Uj Szó, 1949. június (2. évfolyam, 44-68.szám)

1949-06-28 / 66. szám, kedd

1949 június 28 UJSZ0 s. Honnan fúj a szél ? Akinek szeme tisztán lát és agya elfogulatlanul és józanul gondolkodik, az tisztában van azzal, hogy itt a köztársaságban a helyzet az állandóan fejlődő javulás képét mutatja. Mindenki látja, hogy az ipari termelés erőfeszítései meghozták a maguk gyümölcsét. Az üzletek lassan megtelnek áruval és a kereslet és kínálat egyensúlya lassan helyreáll. Az élet hovatovább rendes medrébe tér és a dolgozó ember napról napra mindjobban észreveszi, hogy köztársaságunkban minden az ö érdekében történik. Lássuk csak, mit hagyott itt az 1945-ös esztendő és a reakció minden mesterkedése ellenére, hol állunk ma, az 1949-es év derekán? 1945ben kifosztott, tönkretett ország várta a csodát, hogy valami történjék, hogy elérjük és túllépjük a régi életszínvonalat. A riiunkahelyeket előbb helyre kellett állítani, mielőtt dolgozni kezdtünk volna. Azok az üzemek, amelyeket a bombázások és a harcok nem tettek tönkre, gépi berendezés nélkül vártak a szorgos munkáskezekre. Mindenki emlékezhet arra, milyen volt a helyzet a vasúti szállítás terén. Mozdonyolt, vasúti kocsik, géppark nélkül fogtunk neki az ország építésének. Földműveseink állatállománya erősen megcsappant. A mezőgazdasági gépi berendezés tönkrement, a földek elhanyagoltan vártak a helyes kezelésre, a műtrágyára, amelynek gyártása hat évig majdnem teljesen szünetelt. Kell-e ezt a képet bővebben ecsetelnünk? Kurta az emlékezőtehetsége annak, aki erre nem emlékszik vagy nem akar visszaemlékezni. 1945-töl 1948 februárjáig, a ' munkásosztály általános nagy győzelméig a helyzet továbbra sem volt biztató, bár a kétéves terv mindenl megtett, hogy a háborúokozta károkat helyreállítsa. A munkásság kétségbeejtő élelmezési viszonyok közepette száraz kenyéren dolgozott, törekvéseit a reakció 80—90 százalékban elszabotálta, késleltette, úgyhogy a gazdaság) termelés egyetlen ágazatában sem volt képes teljesíteni az előirányzatot. Közben emberek, mások kárára, munka nélkül mértéktelenül meggazdagodtak. Egy katasztofális méretű szárazság a közellátási helyzetet teljes felborulással fenyegette és csak a Szovjetúnió nagylelkű és időben érkező segítségével hidalhattuk át a nehézségeket. A közellátási helyzet súlyos leromlása magával hozta az iparcikkek eltűnését. Ezekben az években már csak a pult alatt és elképesztő összegekért vásárolhattuk meg a legszükségesebb cikkeket. A belföldi reakció és a külföldi „jóakarók" természetesen alaposan kihasználták ezt a helyzetet. A kommunisták az okai mindennek, az államosított ipar nem teljesiti kötelességét és veszteséggel dolgozik, hangoztatták. Egyszóval be akarták bizonyítani, hogy a népi demokratikus rendszer csőd előtt áll. A külföld sugallatára a hazai reakció azután februárban általános támadásba ment át, hogy az induló életet teljesen elfojtsa és nyilt politikai vláságot idézzen elö. A munkásosztály azonban résen állt, tudta miről van szó. Tudta, hogy azok a vívmányok, amelyeket a két év alatt elértünk, biztos alapjai a dolgozók szebb jövőjének. A tankok és az ipar államosítása, a nemzeti biztosítás, az új népi demokratikus alkotmány új utakon halad, a dolgozók útján. Február óta a