családok veszik magukhoz ... Fortunáti összeráncolta a homokát és a kezével olyan mozdulatot tett, mint aki nyomban végezni akar ezzel a kérdéssel: — Nem! — mondotta. Az ügyész az idegen nő felé fordult és mondott valamit. Az elpirult, aztán élénken magyarázni kezdett. — Őméltósága, missis Armstrong tudatja magával, hogy nincs oka nyugtalankodni a gyermekek sorsa miatt (itt a nő közbevágott, megint gyorsan odaszólt az ügyészhez, aki helyeslően bólintott), önnek, mint apának örülnie kéne, hogy a gyerekei jónevelésben részesülnek. — Nem! — monda megint ForAposztolosz géppisztoli/a feléjük fordul: mindhárom reszket a félelemtől. A 611. zászlóalj katonái megadják magukat. GaWnisznak magának sikerült elmenekülnie. mégpedig az elsők között. Azóta Janina városában garázdálkodik. Pénzt azonban nem kap, hogy újra alakíthassa zászlóalját. Mire a nap felkelt, Galanisz zászlóaljából hírmondó sem moradt. A falu utcácskáiban csak hullák hevernek imitt-amott, á hadművelet sikerüli, a rajtaütés úgy jött, mint a villámcsapás. Hátravezetik a 611. zászlóali foglyait. Sztrávosz százada befejezte küldetését, kivonul a faluból, hogy csatlakozzék a többiekhez, azon a helyen, melyet Szkeviosz kijelölt. S valamennyi többi alakulat ugyanilyen sikerrel jár. Kamicisz százada átgázolva vízfolyásokon és nagy tócsákon, megtörte a 611. zászlóalj ellenállását s elfoglalta Celili magaslatát. tunáti. Az ügyész folytatta és közelebb lépett hozzá. — Egyébként tudnia kell, — mondta fojtottan, — hogy az ellenkezésének csak elméleti értéke van, mert mint polgári jogaitól megfosztott egyén, aki élethosszig el van ítélve, amúgy is elveszíti a gyermekei fölötti rendelkezési jogát. — Akkor — mondta Fortunáti — hagyjuk abba a színházat.... A hölgy odalépett hozzá, a vállaira tette jóillatú keztyűs kezét és idegen nyelven három-négy értelmetlen mondatot intézett hozzá, lányosan mosolygott és Fortunátinak, aki úgy nézett az asszonyra, akár egy komondor egy hízelkedő kutyakölyökre, úgy tetszett, hogy az illatos bőrkabát könyörög hozzá. — Azt mondja őméltósága, hogy maga rossz apa. Fortunáti az asszony szemébe nézett, aztán azt mondta: — Rossz apa vagyok ... Az idegen asszony az ügyész hez fordult, aki pár szót vetett oda neki. Fortunáti harmadszar is mondta: — Nem! — és megrázta a fejét. Az idegen asszony sarkonfordult és kiment. Az ügyész visszafordulva az ajtóból, közölte Fortunátival, hogy a törvény rendelkezései alapján a gyámhatóság fogja elintézni az ügyet. II. — A gyámhatóság... — mond ta Fortunáti sötéten és valami sértőt tett hozzá, de érezte, hogy amilyen tehetetlen volt az élethossziglan tartó büntetés dolgában, ' épolyan tehetetlen a gyerekek dolgában is. A két és félhónapi rabság szürke, áttörhetetlen drótsövénye fogta körül: a testi és lelki tehetetlenség. Két hét múlva levél jött a hollandiai Rotterdamból, amely első pillanatra megörvendeztette Fortunátit, de aztán leejtette a levelet tartó kezét és értelmetlenül maga elé meredt. „Kedves Apám, — szólt a levél — mink hatnapi utazás után végre megérkeztünk Hollandiába és egy gazdag pékmester vett magához minket, jó emberek és külön szobánk van, csak nem szereti, ha magyarul beszélünk és itt nagyon gyakran kell templomba menni, minden reggel úgyszólván, aztán — azt mondta a nevelőanyánk — minden héten kétszer estéli misére. Persze, vasárnap is. Van velünk egy magyar tanítónéni, aki tanít bennünket és ő mondta, hogy nekünk igen sokat kell templomba járni, hogy leimádkozzuk az apánk vétkét. Mink azt kérdeztük, mi az apánk vétke, hát azt mondta a néni —, hogy kommunista, én erre azt feleltem, az nem bűn, de ő folyton folyvást csak hogy igen ... akkor hét, imádkozni fogunk magáért, kedves Apánk. A elmünk: Jakop Rooserna, Beo-i rengat 7, Rotterdam, Hollandia. Tessék írni. Szerető fiai: Fortunáti Péter és Pali. (Folytatjuk FORTUNÁT! ISTVÁN