Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)
1949-07-30 / 92. szám, szombat
1949 július 30 UJSZ0 A KASSAI VASASOK MUNKAKÖZBEN Nagykiterjedésű udvarban mint őskorabeit hatalmas állatok csontvázai hevernek az óriási gépek kimustrált roncsai. Ócskavas hengerek, rozsdamarta gépalkatrészen egymásra halmozva várják itt azt a pillanatot, amikor újra az öntödébe kerülnek, hogy újjászülessenek és az ember szolgálatúba állhassanak. Elvétve látni itt egy-egy kormosarcú munkást, amint olajos munkazubbonyban, szerszámmal a kezében jár egyik műhelyből a másikba és visz valami hírt a munka üzenetét, amely láthatatlan szálakkal köti össze a műhelyeket és egységgé forrasztja s kovácsolja a munkájukat. Ebben a vasöntődében a vasiparnak hagyománya van. Apáról fiúra száll a szakértelem és nagyon sok olyan munkás dogozik Itt, aki már 30, 40, sőt 50 éve végzi el itt mindennapi munkáját. Ezek a dolgozók a munka zaját szinte zenei ütemként hallják, a gyárat, a munkahelyet otthonuknak tekintik és a munka minőségét, eredményét, a szakember öntudatosságával vállalják. A gyár készítményének kitűnő bfre van egész köztársaságunkbna. A dolgozók ezt nagyon természetesnek találják, mert a szaktudást alanos gonddal ápol iák és az az elv érvényesül itt, hogy a fiatalokból kitűnő szakerőket neveljenek. Apa és fiú, öreg és fiatal együttműködve képességeinek a legjavát nyújtják és az üzemet úgyszólván sajátjuknak tekintik. Nekik köszönhető az, hogy vagónszámra őrizték meg a nyersanyagot és a gépeket a németek rablási szándéka elől és a felszabadulás után ez a gyár volt az, amely segítséget nyújtott KeletSzlovenszkó gyárainak újjáépítésénél. Számos malmot, fűrészt és villanytelepet szereltek fel és hoztak rendbe javítómunkálataikkal. A ksssai gyár vasöntödéjében Nóvák, a kassai KP első kerületének titkára, aki maga is géplakatos, kísér a vasöntödébe. Hatalmas, tág hodály ez, oldalról és az üvegtetőről kapja a világosságot. Alapzata homokos, vasszínü föld, mert néha olyan hatalmas öntvények vannak, hogy a tormát a földbe kell ásni és csak így készíthetik el a gépalkatrészt. Éppen jelen vagyok az öntésnél. A homokkal bélelt formák egymás mellett, sorakoznak. Az olvasztókemencéből csőválvún keresztül folvik mm Galambos József vasesztergályos az Izzó, vörösámyalatú olvasztott vas a hordozható tégelybe. A munkások már készenlétben állnak, szikrákat hány az omló érc, de a munkások mitsem törődnek ezzel, megragadják a telt tégelvt mint egy hordágyat és viszik a formák felé, ahol nyílásokon keresztül öntik az aranylóan izzó folyadékot a formákba. Miközben a z öntés tart, egy munkás meggyújtja a keletkező gázokat, hogy a készülő gépalkatrészek tömörek legyenek. A gáz ugyanis, ha lángok útján nem talál utat kifelé, az öntvénybe ágyazza magát és az öntvény ezáltal likacsossá válik. Nehéz, megfeszített erőt igényel az öntés munkája. Az öntök verejtékeznek, arcuk maszatos és színük kissé egybeólvad a vas szürkeségével. E vasgyúrók háromtagú élcsoportjából kiragadok két tagot. Kocsis Imre megmagyarázza, hogy itt vízturbinákat, hengereket, szeszgyár, fűrésztelep és bányagép alkatrészeket öntenek. Arra a kérdésre, mikép haladnak az élmunkával, azt válaszolja, hogy eredményesen. Az olyan munkát, amit eddig három nap alatt végeztek el, ma két nap alatt befejezik. Kocsissal nem tudok tovább beszélni, mert elhívják, de itt az élcsoport második tagja, a fiatal Csutak Imre, aki harmadéves tanonc, a munkában azonban felveszi a versenyt akármelyik szaköntővel. Tizennyolcéves ez a Csutak Imre. Erős és izmos fiatalember. Ragyogó arccal áll előttem, kormos-maszatos arcán átüt a tiszta, ártatlan gyermekkedély. Csutak Imrének nagyon tetszik a szakmája. — öntő vagyok — mondta Önérzetesen —, szeretem a szakmámat, szívesen dolgozom. Itt nálunk az üzembenAzj inasok arra törekszenek, hogy jól végezzék a