Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)

1949-08-11 / 102. szám, csütörtök

1949 augusztus lí UJSZÖ MEZÖGAZDASAG Keleí-Szlovenszkón, az állami birtokon Pár nappal ezelőtt, amikor még nagyban folytak az aratási munkálatok, felkerestem Mouiava környékén uz aLami birtokokat. Hus János, a fiatal moldavai párttitkár kocsit szerzett és vállalkozott arra, hogy kikísér. útbaigazít és megmagyarázza az állami birtokon folyó munkaiatokat. Hus János egyetlen szót sem tud magyarul, de azért kitűnően megértettük egymást, készségesen mindenütt segisegemre sietett, hogy munkámat megkönnyítse. Déltájban érkeztünk Hatyn faluba, amely Moldavától pár kilométernyire fekszik. Itt az állami birtok egyik részén nagy teherkocsikon már felrakták cl termést, míg a másik reszen a kaszálógép gyors forgással aratta az árpát. A termés behordását és a kévekötést a jászai téglagyár brigádosai végezték, akik 8 órára elhagyták a gyárat, hogy rohammunkával pótolják .a hiányzó munkaerőket. A brigádosok, lányok, asszonyok, férfiak fürgén és szakértelemmel végezték munkájukat. Látni lehetett, hogy nemcsak a gyári munkában ismerik ki magukat, hanem a földművelésben is otthon érzik magukat. A birtok tavaly októberben lett államosítva, 199 hektárból áll, amelyből 163 szántóföld, a többi erdő és legelő. Az állami birtokon 13 munkás dolgozik állandóan. Ezek a munkások készpénzben 1700—1800 koronát kapnak, termésben 16 mázsa gabonát, 10 liter petróleumot, 12 űrméter tüzelőt és háromnegyed kat. hold földet kapnak megművelésre. A megművelésre szükseges trágyát és eket ugyancsak « birtok adja. A tavaszi és őszi munkálatoknál külön 300 korona díjazást kapnak, ^bban az esetben pedig, ha véletlenül nem jutnak munlzacipühöz, külön erre a célra 800 koronát juttatnak nekik. A gazdaságban, gépei ellenére is, amelyek számos mezőgazdasági erőt pótolnak, nincs elegendő földműves és az aratás befejező munkálatait a iászói téglagyár munkásai és tisztviselői végzik. A téglagyárban egyetlen fűtő maradt az égetőkemencénél, hogy a tüzet állandóan élessze. Egyébként az egész üzem kivonult erre a munkára. A hatyni állami birtok felügyelője tárgyalásokat folytat most a brigádosokkal, maradjanak még 8 órát, mert ezzel a brigád aratási munkálatai teljes befejezést nyernének. A felügyelő arra hivatkozik, hogy a mai verőfényes nap ideális az aratásra és bün volna elhalasztani holnapra a munkát. Ám a brigádosok nem engednek, szilárdan kitartanak amellett, hogy vissza kell mennlök a gyárba és még ma pótolniok kell az itt töltött 8 órát. hogy az előre megszabott terv szerint elkészíthessék a megfelelő szám útéglát. Hus János párttitkár nem tud ebbe belenyugodni és hirtelen elhatározással a kocsiba ugrik, kimegy a téglagyárba, hogy az Igazgatóval tárgyaljon. Eredmény nélkül tér vissza. Kiderül, hogy a gyár alig várja visz6za munkásait. A fiatal titkárt mindez azonban nem sújtja le, nem esik kétségbe. Felszólít, hogy üljek melléje a kocsiba, visszahajtat Moldavára, ott azt az utasítást adja az egyik hivatalnoknak, hogy állítson össze ma délutánra egy hivatalnokbrigádot. mert az aratást okvetlenül be kell fejezni. Az állami bsrts!: k5zpontja felé Erről a brigádmunkáról, sajnos, nem tudok pontos számot adni, mert a titkár tovább hajt Torna felé, az állami birtok központjába. Ütkőzben megfigyelem, hogy ezen a tájon az aratási munkálatok már befejeződtek, a gabonakévék mindenütt ott sütkéreznek a napon, itt-ott már a földet is megforgatták, hogy az őszi szántást előkészítsék. Ez a vidék lejtős, dombok láncolata veszi körül, a közelben a tornai vár falai szilárdan és közönyösen álinak a forró napsütésben, lent a domboldalon szép sorrendben sorakoznak az üdezöld szőlőkertek és a csöndes, izzó aranyfényben érik a híres, zamatos tornai bor. Gvors iramban változik a táj képe és lassan a