Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-15 / 64. szám
1 * H Szájfiosaras Sajtó (k) A szájkosaras eb az egyetlen az egész nagyrabecsült kutyatársadalomban, a melynek ugatása fölhallatszik a mennybe. A földön élők nem igen hederitenek rá, mert ebben az esetben maga a kutya is tudja a közismert axiómát, hogy amelyik ugat. az nem harap, de odafent, különösképp megértik a hűséges állat vonyitásait. A magas gondviselés, aki nem ruházza ugyan föl a mezők liliomát és nem gondoskodik az egek szárnyasairól, mert ezekre nincs szubvenció-alap, meghallgatja a hü páriát és hajit neki koncot húsosat, kövéret, hogy csakúgy csöpög a zsir a csámcsogó kuvasz szája- szélén. A magasabbrendü természetrajz gyönyörűen disztingvált elnevezéssel tiszteli meg a szájkosaras ebeket: Szubvenciós Sajtónak nevezi őket. Ez a szubvénciós ebhad, helyesebben Szájkosaras Sajtó hálás is a koncért és megteszi érte, hogy álnok módon megtagadja az egész kutyafajt, elárulja a kutya- tradiciókat és nem ugatja meg a holdat. Pedig a holdat, amióta a világ világ, mindig megugatták a nyugtalan vérű izgága ebek és ha jönne is idő valaha, amikor a szájkosárgyárosok nem győzik szállítani az árut, akkor is lesz, hisszük, hogy lesz jónehány kóborvérü ugató, a mely éjszakánta rá-rárivail az égbolt sáppadt és dölyfös kormányzójára. De a Szájkosaras Sajtó sem tudja megtagadni atávisztikus szokásait s ha a holdra nézvén szolgai sunyisággal hallgat is, anynyira nem birja, hogy olykor-olykor el ne ugassa magát. De nem a magasba intézi ugatásait, hanem fajára, melyet eladott, szabad és lázongó vérű eb- társaira vakkant a Szájkosaras Sajtó. Dühödten, elnyújtva és rekedten dobja a Szájkosaras Sajtó testvérei felé az ártikulátlan szidalmak özönét, szitkozódik, káromol, böcs- möl, kiölti reájuk a nyelvét és — hallatlan árulás ! — fitymálja és gúnyolja őket, mert meg merészelik ugatni a Holdat. Ezek a szubvenciós ebek gyűlölik szabad testvéreiket, mert emezek ösztövérek és keshedt szőrnek, mert nem lakmároznak együtt velük a cselédi sor büzhödt hulla- dékjaiból, mert különbek mernek lenni, mert szabadok. Azért a Szájkosaras Sajtót mégis csak megveti mindenki, az ugatását kutyába se veszik s ha álmosan tátogatja száját, megrozs- dázott fogain a gyáva nyulnemzet- ség is kacag. Csúnya dög a Szájkosaras Sajtó, csúnyául ugat, ha lefelé vakkant, de még rútabb a hangja, ha zengeni akar. Hz 119 SZmmUH tárcája A ruhatárban. A fiatal emberek örömét a szerelemben az izgalmak rontják meg. A gyönyörűség súlyos gonddá válik számukra. Vagy a pénzhiány, a félelem, a féltékenység és mindenféle fizikai és erkölcsi tortúrák, amelyek lépten-nyomon leselkednek rájuk. Ezt tapasztalta Ferdinánd is, mikor barátnőjének a huszadik pohár pezsgőt töltötte. Schutt már részeg volt és a következőleg szólította meg a velük szemközt ülő, vacsorázó óriást: — No, te káposztaevő, mit meregeted rám a szemeidet? Menj vissza, te német, a hazádba, ha nem tudod, hogy kell magadat viselni. Majd megmutatom én neked, hogy én tisztességes hölgy vagyok. Jri.Zt t gondolod, mert az én barátom kicsi ember, hagyom magamat inzultálni? Ferdinánd, aki kissé hátrább ült, intett a németnek, hogy Schutt nincs egészen eszénél. Schutt csodálkozott, hogy a vis-á vis-ja nem válaszolt. Odafordult tehát Ferdinándhoz: — Te, ez nem érti mit beszélek. Magyarázd meg neki németül, miről van szó. Ferainánd felkelt és Geothe nyelvén dühös hangon kezdett beszélni. — Kérem bocsásson meg ennek a hölgynek. Nagyon sokat ivott. Ne is törődjék vele. A másik ugyanolyan hangon és ugyanolyan nyelven felelt. — Rendben van. Ismerem ezt, hisz minden évben Párisban vagyok. — Oh, milyen bátor vagy — ömlengett Schutt és nyakába borult Ferdinánd- nak, a nagy nyilvánosság előtt. — Akarod' hogy megjutalmazzalak? Ferdinándot végigfutotta a hideg. Ha követi Schuttot, ki volt téve annak, hogy egy Jean nevű ur minden percben benyithat,'akinek jogai voltak Schuttal szemben. A lakást — ez bizonyos — ő fizette. így válaszolt tehát: — Hallod-e Schutt, mindketten oly fáradtak vagyunk. ^,Talán jobb volna, ha ma este nem mennék hozzád. Schutt elkezdett sírni. Csendesen és bőségesen potyogtak könnyei a pohárba, amelyet azután olyan mozdulattal ürített ki, mintha meg akarná magát mérgezni. , . — Jó, jó — mondta kétségbeesetten Ferdinánd. — Megteszek mindent, de ne sírj, ne sirj . . . Gyere! . . . Schutt letörülte kezefejével a köny- nyeit, szipákolt, elővette a zsebkendőjét leejtette a zsebkendőjét, lehajolt érte és majd fölborult, mikor fölemelte. Ferdinánd karoníogta és kivezette. A közönség nevetve nézett a félrecsapott kalapu, lelógó hajú, becsipett nőre. Elég jól tartottam magamat? — kérdezte Schutt, mikor kiértek. — Igen, igen, ne nyugtalankodjál! és egy autót hivott. Mikor már benn ültek, magához szorította az asszonyt, akit szeretett becsipve látni. Schutt sokkal magasabb és erősebb volt nálánál és józan állapotban szörnyen imponált neki. De amint becsipett, egy szelid kisleánynyá változott. t Odahaza a komorna, Celestine, nagyon dühösen fogadta őket. — Már megint igy jött haza. Éppen Ára © fillér»