munkájukat. A múltkori tanoncversenyen ls megnyertük a második díjat. — Ezzel már rohan is az öntéshez. Bostyán Gyula élmunkás 9 éve dolgozik a gyárban. Arra a kérdésre, mi indította őt arra, hogy élmunkás legyen, a következőket mondja: — Elsősorban ma mindenkinek kötelessége résztvenni Köztársaságunk építőmunkájában, másrészt három gyermekem van, tehát kell az a kis pénzmag. A kisebbik fiam most Aranyosmaróton nyaral, az iskola küldte nyaralni, mert az osztályban a legjobb repülőmodelleket készítette. Jó ez így, én az ő korában bizony nem nyaralhattam. adjuk. A fiatalok megértik szándékainkat és törekvéseinket határozottan tisztelik. Természetesen itt is, mint minden szakmában, gyengébb felfogású fiatalok is vannak. Ezt a hiányt csak szorgalommal pótolhatják. Galambos József 38 éves, kerek arca duzzad az egészségtől. A vállalatnál 5 éve dolgozik, a szakmát itt, az üzemben tanulta ki. Nőtlen, szüleit ő tartja el. Apja kereskedő volt, de szomszédságukban egy marós lakott (aki marógépen dolgozik) és neki annyira megtetszett a gépmunka, hogy megtanulta a vasesztergályos szakmát. Az élmunkáról a következőket mondja; — Eltekintve attól, hogy az ember nagyobb keresethez jut, a munkatempót az a tudat is meggyorsítja és megkönnyíti, hogy törekvésünkkel hozzájárulunk az ötéves terv gyors megvalósításához. Ezenkívül az elért munkateljesítmény növeli és megszilárdítja a dolgozó öntudatát. A géplakatosműhelyben a munkások már szétszéledtek. Három ora elmúlott. Az öreg Babincsák bácsival váltunk pár szót, de ő morogva felsóhajt. ' — Ha mi öregek nem dolgozunk akkor a fiatalok bezárhatják az üzemet. — Az öreg bácsi mondja ezt aki 50 éve dolgozik ebben a gyár ban. Hangjában a sértődöttség jó akarattal is vegyül, mintha még leg' alább száz évig szeretne élni és dol gozni. Legszívesebben haza se men ne, hanem itt maradna aludni, hogy őrizze a munkát. Egyike a legképzettebb géplakatosoknak. Egy óriási hámozógéphez támaszkodik és nézi a fiatal Timkó Sándor munkáját. Timkó Sándor öt éve dolgozik itt. mint segéd. Az öccse ugyancsak az üzemben dolgozik. Azért túlórázik mert vonatja csak fél 6-kor indul Gépalkatrészeket illeszt egymáshoz komoly gonddal. Kérdésemre habozva vá.aszol. A szerszámmal nyilván jobban bánik, mint a szóval. Szülei földművesek. Novobilsky Kálmán, a műhely mestere dicséri munkáját azt mondja, hogy szívesen venné ha minden fiatalember így dolgozna és így szeretné a szakmáját, mint Timkó. Tovább Q munka nyomában Vándorúton az üzem műhelyeiben Az Öntödében érzem, amint rámszáll a vasszínű, szürke por. Vadonatúj nadrágomon már ott ékeskedik egy vasfolt és ezért igyekszem kifelé. Futics Lajossal, az őszhajú, 70 éves bácsival kerülök össze. Meglérdezem tőle, hogy miért is dolgozik, hisz valószínű, hogy ilyen korián már nyugdíjat kap. - Hát kapok is 1400 koronát — váaszolja Lajos bácsi kedélyesen —, le ez nekem kevés. Van egy 67 éves 'eleségem, aki bizony állandóan dollozik, senki sem szolgálja öt ki és na is éppúgy kell neki a pénz, mint iatalkorában kellett. De meg aztán, larátom, ha harminc évig tudtam tt dolgozni az üzemben, akkor ma, i munkás-hazában ugyancsak itt a telyem. Én vas- és rézesztergályos 'agyok, életem hosszú során át renieteget dolgoztam és csak annyit nondhatok, hogy a munka még sen:inek sem ártott. Sokkal nagyobb :edvvel dolgozom ma, mint azelőtt Igyébként Sándor fiam is itt dolgoik a gyárban, a modellműhelyben. ) készíti az öntők részére a mintákat. Az esztergályos műhelyben június avában két vasesztergályos tűnt ki munkaversenyben. Teljesítményükül példaként állnak az egész üzem lunkássága előtt. Szedlák János az gyík, Galambos János a másik. Szedlák János 30 éve dolgozik az zemben és hivatalnok fia ugvansak itt van alkalmazva. Az 50-es évek körül járhat, arca rendkívül élénk, hangja határozott és mondanivalója egy öntudatos munkás magatartását tükrözi. Szedlák a következőket mondja: — Szeretem a szakmámat. 