Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-10 / 12. szám
2. oldal üjMtttm 1912. április 10 érték. Mi igaz ebből? Hozzá fog-e járulni ehhez a város közgyűlése? A Deák-tér parkozásáról, melyet 1896-ban rövid 16 évvel ezelőtt határoztak el — nem szólok. A tanfelügyelő nagy utánjárására sikerült a városnak állami polgáriiskolát kapni — holott a város köteles lett volna saját költség- vetése terhére 30 évvel ezelőtt megcsinálni nevezett tanintézetet; a város közgyűlése múlt évben elhatár rozta az iskola megépítését úgy, hogy az iskola már 1911-ben ideiglenes lakásban megkezdi működését s 1912-ben, de legkésőbb 1913-ban állandó saját otthonába vonul be. A telkek meg vannak véve, a kölcsön fel van véve s valószínűleg más közcélra részben el is költve s az idén a földterület bérbeadásáról volt szó. A tanfelügyelő tudomást szerezvén az esetről sürgős átiratban figyelmeztette a várost kötelességére és sürgősen felirt a miniszterhez; most ezt az iskolát igy vonszolgatni — államköltségen! — nem lehet. De van egy másik iskola épités, amit még mindig lehet halogatni a felső kereskedelmi iskoláé. Annyit Írtam már erről az intézményről, hogy azt hiszem nem csak magam unom már, de a közönség is. De mi még unalmasabb: az az évekig tartó vajodás ! Az esztelen garasoskodás, amire végeredményében a város fog súlyosan ráfizetni. Azért mondom ezt most el, hogy Írott bizonyítéka legyen nem a jóslásnak, hanem a helyzet tiszta látásának, s legyen mire hivatkozni a felelősség kérdésében. A polgári és kereskedelmi iskola egy közös nagy területen fog épülni, együtt van tervezve s egy kedves egészet alkot az épülettömb. A város előbb akarja megépíteni a polgári s csak azután a kereskedelmi iskolát. Tudják-e kérem, hogy minő különbséget okoz ez az építési költségekben? 80—100,000 koronát! Szabad-e nekünk igy kidobni a polgárság verejtékéből behajtott pótadót? A kereskedelmi iskolában az alsóosztály az idén párhuzamos, valószínű az, hogy nem lehet a jövő tanévre elkerülni a középső osztály párhuzamosítását. A jelenlegi telken tervezett pótépités talán ezen a bajon valahogy fog segíteni; de fog-e segíteni a természettani és vegytani előadó terem és laboratórium kérdésén? A kir. főigazgató már 6 évvel ezelőtt kijelentette, hogy államsegélyt csak akkor remélhetünk, ha az iskola teljesen rendben van. A város pedig azon lovagol, hogy először lássuk az államsegélyt s akkor minden meg lesz! Tehát ezt megint lehet huzni- halasztani, amig a város polgársága kitünően fog valamely választásnál a politikai erénytanból levizsgázni, jutalmul kapunk majd egy kis borravalót! Beszéljünk egy kicsit a közkórházról. Vagy kell ez az intézmény a városnak, vagy nem kell! Ha kell, miért vagyunk még mindig a kezdet kezdetén? Volna-e olyan ostoba ember, ki a mostani kórház ientar- tását méltónak tartaná a segélyre? Megengedhetnek-e 2 koronán aluli dijat is egy ilyen intézménynek? Holott sokkal kisebb városok modern kórházaiban 3 korona tápdijat lehet szedni. Még igen sok hasonló dologról szólhatnék, de talán egyelőre elég. Nem tudom, helyesebben városunk közönsége nem tudja megérteni azt, hogy a mit ő tud, ő lát, a hivatalos város nem tudja, nem látja, vagy nem akarja. Vagy talán módja nincs a halogatások megszüntetésére? Hiszen annak lenni kell! Ha bérházra telik, ami sem nem szükséges, sem nem sürgős: kell, hogy közlekedési utakon, iskolákra és kórházra