magyar határ felé közeledünk Oldalt fekete füstöt okád a vendégi mésztelep. A határsorompó előtt a kocsink megáll, a határőrök úgy üdvözlik Hus Jánost, mint egy régi isemrőst. Az egyik határőr megmagyarázza, hogy az itteni lakosoknak kétharmad birtoka a határmenti övezetben fekszik és körülbelül 300 határátlépést adtak ki a földek megművelése céljából. Magyarországból 70-en jönnek át határátlépéssel ugyanezen célból. Közvetlenül \a sorompó előtt egy háromszögletű földsáv nyúlik felénk, de ez már magyar területhez tartozik. A bodvavendégi magyar állomás egy ugrásnyira van tőlünk. A határőrök azt állítják, hogy kitűnően összeférnek a magyar határőrökkel és egy-egy kihágás esetében közös megegyezéssel és egyetértéssel egymás segítségére sietnek. Hus János megemlíti, hogy ezek a határőrök igen rendes és becsületes elvtársak, szüleik többnyire kisgazdák, mindannyian politikai iskolát végeztek és ha váratlanul idejön, nem egyszer meglepi őket egy könyv mellett, amint a politikai irodalmat tanulmányozzák. Vidám kézszorítással búcsúzunk el a határőröktől és most már egyenesen Tornába megyünk. Valamikor erre a borászat nagyban virágzott, de 1927-ben betegség pusztította el nagyrészt a szőlőtőkéket, viszont gyümölccsel az egész környéket ellátja ez a vidék. Tornától Hrusovig 10 kilométer útvonalon cseresznyefák, Hrusovtól Jabloncáig pedig diófák szegélyezik az országutat. A köves tálai rendkívül kedvez a diótermelésnek. Maga Torna a háború kegyetlen pusztításának összes nyomait viseli magán. Hat hétig tartott itt a kemény harc. A németek befészkelték magukat a környező dombok közé és a domboldalon fekvő épületek ma is romokban hevernek. Hus János megjegyzi, hogy bizony ezen a harcmezőn rengeteg munkás lelte halálát. Itt. ahol valamikor a Palavicini grófok birtoka volt, ma az állami birtok központja székel. Az épületek egy szikár, köves domb emelkedésén vannak szétszórva. A legfontosabb épületeket helyrehozták, de az ember lépten-nyomon lakatlan romokkal találkozik. A remek közt új élei fakad Jencsik Ferenc, az állami birtokok központi igazgatója megmutatja az állattenvészdét. A tágas, levegős istállóban szarvasmarhák, szlmentáli nemes állatok a legnagyobb kényelemben pihennek és kérődznek. A legértékesebb tehén a Barna nevet viseli, 20 liter tejet ad naponta. Az istálló legkényelmesebb sarka az övé. Kinyújtott lábakkal fekszik ott lustán és néha előkelő mozdulattal meglendíti farkát, hogy elkergesse a duzzadt tőgyére szálló legyeket. Barna itt született, harmadik születésnapja felé közeledik, rendkívüli gonddal ápolják, Barna mindezt, mint egy előkelő hölgy, igen természetesnek tartja. Ahogy ránkbámul, tekintete nyugalmat, előkelőséget és rengeteg közönyt áraszt. A többi tehén is kifogástalanul viselkedik, mintha tudnák azt, hogy a szimentáli név nemességét meg kell őrizniök, de természetesen Barna magatartását meg sem közelítik. Innen a sertéstenyészdébe megyünk. Mielőtt átlépjük ennek a szentélynek a küszöbét, az igazgató figyelmeztet bennünket, hogy először mészporba kell lépnünk. Óvintézkedés ez. nehogy bacillusokat terjeszabban a pillanatban igen helyesen félrevonul és egyedül maradok Hacel Ferenccel, aki nyíltan, egy öntudatos munkás tekintetével a szemembe néz és zavartalanul, habozás nélkül válaszol minden kérdésemre. — Nem panaszkodhatom, tudom a kötelességemet, munkámat rendesen elvégzem, ügyelek a tisztaságra és azon vagyok hogy az állatok idejekorán megkapjak az eleségüket. — Mióta dolgozol itt a birtokon? — Tizenegy éve. már fiatal koromban idekerültem. — Szóval, t