30 éve megszakítás nélkül esztergályozom Most szétnézek a kazánkovácsműhelyben, ahol kazánokat gyártanak és javítanak, ötig dolgoznak itt, de oly fülsiketítő a lárma, hogy egyetlen szót sem lehet megérteni. Több helyen villanó fények mellett, hegesztő munkálatok folynak. A dörgések és a felvillanó fény azt a benyomást kelti az emberben, mintha állandóan mennydörgés és villámlás között folyna a munka. Lehetetlen pár óra alatt teljes képet adni erről a hatalmas üzemről, a gépek és a munka különböző változatairól. Hiszen egy-egy szakmunka ezer ötletet és titkot rejt magában és egy-egy szakmunkás hosszú évek gyakorlatával és tapasztalatával úgy jár-kél a műhelyben, mint egy varázsló. De maguk a gépek is a laikusban ámulatot keltenek. Főképpen a rovátkoló műhelyben, ahol az óriási gépek egyebet sem tesznek, minthogy haj szál vékony rovátkákat vágnak a malomhengerekbe. Aztán itt van a vasgyalu-műhely. Itt a gépek úgy gyalulják a va sat, mint az asztalosmühelyben a fát. A műhely tele van vasforgáccsal. Ahogy az éles kés könnyed mozdulatokkal legyalulja a vasat, az embernek az a benyomása, hogy a vas is éppoly puha, mint a fa. Ebben a műhelyben figyelemreméltó élmunkájával Szafkó András vált kl. Szafkó világosan, szemléltető módon magyarázza nekünk szerepét a műhelyben. Alapos megfontolás jellemzi mondanivalóját. Hangjában komoly meggyőződés lüktet, amikor több feltett kérdésre válaszol. — 32 éve dolgozom a szakmámban. Ebben az üzemben 24 éve működöm. Természetes, hogy annyi évi gyakorlat után értékes tapasztalatokat szereztem. Mi sem természetesebb, hogy ma, népi demokráciánkban, ahol az építőmunka a legfontosabb, a munkás minden figyelmét a munkateljesítményre összpontosítja. E tekintetben rám különösen fontos feladat hárul, mert én vagyok a műhely legidősebb munkása és magatartásommal példát [kell mutatnom a legfiatalabb generációnak, fiatal generációt nem lehet becsapni és nem elég, ha ügyes szakfogásokra tanítom meg ókét, hanem azt is meg kell mutatnom, hogy tapasztalataim révén milyen munkateljesítményt érek el. Csutak Imre az élmunkás tanonc — Remélem — folytatja Szftfkó érted, miről van szó. A szakmai tudást bizonyítani kell. A munkatel' jesítmény fokozásánál rendkívül fontos a munkabeosztás. A rend, a szerszám karbantartása és az, hogy megfelelő helyen legyen, amikor szükség van rá. Tehát szaktudással és fegyelemmel érhetjük el a legmagasabb munkateljesítményt. Szafkó egyébként kifogásolja, hogy az Üj Szó nem foglalkozik eléggé a gyári munkásság helyzetével. Azt szeretné, hogy a gyári munkásság nak legalább annyi helyet szentelne, mint a földművesnek. Természetesen mindjárt kiderül, hogy Szafkó csak az Üj Szó csütörtöki, földműves számát olvassa. Kiderül az is, hogy az üzem dolgozói csak heti megrendelői az Üj Szó-nak. A munka nyomában éled a kultúra Szedlák János ' és ehhez a munkámhoz a maj napig hű maradtam. Nekünk, érett munkásoknak ma az az érdekünk, hogy erőteljes fiatalságot neveljünk és szakmai tudásunkat nekik továbbFutics Lajos 30 éve az esztergapadnál Erről a tárgyról Németh József elvtárssal beszélünk. Lelkes szocialista és fáradhatatlan kitartásával megszervezte az üzem KSS csoportját. Ugyancsak ő volt az, aki az Üj Szó előfizetői gárdáját is megszervezte. Ezt az előfizetési szervezést még akkor végezte, amikor lapunk hetenként jelent meg. Azóta semmi változás nem történt t téren. Németh elvtársat az üzem szervezési területéről áthelyezték az üzem üdülőtelepére és ott működik mint felügyelő. Németh közli velünk hogy amikor Zupka népjóléti megbízott Kassán tartózkodott, meglátogatta az üdülőtelepet és később 100 ezer korona segélyt küldött a telep rendbehozatalára. A javítási munkálatok folyamatban vannak. Az üdülőtelep igen szép helyen fekszik a Csermely