is legyen! Honnan ? Ahonnan a bérházra tellett: kölcsönből. Nincs elég szakközeg? Tessék tudtam megszerezni napi harminc-negyven sout egy kereskedőnél, mint boltiszolga. Most onnan is elküldték s^nincs egy fillérem se. Pedig megigértem a fiamnak, hogy narancsot viszek neki. Úgy megkívánta szegény! El se megyek ma látogatni, nem akarok üres kézzel menni. Bonnasson idegesen cibálta a pofaszakállát, ami rendesen nagy izgalom volt nála. A pillantása nyugtalanul tévedt a klubház felé, aztán vissza a volt katonájára, majd megint oda a pincérhez, aki éppen a klubház verendáján rakosgatta az asztalra a poharakat. Oda-oda kapott a zsebéhez, majd belenyúlt s végre kö- hintve egyet, kurtán'szólalt meg: — A fiam nagy örömet szerzett nekem, nem akarnám, hogy a tiednek szomorúsága legyen. Itt van, vegyél neki narancsot! S ezzel hirtelen hátat fordított a volt katonájának s elindult hazafelé. Bracieux Jean érezte, hogy a kapitány a zsebébe csúsztatott valamit s belenyúlt érte, egy tallér volt. Ahogy Isten tudnia engedte, úgy szaladt az öreg után. — Kapitány ur, kapitány ur! Bonnason vissza se fordult s mikor Jean elérte, akkor sem akart tudni hálál- kodásról. — Hagyj békén engem! Eredj, pokolba, az ispotályba! A fiad már vár! — Kapitány ur ! Kérni szeretném valamire ... jöjjön velem ... — Én? Mi a tüzes . . . — Tudja kapitány ur, semmi sem maradhat titokban. Az én fiam is megtudta, hogy büntetésből voltam Algírban. Nincs azért hiányosság a tisztességtudásban, de érzem, hogy rosszul esik neki az a gondolat, hogy az apa rossz katona volt. Az isten is megáldja a kapitány urat, ha megmondja neki, hogy . . . nem voltam én azért semmi ember . . . látták hasznomat is . . . — Menjünk — szólt a kapitány, többi a torkán akadt. Megvettek egy pár narancsot s együtt mentek az ispotályba. Mikor a beteg fiú látta, hogy az apja egy idegen emberrel jön, kérdően pillantott fel. Mielőtt azonban akármelyikük is szólhatott volna, a kapitány kezdte : — Kedves fiatal barátom, az előbb találkoztam a maga édes apjával az utcán s egyik régi, derék katonámra ismertem benne. Egy kicsit kemény volt a nyaka, megfizetett érte s én most örömmel fogtam vele kezet, hogy ráismertem. Adja Isten, hogy a fiából is derék ember váljék. — Óh . . . kapitány ur, hebegte Jean. A fiú szemében pedig felcsillant az öröm s a gyógyulófélben levő betegek életkedvével nyújtotta ki mind a két karját az apa felé . . . * A nagy eseménytől egészen megin- dultan tér haza Bonasson kapitány, de az »ebédről már elkésett. A felesége, a mint a nekipirult arcát meglátta megcsóválta a fejét, s azt mondta: — Már megint többet ittál a kelleténél ! — Többet ittam ? Úgy ? Többet ittam? csikorgóit a kapitány s felháborodva az igazságtalan vádon, elmondta, hogy hova lett a tallér. Madame Bonasson egy szót sem szólt, de másnap a kapitány, mikor felöltözködött, megint egy tallért talált a zsebében. — Klotild, hej Klotild ! — kurjantotta. Itt van megint a zsebemben a tegnapi tallér! — Nem a tegnapi, öregem, — szólt a felesége. — Ez egy másik! A kapitánynak leesett az álla. — Gusztáv megint dijat nyert? — Az már egy kicsit sok volna. Hanem tudod ... az is egy módja a takarékosságnak, h az ember . . . narancsot vesz. Az összes művésznők és művészek megegyeztek abban, hogy ezentúl CIPŐSZÜKSÉGLETÜKET M0SK0VITS Cipőgyár R.-T. [■Unfall all alfaj fióküzletében szerzik be. Talpbavésett szabott ár
