Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1912-09-06 / 132. szám
radikális politikai napilap Bizalmi football-matcfi a »árinegyén. 201: 68 a munkapárt javára. Az „UJ SZATMÁR“ kiküldött tudósítójától. SZATMÁR, szeptember 5. Engedj meg, szeretett hazám, engedjetek meg porladó ősök, akik szivesek voltatok átkelni a vereckei szoroson, hogy megháboritsá- tok Zalánt és érdektársait ez ország békés birtoklásában, engedjetek meg, hogy hazaíiui hévtől egyébként sebesen dobogó szivem sehogysem birja komolyan venni, nem, még egy elkeseredett hangú, bubánattal bélelt vezércikk erejéig sem azt a kis football-matchet, ami ma délelőtt folyt le a bizalmi nyilatkozat vedlett labdájával a vármegye székházában, amelyet pedig eddigelé gondosan és tapintatosan megóvott minden politikai szenvedély hullámzásától Csaba Adorján főispán békés természetű bölcsessége. A bizalmi labdát bedobták a mezőnyre s mig egyik oldalon Nagy Béla, munkapárti csatár rúgott beléje nagyokat, hogy csak úgy puffant, az ellenzéki kaput dr. Falussy Árpád védte — eredménytelenül. A labda több Ízben be Lett rúgva és ezen berúgott állapotát igen sokan irigyelték tőle a közönség soraiban. Eredmény 201:68 a munkapárt javára. * Sokat gondolkoztam rajta általános hazafiui, majd speciell nem munkapárti, sőt pártonkivüli szempontból is, hogy mit változtat akár a haza sorsán, akár a helyzeten, hogy berúgják-e a bizalmi labdát a munkapártiak a kapuba vagy sem ? Lesz-e külömb, lesz-e más, lesz-e jobb, lesz-e rosszabb a politikai helyzet, ha elhelyeződik a megye bizalma és el- oszlanak-e a hazánk kék ege fölött tornyosuló nehéz fellegek az eredménytől ? Vagy politikai tudásom rövid, vagy a menetidő kurta Szatmártól Nagykárolyig és vissza, mert hasztalan gondolkoztam, nem|tudtam semmiféle közérdekű vonatkozását kisütni az egész bizalmi játéknak. Vájjon kinek kellett ez a késői, post festa bizalom? Kellett vájjon Tisza Istvánnak, akinek nem teljes még a bizalom-gyűjteménye a szatmári nélkül, kellett Lukács Lászlónak vagy a honhazának? Kinek kellett, vájjon kinek? Az indítvány benyújtóin és Tisza személyes hívein kívül nem hiszem, hogy kellett volna még magának Csaba Adorján főispánnak is. Talán neki legkevésbbé. * Már pedig azt senki sem tagadhatja hogy a személyes rajongás nem politika. És ha a vármegye törvényhatóságának egyes tagjai anzixot akarnak küldeni szivük bálványának, akkor nem okvetlenül szükséges, hogy a bélyeg hátulját az egész vármegyével megnyalassák. •> * Azért, ha én ellenzék lettem volna, rá se hederitettem vón‘ az egész bizalmi komédiára, amelyet valószínűleg legkevesebbre maga a megtisztelt Tisza István taksál, — tartjuk ennyire okos embernek. Hiszen az ellenzéknek nincsenek regálebérlői, jegyzői, birói, korcsmárosai, megbirkózni úgy sem tudnak ezzel a kiterjesztett magánbizalommal, legböl- csebb és legméltóságteljesebb dolog lett volna egy gúnyos mosoly mellett átcsúszni engedni a bizalmi anzixot a közgyűlésen. És semmit sem szólni hozzá. * Azaz valamit kellett volna mégis hozzászólni. Az egész javaslat átmehetett volna, de csak egy közbeszurással. Éppen ma aktuális ugyanis Az Újság tegnapi számának vezércikke, amelyben Tisza gálánsán felajánlja a fejét a béke ellenértékéül. A mai lapok tele vannak ilyen cimü cikkekkel: Tisza elmegy. Tisza kész lemondani. Ha én ellenzék lettem volna, hozzájárultam volna a legmelegebb bizalmi nyilatkozathoz is, megszavaztam, sőt felajánlottam volna a legteljesebb bizalmat Tisza Istvánnak, csak — utalással fennti kijelentéseire — ennyit tettem volna hozzá: „távozása alkalmából.“ Erre való tekintettel külömben az is helyes dolog volt, hogy a bizalmi indítványt a tárgysorozat első pontjául tették. Mert minden percen megtörténhetik, hogy Tisza elmegy és akkor hü csatlósai cipelhetik utána a bizalmat. * Beszámolót nehéz írni a kögyülésről és az elhangzott beszédekről. Annyit feljegyzünk tudósítás okáért, hogy a közgyűlés az obiigát elparentálá- sokkal kezdődött. Legmelegebb hang jutott ki a kegye- letes megemlékezések során Samassa Józsefnek, az elhunyt egri érseknek, akit a főispán a főpap érdemeihez méltóan búcsúztatott el. Emlékét Szatmárvár- megye jegyzőkönyvileg örökíti meg és részvétét fejezi ki az egri székeskáptalannak. Felemlítette a főispán kántorjánosi Mándy Ignácz^ elhunytát, nemkülönben Bodoky Béla elhalálozását. A névsorolvasásnál azonban, mikor a bizalomra névszerint szavaztak, akkor tűnt fel egyeseknek, hogy halt el bizony a törvényhatóságnak olyan derék és számottevő tagja is, akinek a nagy zavarban nem jutott egyetlen kegyeletes szó sem ... * Az állandó választmány javaslata ... teknikai obstrukció . .. házelnöki erély .. helyeslés... mély megbotránkozás... fájdalmas érzés .. . orgyilkos merénylet.. legnagyobb bizalom . . . parlamenti béke .. Mein lieber Pista, was willst du noch mehr? * Nagy Béla, a bizalmi indítvány elkövetője úgy véli, hogy szeptember 5-én mégsem lehet elhallgatni a képviselőház júniusi eseményeit és nem alhatik nyugton a honfiúi szív, ha nem adatik neki alkalom, hogy ez ügyben állást foglaljon. Amig Nagy Béla beszédét és mind az utána következőket Leövey Miklós, tunyogi lelkész kisérte a felháborodás ellenzéki közbeszólásaival, addig Kovács Gyula képviselő nevének felemlitésekor a munkapárti oldalról röpködtek a „piszkos, aljas, gazember“ epitethonok. * Klakk is volt szervezve. Mig Lukács László nevének említésekor — mint ezt dr. Jármy Béla le is szögezte — szüneI. évf. 132. sz. Szatmár-Németl 1912 szeptember 6 Péntek Ára 6 fillér.
