Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-09 / 74. szám, szombat

ÜJSZ© Szlovákfai táj az új magyar lírában 1949 július 9 Nem volt még- talán kor, melyben annyi szellemi ember pusztult el, mint az elmúlt há Doniban. A/. európai Irodalomnak ijesztő veszteséglistája van; a magyar irodalom vezető helyen szerepel ezen a listán. Költök és írók véreztek, pusztultak el harctereken, koncentrációs táborokban, börtönben. Az új magyar irodalmi -nemzedéknek szine-virága sírba hullt. Nagy írók és nagy ígéretek voltak közöttük, szinte lehetetlen mindenkit felsorolnunk; Szerb Antal, Gelléri Andor Endre, Halász Gábor, Hevesi András, Mohácsi Jenő írók, Radnóti Miklós, Sárközy György, Forgács Antal, ±amás t Fenyő László költök és még sokan mások. Mintha nem lett volna még elég a sorsharagból, hogy József Attila oly fiatalon lehullt a fénylő csillagpályáról, hogy Kosztolányi es Móricz Zsigmond olyan ijesztő hirtelenséggel, alkotó erejük teljében tűntek el, a háború halálkaszája egy egész rendet vá

0ott ki egyszerre. E veszteságlista teljes egészében a fasizmus számlájára írható. Ezekben a mártírhalált halt magyar íróibban a gondolat szabadsága élt, mindnyájan a szabadság napjának felkeltére vártak az elnyomatás éveiben, a sötétben, a fojtogató atmoszférában, és sajnos, nem élték meg a virradatot. Fenyő László szlovákiai versei indítanak arra, hogy erről beszéljek. Fenyő Lászlónak eleven kapcsolatai voltak Szlovákiával, itt járt néhányszor, itt üdült a Tátrában, s itt szerzett benyomásait, élményeit szép, tiszta versek tükrözik. Fenyő László az Ady utáni új magyar líra egyik jelentős költője volt, Illyés Gyulával, József Attilával egyidőben indult, a „Nyugat"-ban tünt fel első verseivel. A kommün bukása után, mint forradalmi gondolkodású költőt bebörtönözték, nem volt akkor még húsz esztendős. A börtön élménye, az üldöztetés s a szabadság utáni heves vágy újra meg újra felbukkan költészetében. Mint nemzedékének minden tehetséges költője, ö is messze kanyarodik Adytól, nyilván az epigonizmustól való félelmében s inkább Tóth Árpádra figyel. Lágysága, érzékenysége, hangulatai, szomorúsága közel állnak a tóth árpí i lirához, noha mestere nagyvonalú nemességét, mely Tóthot a klasszikusok magasságába emelte, nem éri el. Verseiből valami fülledtség s egyben fanyar illat árad, mint mikor a gyümölcsös nyár őszbe fordul hirte'en s az őszi eső szétviszi a fán felejtett almák, a tökén maradt asszú szőlő illatát s elkeveri az avar szagával. Fenyő László nagyon sze.oény családból származott. Az első világháború alatt és után a család e >3 szűkösebb viszonyok közé került, egyre nincstelenebb lett. Sötét lakás a budapesti József körúton, nyomasztó gondok, hiányos táplálkozás, — így telik el a gyermekkor, majd az ifjúság. A tbc bepókhálózza, marja a tüdőt, ilyen sötét jegyekkel indul; a szegénység és betegség zárkájából csak az intellektus talál kiutat. A nyomor és a kritikus éles létás, mely annyira sajátja volt, s finom iróniában villant tel az okos szemekben a szemüveg mögött, s találó szavakban és mosolyban szája szegletén, mondom, a nyomor és a kritikus látás a marxizmushoz vezeti. Mér serdülő korl.an be'el-erül a