Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-09 / 74. szám, szombat

1949 július 7 Nyikoláj Tyihonov UJ SZG PETŐFI SANDORROL Forradalmi művészet a régi és az új Magyarországban Fetőfl Sándor nevét fiatalkorom óta ismerem. A világtörténelem mindenkor érdekelt, ezért mohón faltam a XIX. századbeli európai írók minden elérhető könyvét. És ott, 1848 forradalmi-nemzeti harcának hősei közt bukkantam néhány, Petőfi Sándorra, a költőre és katonára vonatkozó adatra. Már akkor megragadott Üstökösszerű élete és romantikus körülményt! halála a csatamezőn. De bál-mennyire is szerettem volna, nem tudtam hozzájutni olyan könyvekhez, amelyekből közelebbről is megismerkedhettem volna Petőfivel. Teltek-múltak az évek. Mire 19?9ben, Petőfi halálának 90. évfordulójára egy, verseiből összeállított antológiát kezdtem fordítani, már jól ismertem ennek a jeles költőnek életét és költészetét. Néhány versé* és dalát magyarul olvastattam fel magamnak és lenyűgözött gazdagskáláiú hanp'ía, forradalmi heve. a verseiben rejlő igazság és mélvérteimüség, amelv annyira sajátja Petőfi költeményeinek. Csodálattal láttam azt ls, m'lv sokat alkotott aránylag rövid életében. Ebben a mi Lermontovunkra emlékertet. Petőfi és Lermontov verselési formában és a zsarnokság pl. leni harcra hívó verseik eröteljességében is rokonok. Magyar földön még nem jártam, Petőfi verseiből mégis ismerem. Ismerem a puszta mélabúját, az erdők zúgásá t, a magyar paripák szélvészes száguldását, ismerem narasztiai egyszerű é'etét-sorsát, fiainak forradalmi hevét, am

fkor elnvomóik ellen indultak harcba, de ismerem szerelmes dalait és s-nbadságról zengett, méltósággal büs'

1

re himnuszait — és minderről Petőfi me

célt nekem. Versei nemcsak egy kornak rak. Annvi bennük a hév, amennvi elég lenne t'z más költőnek. Versei ma is élnek és éltetlek, amikor a vaü'idva me^zi-Wett VM Magyarország szabadon akar élni. Petőfi a világirodalom nagyjainak élgárdájához tartozik és egy sorban áll Heinével, Viktor Hugóval, Byronnal, Miszkievicz-csel. Vs'imi elpusztíthatatlan fiatalossáp- lüktet és pezseg verseiben és dalaiban. Költeményei ma már közkézen forosrr.ak szerte a Szovjetunióban, amelynek kiteriedésébez képest a nagy Magyar-Alföld parányi oázisnak tűnik. A szvojetemb^rek szeretetteljes figyelemmel k'sérnek minden igazi kuHúrmegnvilvánulást, amely na""V hatással lehet az emberiség feilődés-ére. Ilyennek tartják a világirodalmat Is. amelynek >-arc^s forradalmár költőit különöskép tisztelik. Petőfi Sándor halálának 100. évfordulóját együtt üli meg a szovjet és a magyar nép. „Nem gyerek már a világ, de férfi!" — írta annak idején Petőfi — és ma is érzik a kapitalisták, imperialisták és elnyomók, hogy ez így van. Azt irta, hogy meg akarja érni a győzelem napját. „S mi annyi átokteljes év után Sírunk, mosolygunk az öröm mián Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz, Egy szabad nemzet imádsága lesz! Meg kell hogy érjem ezt a nagy napot, Amelyért lantom s kardom fáradott!" Petőfi nem érte meg ezt a hőn vágyott napot, de megérték versei és dalai. Akkor a saját népével ls basáskodó orosz cár csapatokat küldött a magyar nép ellenségeinek megsegítésére. Ma a pedig a Szovjet Hadsereg és a rabság alól fölszabadult népek csapatai hozták meg a fölszabadulást Magyarországnak a bel- és külföldi fasiszták jármából. De Petőfi ma más nemes vonásai miatt is közel áll szívünkhöz. Lelkivilágának gazdagsága nem merül ki abban, hogy megvesztegethetetlen hazafi, vitéz harcos és a szabadság lángszavú hirdetője. Petőfi — a jövő igaz polgára. Bátran élhetne ma is. annyi fiatalos lendület és frissesség van benne. És annyi távlat és mélység, amit alkalmasint nem tudtak teljességgel megérteni akkortájt, ma pedig tökéletesen értjük és becsüljük. Petőfi nemes lélek és csupa szókimondó őszin

