Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)

1912-11-22 / 197. szám

Uj ellenfél a harctéren. A csataldzsai vonalon, a közé­pen kettétört török csapatok mögül el ő u gr ott egy rém, ruházatra s fegyverzetre sem a törökökhöz, se a bolgárokhoz nem hasonlatos és azt mondta: — Majd én is segítek! Valaha mondták, mikor az emberek el­szaporodtak: „Nagyon sokan va­gyunk, valamennyien nem bírunk megélni: legfőbb ideje, hogy há­ború vagy kolera legyen és elve­gyen valamit a fölöslegből. Hát azt gondoltam : miért ne jöjjön mind a kettő ? A háború is, meg én, a kolera.“ Az emberek, úgy látszik, nagyon sokat tartanak fölösleges­nek maguk közül. A nagyhatalmak, a kultúrájukra, emberbaráti érzé­seikre büszke nagy európai álla­mok bizonyosan ezért nem csaptak közbe a békéért. Nekik nem is az ember, hanem az ország volt fölös­leges. Ha odalenn összeveszekesz- nek, gondolták, végül is egy állam­mal kevesebb lesz és a többivel is könnyebb lesz beszélni, ha a bir­kózásban legyöngülnek. A török úgy járt velük, mint az, aki a szajkó örökös nótájára hallgatott: „Ne félj, Mátyás ! Ne félj, Mátyás!“ Amikor a törökök már szinte kite­rítve feküdtek, a diplomácia még mindig biztosította őket változatlan jóakaratáról, az integritásról, meg egyebekről. — Sokan, nagyon sokan vagy­tok egymásnak, emberek. Fiatal ország, jövőjük kezdetén állók be­tömik az ugyucsövekbe izomerejük, munkakészségük legjavát, odaad­ják a gránátszilánkoknak a nemzet testének legfrissebb, életerős húsát. Halálmarsok kábító nótája közben küldik a vészbe az apákat, a fiu­kat, ügyetlen vagy túlságosan me­rész tábornokok egy szava ezreket küld a biztos halál sáncaiba. S azt mondják, hogy ez a jövőért, az ország jövendő fejlődéséért, nagy­ságáért történik, Hanem, hogy ez a jövő minél szebb, kövérebb le­gyen, ahhoz az kell, hogy minél kevesebben legyenek, akik elérik, élvezhetik. A karéj kenyér, ugy-e, kettő között sokkal többet ér, mint ha tíznek kell rajta megosztozni? — Segítek, segítünk. Nemcsak én vagyok, jön utánam a társam, a pestis. Pusztítok ezen az oldalon, pusztítok a másikon. Én irgalma- sabb ellenfél vagyok, mint ti. A kit én célbaveszek, az huszonnégy órai vergődés után, kinnal-keserve- sen, de meghal. Nem teszem ki öt-hat napos halódásnak, operá­lásnak, hosszú tusának. Bolgár ka­tonák, török katnák, hősök, melyik halált választjátok? — Rajta, gyertek Konstantiná- polyba. Be gyönyörűen gondoltá­tok a parádét, amelyet a vértenger árán meg akartatok szerezni. Csá­szári koronázás, uj bizánci trónon. Keresztföltétel az Aja Szófia me­csetre. Királyok belovagolása meg­hódolt, leigázott, letört főváros ut­cáin. Veletek is megyek, ott is várlak. Akartok korouázást tartani a járvány fertői között? Van ked­vetek diadalmenetet tartani utakon, amelyeknél senkisem tudja, mikor lép be a halál sorába. — Gyors volt a ti hóditó uta- tok, — az enyém még gyorsabb lesz. Nem állja az utamat semmi, amivel máskor az emberek sövényt állítottak elé bem. Az orvosok nem érnek rá elébem állani: sebeket kötöznek, katonalábakat fűrészel­nek, golyókat kutatnak rostává lőtt testekben. Utat nyit előttem a keleti piszok, a tudatlanság, az elővigyázatlanság. Hajrá ! Ma még a csataldzsai vonalon vagyok, — holnap én leszek Kirk-Kilisszében, Üszkübben, Szalonikiben, Monasz- tirban. A szövetségesek legyenek egyek és összefogók az uj vesze­delemmel, az uj ellenféllel. Velem szemben is? Hadd lássam: zseni­ális államfők, akik kétszer-kettőre kiszámították egy ország széthasi- tásának, megosztásának, kihaszná­lásának dolgát, akiket ettől semmi nem térit el, — gondoltak-e rám is ? — És ki tudja? Talán eljutha­tok azokhoz a nagyhatalmakhoz is, akik olyan közömbösen, a zsebük­be nézve várták és kisérték alattuk a népek nagy öldöklését. Talán így jobban fogják becsülni az em­beréletet, az erőt? Talán oktatás lesz ez nekik, hogy máskor ne hagyják szabadjára a háború ré­mét, a mikor megvan az erejük hozzá, hogy megfékezzék? Ha én közöttük leszek, akkor is azt fog­ják mondani: ennek igy kellett lenni, ezt az események kérlel­hetetlen logikája hozta magával?... — Hallottátok a hírét a gazdá­nak, aki, mikor a szőlőjét a jég paskolta, egy doronggal közébe vágott a venyigéknek és azt mondta: „rajta, Uram Isten, ketten, majd többre megyünk!“ Most a fordítottja esik ennek. Mikor az emberek egy­mást irtják, az Úristen segítséget küld a pusztításhoz: rajta, igy többre megyünk ! I. évi. 197. sz. Szatm&r-Mémeti 1912 november 22 Péntek Fűszer-, csemegeáruk, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök BmaiilM Dirosi bérpalota TELEFON Ára S fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents