Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)
1949-07-03 / 71. szám, vasárnap
1949 július 7 UJ SZG Július 3. vasárnap. A nap kél 4 óra 56 perckor, nyugszik 21 óra 11 perckor. A róm. kat. és a protestáns naptár szerint H e 1 i o d o r napja van. Teljes húsadagok Szlovenszkón! Jankovcová élelmezési miniszternő a Nemzetgyűlés közellátási bizottságban említést tett arról, hogy a legközelebbi ellátási llőszakokban a húsadagokat részben tojással, zsiradékkal és vajjal fogják pótolni. Az élelmezési megb.'zotti hivatal jelenti, hogy ez a rendelkezés Szlovenszkóra nem vonatkozik. Szlovenszkón a húsadag júliusban 1.5 kg lesz személyenként. A Szlovák Tervhivatal a statisztikai adatokat Szlovenszkó lakosságának ez év első negyedévi növekedéséről. Ezek szerint 8470 házasságot kötöttek, 22.720 gyerek született és 11.530-an meghaltak. Szlovenszkó lakosságának természetes szaporulata az 1949 év első negyedében 10,752 lélek. A Központi Nemzeti Biztosító elhatározata, hogy házasulás esetén az férjeket segélyben részesítik. A segély feltétele az, hogy az igénylő férj 1948 szeptember 30-tól visszamenőleg legalább 4 éven keresztül volt biztosítva. Szlovenszkó dolgozói üdülnek Hogyan szervezi a ROH az idei üdülési akciáfát Lapunk legközelebbi száma a háromnapos ünnep, illetve munkaszünet miatt Bratislavában szerdán este, vidéken csütörtökön a szokásos időben jelenik meg. A kiadóhivatal. — Kelet-Szlovákiában végetértek a er>i l'Orrépa-7>nnkálatok. A kassa', gálszécsi, terebesi és királyhelmeci járásokban befejezték a cukorrépakapálást. A terebesi járásban sok cukorrépát termelnek, tudniillik a talaj jó minőségén kívül előnyt szolgáltat a termelőknek az is, hogy a cukorgyár közel van és ennélfogva könynyebb a beszállítás is. A gálszécsi földművesbrigádok többízben segítettek a terebesi járásnak. A brigádok szervezői főképp a földművesasszonyok és a földműves ifjúság voltak. — Heti fafelhozatal eredményei. A faelszállítási terv teljesítése az utóbbi héten jelentős sikereket ért el, amennyiben 24 járás közül tizenhárom 100 százalékban teljesítette kötelezettségét. A rimaszombati járás pl. 354 százalékban, a túrócszentmártoni 321, a kassai 254, a liptószentmiklósi 159, a privigvei 171, a banská-bystricai 162, a zólyomi 141 százalékban teljesítette kötelezettségét. Kötelezettségének nem tett eleget a Selmecbányái, alsókubinyi, körmöü, iglói, ólublói és tapolcsányi járás. A heti összeredmény azonban 110.7 százalékot tett ki. — A késői munkásbejelentés bfrságolása. Értesülésünk szerint azok a munkaadók, akik nem jelentik be alkalmazottaikat a Népbiztosító Intézetnél, mulasztásukért meg lesznek bírságolva. Az elkésett bejelentés esetén, minden személy után a biztosítás napjától kezdődőleg egészen a biztosítási bejelentés megérkezésének napjáig, fejenként napi 2—5 Kfs-ig terjedő bírságot szabnak ki. Elkésett lejelentés esetén a bírság napi 5 Kés-t tesz ki fejenként. A beielentés és lejelentés legkésőbbi határideje 7 nap s ez vonatkozik mind a munkaadóra, mind az önállóan keresőkre. — Élmunkásnők a trencséni „Odera" üzemben. A trencséni „Odeva" üzem alkalmazottai arra törekednek, hogy munkájuk termelékenységét emeljék. Az utóbbi napokban 10 százalékos emelést értek el. A jelenlegi 100 százalékos eredménvek más