Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)

1949-08-04 / 96. szám, csütörtök

UJSZ0 1949 augusztus 4 ILLÉS BELÁT FOGADHATTUK... Illés Béla, a magyar írás nagymestere három napot töltött fővárosunkban a Petőfi-Ünnepségek alkalmából és bár idejének javát hivatalos fogadások, iátofatá&ok és egyéb reprezentációs kötelességek foglalták el, jutott számunkra is néhány felejthetetlen órája. Ezek az órák, a délután, amelyet körűn' bc, az Üj £ zis szerkesztőségében töltött, emlékezetes, mély élménye lesz mindenkinek, aki a könyvei után annyira kedvelt és becsült mestert most személyesen j

s megismerhette. A kfzvetlenség és egyszerűség, smi minden igaz s nagy művészetnek legjellemzőbb fokmérője és ciúcrot, teljességet jelent az alkotásban, Illés Bálát a személyes érintkezé ben még lebilincselőbbé teszi. A derű és • zeretetreméltóság szinte pórusain árad, — ez a szív, a szeretet író

;a- és 'embere, de a cselekvés óráiben a tetteké is. Negyedévszázados szovjet közösségi élet nyomta rá bélyegét erre a remekbe formált írói jellcfnve, amelyben a katona érces keménysége a lenini-sztálini iskolán növelt ;< ndolkodó eszessége és bölcsessége oly szerencsésen keverödik egy tágszívü apa kedvességével és jóságúval. érezzük óhatatlanul és eszünkbe jutnak azok a remek szovjet katonak, akikkel a felszabadulás után itt is találkozhattunk és akiket még jobban megtanultunk tisztelni és becsülni a szovjet írók könyveiből, ahol ezek a pompás emberek, a nagy Honvédelmi Háború legragyogóbb alakjai oly egyszerű közvetlenséggel és oly hősi nagysággal állnak elénk, mint a nemes hazafiságnak igazi héroszai. Ügy érzem, hogy az Új S?ó olvasóit, akiknek vendégünk elküldte meleghangú, baráti üdvözleteit, érdekelni fogják beszélgetéseink, melyeknek során kialakult előttünk a nép: demokratikus Magyarország kultúrájának új képe és ma; utja. A magyar könyv mai helyzetét vázolva, meglepő volt az a kijelentése, hogy az idei júniusi könyvnapolron, amelyeket idén nemcsak Budapesten, hanem az ország nagyobb városaiban is megtartottak, hétszer annyi könyv fogyott el, mint tavaly. — A váltás ?z íróknál és az olvasóknál egyaránt nem megy gyorsan, de a felszabadulás óta elmúlt négy év alitt — mondhatjuk — erőteljesen megindult. A régi, félieudáiis szellemű magya

r írók elhallgattak, a nyilasokról nem is beszélve, vagy hallgatásra kényszeríteitük őket — mondotta Illés Béla. — A mai lrocl'lmat két írócsoport képviseli. Az elsőbe azokat sorolom, akiket a mult hallgatásra ítélt és a fclizabaciulás ulán i mit folytathat'.ík munkás--águkat, a ma ikban az ű>k vannak. Neveket rsm em'

: "k. <3e szük*-ég?rnek tartom elmondani, hogy eboen az ívben adtuk k: néhány új kőit* verr.e't, munkás- és parssztköltőkét ('•pedig '•..'ezres példányszámban, amire Magyarországon még nem volt példa. A siker oka oz, hogy ?z olvasóknál is, meglörtínt a váltás, *z írók nem írn-.k többé egy szűk pclgári rétegnek, h:-.nctn a dolgozók százezreinek. Illés most. egv megh-tó Ws törtenetet fűz szavaihoz. Kint járva az Alföldön, tanuj^ volt, hogy egy párt gyüM sre berendelt földműves c meet'ritett. utlkö'tsé.füt n'nj arra fordítot'a. hogy vasúti jegyet vá'f-on, hpnem Rákosi összegyűjtött b:.