Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
EGY KIS HULLÁMZÁS A március 15. előtti napok története Mikszáth Kálmán „Jókai Mór élete és kora“ c. könyvéből. Páris felöl fújt a szél; onnan jöttek a divatok, az olvasmányok, az eszmék. Mire már a maga nagy mámorát kialudta a roppant világváros, a sutba dobott frigiai sapkához való fejek más országokban kezdtek nőni. A magyar társadalom nagy átalakuláshoz fogott. Lázas készülődés indult meg a szívekben és elmékben. Egy láthatatlan szellem fúr, farag, olt és idomít. Gróf Széchenyi István már évek előtt jobban és hívebben megírta, mi fog a jövő évben (1848-ban) bekövetkezni, mint ahogy majd megírja Főtisztelendő Horváth Mihály évek múlva, hogy mi következett be. Az írók is ezekkel az eszmékkel vannak szaturálva. Az ókori klasszikusokat, amelyekkel az iskolákban növekedtek, úgyszólván elcsapták, a szomszédos német nagy elmék mellett közömbösen mentek el. A Marseillaiset fájta a Tóth Gáspár inasa, aki az új ruhát vitte haza Nyáry Pálnak, rá a Carmagnole híres dallamával felelt az „Arany sas“ csaposa. A Jókai asztalán Hugó Viktor, Michelet, Béranger, Louis Blanc, Sue hevertek, Petőfi szobája falain ott lógtak Mirabeau, Danton, Marat, Robespierre és a többiek, a forradalom izzó tűiében istenekké vált szörnyetegek. A nagy francia kultuszban méq a szakállát is franciásan hagyta meg. Ugyanilyen szakállt viselt a bohókás Lauka (ami Don Gunárosznak stílszerű is volt), Télfy, Irányi, Czakó, Kecskeméthy hasonlóan cselekedtek. Jókai szakálla még csak akkor ütközött, azt még nem lehetett idomítani. De az irályát, elbeszélői modorát próbálta. Különösen Eugen Sue imponált neki. Nevetséges, mintha egy párduckölyök a macskától tanulna ugrani. Az utánzási vágy, mint a harmadnapos hideglelés, egész írói pályáján vissza-visszatéreget hozzá. Hogy nem rontotta meg, az csak annak köszönhető, hogy eredetisége olyan, mint a vízhatlan szövet, amin semmi idegen nedv át nem hatol. E franciás- Icodási epochában írt dolgai is olyan magyarok, hogy szinte bennök van erdeink zúgása, patakaink csörgése, vad virágaink illata. Amit a franciáktól, Suetól, Dumastól tényleg átvett, az a rendkívülinek, a meglepőnek, a csattanósnak, a csodálatosnak hajszolása. Ebben az évben különösen keveset írt. Sonkolyi Gergely nagy sikere után a Bűntárs jött az Életképekben, majd a Serfőző, az Aegyptusi rózsa és Keselyeő Péter, négy kisebb novella és néhány jelentékenyebb cikkecske. He a sovány termést hosszabb betegsége magyarázza, egy erős tüdőgyulladás, mely hajszál híja, hogy rosszul nem végződött. Mint lábbadozó beteg hosszú sétálcat tett a ligetben s az Akadémiától egykor dicséretet nyert „Zsidó fiú“ regénynek való átdolgozását tervezte a\nnál is inkább, mert azt Bajza élőszóval is dicsérte előtte, Majd édes anyja és Eszter nénje érkezett meg a Császárfürdő használatára, amikor megint nem dolgozott, mert naponta kijárt a „Kék szöllő“höz, ahol szállva voltak. Petőfi se volt otthon, hogy tespedéséböl felrázza hű mamelukját. Szerelemben járt Szatmármegyében s nagy civakodásokról adtak hírt a Lauka levelei, melyek a leánykérés körül a leány apja, Szendrey és Petőfi közt támadtak. Ezekhez járult, t. i. a nem dolgozáshoz, a sok dolog, mely a Jókai nyakába váratlanul szakadt. Véletlen-e, nem tudni, de a fiatal írói csoport (minden ilyfajta csoport szereti a maga jelentőségét nagyítani) abban a hitben élt, 78