mozgalomba. Ezért később börtönnel fi"et és az egészségével, mely többé soha sem jön egészen rendbe. Éveken át nyomorog, verseket és kritikákat ír, regényeket fordít, írásban, elvben nem alkuszik. Írásban igényes és soha egyetlen szóval sem szolgálja az úri osztályt, az lelső lángoláshoz, a szocializmusért való harchoz mindvégig hü marad. Minaezt nem fejezi ki olyan pregnánsan, mint zseniális kortársa. József Attila, az egyetlen költő, aki a marxismust költői képekbe tudta átvinni és kifejezni, de az ő fűtőanyaga és lélegzete szintén a szocializmus diadalában való hit. Fenyő László életének talán nem is voltak fénylöbb napjai, mint amelyeket itt töltött Szlovákiában. Ez friss lélegzetet jelentett mindenkép. A Horthy-Magyarországhoz viszonyítva itt több volt a szabadság, szárnyalóbb a gondolat, könnyebb a szó, itt emberibb volt az élet és nagyobb a perspektíva. A tátrai fenyvesek közt gyógyult a tüdő, a gondtalanság is gyógyított. Először én hivattam meg a Tátrába, a Szontagh szanatóriumnak voltam akkor vendége, mint újságíró és kérésemre, Vágh Lajos titkár meghívta a beteg pesti költőt. A prágai külügy ingyen vasútjegyet küldött. A kapcsolat a Tátrával aztán több éven át megújul, s versek jelzik a szlovákiai utat, baráti szívek gyúlnak ki itt is, pmott is, KoSicén. Michalovcén, Bíatislavában; baráti házak látják vendégül pár napra, órára. Nyugvó pont, oázis lesz ez a föld a pesti költőnek, akinek otthon sokszor annyija sincs, hogy tisztessége; sen megebédeljen, nem is szólva arról, hogy kimehessen a Margitszigetre. Gyenge tüdeje, kikezdett egészsége dacára munkatáborba küldik ! 1941-ben, nem tudom, meddig bírta, csak azt tudom, hogy eltűnt, ninj csen. Eleget tudunk ezekről a munkatábori beosztásokról ahhoz, hogy élénken elképzelhessük, mennyit | gyötrődhetett haláláig. A le; hitelesebb tanuk száján kihűlt a szó, így az övén is, s ez örök kar, rneit | most ébresztő harcos kiáltássá lehetett volna. Átutazó idegenként fordult meg Szlovákiában. De gyakran megtörténik, hogy az idegen többet lát meg a tájból, mint aki beleszületett, mert mindaz, ami elébe kerül, a frissesség, az újság ingerével hat rá. Aki itt él, annak szeme nem egyszer siklik a távolba, nem fedezi fel a szülőföld szépségeit, elpazarolja a kincset, mint megszokottat, meguntat. Fenyő Lászlót, aki idegenként tévedt ide, míg átutazott a tájon, városokon, falvakon, az az érzés urp'ta. Trogv itt kellett volna élnie, itt lett volna boldog: Májusvcgi dombok között, lejtőkön át, kis szepességi falvakon és városokon át, vitt autónk a Tátrából Ruzsbach felé; Egy régi temp'.'om, omladozó kastély és mindenütt a színes viskók napban lobogó tetőkkel és porfelhőt vert a birkanyáj, szagában tisztes szegénység, mint a bibliában. Néztem, s ahogy néztem a lassan változó s színeiben mindújra visszatérő vidéket, egyszerre olyan heves rajongás lepett meg... ... anyám ölébe hajdan nem vágytam vissza ilyen tiszta hévvel mint ahogy most tört fel az egriigyü vágy; Szepesbélán szerettem volna élni! ... közel a földhöz, nyugtató erős békét szíttam volna a hegyek esti lehéből... A Szepesség után a tátrai és kassai emlékek rögzítődnek versbe, maju Litiuiíu.. J.: Hogy t