-zédeit vette meg a kapott forintokért. Nem kis áldozat volt ez, mert hetven kilométernyire feküdt a faluja és gyalog skarta megtenni a^ utat. A kis történet csattanója, hogy a tudásra szom'p.s paraszt nem ment gyalog és a mester is a számlájára jött, mert megírta az ecetet. Az új alapokra fektetett magyrr könyvkiadás új terjesztési módszereket is választott, folytatja beszámolóját az író. Nemrég Szabó Pál ..Az Isten malmai" című regényével ő maga kiment a vörös G=epel dolgozói közé. rhol rövid ismertetés után a kivitt 500 példányt eladta a munkásoknak. Ugyanilyen nagy érdeklődés tapasztalható Salgótarján és Pécs bányavidékein is, de a falvakban, rhol ezelőtt egyedüli olvasmány a blbii^ volt, ugvanesnk megtörtént a fordulat. Egy 2000 lakosú faluban 150 könyv kelt el. A legnagyobb példányszámot a bolsevik párt rövid törlénete érte el. ez a könyv eddig 100 ezer példányban jelent meg, Rákosi beszédeiből 50.000 példány kelt el. (Ehhez hozzá kell tennem, am t Illés elhallgat, hogy a rsgénysikcr.k élén regénytrilógiája, a Kárpát' rapszódia áll, melynek most készül tízezres példányszámú hatodik kiadása.) Puskin versei 40.000 példányban fogytak el és Petőfi verseiből a 100 éves jubileum alkalmából tízezer példányszámú olcsó kiadások készültek. — Hogyan fogadja a munkr'sság, az új olvasótábor a könyveket és miként bírálja el őket? — kérdezzük. — Nemrég Barabás Tibor ,,Egy bányász élete" című könyve jelent meg — feleli vendégünk. — A Szakszervezeti Tanács 300—300 példányt Salgótarjánba és Pécsre küidött. Két hét múlva Barabás megjelent a bányászbírálók előtt. Pécsett hét órán ke resztül folyt a vita az íróval. A bányászok mind azt vallották, hogy örömmel olvasták a könyvet. amely életüket taglalta és annyi élményt fűztek hozzászólásaikhoz, amely égy egész írói nemzedéket gazdagon megtermékenyíthetne. - Rövidesen megjelenik legújabb könyvem „üt Moszkvától Budapestig" címmel — folytatta a mester. — Ezt a kön" • - net cíy bal'. st./i'yuak adják k; majd olvasásra és én aztán hetek multán a katonák elé állok hogy meghallgassam ítéletüket. — Fiatal íróink a bányászok és munkások közé mennek, hogy személyes tapasztalataik révén meggyőződhessenek: az urak országából a , dolgozók országa lett. Hazugság lenne azt mondani, hogy minden síman megy. Ahogy 1924-ben megtámadta az orosz kritika a szovjet írókat, Panforofról például azt állítva, hogy nem tud oroszul és Fagyéjevet, de még a nagy Gorkijt is nyelvi tisztálaiansággal vádolva, úgy a mostani magyar kritika is a forma ellen támad. Mindez azonban meddő szélnialomharc. — A magyar író ma a népnek ír a népről, ezen van a hangsúly. Lendületes átalakulás folyik a szó boisevista értelmeben. Megkezdődött ez Rákosi' felhívására, aki hangoztatta, hogy a kultúrába bolsevista szellemet kell belevinni és kiteljesedik azz.il a ténnyel, hegv a magyar író megtalálta a hangját. Az új magyar olvasóközönséget nemcsak hazája irodalma érdekli, de a haladószellemü külföldé is, elsősorban természetesen a szovjeté. Fagyéjev és Gorkij műveit 25 000 példányban jelentetik meg, a lengyel, román, bolgár könyvek példányszáma 6000 és ilyen számban készül az igazgatása alatt álló Athenaeum a szlovák és cseh írók munkált is ki^oblo Neruda Amerikai krónika Részletek az illegalitásba kényszerült chilei költő versciklusából, amelyet <

