Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-03 / 31. szám
Radikális „Én teljesen liberális, demokra-1 tikus programmal jöttem“, mondta az uj miniszter- elnök. Kijelentésnek ez elég jelentőségteljes. Ti- száék unos-untig hirdették, hogy ők liberálisak sőt demokraták, de olyan nagyot már nem mertek hazudni, hogy ők radikálisak is lennének. Tisza a „radikális“ szót mindig gyűlölettel s rettegéssel ejtette ki. Ha tehát Lukács ily nyiltan vállalja a radi- kálizmust, ebüui már eiegti értenek Tiszáék — ha komolynak, igaznak találják Lukács e kijelentését. Már pedig az a választói reform, amelynek tervezetével ő az ellenzékhez jött, — mindennek mondható, csak radikálisnak nem. Most már tudjuk, hogy az nem az ő saját tervezete volt, amelyhez köti is magát, hanem egy olyan módus, amellyel Tiszáék is meg lennének elégedve. Ez a módus tartalmazza a pluralitást, a kurialitást és az egyenlőtlenséget, tehát nemcsak a radikálizmustól, de a demokráciától is egész világ választja el. Erről a tervezetről nem gondolhatja Lukács, hogy összeegyeztethető lenne a ra- dikálizmussal. És ha ennek dacára radikálisnak mondja a programját, akkor nyilván hajlandó elejteni ezt a tervezetet s olyan újat akceptálni, amely radikális. Őrültség arra gondolni, hogy ha — valamely csoda folytán — megvalósulna a Tiszáék agyában kipattant ketrec-vátasztói jog, akkor biztosítva lenne a magyar parlament munkaképessége, az ország I. évf. 31. sz. Szatmár-Németi 1912 május 3 Péntek békéje, konszolidálódása. Épen ellenkezőleg. Bejutna a Házba az általános választói joggal alkotott kúriákból 70—80 radikális és szo- ciálista képviselő, tehát egy elenyésző kisebbség az osztályérdekeket önzőén védelmező többséggel szemben, de elég erős és elkeseredett arra, hogy állandóan hadi állapotban tartsa az osztályparlamentet, amely mint ilyen, természetesen nem folytatna mást, csak osztálypolitikát. — Ez az úgynevezett átmenet tehát nagyon súlyos, keserves állapotot teremtene, amely még a mainál is veszedelmesebb válságot állandósítana. Egy igazságtalan, antimodern és hazug választói reform a végletekig kiélesitené az osztályellentéteket és előre nem látható politikai és szociális szerencsétlenségeket zúdítana az országra. Az ilyen átmenetnél még a mai állapot is jobb. Vegye ezt is fontolóra Lukács. Nem hisszük, hogy a miniszter- elnök, aki igen jól ismeri e válság hisztórikumát, ebben a helvzetben játszanék a szavakkal. Ha ő radikálisnak mondja a maga programját, akkor állnia is kell a szavát. Lukács bemutatkozó beszéde az eddig bőségesen felmerült aggályokat nem tisztázta és nem oszlatta el. Egyelőre mindenkit meg akart nyugtatni, hogy a delegációk üléseit zavartalanul bonyolíthassa Rz 119 SZRTfüRR tárcája Szemtől-szembe. — René Maizeroy. — ... A haldoklónak parancsoló mozdulatára, aki nagy nehezen könyökére támaszkodott, Mercédes és a két dominikánus visszament az oratóriumba, ahol két gyertya égett egy urnaalaku relikvia mellett. Az urnát a Pilier-beli Szent Szűz képe díszítette s előtte több apáca térdelt és öreg asszonyok morzsolták le olvasóik szemeit, halkan mormogva az ima szavait, együttesen a cselédekkel. Don Gregorio bezárta az ajtót. — A tolózárat is — mormogta Dona Pilar. Úgy szót fogadott neki, mint egy gyermek, aztán leült az ágya mellé. — Jöjj közelébb, parancsolta aztán — alig tudom a fogaimat szétfeszíteni, s ajkaim már kihűltek . . . Közeledjél, hogy areod érintse az enyémet . . . Nem akarom hogy csak egyet is elveszíts a szavaimból ... Hat óra volt, a toronyóra lassan kongatta ezt el, a szoba és a kandaló órái feleltek rá. A gyászos némaságban olyan volt ez az óraütés, mint egy gúnyos nevetés. Hosszúkás napsugarak szűrődtek át a függönyökön s mártirfénynyel vették körül ezt a lesoványodott, vértelen, hervadt arcot, a festéktől lekopott hajat, ezt az egész szegény, szánalmas alakot. Az erkély vaskorlátján galambok ültek, szárnyaikat csattogtatták, turbé- koltak. A márkiné tragikusan felkiáltott: — Kergesd el innét! Még a madaraknak sem szabad hallani, a mit neked mondani akarok! Don Gregorio tapsolt finom kezeivel s a madarak riadtan menekültek. Ideges volt és az ajkát rágta. — Beszélj ... de hát beszélj már ... Mire vársz ? — kérdezte. Aggodalom és fájdalomteljes remeIgés futott át az asszonyon, aztán kiegyenesedett s vádolólag szólt: — Láttalak, Gregorio . . . Láttalak... Úgy tettem, mintha aludnám, de félig hunyt szemhéjak alól megfigyeltelek . . . Egyenként megszámoltam a digitálisz- cseppeket, a miket a poharamba töltöttél. Tegnap megkétszerezted s ma megháromszoroztad azokat, meghamisitottad az előírást! És a kezed nem reszketett... Nyugodt voltál s ura akaratodnak . .. Kétszínű és rábeszélő gyengédséggel mondtad : „Igyál, Pilaricza, igyál ,. . Ne várd, a mig meghűl... Ez megkönnyíti szenvedéseidet és meggyógyít. ..“ Felém hajoltál, megfogtad a fejemet és a jobb kezeddel számhoz vitted a csészét. . . Hazudom, felelj nekem, vagy boszorkánynyomás gyötört? Mondd! Tüdővizenyője rekedt sípolásra késztette mellét s hörögve elhaló hangon folytatta : — De én ePogadtam a halált, amit te áruló módjára adtál nekem, Gregorio, megittam a mérget, amely megöl és megII Deák-térre költöztetem butorraktáramat Ez az oka, hogy bútoraimat, melyekről a közönség is előnyösen tudja, hogy szépek, tartósak és elegánsak, a rendesnél is olcsóbban árusítom. Krámer Jenő SZATMÁR, HÁM JÁNOS-UTCA