feség. Magasröptű lelke fényes értelemmel párosul, életfelfogásában nagyvonalú. Ha elgondoljuk, hogy ez a bátorszavú költő a rosszemlékű Metternich-korszakban élt, amikor emberek tűntek el nyomtalanul a tömlöcök mélyén, amikor besúgók settenkedtek minden sarkon, minden kapumélyedésben és Windischgrátz zsandárainak és hóhérainak árnya nehezedett mindenre és mindenkire, azé a Windischgrátzé, akitől ez a bárgyúságában elképesztő mondás származik: „Az ember a bárónál kezdődik" — akkor még vakítóbban tündöklik fel előttünk Petőfi alakja. Nem hiába szerepelt neve Európa legveszedelmesebb egyéneinek feketelistáján, a harmadik helyen Marx és Bakunyin után. A reakció nagyon jól tudta, hol keresse legkeményebb ellenfelét Petőfit ma az a nemzedék olvassa, amely elődeiket messze felülmúló hóhérok rémtetteinek volt tanuja és gyötrődő alanya. Amikor a hitleri Németország újra rabláncra fűzte a magyarokat, Petőfi versei öntötték a reményt a csüggedőkbe. S jött a nap, amikor Petőfivel elmondhatták: „Szabad a magyar nép, lejárt napod német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette Isten gonoszságod bérét." A német hóhérok uralmának vége, vége magyar kiszolgálóik uralmának is. Az igazi népi demokrácia jegyében fejlődő új Magyarországon ma Petőfi neve záloga a múlt kísérteiéitől megszabadult, igazi népi demokráciát építő Magyarországnak. A család a Szovjetunióban (Changing Attitudss in Soviet Russi?: The family in USSR) a címe Rudolf Schlesinger angolul megjelent könyvének, amelyben a szerző a szovjet családi élet fejlődését elemzi a forradalomtól napjainkig. A szerző különös figyelmet szentel a Szovjetúnió ama törekvéseinek, amely a családi élet megszépítését és elmélyítését szolgálja hathatós eszközökkel. A Szovjetunió valóban teljesen felszabadí'ota a nőket és az anyáknak Olyan előnyöket, nvujt, amelyek sehol másutt nem léteznek a világon, hangsúlyozza a könyv. könyveket tanult, melyekből az algebrát és fizikát is elsajátította. Feljebbvalói azonban nem méltányolták, sőt gyűlölték tudományáért, az osztrák hadseregben a káplárnak nem szabadott gondolkodnia, sőt bűn volt, ha gondolkodott. Ezért történt, hogy hatévi szolgálat után — mint „gyengeelméjüt" — kimustrálták. Gábor Áron egyideig otthon élt, Berecken, tűzfegyverek, malmok, gépek mintáit állította elő, majd termények eladása és vétele ügyében többször járt a Havas-Alföldön. Ott érte a márciusi forradalom híre, mire azonnal hazasietett. Történelmi szerepe 1848 szeptember 28-án kezdődött, a sepsiszentgyörgyi megyeházán. Ekkorra Puchner csapatai elvágták a Székelyföldet Magyaroszágtól és az eeyes székely megyéket behódolásra szólították fel. Csík megye eleget is tett a felhívásnak. Sepsiszentgyörgyön azonban a nemesség haladó része mellett a nép is képviselve volt. Az urak azzal érveltek: nincs ágyú, lőpor. Ekkor játszódott le a közismert jelenet, hogy egy kis, zömök, kerekképü ember előreszaladt a hátsó sorokból és bejelentette, hogy két héten belül hat ágyút önt, azokat felállítja Sepsiszentgyörgy piacán és kilövi velük a mintegy félmérföldre álló magános fűzfát az Olt partián: ha nem, d maga áll száz lépésre az ágyú elé, célpontnak. Az obsitos káplár, akit az osztrákok gyengeelméjűség miatt küldtek obsi'tba és akit falujában is hóbortojnak tartottak, nyolc nap alatt elkészült az ágyúkkal és eleget tett ígéretének az első lövés célba talált. Ugyanekkor lőpor- és gyutacsgyárat is felállított. Mesterlegényei éjjelnappal dolgoztak, az üzemben aludtak. Nem kell magyaráznunk, minő nehézségeket jelentett az ágyúöntés. Csak példának említjük, hogy az ágyúcsövek formábattntésekor a beillesztett „agyagkolbász"-nak csak egyik vége volt rögzítve az á?yú fenekén, a másik végét Gábor Áron vagy egyik segéde fogta markában — persze úgy, hogy karjának egy tizedmillimétert sem szabadott moccania. Gábor Áron és ágyúöntői a találékonyságnak, lankadatlan munkának és helyes munkamódszereknek olyan önfeláldozó példáját adták, melynek csak most, élmunkásaink, újítóink munkamódszereiben találjuk párját és méltó folytatását. A sepsiszentgyörgyi magyar urak azonban nem