;valahol Amerikában" írt. Lőtában vannak a nagy wtnuitujdh: a ke.atuy délvidéki tél riotg oiútona, hol eso áztatja szüntelen a sirályok kúuszuiii szárnyát idéző tetuiiet, míg a tenger komor színe alatt ember feszUlő izmai vájja a fekete kőzetet. Elete sötét, akár a szén, kenyere hitvány és züllött (jszakába torkolnak nehéz nappalai. Sokfelé jártam á világban, de sehol sem láttam ilyen kiuzsorázott, eleyötört embereket. Tucatjával hálnak egy szobában. A Irietlen helyiség párás levegőjében gyermekek és kutyák falkába verődve merengenek a nyomorúságos élet pislogó tüzénél, míg bizonytalan holnap újra éhséget hoz és sötétséget. Ezúttal katonaságot vezényeltek ki, mely éjnek idején feldúlva a munkások házait, fegyencek módjóra hajtotta ki őket a bányákba és szétszórta szűkös élelmüket, a gyermekeknek szánt sovány falatokat. Aztán a földdel téve egyenlővé a falakat, karámba zárt barmokhoz hasonló;'n megjelölték az összeterelt férfiakat, majd szomorú menetben messze idegenbe hurcolták őket. adni. Óriási ez a példányszám, ha tekintetbe vesszük, hogy a háború előtt kivételes sikernek számított 3000 példánynak az eladása. Illusztris vendégünk a búcsúzáskor egy nagyon értékes és kellemes ajándékkal lepett meg bennünket. Ez az ajándék azonban nem csupán a miénk, hanem Köztársaságunk jgész magyar dolgozó társadalmáé. Illés Béla átengedte nekünk folytatólagos közlésre a még megjelenés előtt ál.ó legújabb művét, amelyet valamennyi munkája között a legjobban szeret és a legértékesebbnek tart. Ügy tervezzük, hogy a magyar széppróza harcos mesterének ezt a forradalmi hevülettől átitatott és útmutató munkáját, a magyar regényírásnak legfrissebb remekét szeptember elsejével kezdjük közölni és ezzel elindítjuk a szocialista realizmus szellemében írott mesterművek sorát, amely az újarculatú magyarokhoz szól az új ember hangján. E. V. KULTURHÍREK A NAGYVILÁGBÓL Megint sztrájk van, mert alacsonyak a bérek; asszonyok sírnak a konyhában és közös bajukban egymásra talál a bányászok keze. Azoknak sztrájkja ez, akik vizes tárnákban görnyedve, vérrel és verejtékkel hozzák fel a tengeralatti bányák fekete televényét. És mitévő voltál te? Vájjon eljutott-e hangod a tárnák mélyén szenvedő testvérhez, felemelted-e gyújtó szavad, hogy megvédve néped, elégételt szerezz elárult fiainak? Igen, én vádat emeltem ellene, ld csírájában fojtott el minden reményt, kikiáltva gyalázatát Amerika mind a négy égtája felé — Kopói ezért a sötétség leple alatt felgyújtották házam, a poroszlókat küldve nyomomba, összeültek a bírák, hogy ítéletet mondjanak felettem és keresztre feszítve a szót büntessék az igazságot. De én nem hallatom szavam és dobbanó szivem vádol! Boldog Balázs fordítása. ® A romániai népkormány elhatározta a könyvkiadóvállalatok államosítását. Ezentúl a szerzők 20 százalékot kapnak könyveik után. Évente 15 irodalmi díj kerül kiosztásra 200.'000 lei értékben. Ezenkívül 30 milliós irodalmi alapot létesítettek: lehetővé akarják tenni az írók számára, hogy gondtalanul dolgozhassanak és ne kelljen tehetségüket elforgácsolni. Az alap tanulmányú