üzemekhez viszonyítva 120 százalékos teljesítménynek felelnek meg. A termelékenység emelésében legnagyobb érdemeik az üzemi műhelyekben dolgozó munkásnőknek vannak. Több öntudatos munkásnő az eddiginél sokkal nagyobb feladatot vett magára, minek következtében több gépet szolgálnak ki Danková elvtársnő pl. 13 százalékkal emelte a termelékenységet, amit úgv ért el, hogy három gépnél dolgozik. Meg van róla győződve, hogy a szocializmus megvalósítása csak a munkaigyekezet gmelése által gyorsítható meg. Az üdülési akció, melyet a ROH szervezett meg a dolgozók számára, évről évre nagyobb tömegeknek nyújt megérdemelt pihenőt a jól teljesített munka után. Amiről a dolgozók a kapitalista rendszerben álmodni sem mertek, hogy a nehéz egész évi robotolás után testi és lelki felfrissülésre is számot tarthatnak, az ma valósággá vált. A ROH a kezdet nehézségeit leküzdve, ezidén 25.000 szlovenszkói dolgozó üdüléserői gondoskodik. Külön kiemelendő, hogy ezek közül 4000-nek teljesen ingyenes üdülést nyújt. Hogy kikből rekrutálódik ez a 4000, az könnyen eltalálható, ha meggondoljuk, hogy mi a mai idők jelszava. Ez pedig nem lehet más, mint a szocialista verseny derék élmnnkásai. Ezeket az élmunkások at jutalmazza a ROH ingyenes üdüléssel. A többi 20.000 üdülő 500.— vagy 1000.— Kés költségen jut jól megérdemelt pihenőhöz. Az idei üdülési akció elgondolása a mult éviekkel szemben a „legjobb munkásoknak üdülést" elvén alapszik. Eme elv alapján történik az üzemekben a munkások kiválogatása. A kiválogatást az üzemi üdülési bizottság végzi, mely a következő szempontokat veszi figyelembe: A nemzeti verseny he— A galántai járás aszszonyai példaadó akciója. Emődi elvtársnőnek, a diószegi cukorgyár nuinkásnőjének kezdeményezésére akció indult, amelyben a galántai járás asszonyai tojásgyűjtést rendeztek a bratislavai gyermekkórház részére. A gyűjtés szép eredménynyel járt, 960 tojást küldtek a múlt héten a gyermekkórházba. Az illetékes körök nagyon szép köszönő levélben fejezték ki hálájukat a galántai asszonyok akciójáért. Reméljük, hogy cz a nemescélú kezdeményezés asszonyaink körében sok követőre fog találni. — Izrael állam követsége közli, hogy Ehud Avriel rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter szabadságáról visszaérkezett és újra átvette a követség vezetését. Olvasóink Kedves Olvasóinknak megkönnyítjük a/ apróhirdetések feladását A kővetkező helyeken rendeztünk be apróhirdetésgyűjtő állomásokat: Banská Bystrica: Pravda, fTI. adm., Masaryková 8. Bratislava: Mlchal Hrabcák, traf., Beneiüová 35; Jozef Oravec, trafik, ul. C A. 23; Weiss Berta, könyvkereskedés, Leningrádska c. 10. Bat'ovany: Pavel Záborsky, trafik. Cadca: Alzbeta Chrapková, könyvkeresk. Mestsky dom. Dun. Streda- Jozef Ostrochovsky, könyvkereskedés. Calovo: Baráth Ondrej, könyvkereskedés. Emil Vicán, Izop c. 12, p. Calovo. Casta: Anna Schvarzova, könyv- és papírüzlet. Dun. Streda: Jozef Ostrovsky, trafik. Fll'akovo: V F'aíao, könyvkereskedés, Hlavná ul. 580. Handlová: Helena Chrybiková, könyvkereskedés. Jesenské: Mária Raganová, könyvkereskedés. Jesenské: Mária Ragaftov*. Jelsava: Eugén Sreiber, könyvnyomda. JelSava: Eugen Schrelber, könyvnyomda. Komárno: Pravda könyvkereskedés, Masarykova í. 33 Komárno: Stefánia Rybíakova, Molotovová 