Új Szatmár, 1912. március (1. évfolyam, 1-5. szám)
1912-03-27 / 1. szám
Magyar demokrácia^ ‘ I* (T) Magyarországon mindenki demokrata volt, mig el nem jött a magyar demokrácia. Addig ugyanis a demokrácia nagyon ártatlan mulatság volt. j Minden politikus és minden társadalmi vezető elmondotta minden alkalommal, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk, hogy ebben az országban mindenkire nézve egyenlő lehetősége van az érvényesülésnek, itt dühöng a polgári szabadság és egyenlőség stb. stb. És mindezt abban a biztos tudatban mondották, hogy ezért ugyan egy fűszál sem fog másfelé hajolni, sem meggörbülni ebben az országban, egyetlen előjog sem fog megcsorbulni, szóval marad minden I. évf. 1. sz. Szatmár-Németi 1912 március 27 Szerda a régiben. Megmaradnak Magyar- országnak született miniszterei, született államtitkárai, született képviselői, főispánjai, és egész született vezérkara. Ellenben ugyancsak megmaradnak a kézbesítői, a végrehajtói, az állatorvosi, a gabonaügynöki, a néptanítói, és fogházfelügyelői állások és más hasonrendü pozíciók, mint a szabad verseny kecsegtető pályadijjai. A demokratikus elmélet a magyar politika hosszú évtizedein át mérhetetlen messzeségben állott attól, hogy valami látszata legyen a közélet gyakorlatában. Ezért lehetett zavartalanul demokratáskodni azoknak az uraknak is, akiknek hatalma és politikai fölénye kizárólag abból élt é« él m* is-, hogy a miniszterség, államtitkárság, képviselőség és íőispánság mindenki számára elérhető ugyan, csakhogy nem szokás elérni, csekélyszámu kivételektől eltekintve. * Tiszta véletlen folytán ebben a demokratikus országban, ahol mindnyájan egyenlők vagyunk és ahol tisztán a tehetségektől és érdemektől függ az érvényesülés sikere, egészen tiszta véletlen folytán ebben az országban a képviselők és főispánok aránylag sohasem kerülnek ki a néptanítók és gabonaügynökökből, de aránylag ritkán a néptanítók és kézbesítők fiaiból is. Ezek tudniillik mindannyian tehetségtelen, munkátlan, hasznavehetetlen emberek, ellenben a grófok, a bárók, a nagybirtokosok és nagytőkések azok rendkívüli szellemi képességeikről, ernyedetlen vasszorgalmukról és egyéb erényeikről annyira ismeretesek, hogy a politikai vezetés egészen, természetesen az ő kezeikbe kerül. Mindaddig mig ez az örven-É detes véletlen fenntartható volt, addig veszélytelenül lehetett hazudni £ az országnak, hogy Magyarország a polgári demokrácia hazája. Egyszerre sorban kezdtek jönui — mondjuk ki magyarán, ami a szivünkön van: szemtelen emberek, TÁRCA Tavasz-éji szonáta Elhagyott tájakon, tavaszos éjjelen Csendesen bandukolok; Halk, színes dallamok ritmusát érlelem, Mit füvek selyme suhog. Fák árnya lépeget s nyújtózó gallyakon Virágok lelke piheg, Illatok szárnyain álmaim altatom S szivemet vágy üti meg. Csillagos messziből reszketeg áradat Küld nekem izenetet, Köröttem bágyatag, holdsütött fátylakat Láthatlan ujj szövöget. Suttogó lehellet cirókál arcomon, Sugár kószál fejemen ; Ó most a mámorok mámorát hajszolom, Hadd zárja le a szemem. Nesztelen, hangtalan, súlytalan batáron Mögöttem suri'an a csend . . . Remegőn sóváron két karom kitárom Szent ez az éjtszaka, szent! Most jönne valaki, elémbe, utamba, Lelkem az ajkamra gyűl, Két karom rácsuknám, mellemre olvadna S csókolnám hangtalanul. KACZÉR IGNÁC Keskenyvágányu hírlapirodalom. Irta: Tanódy Endre — „Menet közben tilos az eprészés“ — ez volt kiírva az anekdotabéli vicinális vasút kocsijára. Az ilyen tilalmak mindig hasznos történelmi adatok. Mert az emberek Ádám óta a tilosra vágynak és Ádám óta mindig azt tiltják legjobban, amire leginkább vágyik az ember. A mesebeli keskenyvágányu vonat utasainak is nyilván azért kellett ez a tilalom, mert rákaptak volt, hogy menetközben szépen leszálljanak és leszaggassák a pályatest körüli erdő haragos zöld pázsitjából ingerkedve kiviritó szamóczát. Aztán visszaültek és utaztak megint a következő szamócáig, miközben a kis vonat egyre haladt, egyre beledohogta kis piszkos füstgomolyát az öreg fák illatos leheletébe és minden nagy lármája és loholása dacára sem tudta elhagyni legelésző utasait. Ó boldog idők bájos emléke! — mikor a vidéki sajtó vicinális pályája szépen visszatért önmagába és olyan békesség vette körül, amely megengedte, hogy a legutszélibb események és legutszélibb emberek kiviritó jelentéktelensége után is érdemes volt kiszállani a nagyhangú baktató járműből. A menetközben való eprészés felejthetetlen napjai! Csakugyan felejthetetlenek, vagy legalább is nehezen felejthető napok. Hiszen nincs még harminc éve sem, hanem legfeljebb csak kettő, mikor egyik helybeli lap Magdolna módjára, bűnbánóan feketére festette igézőén vörös hajzatát és eltalálva a pillanatot, amelyen túl amúgy sem kapott volna partnereket a bűnözésre (mert nem olyan könnyű a bűn, aminőnek erényeikbe belehervadt laikusok elképzelik) — visszatért a hasznos meggondolások örömeihez. És amikor ez történt, akkor ennek a városnak előkelő vezető emberei (hiszen itt mindenki előkelő, aki vezefc-és senki- sem vezet, aki nem előkelő) fqjfb költséget mint fáradtságot kiméivé^ 'szótöbbséggel kimondták, hogy vissza lesz állítva a A Deák-térre költöztetem butorraktáramat Ez az oka, hogy bútoraimat, melyekről a közönség is előnyösen tudja, hogy szépek, tartósak és elegánsak, a rendesnél is olcsóbban járusitom. Krámer Jenő SZATMÁR, HÁM JÁNOS-UTCA