akartak harcolni. Egy Balázs nevű őrnagy már előzőleg a kapával-kaszával felszerelt, lángoló lelkesedésü csapatot egy szurdokban, előre megbeszélt csapdába vezette. Ám megszólaltak Gábor Áron ágyúi és a székelyföldi ellenállás oly sikeresnek bizonyult, hogy Puchner egyezkedni kezdett. Ez a sepsiszentgyörgyi uraknak jól jött: megállapodtak, hogy fegyverszünetet kötnek és a béke jeléül (győzelmek után!! Gábor Áron ágyúit kiadják a németeknek! Miközben erről tanácskoztak a megyeházán, Gábor Áron megtudta az eseményeket a szomszédban levő műhelyében és parancsot adott: vegyék ágyútűz alá az árulókkal teli megyeházét. Ebben azonban megakadályozták segédei, akik elhatározták: elrejtik az ágyúkat a magyar urak elől. Gábor Áron még az éjjel ágyúi után lovagolt Kézdivásárhely felé, ahol sejtette azokat. Mikor az ottani derék székelyek ágyúi nélkül megpillantották (akkora már elterjedt a híre, mit határoztak az urak a megyeházán), árulónak vélték Gábor Áront és helyben ki akarták végezni. Csak a véletlen mentette meg életét: éppen Csernátonyi Cseh Lajos portájára vitték be, ahol fáklyafénynél megpillantották az udvar végébe begurított hat ágyút és a segédeket. Bem közeledtének hirére újra fellángolt a harc: a nép erről az urak fölé kerekedtek és Puchnert akkorra már Gábor Áron 30 ágyúja szorongatta. Bem látogatása, majd a cári csapatok betörése nyomán kiújult a harc Erdélyben, ahol Gábor Áron már kettős szerepben harcolt: mint ágyúöntő és tüzérörnagy. Második hivatását is bámulatosan teljesítette. Hat meg 12 fontos ágyúival — az irányzást is ő személyesen vezette — valóságos csodákat müveit. 1849 július 2-án reggel hozták a hírt az uzoni táborba, hogy a cári csapatok a határ irányától, azaz a Feketeügy hidjától délre közelednek. Gábor Áron -megint csak elsőnek pattant fel, felövedzte két kardját, három pisztolyát, lóhátról megivott — először életében — egy pohár vörösbort és előre lovagolt, hogy az ágyúk álláspontját kijelölje. A csata egyike volt a legkülönlegesebbnek a szabadságharc folyamán. Két dombon, egymással szemben állt tak fel a magyar és a cári ütegek, míg a gyalogság, a szokástól eltérően, az ágyúk mögött hátul helyezkedett el. Aztán megkezdődött a csata, mely — Gábor örömére — ágyúpárbaj volt. A legenda szerint az egyik cári tábornok ütegeinek azt a parancsot adta, hogy a fehérkucsmás lovasra tüzeljenek, aki a magyar ágyúkat irányítja. De az orosz ágyúk irányzói nem Gábor Áronra céloztak, hanem vaktában lőttek, kivéve az az egy ágyú, melynél az illető tábornok állt. Három óra után végül — miután bajtársai hiába intették Gábor Áront, hogy vegye le fehér kucsmáját és ne lovagoljon állandóan ágyúi közt — eltalálták, ö volt a csatanap egyetlen halottja. Átkarolta lova nyakát és ráborult: a golyó melléből egy részt, szívével együtt szakította ki. Szekéren vitték hátra és ott mingyárt eltemették, az ereszrevényi temetőben, miközben a székely templomok harangjaiból késeült ágyúi, az ő harangjai, zúgtak a messzeségből. Hay Károly festőmíh c»z, főiskolai tanár, a prágai magyar képzőművészeti kiállítás rendezője bocsátotta rendelkezésünkre az itt következő érdekes kis tanulmányt. A prágai kiállításnak egyébként óriási sikere van. Eddig tízezernél több látogató nézte meg a magyar képzőművészek értékes alkotásait. A látogatóknak ez a száma igen jelentékeny, ha tekintetbe vesszük, hogy a prágai üzemek és gyárak még nem jöttek el szokás szerint csoportosan a kiállítás megtekintésére. A régi Magyarország világszerte hírhedt volt, mint a reakciónak, mint az elmaradottságnak a fellegvára. A feudális rendszerű na-ybir tok és a rablógazdálkodásra berendezett nagytőke urai középkori eszközökkel kormányoztak, kezdve a csendőrszuronyok között választott parlamenttől, le egész.en a helyi földbirtokosok által ellenőrzött falusi közigazgatásig. Ez a rendszer természetesen rányomta bélyegét szellemi életünkre ls. A hivatalos, kulturális intézményektől a rendőri cenzúráig, az. írók, művészek burkolt korrumpálásától a nyers terrorig számtalan eszköz állt a hatalom birtokosainak rendelkezésére, hogv a szellem embereit a saját*