lak fedezésére is szolgál, betegség esetén segélyt nyújt az irónak, öreg korára ped'g nyugdíjat biztosít. Halála esetén az író családja is nyugdíj jogosult. Michael Sorbul, a híres román író ehhez a nagy eseményhez a következő megjegyzést fűzi: „Milyen boldog a mai generáció, milyen boldogak lehetnek ifjú kollégáink, ha meggondolom, hogy nekünk régieknek milyen szívós küzdelemben volt részünk. Látom magamat egy hideg, esős, őszi napon, vékony felöltőben fagyoskodva, rongyos cipőben, amint Bukarest egyik külvárosának nyomorúságos barakklakásai felé baktatok. Micsoda különbség a ma és a tegnap között." Michael Sorbul utolsó művéből 30 ezer példány fogyott el, pontosan anynyi, mint ahány példány fogyott könyveiből , eddigi, negyvenéves írói működése alatt. KARINTHY FERENCI: eafu esz Morzsa Béla add

;gra már nem volt közöttük. Mikor Hencz beszélni kezdett, szép csöndben kisiklott a nagycsarnokból és az udvaron keresztül a bérelszámolóba sietett. A kazánház előtt azonban megállt, száját, m;nt szokta, sunyin széthúzta, még kacsintott ís egyet magának; aztán visszaíprdult a műhelybe, megkereste Nagy Gábort, intett ne'ii a szemé vei, karonfogta és magával von szólta. — Tanulj iskolát fiú, hogy ökör legyen belőled, — vonta fancsalira az egész arcát, aztán valaki csatlakozott hozzájuk kéretlenül: a kis Zoli, akit az izgalmak vérpiros ragyogásba mártottak: -arcscontja, mint a gyertya, fényletl. Ahogy a két munkás az udvaron áthaladt, a tanonc, ficán koló életkedvében a bőréből akart kibújni; hol elébük rohant, hol szökdécselve, újra a hátuk mögé került, még át is ugrott egy szélyes, nagy vasládát, amire krétával ez volt írva: Éljen a munkásegység! A műhelyben ezalatt megszilárdult a hangulat: a munkások a földre ültek, volt, aki végig is dőlt a gépek közt s tüstént elaludt, horkolni kezdett. Mások c .portba verődve beszélgettek, s várták, mi lesz. A művezetőt a föld nyelhette el; nyolcszor is keresték az irodán, de úgylátszik, elbújt a felelősség elöl. Helyette Mauritz elvtárs, az UB titkára tűnt fel. Ez a Mauritz elvtárs, egy kicsiny, vékony, . konyabajuszú. nrndig izzadó férfi, régi mozgalmi ember volt, a szociáldemokrata párt a húszas években még a parlamentbe is beküldte. Azt beszélték, hogy valaha lakatos volt, de cz éppenséggel nem látszott rajta: a mozgása inkább nőies, hajié kony; nagy pecsétgyűrűt viselt az ujján. — No most beszéljen! — mordultak felé több oldalról, mások meg azt kiáltották, mikor meg látták: — Hozott e pénzt? Mert ha nem, kár a szövegért! — Mauritz elvtársat mindez nem zavarta, befurakodott a csoport közepébe, aztán várt, mig a többiek lecsönde sednek. Az üldögélők közül is odagyültek néhányan. — Elvtársaim! — kezdte a gyakorlott szónok biztonságával, messzire csengő fejhangon. — Az Üzemi Bizottság azt az értesülést nyerte, hogy a huszonkettes mű helyben munkabeszüntetés történt. — Észrevették? — Az Üzemi Bizottság nevében ki kell jelentenem, hogy a szakszervezetnek ezt a munkabeszüntetést nem áll módjában támogatni. / — Aztán? — kiáltott föl a nagyerejű Biczó. — Megcsináljuk magunk is! — Egy rekedt, demagóg hang pedig így: Árulók! — Arra természetesen nincsen hatalmam, hogy az elvtársakat az