helyzet megváltozott. A munkásság, amely látja, hogy érdemes dolgoznia, teljes erővel nekifeküdt az országépítésnek. A-s eredmények lassan megmutatkoztak. A jó közellátási politika mindenki számára biztosította a minimális juttatást: Ma már senki sem tart attól, vájjon kapunk-e e hónapban lisztet, cukrot és hogy menynyit kapunk Hiány van még. de a helyzet kétségtelenül az állandó javulás képét mutatja- A szabad piac bevezetésével megssünt a feketekereskedelem és június 1-én a kormány végrehajthatta az első nagyobbarányú árleszállítást. A munkásság és a dolgozó parasztság csodákat müvei. Állandóan javul a munka termelőképessége és nincs messze az idő, amikor a kereslet és a kínálat egyensúlya teljesen helyreáll. Az egész világpiacon á búza árai szédületesen esnek, ezzel szemben a mi parasztságunk tapasztalhatja, hogy a mezőgazdasági termékek áresésétől nem kell tartania. A jó termés minden bizonnyal meghozza az országnak azt, ami eddig 'még hiányzott: az élelmezési helyzet fokozott javulását. A reakció azonban, amely látja, hogy lába alól teljesen kicsúszik a talaj, újabb hadjáratba fogott. Céljának elérésére ezúttal az egyházat használja fel. Ki hiszi el, hogy nálunk valaki is nie<r akarja akadályozni a vallás gyakorlását. Ki hiszi Megérdemeljük az aggkorí segélyt — mondja a 82 éves Szabó János földmunkás Az évek gyorsan telnek és az ember bizony maeöregszik. Sokan közülünk egész életükön keresztül csak szüntelen verejtékes, nehéz munkával tudják megkeresni a mindennapi kenyeret. Vannak azonban szerencsésebbek, akik kedvezőbb körülmények között élik le életüket. De a kéz megeresedése, a test elgyengülése és a haj megősziilóse mindenkinél egyformán jelentkezik Egyaránt bánik el velünk a sors, csak egyikünknek keserűbb, másikunknak pedig édesebb ízzel telíti meg életünk alkonyát. Emlékezzünk egy kicsit a múltra! Gondoljunk őregapálnkra és anyáinkra. Gondoljunk arra a sokezer falujáró oreg vándorra, akik minden nap piás és más pajtában, árokban vagy istállóban kerestek éjjeli menedéket. Gondoljunk arra a sokezer koldusra, akik könnyel a szemükben rimánkodtak egy falat kenyérért, egy krajcárért. Gondoljunk ezekre az emberekre, az élet megvénült árváira, akik testi erejüket elveszítve, már nem tudták megkeresni a szükséges napi eledelre valót sem. Gyermekeiktől vagy rokonoktól cserbenhagyva koldulásra kényszerültek. Ki gondolt ezekre az emberekre? És ki gondolt azokra, akiket a hálátlan családi rokonság csak kényszerből tartott el? Akadtak ugyan jó emberek, akadtak jobb gyermekek és rokonok is, akiknek módjukban volt eltartani a tehetetlen „öreget", de Ki tSrőctött a többi ezer és ezer munkaképtelen öreggel? Senki! Akadtak olyanok, akiknek ai állam az első köztársaság idején csak 75 korona havi segélyt juttatott. Am voltak olyanok is, akik még ezt sem kapták meg. Nagy szociális változásokra rolt szűkség, hogy ezeket az igazságtalanságokat kiküszöbölhessék. A népi demokratikus szociális rend, a dolgozók egyetlen igazi értékelője, itt nálunk is, mint a többi szociális és népi demokratikus országban, 1948 október elsejei hatállyal életbe léptette az általános népbiztosítást. A 99/1948. sz. törvény paragrafusa értelmében, minden 65 éven felüli embert, ha nincs semmi kereseti 'és megélhetési forrása, szociális segélyben részesíti az állam, tekintet nélkül arra, hogy életében volt-e biztosítva, vagy nem. Ez év végére csupán Szlovenszkón 90.000 egyénre számítanak, akit szociális segélyben részesítenek. Az állam erre az aggkori segélyre kb. 800 millió koronát fordít. Most júniusban 6500 emberrel növpkedett a segélyezették száma. Eddig összesen 65 ezren részesífnek szociálsi segélyben. 