15. KoSice: Ján Payer, Kovácka 32; Pravda, Stefánikova c. 95. Kosice: Ján Payer, Kovicska 32. tedik fordulójában kitüntetett munkások. A szocialista verseny győztesei és szervezői, a legjobb élmunkások és újítók. Munkások, akik a legnagyobb teljesítményt értek el a munkabrigádokon. A ROH ezeket az üdülőket 12 turnusba osztotta be; a lebonyolítás egész éven keresztül tart. Az első turnust május 8-án indították el, ennek keretében 1300 munkás pihent a ROH üdülőtelepén. A mai napig 4 turnust bonyolítottak le. Az üdülőmunkásokat minden második hét vasárnapján reggel 9 órakor különvonaton a bratislavai főpályaudvarról menesztik útnak. Kényelmükről a megérkezésnél is kellőképpen gondoskodtak. Autóbuszok és autók várják őket. Az üdülés szép környezeten, modern egészséges lakáson, valamint kiadós koszton kívül gazdag szellemi és kulturális táplálékot is nyújt. Eddig 8 üdülési telepnek van állandó kultúrreferense, akinek feladata, hogy az üdülök 14 napos pihenője tartós nyomot hagyjon és tartalmas előadásokkal fűszerezve legyen. De nemcsak felnőttekre vonatkozik az üdülési akció, hanem az ifjúságra és a gyermekekre is. Az ifjúság üdülését a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség irányítja, a gyermekekét — Közellátási hírek. A közellátásügyi megbízotti hivatal jelenti, hogy mindazok a fogyasztók, akik még nem töltötték be a 20 évet, az 52. (júliusi) közellátási időszakban személyenként M kg gyümölcsízkiutalásban részesülnek. A kereskedők a gyümölcsízt a júliusi és az augusztusi „MarmeJáda" szelvényre adják ki. Auguszitusban gyümölcsízkiutalás nem lesz, amennyiben a szelvények csak júliusban érvényesek. Minden fogyasztónak saját érdeke, hogy idejében kivegye a járandóságát. Azon kívül minden 20 éven aluli személy 10 gramm fahéj- és 20 gramm borspótlék kiutalásban részesül. — Telefúnösszeköttetés a Bermuda szigetekkel. Július 1-től telefonösszeköttetésbe lépünk a Bermuda szigetekkel. A Palesztinával kialakult kötött távirati összeköttetés alapján, levéltáviratokat a következő helyekre lehet küldeni: Betlehem, Hebron, Jenin, Jericho, Jeruzalem, Nablus, Ramallah, Tulkarem. figyelmébe KrálV Chlmec: Stefán Hajdú, Nár. povst. 46. Lucnec: Dunaj könyvkereskedés; E. Stankova, könyvkereskedés, Masarykova 2, Zoltán Sacher, ujságárusítás, MereSkovského 26. Michalovce: Alexander Seiler, papírüzlet, Sztálinová ul Michalovce: Alexander Seiler, papírüzlet, Stallnovo ul. Moldava n. B.: Ján Kolesár, könyvkereskedés. Nitra: Pravda fii. adm. Sztálinová ul. Nitra: Pravda fll. adm. Nővé Zámky: Dunaj könyvkereskedés. Prievldza: Fr. Vymazal, könyvkereskedés. Plesivec: Alexander Gergely, könyvkereskedés. Rim. Sobota: Dunaj könyvkereskedés. Rim. Seí.: Jozef Matugák, MNV. hivatalában. Roznava: Dunaj könyvkereskedés. Samorín: Mlchal Soták trafik, Samorín 2. Safarikovo: Aurél Llnassl, könyvés papírkereskedés. Topol'cany: Journal ujságárusítás. Trencin: Jozef Barényl, könyvkereskedés; Jozef Holas, könyvkereskedés. Trenílanske Teplice: Jozef Holas, könyvkereskedés. Zloezovce: Ján Vyboch, Stefánikova 54. 2ilina: Dunaj könyvkereskedés. Ezen apróhlrdetésgyöjtő állomások szolgálatainak igénybevételét figyelmükbe ajánljuk. a Pionier. Ezek szintén a kiválogatási elv alapján gondoskodnak tagjaik üdüléséről. 