e már a gróféknál szolgáltál. — Igen, így van, akkor szolgáltam, ma dolgozom. És ez a különbség az akkori és mai munkám között. A gróféknál alig vettek emberszámba. Kora hajnalban, alighogy virradt, máris munkába álltam és dolgoztam, gyakran éjjel 11 óráig is. Az uraságok csak akkor szóltak hozzám, ha valami újabb munkával bíztak meg Szavuk parancs volt nekem. mert szolga voltam. — Es ma? ... — Ma nem érzem magamat szolgának. Engem nem hajszol, nem kerget senki a munkával. Igaz. hogy ma is hainalban látok neki a dolgomnak, de ezt azért teszem, mert tudom, hogy gondoznom kell az állatokat, amely az államé. Az állem pedig mi munkások vagyunk és jól tudom, hogy ez az állam gondoskodni fog az én fiamról, hogy tanuljon és művelődjön. — Hát van már gyermeked? — Hogyne, egyéves fiam van, szépen fejlődik és nemsokára ő is dolgos ember lesz. — Szóval szívsen végzed a munkádat. — Szívesen, gyermekkortól vagyok én együtt az állatokkal és jobban ismerem én már őket, mint az embereket. És ők is ismernek engem, órzöm is őket. tisztán tartom az istállókat. inehogy valamii betegség befészkelje magát itt. Mert kérem, a betegségtől nagyon kell óvni őket, mert kényesek, nagyon kényesek az állatok. — Hát éjjel meddig dolgozol? — Akár hétkor est« is lefekhetem, ha jól esik. Egy pohár bor mellett Jencsik igazgató megbízható és lelkiismeretes munkásnak tartja Heeel Ferencet. A gróféknál szakadatlan munkája mellett jelentéktelen fizetése volt. Három hónapra 25 pengő fizetése volt és 16 mázsa gabona egy évre. Ma havi fizetése ezer korona, azonkívül megkapja mindazt természetben, amit a birtok többi munkásai is megkapnak. Az igazgató még megmutatja a két hektár nagyságú halastavat. Ezt a halastavat most bővíteni fogják, a munkálatok már folyamatban is vannak. A haltenyésztésre komoly gondot fordítanak. E téren már kitüntetésben is részesültek, tekintettel arra, hogy 450 kg hozam volt hektáronként. ami a legnagyobb eredményt jelenti. Jencsik Ferenc meghív bennünket egy pohár borra hogy megízleljük a tornai bor zamatját Természetesen házikenyér, juhsajt, zöldpaprika és hagyma LS kerül az asztalra. A teríszünk a sertések között. Ebben a sertéstenyészdében az anyadisznók körül számtalan kis újszülött futkos. Az apró kis malacok ragyogó tiszták, finom, átlátszó szőrzetük olyan, mintha rózsaszín selyem- vagy bársonyszálból lenne szőve. Az anyjuk tőgye körül forgolódnak és állandóan táplálkoznak. Az egyik anyasertés több mint egy tucat ilyen kis apróságot hozott a világra. Az állatokat Hacel Ferenc eteti és gondozza. Az igazgató azt állítja, hogy az egész birtokon ő a legkiválóbb munkaerő. Természetesen azonnal megkérdem tőle, hogy van megelégedve a munkájával. Az igazgató tett asztal mellett, miközben nagyokat harapok a zsíros juhsajtba, Jencsik igazgató a következő felvilágosítással szolgál: — Az állami birtok nálunk öt intézőségből tevődik össze. Éspedig Torna, Zsarnó, Buzsita, Hatyn és Somodi. Ezek az intézőségek mind a nagybirtokosoktól elkobzott vagyonból erednek. Ezidén az egész évi marhahúsbeszolgáltatást 126 százalékban teljesítettük hat hónap alatt. A tejbeszolgáltatást ugyancsak 120 százalékban teljesítettük és np<r"r.n lem, hogy az év végéig a disznóhúsbeszolgáltatásnak A sertéstenyésztéssel még az elején Szlovenszkói újarcu magyar parasztportré 1949-ben (yj) A Vágduna partjánál, a csörgői tanyaudvar környékén megrekedt a kora augusztusi déli nap parázsló tüzének ereje. Az ármentesítő csatorna hosszában, az égnek ugró karcsií fák mentén nem lehet most árnyas helyet találni. Balról a csatorna. Jobbkéz felől, mélyen, egész a töltés mentén húzódó füzesekig hatalmas tábla. Bokros, vízben álló zöld, imitt-amott már kalászba futó rizsnövény. Csallóköz földművesnépének büszcesége. Almos békák ugranak ijedten lépteinkre szerte. Menedéket keresnek, némely balra, a csatorna vizében, mások meg jobbfelé, a tíz hektárnyi földet elárasztó víztengerben. Pihenést nyújtó, árnyékot adó helyet keresve jutottam el társammal a Kolárovo (Gúta) melletti állami birtok rizsföldjeihez. Itt találkoztam Szabó Jánossá!