1 képükre formálják. Fnnek ellenére a Prágában, nz I

Tiv>elerká Be«eda helyiségében megm iló magyar képzőművészeti kiállítás azzal az Igénnyel lép fel, hogy a realizmusnak, tehát a leghaladóbb, le-forradalmibb művészeti iránynak a fejlődését kívánja bemutatni, még pedig olyan müvekben, amelyek túlnvomórészt éppen a Habsburg- vagy Horthy-idők sötét éveiben keletkeztek. önkéntelenül felmerül a kérdés. liogv nincs-e itt va'ami ellentmondás, hogy elkőpzelhető-e a fizikai elnyomásnak és szellemi elnyomorításnak ebben a légkörében a re»lizmu«nak erv máig is és a hatásoT-on t'l is példamutató fejlődése? E tények mutatják, hogy elképzelhető, de a dialektikus gondolkodás számára nem is képzelhető el máskép. Mert a hivatalos, az úri Magyarország felszíne mögött mindig ott élt egy másik Magyarország a legnemesebb forradalmi tradíciók Magyarországa, A reakció terrorizálhatta, a maga képére formálhatta a kis lelkeket, az átlagművészeket. De ez a nép, melynek szabadságharca 1848—4B-ben másfélévig izgalomban tartotta egész Furópát és egy Engelst, egy Ilelnet lelkesített, az a nép, amelynek proletariátusa 1919-ben. a győztes entpnteimperlalisták koncentrált támadása közepette, négv és fél hónapig tartotta a szocializmus frontjának előretolt hadá'lását: az a n'p szükségszerűen mindig kitermelt macából nagy művész egyéniségeket, akik a legsúlyosabb elnyomás ellenére is töretlenül vitték előre a haladás zászlaját. Más kérdés, hogy ml volt a sorsa ezeknek a művészeknek s műveiknek a régi Magyarországban, hogyan igyekeztek elhallgattatni vagy meghamisítani művészetüket. Erre ."karok a Következőkben néhány jellemző példát felhozni. A kapitalista társadalomban általános ielenség. hogy a legnagyobb, legpha'adóbb művészek ismeretlenségben, nvomorban élik le életüket és c«ak haláluk után jutnak a megérdemelt elismertetéshez. Természetesen a mi mflvészetiihk sem szűkölködik a hasonló életsorsokban, a kiállításunkon szereplő művészek között Nagy István, Bésy-Hnber a példa rá. Be mit szóljunk az olyan esethez, mint Nagy Balogh Jánosé volt? öt a teljes ismeretlenség és a legnagyobb nélkülözések évtizedei után, végre élete utolsó évében az 1919-es forradalom » legmesszebbmenő erkölcsi és anyagi elismerésben részesítette. Ennek ellenére, éppen halála után sikerült a győztes ellenforradalomnak őt ismét az ismeretlenségbe visszaszorítani és ismeretlenségben tartani e' észen a felszabadulásig. És b;'<r 1919-ben egész, életműve az állam tulajdonába került, alig néhány képe volt látható a Múzeum termeiben, a többi mind a raktárakban porosodott. Természetesen nem mindegyik művészt sikerült így agyonhallgatni, de akkor viszont a jelentőségét igyekezték meghamisítani. Mednvánszk.v például egy fél évszázadon át igen népszerű volt, mint szolid, hangu'atos tájképek festője és csak a legutóbbi években ismerték fel benne, a kapitalista társadalom borzalmainak drámai erejű ábrázolóját. RipnlKönai is csupán franciás kultúrája, finom dekorativítása révén vált híressé és sokáig e'taE-adták festészetéből a legértékesebbet: saját osztályánalt, a rothadó vidéki magyar középosztálynak fanyar szatíráját. Derkovitsnak viszont sem hatalmíis zsenijét elhallgatni, sem határozott állásfoglalását elködösiteni nem lehetett, Megpróbálták tehát kompromittálni és miközben formai kvalitásait feldicsérték, ugyanakkor fanyalogva „tendenciózus tematida"ként bagatellizálták és, mint „sajnálatos eltévelyedést" sokszor még Uépmutatóan mentegették és éppen azt, ami egész művészetének ak-piát képezte: mély szociális lelkiismeretét. A legkülönösebb azonban Koszta esete volt. Ezt a nagy festőnket éppen a magukat haladónak képzelő szépleikok bélyegezték meg, mint érdektelen, konzervatív művészt. És csak a népi demokrácia ismerte fel, hogy Koszta József még ma, 89 éves korában is Ma«"-va rorsz.ág egyik legforrada'mibb festője és legnagyobb kitüntetésével, a Kossuthdíjjal tisztelte meg az ősz mestert. A néni demokráciának egvlk legfontosabb művészetpolitika! f'ladnta, hoe-y revíziónak vesse p.lá művészetünk történetét, hogy < iemclje az ismeretlenségből a méitrt'gnul elhallgatottakat és újra éitrÍTne^ze a meghamis-tottakat. Fz r-"1 V.i* liyhetetlen előfeltétele rr-űvSszetlirk egészséges, a szocializmus épití'séhca^ méltó további feiló'désének. Az új Magyarország ennek a feladatnak minden ere'ével eleget is akar tenni. Fzt bizonyít ia többek közt prágai kiállításunk is, amely t-'lnyomó részében éppen ezelniek az n<"vonhallratott vagy félreriagyarázott művészeknek munkáiból áll. T>e mást is bizonyít még ez a kiállítás: m-kor a migy.-r képzőművészet alkotása'nak e l.lwl, de gondosan összeválogatott pvíiiteirényét Prága dolgozóinak bemutattuk. tüll I-Innképnen ezzel is iirrr.nczt a feilődéit kivárjuk szolgálni. Mert rr>e'»ryőzőc!ési