1948 október elsejétől kezdve őszszesen 413 millió koronát fonditott az állam az aggok megsegélyezésére. (Ezek a számok csak szlovenszkói viszonylatban értendők). Az egyedülállók havi 700, a házastársukkal élő öregek pedig 1050 korona segélyben részesülnek. Ezek a számok igazolják, mennyire törődik az állam azokkal, akiknek egész élete becsü'etes munkávat telt el és megérdemelt pihenés után áhítoznak... A Duna iobb partján fekvő Ligetfalura megyek ki, hogy felkeressek néhány segélyezettet. Csupán Ligetialun 16S-an részesülnek ebben a szociális segélyben Eddig összesen közel lUO.OCd koronát fizettek ki nekik. Csend és* nyugalom van az egész faluban. Süt a nap. Kis gyermekek játszodoznak az udvarokban. A Gottwald utca 47. szám alatt a 82 éves Veres Júliát a konyhában találom. Kis asztalka mellett üldögélt és cseresznyebefőttet evett. „Fzzel erősitem magam" — mondja. Feje nagy kendőbe van bugyolálva. Sötét ruhát hord. Kezein már erősen megdagadtak az erek. Kicsit rosszul hall. Nem kell tőle sokat kérdezném, a szó kikívánkozik belőle. — Már nyolcvankétéves vagyok — mondja — tizenegy gyermekein volt, ebből hetet felneveltem ... Eres kezeit felemeli, mintha inteni akarna, majd folytatja a beszédét. — Bizony, ötven-hatvan éves korig jól érzi magát az ember, de utána?! — és sóhajt. —. Én nem fogok templomokban kéregetni, jó helyen nevelkedtem és jól is mentem férjhez. Férjein már tizenki'enc éve meghalt. Kérni sehová se megyek, amit kapok, azzal mege'égszem. A múltban tollíosz togatásból éltem. Abból a keresetből csak kis ennivalóra tellett. 1945-től egészen mostanáig havonta csak 450 korona segélyt kaptam. Ellenben most 7d0 koronát kapok! — mondja meg elégedetten. Szép az államtól, hogy így segit bennünket. Fényképet kérek tőle. — Hol a táskám? — fürgélkedfk. Megtalálja és mosolyogva mutogatja emlékeit. Nézetgetjük a képeket és ő meg idézi az éveket. — Ekkor 69 éves voltam — mutat az egyik képre. Egy mostani képet én is kapok tőle. — Amióta özvegy vagyok, nem vo'tam orvosnál, pedig most betegeskedem ... — És kezelteti magát? — Nem! Nem kell nekem orvos, mi öregek csak elüldögélünk ... Tormalevelt't rakott a fejére tegnap is, a lázát akarta azzal csillapítani. Az ilyen öreg nénikék bizony nehezen értik meg, hogy mit jelent az orvosi kezelés Inkább tűrnek és szenvednek. Megmagyarázom neki, hogy ingyenes orvosi kezelés is jár a szociális "segélyezetteknek Csak menjen be nyugodtan az intézeti rendelőbe. Gondolkozik. — Igaza van, mégis csak jó volna... Elbúcsúzom. Most Takács Máriát keresem fel — 71 éves vagyok — mondja —, varrónő voitam. Mindig egyedül éltem. Egész életemben nem volt semmim. Szüntelenül csak dolgpztam. Testvéreim mind meghaltak. Ürülök, hogy most én is megkaptam ezt az állami segélyt, mert bizony, amióta nem tudok dolgozni, nem vehettem semmit. Most