s kezdődött? Bosszúsan és kedvetlenül jártam az utcát, mert megint becsaptak ... Esteledett már, s feltetszett egy sápadt üveglap, egy pici ho'd, rajt túlvilági ábrák, a dóm órája volt. • És arrafelé mentem, hogy lássam közelebbről, a,z égitest nagy udvarát, titokzatos mezőit. Egy árkád alatt, kis, törékeny sikátorokon vágtam át és csodát láttam ott, de m ás csodát; eső utáni illatos utca volt... s mint akit bor érint, fázik és átjárja valami meleg idegenség, hetyke lesz és búsongó s viszi gazdátlan hálája terhét, s nem tudja, kinek adja és énekelni kezd; az utca visszaénekelt!... Zárták a boltokat, fel-felugrottak itt js, ott is a redőnyök; e dörgő hangú bolt-kutyák és az ajtókban hajlott figurák búcsúztak... s volt köztük koldus, ki dandy volt, s gazdag, aki viselt koldusruhát... £s aztán elindult egy á'arcosmcnct, a színes rongi/ok keveredtek céltalan, olyan furcsa volt fenn a katolikus dóm, s lenn mintha minden kapualjból egy középkori zsinagóga nyílna — s csillámlásalt a harangszó, mintha egy ékszerbo't kirakatából verte volna vissza .., Varosunkban, nem jártak nyomtalanul soha a magyar költök; Kölcsey emléke fénylik itt, Petőfié; a modern magyar 'írikus, a tragikus, sorsú fiatal magyar költó. Fenyő László is tépett itt egy-egy emlékvirágot. hazavitt e földről egy-egy színt, képet, hangot, hangulatot. Kultúrák találkozásának, népek közeledésének mindig költök voltak a fáklyavívői. Ho°y magyar versekben cl, lélegzik a szlovákiai táj, a havas Tétra, Tóth Árpádnál, a zempléni lankák Lesznai Annánál, s álomszerű szlovákai tájak és várr.sok Fenyő Lászlónál, az a megértés és az e°ymásrctalálá3 útját egyengeti a két nép között. Szenes Erzsi KULTURHIREK A NAGYVILÁGBÓL Babénfról, a francia direktórium korának forradalmárjáról a párizsi Les Editeurs Réunis kiadásában Josett Lepin tollából figyelemreméltó könyv jelent meg. Ugyanez a kiadó francia kiadásban hozza Hja Ehrenburr»n?.k. a nagv szovjet írónak „Vihar" című művét is, a Honvédelmi Háborúnak ezt a háromkötetes. nagy regényépo=zát. Ehrenburg egyébként még párizsi évei alatt ugyancsak Babeufról regényes életrajzot írt, lefestve benne a kommunista eszmék megálmodójának forradalmi alakját. * * * Tenney, kaliforniai szená'or, aki az amerikaellenes magatartást kivizsgáló bizottság elnöke, megállapította, hogy egy hollywoodi filmtársaság két filmet készített Csehovnak, a nagy orosz írónak munkái alapján. Kívánságára a filmtársaságot besorozták a „bolsevizmussal és atómkémkedéssel gvanusítoltak" listájára. Néhány értelmesebb ember kifogására Tenney azt felelte, hogy ameddig 6 áll az amerikaellenes magatartást kivizsgáló bizottság élén. nem engedi meg, hogy filmet forgassanak, amelyet egy Csehov névre hallgató orosz írt. Idén júniusban volt 200 éve, hogy Beaumarchais, a világhírű francia drámaíró meghalt. Beaumarchais, akinek tulajdonképpeni neve Pierre-Auguste Carron volt, apja órásboltjában dolgozott 21 éves koráig. Vonzó külsejű, zeneértő fiatalember volt és Házassága révén XV. Lajos udvarába került, ahol a király leányainak hárfatanítója lett. Később vagyonra, nemesi cimre tett szert bámulatos erélyével és ügyességével. Első munkáival nem aratott sikert, a későbbiekben