1nk, hogy a sznbndságés békeszerető népek, a testvéri n

api demokráciák kulturális eg-.iittmüködése a másik nélkülözhetetlen előfeltétele az új realista művészet kialakulásának. Háy Károly Román filmek - az új idők szellemében Bukaresttől 17 kilométenyire Bufteaban, nagy film-mütermek építését kezdték meg, a munkát előreláthatólag 1951-ben hozzák tető alá. Romániában akárcsak Lengyelországban és Csehszlovákiában lázas iramban folyik a filmgyártás. A forgatásra kerülő filmek megfelelnek cz új idők szellemének. Az egyik film például a román parasztok lelkesedését mutatja be, mikor a faekét traktorral cserélhetik fel, s a föld megmunkálásának kipróbálhatják az új tudományos ere inónyeket, mely a valaha oly láradságos, verítékes munkát annyira megkönnyíti. Egy másik film azt a grandiózus munkát viszi vászonra, amint a román ifjúság epy völgy katlanban vasúthálózatot épít. A film, melynek címe a „Zengő völgy", először az idei marianské-láznei fesztiválon kerül bemutatásra. Kiemeljük még a „Város sose alszik" című filméi, mely azt mutatja be, mint zsibong a város pihenés nélkül, éjszaka is. Természetesen nem az éjszakai mulatók vannak itt előtérben, hanem a posta, a vasút, a szerkesztőségek, a színház, melyek szakadatlanul dolgoznak meg az éji órákban is. Az utolsó kép egy kórházi felvétel, ahol e?y r.üya, a hajnali órákban megszüli gyermeket: a gy:-m"k már ebba az új v^á^ba születik bele, ir.elyet munkáskezek f-vrycn építenek egy új boldogabb és szabad nemzedéknek. — Az ,,'Auschw

:tz" című lengyel fil«i»t mc-t mutatták be a Szovjetunióban. A filmet húsz moczkvai filmszínház tü.te egyszerre műsorára s mindenütt zsóTclt házakat vonzott. a>