i az idős, de tettvágyaiban még mindig fiatal, magyar parasztemberrel. A rövid megismerkedés és kézfogás után itt pihentünk meg együtt. Szabó bácsi tüzet adott. Maga is rágyújtott egy „Bystricára", majd kényelmesen lehasalt mellénk a fűbe. — Meleg van, de kell is — kezdte a szót s nagyot fújt a füstből. — Áprilisban jöttem ide rizsmesternek s azóta jóformán itt élek kint. Ez az én birodalmam.. Figyelem, lesem, hogy serken a mi tájunkon az új arany. Még egy-két hete féltem, istentelenül féltem. Bizony, gyéren öntötte a napocska erre a mi féltett rizstáblánkra áldást osztó sugarait, ma azonban már megnyugodtam. Már megjelentek a kalászok, nő a, soke'zer mag s meglesz a bő aratás is. Noszogatásunkra belemelegszik a mondókájába ez az élénk, őszhajú magyar. Elmagyarázza, hogy még az első világháború idején mint katona, lekerült Olaszországba. — Nyitott szemmel jártam egy életemen át a világot. Sokat forgolódtam ott is paraszt testvéreim között, sőt többet, mint a főhadnagi/om körül. El-elszökem a ,,csicskási" teendők mellől s figyeltem, hogyan művelik a Pó völgyében a földet. Így kerülgettem az olasz rizstermelőket is. Amikor csak időm engedte, ott voltam közöttük s eltanu'.gattam apránként azokat a fortélyokat, amelyet saját paraszti életükben meghonosítottak. — összemelegedtem, megbarátkoztam velük — folytatja Szabó János. — S ma? Igazán nem bántam meg, hogy harminc évvel ezelőtt inkább az olasz rizstermelők munkáját figyeltem, mint főhadnagyom csicskási teendők elvégzésére noszogató parancsait. De ne.n bántam meg azt sem, hogy Csehországban járva, nyitott szemmel figyeltem az ottani paraszti életet. Ez is csak hasznomra vált. — Ahány ház, annyi szokás s mindegyik ad valami újat, t*U<Jmi jót, amiből az ember csak tanulhat. Hazajövet az ő életükből is meríthettem. Amerre csak jártam, mindenütt felszippantottam valamit, amit később vagy a magam, vagy családom és földművestársaim hasznára és megsegítésére tudtam felhasználni. Mennyivel előbbre vannak Csehországban például a földművesek.' Ott a gép segítségét, mint a földművesnép termeszetes segítőtársát. ismerik el. Nálunk a répát kis kapával, térdenállva, csuszkorálva egyeli vénje-fiatalja. Hol vannak ettől a haszontalan, nehéz munkától már Csehországban vagy amint az újságban is olvastam, a Szovjetúnióban. De ez érthető! Ott biz' a paraszti ember komoly megértéssel fogadta a gep segítségét! — Nálunk még bele kell nevelni a népbe — hangoztatta Szabó Jáno

s » nyomatékul kezével nagyot lendített. — Lassú, apró tanítással, praktikus példamutatással, ha a mai életben a mi emberünk termelőképes akar lenni, bizony le kell mondania a régi módszerekről s helyet kell adnia a gépnek, a haladásnak, az új termelési módszereknek. — A világot látva nemcsak erre jöttem rá, de sok-sok másra is. S a legtöbbet ezekből az a tudat jelent számomra, hogy le tudom mérni a szerzett tapaszta atok hatása alatt, mit jelent számunkra a mai élet rendszere, mi a köteleségünk nekünk, idősebb munkásembereknek, akik még jól emlékszünk a múltra. — Tudja-e, édes öcsém, mitől féltek apáink a legjobban? —kérdi. — Az öregségtől, a betegségtől, meg a munkanélküliségtől. Ma ezektől félni nem kell. Lehet, hogy vannak emberek, akik már megfeledkeztek apáik vagy szomszédjaik kesexves öregségéről, sőt a fiatalabbja alig