ragyogó ékesszólással, íinom humorral és pompás iróniával leplezte le a kor igazságszolgáltatásának hibáit. Az elnyomott emberiség szószólójává válik, a jog nélkül való harmadik rend elöharcosává. Különös iróniája a kornak, hogy a főnemesség, amelyet kigúnyol és maga az udvar is a pártját fogja, hosszas pereiben a segítségére siet és maga tapsol a legjobban két halhatalan remekének: A szevillai borbélynak és a Figaró házasságának. Az elsőt a The/ltre Fran^ais csak három évi hevertelés után merte előadni, 25 esztendővel a francia forradalom kitörése előtt. A másodiknak még nagyobb hatása volt, egymásután százszor adták elő. „A Figaro már az akcióban lévő forradalom volt",' mondotta Beaumarchais vígjátékáról Napoleon. Ezt a darabját a haladószellemű szinpadok ma is játsszák. Operasztnpadjainknak pedig állandó műsordarabjai a Szevlilai borbély, Rossini és a Figaro házassága, Mozart halhatalan zenéjével. Mikssáthtól — Jilemnickyig Ha egy író meghal: olvasd el mégegyszer műveit. Nincs ennél szebb és igazabb végtisztesség. És próba is egyúttal, a könyv utolsó lapjainál ítéletet is mondhatsz, mert a testi halál nem jelent szellemi halált. Akit olvasunk, az nem halt meg. Ma újra elolvastam a Töretlen föl d-et németül (azóta magyarul is megjelent) és ma sem mondhatok róla mást, mint amit tizennégy év előtt írtam e regényről. Jilemnicky értékálló, időtálló. Nem halt meg. Íme az írás: Szlovenszkó magyarul: Mikszáth. Még mindig Mikszáth. Hiába volt és van sz'ovenszkói magyar irodalom, az olvasó köztudat még ma is a pipafüst mellől mesé'ő palóc hangját hallja. A szlovenszkói valóságot a helyzetére még csak most eszmélő magyar író regényben: teljességben nem is adhatja. A változott helvzet elsősorsorban a szlovák írót aktivizálta. Szlovenszkó sz'ovák regényei azonban inkább örögségek voltak, mint kezdet, inkább utánérzések, mint felérzések. Cseh kollégáikat is inkábh az egzótikum vonzotta, a kirándu'ás. A szlovenszkói lényeget teljességében egyik sem tudta megragadni, sem a szlovák, sem a cseh, sem a magyar író. A lényeget, mely azt mondja: ez vagyok, cs.ik az lehetek. A lényedet, amikor a szlovenszkó! favá«ó. zsellér, bányász és munkanélküli élettükré^en az ír kikötőmunkás, az o'asz kafoné és a japán munkanélküli ismer magára. Ma a magyar regény, a szlovák és cseh regény valósága: világvalóság. Ez a mérték. Minden, ami ezt kikerüli, negligálja: különvélemény, öncsalás, nemzetirodalmi autarkia. Nem a pilseni sör a fontos, nem a zsendicés bncsa, nem a paprika vagv a báracknálinka. Ezek a hecsali csárdák beidegződött-, cégére', dekórumok, melyek sohse lehetnek lényegva'óságok. Nemzetsajátságok, elfogadott vagy rákent internacionális ismertetőjegyek, könnyelműen e'vetélt sémák, me]veknek a realitása minimális. A korfeNős író ezt a sémát nem fogadhatja el. Neki a nemzetsajátság mai realizmusát kell megkeresni. A szlovenszkói valóságteljességet ebben a pillanatban Peter Jilemnicky regényei jelentik: Töretlen föid-jét közvetlen Capek Hordubálja után olvasva, az a különbség fogott meg, amit egyszer Hja Ehrenburg és Ludwig Renn egymásutáni olvasásakor éreztem. Idézem magam: „Renn könyvét nem szabad Ehrenburgéval egyszerre