Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
magyar katonaságnak Olaszországba való szállítását. Persze, megint csak a jóbékesség kedvéért! Az ifjak nem is hagyják ezt elvinni szárazon: „Hát az rendén rnn-e, hogy magyar katonaság még mindig Olaszhon felé szállíttatik? Elnézhetjük ezt anélkül, hogy magunkkal a legborzasztóbb ellenmondásba ne jöjjünk, hogy nemzetünk ereje szabadság ellenes érdekekben kizsákmány oltassék?“ S hogy ebben a kérdésben is mennyire igazat kell adnunk nekik, olvassuk csak tovább beteljesedett jóslatukat: „E státusquo feltétele szerint addig Ausztria visszafoglalhatja vérünkön Olaszhont s akkor aztán majd velünk is máshangon beszélnek.“ 8. Hát a miniszterek között egy sem akadt, aki felfogta volna az ifjak intéseinek komoly értékét? Kossuth Lajos küzdelmet folytat reakciós minisztertársaival, de még nem mer szakítani velük, bár már nem egyszer, nyiltan ellene fordul határozataiknak. Habozó, ingadozó magatartása miatt őt sem kíméli a fiatalok tolla. A vármegye kérdésében elfoglalt makacs álláspontja miatt húzzák rá a vizes lepedőt: „Kossuth oly helyzetbe kezdi magát tenni, hogyha így folytatja, kevés idő múlva magát imposszibilis emberré teszi.“ S minden kertelés nélkül mutatnak rá Kossuth egy-egy tarthatatlan elvének maradi voltára: „Kossuth Lajos a Wesselényi iskola neveltje. Ezen iskola az újabb időben érezni kénytelenedéit, hogy midőn némely kérdések szóba jöttek, tanaik az európai politikusok előtt meg nem "állnak.“ S ezzel az esettel kapcsolatban mondják el azt a roppant nagy politikai sark-igazságot, melyet pár hónap múlva Kossuthnak magának is oly keservesen kellett megtanulnia: „Nép nélkül a municipiumaink nem több, mint ötvenkét rongyos lovagvár, melyet egyenkint a legkisebb politikai vihar is eldönthet.“ Nép nélkül... Igenis, csak éppen a népet hagyta ki a magas minisztérium a számításai közül. S a nép megmozdulásait még mindig rendőri ügynek hajlandó elkönyvelni. Erre célozva kérdezi gúnyos rezignációval a „Március Tizenötödike“ Kossuth Lajost: „Gondolja a szónok? És ha mint Liptóban történt, a berohanást a nép teszi, ki fogja a népet bezárni? Legjobb, ha nincsenek lovagvárak, hova a Dózsa féle had berohanni akarjon.“ Világosan látszik, hogy más-más malomban őrölt az ifjúság és más malomban a minisztérium. Azt már régen látják, hogy Beccsel nincs mit kezdeni, de az is mind nyilvánvalóbb lesz előttük, hogy uraink képtelenek véghezvinni az átalakítást. Petőfi már régen a Respublikáról dalol s az ifjak lapja sincs jobbvéleménnyel a királyságról: „Kossuth szerint a centralizáció veszélyes a trónnak — de csak az olyan trónnak, az olyan kormánynak, mint a X. Károlyé volt. S az olyan, hogy fennálljon különben sem érdemli meg.“ 9. Jóslataik sorra beteljesedtek. S joggal kérdezhetjük, vájjon hogy viselkedett a „forradalmi csarnok“, „a magyar radikalizmus vigécei“ hogy viselkedtek, amikor végre a perc nagyszerűsége szorítva hatott le Kossuth kebelére s megtörtént a szállítás Béccsel? Miután rendre összevesztek a reakciós grófokkal és a goromba tábornokokkal, elmentek a népért meghalni." Nemcsak Petőfi és Vasvári maradt a csatamezőn, de a többiek sem alkudtak továbbra sem. Börtönben rothadt el Irinyi is, és valamiképpen mindőjüket megemésztette a rettenetes vihar förgetege. Komjáthy István 90