völgyben, gyönyörű fenyvesek között. Az egyemeletes ház ezelőtt turistamenhely volt és Némethnek komoly utánjárásába került, amíg az üzem részére kiharcolta. A telepen egyszerre harminc munkás nyaralhat, a lakást díjtalanul kapják, a családtagok számára pedig 5 Kős-t kell fizetni naponta. A telep fürdőmedencével rendelkezik, nagyon szép kilátása van, közkedvelt hely és ezért más kassai üzemek is szívesen rendeznek itt ünnepi összejöveteleket. Az üdülőtelepre rövidesen vil.anyt is bevezetnek, hogy a pihenő munkások rádiót hallgathassanak és tájékozódva legyenek a világ eseményeiről. Németh után még Kender elvtárssal, az üzem kuitúrreíerensével váltok pár szót. Kender igen rokonszenves, szerény és fegyelmezett munkás. Tárgyilagosan a következőket mondja: — Az üzemben 400 munkás dolgozik. Eze.ött kuitúrmozgalomról szó sem volt. Csak a felszabadulás utt.n kezdődött az üzemben a kultúráiét. Rövidesen új kuitúrhelyiséget kapunk éspedig mindjárt itt a szomszédságban, ahol azelőtt sört mértek. Pillanatnyilag az étkezőt használjuk kultúrhelyiségnek is. Ezt a termet mi, munkások hoztuk rendbe brigád-munkával. Itt tartjuk a szaxiskola elméleti előadásit. Van sportegyesületünk és könyvtárunkat állandóan bővítjük. Közben arról értesülök, hogy Puchla igazgató megérkezett szolgálati útjáról. Így hát az iskolába is benezek. Puchla mérnök-igazgató 30 éves fiatalember lehet, vidám arca es élénk mozdulatai a tett emberéről tanúskodnak. Puchla igazgatótol megkérdem, mi igaz abból, hogy új gyárat építenek. Az igazgató készségesen feleli, hogy tervbevették egy új gyár építését, amely a legmodernebb követelményeknek fog megfelelni. Részleteket azonban nem hajlandó közölni, mrt az az álláspontja, hogy szívesebben végigkalauzol majd az új gyárban, de nem beszél szívesen olyasmiről, ami még nem készült el. Mielőtt távozom, még elbúcsúzom Toposcsák Istvántól, az üzemi tanács elnökétől, Mikolaj Károlytól, az üzemi KSS csoport elnökétől, akik felvilágosítottak a gyár szociális munkaversenyének eredményes menetéről és az élcsoportok működéséről. Sajnos, valamennyi munkásról, akik résztvesznek a munkaversenyben, nem számolhatok be, mert túllépi beszámolóm keretét. De fel kell jegyeznem, hogy 86 dolgozó vesz állandóan részt a munkaversenyben. Beszámolómat Kun István, veterán vasöntő szavaival zárom, aki 41 éve önti itt az izzó vasat és kiváló szaktudása és munkája révén köztiszteletnek örvend. Kun István a következőket mondotta: — Életem során mindvégig két kezem munkájából éltem és ma, amikor a munkásnak oly fontos feladata van, kötelességemnek tartom, hogy élmunkás legyek. Szabó Béla. — Szeptemberi szabadságok KARLOVfi VA RYban, MARIÁNSKE LÁZNE-ban és FRANTIgKOVE LÁZNE-ban tölthetők el legkellemesebben. Miért? Azért, mert: 1. Szeptemberben legszebb és legállandóbb az időjárás. 2. A fürdő szeptemberben kényelmesebb, nyugodtabb és zavartalanabb. 3. Szeptemberben minden fürdői gyógykezelést olcsóbban végeznek. 4. A szeptemberi fürdőzési díj oly alacsony, hogy mindenki számára hozzárférhető. 5. Az egész szeptemberre meghosszabbították a „CSALÁDI SZABADSÁG 1949-ben" akciót, mert egy szoba bérlete és egy kéttagú család teljes étkezése (reggeli, ebéd, vacsora) hetenként 1.400 Kés-be, háromtagú család heti teljes ellátása 1.750.— Kcs-be, négytagú család heti teljes ellátása 2 100.— Kcs-be kerül. Kétheti ellátási díj kétszer annyiba kerül. 6. Egy-egy szobában nemcsak családtagok lakhatnak együtt, hanem 2-3-4 barát is. 7. Tömeges látogatás esetén a vasút 33 százalékos díjkedvezményt nyújt. Eddig még sohasem kínálkoztak fürdőinkben kedvezőbb fürdőzési lehetőségek. Használja ki ön is! Határozza el magát! A szükséges felvilágosításokat és a jelentkezési Iveket a SLOVAKOTOUR és a CEDOK szolgáltatnak. Ezt az akciót a CSEHSZLOVÁK HOTELEK nemzeti üzem és a CEDOK nemzeti üzem készítették elő. 1416/v