legalább vásárolhatok mégis valamit. Tizenkétéves koromtól kezdve 60 éven át becsületes munkával töltöttem életemet. Most már szeretnék egy kicsit pihenni. Nagyon ió, hogy az állam így megsegített. Mi volna velem, ha? ... — és sírni kezd. Bizony, az elhagyott öregek élete keserves, de mégis könnyebb igy elviselni sorsukat, ha az állam gondoskodik róluk is. Mindig másnak dolgoztam A Komenskf utca 33. *zám alatt Laca Jánost keresem fel. Már 87 éves. A vejénél lakik. Éppen nagytakarítás van náluk. János bácsit kint a kertben találom. Örül a szép időnek, örül, hogy végre frisi levegőn lehet. Rosszak a lábai. Két éve már csak botok segítségével tud járni. — Amíg bírtam, mindenfélét dolgoztam. Több helyen cseléd voltam, m

eg gépész is voltam. Hosszú ideig pedig a pozsonyi Vigadóban mint fűtő voltam alkalmazva. Mindig csak másnak dolgoztam és sona sem volt jó sorom. Csak szenvedés volt az életem ... Az unokái játszadoznak körülötte. — Talán ők nem fognak annyit szenvedni — mutat rájuk. — A mostani állami segély nagyon jó — mondja —, azelőtt az öregek nem kaptak semmit. Elbúcsúzom tőle, a Peéenská utca 10. szám alatt lakó 82 éves Szabó Jánost látogatom meg. Földmunkás voltam Nagy, magyaros bajusza van. Kis | kertecskéjében szőlőlugas. A kerítés j mellé napraforgót ültetet. Házacskája ablaka előtt pedig a kis rózsabokor bimbói fakadásra várnak. — Földmunkái voltam egész életemben — kezdi el mondókáját János bácsi. — 1926-ban korom miatt kiestem az aggkori segélyezésből és 1948ig nem kaptam semmiféle öregségi segélyt Hiába kérvényeztem, nem adott senki semmit. A városi erdészetben dolgoztam teleken át, nyáron pedig aratási munkát végeztem. A gazdasági szövetkezetnél dolgoztam. A cséplőgépeknél etető voltam. Azelőtt 5—6 hold bérföldem is volt. Most már nincs, mert nem tudom megdolgozni. — Miből élt János bácsi 1945-től? — A dolgaimat adogattam el és alkalmi munkát végeztem. Ha nem dolgoztam, nem volt semmim. Kíváncsian várom, mit mond a mostani szociális segélyezésről. — Nagyon emberséges ez a segélyezés. A köztársasági elnök úrnak köszönhetjük, hogy eit megkapjuk. Könnyebben élek most. Nagyon örülök neki, mégis egy alap... és betegbiztosítást is kaptam. Végre egy öreg ember, aki nem fél az orvostól. Veres és Takács néni példát vehetnének tőle. Szabó bácsi a télen a lábát gyógyította most pedig sérvkötőt kapott ingyen a belegsegélyzötől. — Bizony, megérdemeljük az öregségi segélyt! — fejezi be mondókáját János bácsiElbúcsúzunk. Még látjuk, hogy a kis udvarába megy és folytatja az elkezdett fa fűrészelését. Már most gongoskodik a téli faszükségletéről. Befejezem körsétámat azzal a tudattal, hogy nemcsak a Szabó és Laca bíccik, nemcsak a Veres és Takács nénik gondolkodnak igy, hanem Sziovenszkón már 65 ezer öreg bácsi és néni mond köszönetet az államnak az új szociális népbiztosítás bevezetéséért. _ (P-i) el. hogy nálunk templomokat zárnak be, vagy> hogy papokat akadályoznak meg abban, hogy Krisztus igéjét hirdesse. Nem, ilyet nálunk komolyan és felelősséggel gondolkodó ember nem hihet el, az egyház felelős vezetői ma mégis ezt terjesztik, hogy megbontsák a rendet, hogy felforgassák a nyugalmat hogy a népi demokrácia egyre jobban megszilárduló helyzetét megingassák és az országot