Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)

1912-07-12 / 86. szám

Hangulatoáltozás Bécsből különös szelek fujdo- gálnak. A nagy vezető bécsi lapok, különösen pedig a Fremdenblatt, amelyből úgy mondják, az ural­kodó szokta sze­rezni értesülé­seit a politikai eseményekről, eddig következe­tesen negligálták az ellenzék küz­delmét, amelyet most országszerte folytat. A népgyülésekről nem vet­tek tudomást és még kevésbbé tar­tották érdemesnek az ott elhang­zott beszédeket megemlíteni, vagy pláne azoknak publicitást adni. — Magyarul mondva, agyonhallgatták a népgyüléseket is, a beszédeket is, az egész mozgalmat is. Ha néha-néha mégis megemlékeztek a magyarországi dolgokról, akkor minden hírszolgálatuk abban me­rült ki, hogy Magyarországon tel­jes rend és csend uralkodik. Külö­nös gondot fordítottak arra, hogy semmi olyan közlemény ne kerül­jön az olvasó elé, amely a legkis- sebb kedvezőtlen hangulatot is te­remthetné Lukács László, Tisza István vagy a munkapárt ellen. Ez a helyzet tegnap hirtelen, váratlanul és igen alaposan meg­változott. A tartózkodó, óvatos Fremdenblatt tegnapi száma első oldalon „Magyarországi események“ focim és „Gróf Károlyi Mihály be­széde“ alcím alatt cikket közöl a nagyváradi népgyülésről. A cikk bevezető részében hirt ad arról, hogy gróf Károlyi Mihály, Holló Lajos, Mezőssy Béla, Nadányi Gyula orsz. képviselők, mint a szövetke­zett ellenzék tagjai, szombatra I Nagyváradra érkeztek és kijelentet­ték az egybegyült polgárság előtt, hogy másnap a népgyülésen nyilat­kozni fognak a politikai helyzetről. Majd közli a lap, hogy másnap, vagyis vasárnap, a város lakossá­gának óriási részvétele mellett nagy­szabású beszédet mondott gróf Ká­rolyi Mihály, valamint a többi kép­viselő s a beszédek alatt a közön­ség erősen abcugolta Lukács Lász­lót és Tisza István grófot. Ezután pedig majdnem egész terjedelmé­ben közli gróf Károlyi Mihály be­szédét. Ha meggondoljuk ennek az ud­vari összeköttetésekkel bíró lapnak módszerét, amellyel eddig a ma­gyar ügyeket tárgyalta, akkor fel­tétlenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az idézett közlemény a bécsi irányadó körök hangulat- változását jelenti. Az uralkodó ked­venc lapja semmi esetre sem kö­zölt volna hasábos távirati értesí­tést egy népggyülésről és semmi esetre sem közölte volna, hogy „Lukács Lászlót és Tisza István grófot erősen megabcugolták“, ha nem tudna, hogy ez a közleménye az irányadó körök hozzájárulásá­val, sőt tetszésével találkozik. Már ebből a tünetből is megállapítható tehát, hogy hangulatváltozás történt. De ettől eltekintve, maga a helyzet olyan irányban alakult ki, hogy a legközelebbi időben nagy­jelentőségű fordulatra lehetünk el­készülve. Az erőszakos módon, törvény­telenül, parlamenti csíny által meg­szavazott véderőjavaslatok szente­sítése megtörtént. Tisza István és Lukács László a katonai kordon mögött összegyülekezett munkapárt­tal megszavaztattak mindent, ami I. évf. 86. sz. Szatmárnémeti 1912 julius Péntek Bécsnek kellett; teljesen kimerítet­ték feladatukat, amelyet Bécs előirt, úgy hogy legjobb akaratuk mellett is a parlamentben most már több szállítani való nincs. Mindent beli- feráitak, ami beliferálható volt. Ők most már semmivel sem tehetik magukat Bécs számára hasz­nossá. Bécsnek most a parlamenti viharok után egy békés, megelé­gedett és nyugodt Magyarországra van szüksége. Ezt pedig szurony­nyal, csendőrrel és rendőrrel nem lehet produkálni. Sőt az a tény egymagában, hogy Lukács László és Tisza István helyükön marad­nak, egyenesen kizárja azt, hogy Magyarországon békés és nyugodt parlamenti helyzet álljon elő. A szövetkezett ellenzék egyik vezető és köztiszteletben álló, ko­moly, megfontolt tagja: Mezőssy Béla, volt államtitkár kijelentette Nagyváradon, hogy a történtek után Lukács Lászlóval, mint telje­sen megbízhatatlan politikussal, az ellenzék még tárgyalásokba sem bocsátkozik. A helyzet tehát ma egyszerűen az, hogy őszre vagy ismét katonai kordonnal, csendőrrel és rendőrrel fog a munkapárt egyedül, magára hagyatva a képviselőház üléster­mében párthatározatokat hozni, vagy pedig Lukács László és Tisza István távoznak a helyükről és gróf Károlyi Mihály programmja szerint uj pártalakulás létesül! A bécsi lapok egyöntetű és fel­tűnő állásfoglalása arra enged kö­vetkeztetni, hogy a bécsi irányadó körök igen komolyan veszik gróf Károlyi Mihály pártalakitási kezde­ményezését és alapos remény van arra, hogy őszre az erőszakos és alkotmányromboló politikusok eltá­volításával, békés és nyugodt par­lamenti helyzet áll elő. Ma még csak hangulatválto­zásról beszélhetünk, de lehet, sőt valószínű, hogy nehány hétmulvamár rendszerváltozásról beszélhetünk. Gallérok gőzmosasa |L|I .JL p || JIL ” ^ Ij^ i Kézimunkák, glacé keztyük, tükörfénnyel hófehérre Ét Cili bútorok, szőnyegek tisztítása. Gyár-főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi iroda Kazinczy-u. 17. Attila-u. 2. Nagykároly Széchenyi-u. 31. Alapittatott: 1886 Ára 6 *5"!ér.

Next

/
Thumbnails
Contents