4500 fiatal fiú és leány és 8000 gyermek, beleszámítva a szabadtéri iskolák diákjait, tölti szabadságát boldog gondtalanságban a ROH jóvoltából. A üdülési akció nemcsak a belföldre, hanem külföldre is vonatkozik. Külföldre ezidén csak a kiváltságosak mennek, azok, akik kitüntették magukat a szocialista munkaversenyben. Számuk 1100, amelyből 900 a bolgár tengerpartra megy, 150 Lengyelországba és 50 a Balaton mellé. Bulgáriában a csodálatos szépségű Várna fürdővárosban vannak elhelyezve, Lengyelországban a Baltitenger partján. Van a két akción kívül egy harmadik is, amely mint kultúrüdülés lépett életbe. Egyheti prágai tartózkodást jelent. Hetenként 5 munkást küldenek teljesen ingyenesen Prágába, hogy megtekinthessék annak történelmi nevezetességű helyeit, látogathassák színházait és nagyobb üzemeit. Ez az akció az egész éven kereszrtül tart. Számos köszönőlevél, amit naponta hoz a posta a ROH üdülési ügyosztályának, tesz tanúságot arról, mily pompás életük van az üdülőknek. I — Az Ossolinski lengyel kiadóvállalat új kiadásban hozza ki Chopin leveleit; a gyűjteményben harminc, eddig még kiadatlan levél is szerepel. Chopin hatvan zentmüvét grammofóalemezekre veszik fel a legkitűnőbb művészek tolmácsolásában. — A kiutalt földbirtokok értékelése. Most megy végbe egész Szlovenszkó területén az elkobzott és később kisbirtokosoknak kiutalt földterületek értékelése. Az értékelés legfontosabb részét a földműves bizottságok végzik. A földművelésügyi mebízottá hivatal az értékelés egységes végrehajtása céljából szakértő hivatalnoko kat küld ki az egyes községekbe, akik segíteni fognak a földműves bizottságnak. Az eddigi eredmények sikeresek. A földműves bizottságok becsületesen teljesítik kötelességüket. A pőstyéni járásban, mely Csehszlovákia legtermékenyebb vidékeinek egyike, végetértek az értékelések. Június 16-ig Szlovenszkó 8 kerületében 1318 hektár földet 893 földművesnek összesen 24,481.000 Kís ért utaltak ki. Amint a számokból megállapíthatjuk, a levonások után egy hektár jó termőföld 10.688.—, 1 hektár rét 5490.—, 1 hektár legelő 1440.—, 1 hektár gyümölcsöskert 28.610.— és 1 hektár szőlő 28.148.— Kés be kerül. Az építésre alkalmas telkek négyzetméterre 3 Kés-be kerül. Egy házból, istállóból, pajtából álló gazdasági épület ára 50.000 Kés. A kiutalt földterületek ára alacsonyabb mint 10 évi bérletük. Az állam azonban 15 éves fizetési határidőt engedélyez. MII MI t Htl MM MI MII HtWMHHWtMWM WI — Nem is hiszed, drágám, menynyire irigyelem a falu lakóit az itteni meleg és zamatos levegőért... t • 48 TAGJA VAN AZ AMERIKAI MILLIÁRDOSOK KLUBJÁNAK. Newyorkból jelentik: A „R^aders" Digest Joseph szenátor cikkét közli a nagytöke befolyásáról az Egyesült Államok gazdasági életében. A cikkelmondja, hogy például az Egyesült Ál- Ot >» ' a lamok lisztszükség- $ f Qr letének 40 százaié- ^ , ip k kát három nagy ma- sl lomkonszern őrli, az I « egész sűrített tej- v J S szükséglet 44 száza- ^•f^ lékát és az egész sajtfogyasztás 63 százalékát három gyár állítja elö. Három szappangyár kezében van a szappangyártás 80 százaléka. Még nagyobb a monopolista versengés a nehézipar területén. A vegyipai, üvegipar, mezőgazdasági gépipar, gumiipar, rézbányászat, gépkocsi- és alumíniumipar területén három monopólium kezében összpontosul a termelés 66—95 százaléka. A cikk megállapítja, hogy a monopolisták könyörtelenül megfojtják a kis- és középvállalkozókat. 