a szakadék szélére taszítsák. Az állam minden polgárától csak egyet kér és ez az, hogy dolgozzék és tisztelje az állam törvényeit. A népi demokrácia rendszere a szeretetet és a megbékülést hirdeti. Nem hagyjuk magunkat eltántorítani attól, amit célul tüztünk ki magunk elé: a szocializmus megvalósításától. Minden szenzáció csak rövid ideig tart. Elmúlik az egyház és és az állam közötti feszült viszony is. Egyre több lesz az iparcikk és egyre fehérebb lesz a kenyér. Es a nép belátja majd, hogy a nyugodt életet megbolygató szólamok, a suttogó propaganda és a pásztorlevelek csak arra jók, hogy isinét Hitler gyűlölködő szellemét idézzék az emberek elé és a gyárosok és földbirtokosok ismét a mi verejtékünkön hízzanak. Egy polgári magyar író a múltban egyik regényében ezt írja: „Nincsen nagyobb út a világon, mint ami ember és ember között vezet. Olykor átlátni felette, át is hallani a kimondott szót, de az utat megjárni soha sem lehet." Emberek, ez a történelem legnagyobb hazugsága! A dolgozók ma már tudják, hogy nincsen különbség fehér és fekete ember között és hogy csak két osztály van a világon: a kizsákmányoló és kizsákmányolt. Mindenki jól válassza meg a helyét, hogy hová áll. Végezzük el nyugodtan a munkánkat, ne hagyjuk magunkat megzavartatni az elbukott reakció semmilyen jelszavától. Arassunk, csépeljünk és vessünk. Gyártsunk traktorokat és vasúti kocsikat, szépítsük a falvakat és városokat. Javítsuk az életet, amelyet egyedül l csak mi dolgozók tehetünk szebbé, nyugodttá, boldogabbá. A papság jövőjét rövidesen törvényben biztosítjuk és ezek a mai, a rekació által feldobott problémák megszűnnek, mert tulajdonképpen nem is problémák. Es csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet azokról a nagy szociális és forradalmi változásokról, amelyek napjainkban végbemennek. A kérdés: ki tudjuk-e hozni a szlovenszkói és csehországi termőföldből azt a kenyeret, amelyre az országnak szüksége van. Tud-e a munkásság annyit termelni, hogy az ország minden lakosa el legyen látva iparcikkel, tud-e a gépipar anynyi gépet előállítani, hogy a külföldre kivitt fölösleges gépekért nyersanyagot vásárolhassunk. Ezek a fő kérdések ma! § Nálunk nincs munkanélküliség, nincs éhező és rongyos ember. Nemzeti biztosítással biztosítottuk az aggkor nyugalmát és mentesítjük a dnlp-ozőt. « kisamtuu-t «* autl*c ráfordulható egészségét veszélyeztető és munkáját aláásó csapásoktól. A dolgozók fizetett szabadságra mennek és a munkásság életszínvonala állandóan emelkedik, a gépesítessel lassan levesszük a paraszt válláról a roppant munka terhét, amely hátát idő előtt meggörnyesztette. Egészséges lakásokat építünk, új falvak támadnak szerte az országban és a munkásság megszűnik varjúfészkekben lakni. Ezek a ma kérdései, ezekre akarunk feleletet adni és UiíMuk, hogy az ötéves terv feleletet is aa. i^jígozzunk nyugodtan, cétudatosan, ne hagyjuk magunkat kizökkenteni az álhírektöl, amelyek el akarnak bennünket téríteni a helyes úttól, a dolgozók szabad és céltudatos munkájától. Ezekkel a kérdésekkel törődjünk, ezeket a kérdéseket boncolgatjuk és adjuk meg az Istennek, ami az Istené, az államnak, ami az államé. Mert amit építünk, az a becsületes munka és a tisztességes jövő útja; Krisattüg útia.