Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)

1912-04-07 / 11. szám

2. oldal

1912. április 7

lljMimm

Szatmár városa nem ruházkod- hatik be úgy, mint a szegénysorsu tanulók szoktak. \

A város vezetőségének ez az állásfoglalása semmiképen sem méltó ehhez a városhoz soronfelül nem is szimpatikus.

Azokat a terveket, amelyek a szatmári közkórház pályázatán dijat nyertek, a minisztériumban Jendrassik műépítész ur bírálta el. Az összes terveket - jelen állásukban - megvalósithatatlanoknak ítélte. Jendrassik műépítész ur azonos azzal a másik Jendrassikkal, aki a lugosi kórház terveit készítette, és akitől most ezeket a lugosi terveket végeladási árban meg akarják vásárolni.

Nem valók az ilyen dolgok Szatmár városához.

És aztán miért ez a nagy takarékosság éppen ennél a kérdésnél ?

Tízezer koronát állítólag Jend- rassiknak is fizetni kell a tervekért, a művezetés és a részletek kidolgozása változatlanul a város terhe marad, mert hiszen az nem tételezhető fel, hogy a város komolyan gondolna arra, hogy a saját mérnöki hivatalával házilag felépiti a kórházat. Meggyőződésünk, hogy a mérnöki hivatal maga sem vállalkoznék hasonló feladatra, egészen helyesen és természetesen, mert ez a munkával amúgy is tulhalmozott hivatal többletmunka gyanánt nem építhet fel egy kétmilliós épületet.

De a mérnöki hivatal bizonyára maga is tisztában van teljesítési képességének határaival, tehát műszaki szempontból nem vállalná a felelősséget egy modern, nagyszabású alkotásnál.

A műszaki vezetés tehát ismét csak terhelné az építkezést és igy mindenesetre az építési összeg 3-3 és fél százaléka ebben a félszeg megoldásban is kiadásba jön. Ez tehát hatvan ezer korona lesz.

Ha pedig normálisan járnak el, akkor alkothatunk egy mindenké- pen uj és értékes évszázadokra szóló épületet és ezen a címen felmerült huszonöt-harmincezer korona többlet kiadás. Ennek a tönbbletke az évi annuitása 1600, mond egy- ezerhatszáz korona. Hát csakugyan ez az oka, - ez az ezerhatszáz korona - hogy diszkvalifikáltatjuk a pesti műszaki körökben Szatmár város pályázatait, csináltatunk egy uraságoktól levetett középületet és a nyakunkba sózatunk olyan terveket, amelyeknek szerzője hivatalosan és elfogulatlanul rossznak találta ami összes terveinket, közöttük Magyarország elsőrendű építészeinek munkáját is?

•k *

Ennyit a dologról általában ; és most valamit a dolgokról általában.

Azt kérdezték tőlünk, hogy hol van az a harc, amelyet hirdetünk, és mi annak a küzdelemnek a tárgya ?

— Miért nem mondod mindjárt, hogy én csábítottalak el téged?

— Nem, fiacskám, ezt nem mondom. De az bizonyos, hogy mikor az asszony odaadja szerelmét a férfinak, ezt nem szánalomból teszi. Azértteszi, mert az ő lelke, húsa, vére éppen úgy sovárog a férfi után, mint ezé az asszony után. Neki éppen olyan jól esik, hogy elcsábítják, mint a férfinak, hogy sikerül a csábítása.

— Mégsem a nő csábítja a férfit.

— Ez is igaz. De mutass nekem egy férfit, aki a legszerelmesebb nőt is el tudja csábítani például arra, hogy a tavalyi kalapját viselje. Ilyen nincs. Mert a tavalyi kalapot viselni nem esik jól egyikőtöknek sem. De elcsábuini, megszédülni, azé lenni, akit szerettek, azután vágytok, az jól esik minden szerelmes asszonynak. Szerelemből is csak azt teszitek meg, ami nektek is jó.

— Igazad van. (Sir.) Igazad van, ha igy beszélsz velem (zokog) egy szerencsétlen, elcsábított, faképnél hagyott asz- szonnyal, akinek elraboltad a becsületét s aztán eldobod magadtól.

— A becsületet, azt hagyjuk, drágám. A becsületből éppen annyit kockáztattam,

mint te. Ez a szemrehányás éppen olyan visszaélés a nő állítólagos gyöugeségéről szóló frázissal, mint az előbbi.

— Talán a becsületemet sem áldoztam fel neked?

— De igen. Feláldoztad. De nem nekem. Az én személyem csak eszköz volt. Feláldoztad a szerelmes szivednek, a vágyaidnak, amelyek erősebbek voltak benned, mint a tisztelet azon korlát iránt, amelyet egy vértelen társadalom becsület név alatt vont a szerelmes szivek természetes ösztönei köré.

— Ki fogja nekem visszaadni az én elvesztett, elrablóit becsületemet?

— Az, aki az enyémet. Vagy talán én nem tettem kockára a becsületemből éppen annyit, mint te ? Én nem tettem ki magamat annak, hogy az urad egyszer megcsíp, leleplez, szóbeszéd, pletyka tárgyává tesz ?

— Te akkor is kaptál volna feleséget. De én, én az utcára kerültem volna.

— Nem kerültél volna, elvettelek volna.

— Te vettél volna el ? Te ? Aki most, mikor legjobban szeretlek, mikor legmelegebben vagyok a tied, akkor is

Hát például ez. Egyelőre ebben a csendes modorban, remélve, hogy tárgyilagos érveink megteszik hatásukat.

Szatmár, április 6.

Ebben a mi országunkban nagyon sok a szenvedélyesen politizáló ember, ami ugyan nem nagy baj, mert ez lényegesen olcsóbb sport, mint a bakkarat, vagy hasontudományai

De nincsen olyan szenvedelmes politikai időjós, aki csak egy hét előtt is, véletlenül meg bírta volna jövendölni azokat az eseményeket, amik most pár nap alatt lejátszódtak s furcsa módon épen április elsején, a tréfák és lehetetlenségek klasszikus napján, beköszön- töttek.

Jogok fölött vitázik nemzet és király. A nemzetnek az a része, amely a munkapárthoz, a többségi párthoz tartozik, pár nap előtt ragaszkodott a rezolucióhoz. Most lemondott róla, minden jogi indokolás nélkül, tisztán érzelmi momentumok alapján. ,

A véderőreform ellenében ez lett volna az egyetlen „vívmány“. Mindössze annyi, hogy pontosan meghatároztatnék, hogy a nemzet ujoncmegadási jogával szemben a tartalékosok és póttartalékosok behivhatásának joga pontosan szabá- lyoztassék.

Mi kívánja ezt a pontos szabályozást?

Az, hogy anélkül az ujoncmegaján- lási jognak az értéke nagyon illuzórius.

A megajánlási jog azért jog, hogy annak az alapján az újoncokat nemcsak megajánlani, hanem meg nem ajánlani is lehet. Ha nemzeti érdekek ezt szükségessé teszik.

De ha az uralkodói jog a meg nem ajánlással szemben akkor hívhatja be és annyi ideig tarthatja szolgálatban a pót-