elhatározásukban korlátozzam. vagy bármilyen eszközzel ellenkező nézetre, illetve a munka felvételére kényszerítsem. De ismételten le kell szögeznem, hogy a népi államforma kereteiben a sztrájkot határozottan . . . — Hiszen nem sztrájk köll nekünk! — szólt közbe csöndesen az a katonasapkás, aki az imént Hencz mellett állt s most egy pillanatra, — tán először életében — magára vonta a műhely egész népének figyelmét. — Csak a bér, amiért megdolgoztunk. Jár vagy nem jár, azt mondja meg az úr!? — Ami pedig a bérfizetések el maradását illeti, ezúton is biztosít hatom az elvtársakat arról, hogy meg fogjuk tenni szükségesnek látszó lépéseket az ügy kivizsgálása irányában. — Alig, hogy ezt kimondta, Mauritz elvtárs már ugrott is le a karusszelről s könyökével utat törve magának az őgyelgők között, gyors léptekkel elhagyta a színteret. — Ez magyarán annyi, hogy sztrájk! — értékelte ki a hallottakat tüstént Biczó, a szénégető sipkáját kurjantva a magasba dobta; vastag hágok hurrát kiáltottak reá. Tíz éve nem volt sztrájk ebben a gyárbaft s most valami kalandos, tiltott gyönyörűség ragadta el az embereket; maguk is izgatott kíváncsian várták, mi lesz a vége? Az a nyolc-tíz feketeköpenyes, könyökvédős tisztviselő, aki a műhelyhez csatolt üvegkalitkában dolgozott, szintén kiszivárgott most a gépek közé, de egyikük sem tudta, milyen szerep várna itt rájuk. Minthogy senki erre föl nem szólította őket, nem foglaltak állást. A munkát ugyan nagyobbára abbahagyták, de a sztrájkhoz hivatalosan nem csatlakoztak; ezt a viselkedést úgy is lehetett magyarázni, hogy kiváncsiságukbarf pusztán előgyelegtek itt valameddig. A munkások eddigre már szétszéledtek és apró, beszélgető csoportokba verődtek, néhányan kiálltak a napsütésre és levették a kabátjukat. Egy hang a horizon tál-gép mellett valami tréfát mesélt, két sakkozó köré gyűrű kanyarult. Morzsa Béla útközben, az udvaron hagyva társait, a bérelszámoló előtt fölugrott a párttitkárhoz. Far^asics elvtárs öles termetű, óriás tenyerű, lassan mozgó ember volt, csak világoskék ábrándos szeme vándorolt I ide oda a kis nyírott bajuszú felett. Ez a favágó növésű, jócsontú, jóizmú férfi arról volt nevezetes, hogy soha senki őt mérgesnek vagy felindultnak nem látta, de még csak únottnak vagy türelmetlennek, sem: ugyan-) ezzel a kissé összeráncolt lomtokkal, félig nyitvamaiadt ajakkal, ugyané lustán begörbített ujjakkal hallgatta, mikor a nyilasok kihirdették előtte a halálos ítéletét. Ő szinten esztergályos volt valaha, azonkívül tanult hajókovács is, de már húsz esztendővel ezelőtt az illegális pártnak kezdett dolgozni. Azt beszélték róla, sok világot járt, tőle ezt senki sem hallotta. Mikor Morzsa benyitott hozzá, íróasztala mögött éppen telefonált. — Igen, mondta a készü-, lékbe — meg fogjuk próbálni. —• Aztán kis szünet után: — Meglesz. — Ahogy letette a kagylót, a gyerekes, tiszta szemével rátekintett Morzsára, halkan csak ennyit mondott: — Na, műhelybizalmi ... — Hát kérlek, kedves jó elvtársam, — állt meg a pepita kabátjában asztala mellett az esztergályos — itt az a nagy helyzet, ha odomész, magad is meglátod: hiába, kiordíthatja nekik a tüdejét az ember, fejükbe vették, hogy leállnak. (Folytatjuk.^