tudja, hogy az országutak mentén, a munkában megrokkant vagy megvénült emberek, hogyan csavarogtak otthontalanul, odavetett, száraz kolduskenyéren tengődve. Nekünk, mai öregeknek erről megfeledkeznünk sohasem szabad. Mi tudjuk, mióta indult meg az öregekkel való törődés, hogy küszöbölték ki a munkanélküliséget, kik hozták a falusi munkásember számára a földművesnyugdíjakat. Nekünk olyanoknak kell lennünk, mint az országút melletti jegenyefáknak, amelyek a sötétben is megmutatják az utat. Szabó János, a csörgői állami gazdaság rizsmesterének, a falusi öntudatos proletárnak, a négygyermekes apának szavai, aki magához hasonló, becsületes négy polgárt adott a dolgozók társadalmának, valóban útmutatóul szolgálhatnak mindenki számára. S a szabójánosok, a becsületes falusi magya

r dolgozók, a szocializmushoz vezető útunkban valóban irányt mutató jegenyefák legyenek, éspedig azok számára, akik még a sötétségben tapogatódznak, akiknek még a helyes irányt meg kell mutatni, hogy arra rátérve a tamáskodók és kétkedők ne vesszenek el a sötétségben, melyben a reakció pusztulásba vivő lápja vár rájuk. A Vágduna menti nagy falu határában új mag talált dxis termőtalajra, mely drágább, értékesebb csírát hajtott a sokatigérő rizsföldek és kenyeretadó gabonatáblák mentén: a csehszlovákiai magyar faluban elindult az újarcú magyar paraszt jobb jövőt biztosító s példát mutató munkája. állunk. Itt nálunk csupán tenyészde van, ami azt jelenti, hogy a kismalacokat itt tartjuk 20 kg-ig. majd a legelökön 40 kg-ig hizlalják őket. — A legértékesebb nálunk a tehenészet — valamennyi nemes és ebészséges állat és ez a hely is leginkább alkalmas a tehenészet számára. — Egészben véve mi a véleményed erről a gazdaságról? — kérdem hirtelen. Az igazgató, miközben egy kis bort hörpint, mosolyog. — Nézd — mondja —, még a kezdet legkezdetén állunk, de így is sikeresen működünk, amit a beszolgálUaás eredménye ií bizonyít. Remélem. ha a kezdet nehézségein túl leszünk, akkor még többet tudunk nyújtani. Rengeteg munka van tervbe véve. a romok eltakarítása és újjáépítése, a halastó kiépítése, a hizlalda és az állattenyészde fejlesztése és kibővítése. Mindez komoly feladatot jelent és én munkástársaimmal mindent elkövetek, hogy a művet sikerre vigyem Sok baj van a munkaerőhiány miatt is. De hangsúlyozom, mindezt át kell hidalnunk. — Kell — folytatja kis tűnődés után az igazgató — ez a meggyőződésem. Meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk és én nem kételkedem benne, hogy sikerülni fog. A népi demokrácia jelenti az én hitemet. Ez a hit már gyermekkoromban vert gyökeret bennem. Emlékszem, tízéves lehettem, nyolcan vpltunk testvérek, én voltam a legfiatalabb és apám elvitt a református paphoz és ott a pap előtt mondta, hogy szeretne engem tanittatni hagyni. Erre a pa

p felháborodottan azt válaszolta: — Ha a te gyermekeid fognak tanulni. akkor mit fognak csinálni az én gyermekeim? ... — Ismétlem, gyermek voltam akkor, de a pap hangját soha többé el nem felejtem, villanásszerűen világította meg előttem az életet és azóta is ebben a megvilágításban látom a társasadalom osztályharcát. Döntő volt ez a perc és egész életemre kihatott. Ezért mondom, hogy ma, amikor a munkásság kezében van a hatalom, meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk. Szabó BélP t i