1940-töl 1947-ig körülbelül 2500 kis- és középvállalat ment tönkre és olvadt be erösebb monopóliumokba. Így nem csoda, hogy az utóbbi években rohamosan növekszik azoknak a nagytőkéseknek a száma, akiknek évi jövedelme meghaladja az egymilliárd dollárt. A „milliárdosok klubjának" 1929-ben még „csak" 20 tagja volt 1939-ben már 29. 1949-ben a milliárdosok száma 48-ra emelkedett. • A BUSZVONAT EGYRE ELTERJEDTEBB KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ. Svédországban, már komoly versenytársa a vonatnak és jobban kedvelik, mint a repülőgépet. A buszvonat négy egymásbakapcsolt autóbuszból áll, egy vontató és három vontatott kocsiból. Az első kocsi kormánymüve hidraulikusan hat a vontatott kocsik kerekeire, így akár S-kanyarokban is biztonságban haladhat. A buszvonat megteremtője Gunnar Marden mérnők. A kocsik egybekapcsolása egyzerü gömbcsuklós megoldással történik, a hidraulikus fékrendszer valamennyi kocsi kerekeire hat és a kocsik esetleges leszakadása esetén a leszakadt egységek fékei önműködőlég működésbe lépnek. • KÉTEZERSZER UGROTT LE EJTŐERNYŐVEL Romájuk alezredes, az ejtőernyő-ugrás Szovjet világrekordéra. Az ejtőernyőugrás világrekordját Romájuk alezredes, a szovjet ejtőernyősport nagymestere tartja: kétezer ugrást végzett ejtőernyőjével, 13.400 méter magasságból is leugrott már, ugrott repülőgépből, léggömbből, sokszor éjszaka is. Több ugrását nemzetközi rekordként tartják nyílván. • AZ ÖSEMBERKUTATAS világszerte hevesen folyik, számtalan országban ásatások keretében igyekeznek kikutatni, milyen is lehetett_ az ősember. Egyik magyarországi könyvkiadó ezzel kapcsolatban olyan füzetet jelentetett meg, amely felsorolja az ókoriak elképzelését az ősemberről. Cicero arról tud — t ezt a nézetét Plutarchos is osztja —, hogy az ösi időkben olyan emberek éltek, akiknek szemüregében két-két szemgolyó volt. Knesiasnak már merészebb a fantáziája, azt írja, hogy volt olyan néptörzs, az úgynevezett árnyéklábúak törzse, amelynek tagjai olyan hatalmas lábat mondhattak magukénak, hogy forró nyári napokon a hátukra fekve, ég felé tartott lábukkal borítottak magukra árnyékot. Egy másik törzsnek kutyateje volt. Aristoteles arról volt meggyőződve, hogy az ősembernek jobb melle férfimell volt, balmelle pedig női. Azt is vallja, hogy egyes embertörzs tagjainak lábfeje hátrafelé nőtt, ezek az ősemberek lábukat kigvómódra csavarhatták Plinius szerint élt egykor egy fehérhajú törzs, amelynek tagjai 200 esztendeig' éltek. • SABATH KONTRA COX. Adolph Sabath, Illinois-állam 83 éves demokrata ^képviselője és E. Cox, Georgia állam 69 éves demokrata képviselője, szerdán az amerikai képviselőház üléstermébn összepofozkodott. A verekedés tanúi szerint Cox szájonvágta Sabathot, leütötte szemüvegét és ki akarta rúgni az ülésteremből. Sábát előbb egy jobb, majd egy balkezes pofonnal válaszolt, mielőtt a kongresszus többi tagja szét tudta volna választani a két verekedőt. A verekedés azért tört ki a két képviselő között, mert a 69 éves Cox is hozzá szeretett volna szólni a lakásépítési törvényjavaslat vitájához, de 83 éves képviselőtársa túlságosan hosszadalmasan szónokolt.