olvasni. Szürkesége, józansága, egyszerű tőmondatmegállapításai az ehrenburgi játékos és mégis imponáló emberkavargás után tényleges szürkeséggé kopnak. De ez csak egy pillanat, ez csak látszat. Mintha egy virágzó parkból hirtelen átmenet nélkül az egyhangú fenyőerdőbe lépnénk. Egy-két óra múlva azonban már csak a fenyőerdő monoton fenségét lát \uk.jValahogy így vagyunk Renr új könyvével is. Itt nincsenek szín°k, trükkök grimaszok és könnyek. Itt eltűnik a líra, a lehetőség-kóstolgatás, a játék, a mindenbeszerelmesedés. Renn a koranyag lelkiiameretembere". A szlovenszkói koranyag lelkiismere.tembere: Jilemnicky. Az' általános, a mindenre- vonatkozó baj gyökerét és orvosságát szlovenszkói viszonylatban megkeresni: ez Jilemnicky célkitűzése. A szlovenszkói szlovák valóságteljesség kiindulópontja csak a falu lehet. Ez a falu: szegénység, kiszolgáltatottság, függvényélet. Napról-napra, évről-évre ismétlődő, súlykoló, mindent leteprő és felőrlő egyformaság. Az általános, a mindenre vonatkozó baj tudata nehezen fészkelődik az agyakba. A falusi és városi nyomor nem tud eggyé erősödni. A falu szegénye nem bízza magát a városi proletárra. „Proletár: maga a szó is ellenséges csengésű ... annyira csak a maguk nyomorát ismerik és élik, hogy ez lehetetlenné teszi, hogy az idegen, a másfajta nyomort is megértsék". Jilemnicky regénye a szlovenszkó! falu mindennapja és háború utáni története. Teljesség, mely a pálinkás kétségbeeséstől az éhségmars kollektivitásáig terjed. Száz és száz valóságjegy áll az itt össze teljességgé, de külön-külön megállani, nézni, játszani nem lehet eggyel sem. Aki mégis megteszi, az hiszi és hirdeti, hogy az általa tüzetesen megvizsgált valóságjegyben találta meg a baj okát. Mint Gavlas ügyvéd, aki rossztkutató útjában a pálinkás üvegre döbben. Lehet-e szebb és hasznosabb cél, mint ezt kiütni a falu kezéből?! Jilemnicky valóságnézése mást mutat: a lényeget a pálinkásüvegen túl kell megkeresni, me'y csak következmény. A baj gyökere mélyebben és messzebb van elrejtve, kihámozására nem elég egy adag naiv fellángolás. A baj okát itt a regényben nem filantróp ügyvédek és szerkesztők találják meg, de a fiatal Pável és társai, akiket magába nyelt a witkowitzi szén- és vasmű, hogy a munkanélküliség napjaiban visszakergesse őket a hó alatti változatlanságát élő szlovák faluba Esek a fiatalok a gépek mellett, a tárnákban, a munkásotthonokban, újságokból, könyvekből eszmélnek rá a maguk életére, hogy aztán hazaérve primitív hősiességgel, gátlásokkal kiizködve, ecsetelve-botolva, de magukkal ragadva a falut, beleszabadítsák a változás változtató folyamatába. Pável atyja még felakasztja magát, amikor a végrehajtó elhajtja utolsó marháját. Pávelt azonban nem sújtja földre többé semmi. Jilemnicky a szlovenszkói falu mai valóságát bontja elénk. Teljes megragadás ez, de mégis: első megragadás, amikor az üde frissesség és az ábrázoló plaszticítás még klírthatatlanal változik a provincializmus sutaságaival. De még így is nagy tett, nagy esemény ez a regény, mely a Malik márkájával megérdemelten érte el a világrangot. Szlovenszkó szlovákul —: Jilemnickv. Ez az irodalomtörténeti ténv a töretlen szlovák föld