Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-08 / 185. szám
r (D. S.) Álomország tündérkirálya meglátogatta a gond kemény szalmazsákján, a keserűség vedlett vánkosán jobb időkről álmodozó népét és a következő trónbeszédet intézte az éjszakába: — Kedvelt és nyomorult híveim! Szerencsétlen esztendő ezernyi átkában sínylődő szomorú népem! Atyai szivem legmélyéig hat a részvét népem szomoruságos állapota miatt. Bár nagy elődöm, Mátyás király dicsőséges kora óta ugyan igen jelentékeny és előnyös változásokon mentek át a közlekedési eszközök, a változott udvari szokások mégsem engedik, hogy személyesen nézzek szét az országban, hogy saját matrón&eszéde gam járjam be azt a földet, amelynek minden egyes porszeme engem szolgál, amelynek anyái az én hadseregem részére szülik katonáikat, amelynek termőföldje az én hadseregem fenntartásához szükséges adókat termi. — Minisztereim által értesültem arról, hogy az én derék népem igen rossz esztendőnek néz utánna és egy kétségtelenül nem jobbnak néz eleibe. Tudomásom van róla — mert hiszen sohasem fekszem le addig, mig derék népem sorsának mindennapi eseményeiről nem tájékozódom — szóval, tudomásom van róla, hogy a kormány fegyveres erővel, népem anyái szülte katonákkal, földje nevelte, táplálta konstáble- rekkel dobáltatta ki a népem keserves pénzén épült palotából a nép által oda érdekeinek képviseletére küldött követeket és kormányom ezen ténye módfelett felháborította atyai szivemet. Éppen ezért nyomban felmondtam a minisztereknek, akiknek a felmondási idő leteltével ki is adandóm útjukat és cselédkönyvüket, hogy azokat ültessem helyükbe, akik a köztem és népem közötti közvetítés szerepére legalkalmasabbak. — Tudom, hogy Álomország földje ezidén igen gyatrán teljesítette népem iránti kötelességét és éppen ezért elhatároztam, hogy az idén nem lesz adószedés az országban, sőt a szükölködők részére megnyitom magánpénztáramat, hogy annak mérhetetlen kincseivel eny- hittessék a nyomor és szomorúság szerte ebben az országban, ahol olyan önzetlen odaadással szállítják hadseregem részére a katonákat, a katonák részére a milliókat. — Az idén nem kellenek hatalmas Dreaudnauthok, amelyek a milliónyi adópénzek után hulló keserves könnyek hatalmas tengerén szolgálják a nyagyhatalmi érdekekeket, mert atyai szivemnek legfőbb gondja, hogy derék népemnek betevő falatja, téli tüzelője legyen és maradjon. j. ml 185. sz. iäüatmAr-Mt’iiu'tl 1912 november 8 Péntek Hz jg SZHTfflaR tárcája baím - a halottak között A halottak birodalmában, a temető hantjai közt való lakmározás még ma is dívik egyes vidéken, Erdély óhitű román népei között. Brádi levelezőnk Írja erről az érdekes népszokásról a következő érdekes cikket: Nedeja (búcsú) alapján az egész község népe kitódul a temetőbe. Kiki saját halottja sírját keresi föl. A családfő 2—3 boros kannát, vagy korsót szorongat kezében. Az asszony kalácscsal megrakott kosarat tesz le a hantokra. A pap rendre megáll minden sírnál s imát mond a megboldogultért. Ennek végeztével kezébe veszi a kancsót s végigönti vele a halott kicsi hajlékát. A pap ceremóniáját egy szál gyertyával, egy telt korsóval, valamint egy részére fehér lisztből külön készült kalácscsal hálálják meg a halott hozzátartozói. A többi étel és ital a temető szegényeinek jut. Ezzel a temetői aktus véget ér. A nép visszatér otthonába, hogy az aznap reggel megkezdett viga- dozást tovább folytassa. A Janku Ábrahám sírjáról nevezetessé vált cehei temetőben az évenkint megtartott nedeja nagyban eltér a szokástól. A cebei búcsú ugyanis kizáróan a temető falai közt folyik le, a nélkül, hogy a halottakról bármiben is megemlékeznének. A papnak itt nem jut hivatalos funkciója, vig poharazás közben maga a mulató közönség issza meg a hegy levét s valóságos lakomát csap a puszta sir- hantokon fölteritett ételekből. Közvetlenül a temető falai alatt cigányzene mellett táncra perdül az ifjúság. Feledésbe merül ekkor is a temető csendje, a szomorúság s a drága halottakon érzett bubá- nat is. Kutattam e szokatlan helyen való mulatozás eredetét, de fölvilágositást adni senki sem volt képes. idősebb papja — hetven évvel ezelőtt. Őseinktől maradt reánk e szokás. Fürkésző szemem ekkor egy öreg havasi pásztoron akadt meg, aki hosszú bundáján heverve, gyakran és nagyokat iszik csutorájából. Válláig leomló ezüst hajával, hosszú lengő szakállával valóságos pátriárka alakot reprezentál. Jobban szemügyre véve az öreget, a vidék mesemondóját ismertem föl benne. Szóba állok vele. Ő szívesen felel. S amire a román nép intelligenciája fölvilágositást adni nem volt képes, az öreg a nedeja jelentőségét egy kedves történelmi mondával magyarázta meg, amely kétségtelenül a pogánykori áldomásból veszi eredetét. Évszázadokkal ezelőtt, — kezűé a mesemondó, — a törököknek az országból való kiveretése után, vidékünk népe, amely oly sokat szenvedett a pogányok- tól, megkönnyebbülve sóhajtott föl: — Végre megszabadultunk a zsaroló társaságtól! Örömük azonban korai volt. A törökök egy része nagyon megszerethette az így volt ez feleié a vidék legFüszer-, csemegeáruk, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök miMw Í'iii||||i^i)i MH«B3KHS Dárosi bérpalota TELEFON 336