egyik legfontosabb politikai adaléka , i . j Fábry Zoltán. GÁBOR i\ R O N Irta: FALUDI 6YÖR6Y Száz esztendeje, július 2-án délben esett el Gábor Áron a kököst csatában. Nevét akkor alig néhány hónapja, sepsiszentgyörgyi ágyúfelajánlása alkalmából ismerte meg az ország. Ez is átcsempészett levelek, hegyi ösvényeken érkezett futárok szóbeszéde nyomán terjedt el. hiszen 1848—49 telén Erdélyt elvágták az anyaországtól Puehner németjei. Mikor Bem felszabadította a Székelyföldet, Gábor Áron nél ány órát töltött sebtében Debrecenben, hogy Kossuthtól honvédörnagyi kinevezését átvegye. Aztán már futott is haza, magyarhermányi ágyúöntödéjébe, melyet egy fészerből rendezett be segédeivel együtt, meg a csaták füstjébe, ahol elesett. Haláláról, a szabadságharc utolsó, lázas, heteiben, egy kolozsvári újsághír adott számot. Majd a Bach-korszak hosszú hallgatása következett. Később, 1867 után sem fáradoztak nagyon a magyar urak, hogy a szabadságharc parasztszármazású hőseit népszerűsítsék. Az első, teljesen elfelejtett monográfiát Szabó Sándor írta róla, 50 év multán. Még arcképe sem maradt. A Szabó könyvében közölt és azóta elterjedt Gábor Áron-képet családi hasonlóság alapján állították össze: akkoriban még élő testvérének állát vették, a Gábor-család kerek fejformáját és húga szemének mosolyát. És mégis: Gábor Áron neve száz esztendő óta kitörölhetetlenül él népünk emlékezetében, népdalokban, irodalmi müvekben, neve köré hősi legenda fonódott, mellyel szabadságharcunk legjobbjai — 3em, Guyon és Damjanich — is alig vetekedhetnek. Vájjon miért? .Azért, mert a magyar nép helyes ösztönnel látta Gábor Áronban az egyszerű embert, mását a népet, melyet a forradalom érvényre juttatott és amely bámulatos teljesítményre képes; a munkásfe'.találót, az ezermestert, a műhely és a csaták hősét, azt az új Toldi Miklóst, aki nem hatalmas izmaival, hanem a tudomány és a technika erejével emeli magasra egész népét. Ez volt oka Gábor Áron népszerűségének: ö lett a legendás alak. a nép szunnyadó erőinek kifejezője, a típus, aki csak száz év múlva, egy új társadalomban, a mi társadalmunkban talált talajt és fejlődött ki. Születése évét sem tudjuk: 1810 táján jött a világra, sokgyermekes, szegény székely családból, Bereck községben. A magyar lexikonok az elmúlt korszakban azt írták róla, hogy „katonacsaládból" született és a „császári" hadseregből „altisztként" nyugdíjazták. Mindebből szó sem igaz. Az elmúlt rendszer bértollnokai proliszagúnak tartották, hogy Gábor Áron nyomorúltan szegény székely családból származott és ezért állították be, mint valami katonadinasztia sarját, kinél magától értetődő, hoey ágyút tud önteni. Magától értetődő csak az veit, hogy Gábor Áront, aki tanítónak készült, amikor tamilvr.áryait befejezte, mint a határőrvidék lakosát, berendelték szolgálatra a császári hadseregbe. Gábor Áronnak sikerült Gyulafehérváron a tüzérség közelébe jutnia (ö maga gyalogos volt) és az ágyúk működésének módját ellepnie. Egy alkalommal, szabadsága idején, feli gyalogolt Bécsbe, besurrant az Arzenálba és a tüzér-iskola növendéket közé vegyül"e, szakoktatót hallgatott. Kts mintákban ágyukat és lövedékeket készített, tüzérségi szak-